Bizony nem Medgyes volt a fő mumus a hétfő esti 1-2-es főlegvári vereség alkalmával. Hanem a bíró. Akár többes számban is. Nyilván lehetett volna jobban, higgadtabban játszani, hatékonyabban kihasználni a helyzeteinket, de ettől még a nyilvánvaló, egyre érzékelhetőbb regáti nyomás nem véletlen. Rövid ujjgyakorlással egybekötött bírózás következik tehát – azzal a szépséghibával, hogy a végén nem ássuk el a pasast (s.k.). De legalább a műszert sem felejtjük benne.

A dolog végét onnét is meg lehetne fogni, hogy a regáti juhopata média (és valószínűleg az egész bagázs) lassan beletörődni látszik abba, hogy amíg Dzsidzsit le nem csukják, addig a nyáj aligha fogja magasra emelni a bajnoki kupát. Változtattak tehát a taktikán: ha nem működik a dolog a nyájjal, hadd legyen bajnok a Krajova. Azt már több ízben is tapasztaltuk, hogy Romániában még az a híres Berger-tábla sem működik rendesen. Az volna ugyanis az egyik szempont, hogy az alapszakasz nyertese a rájátszás utolsó fordulójában otthon fogadja az alapszakasz második helyezettjét – főleg azért is, mert a pontfelezéssel amúgy is eleve ő kerül kedvezőtlen helyzetbe. Ehelyett, “mit ad Isten, illetve hogy – hogy nem, elvtársak” (ahogy Hofi atyánk mondaná), a KVSC sorozatban nyeri az alapszakaszt, de valahogy mindig a második helyezett otthonában (még véletlenül sem a Főlegváron!) kell lejátszania az utolsó mérkőzést. Ennyit a Berger-tábla sorskegyelméről.

Továbbá eléggé egyértelmű az a tendencia, hogy a regáti, sőt egyenesen krajovai bírók (Găman, illetve Colțescu) lassan bérletet váltanak a főlegvári meccsek irányítására, és ha Colțescu október 17-i szereplését még csak fejcsóválva fogadtuk (akkor 2-1-re mégis legyőztük Botos Sanyiékat), Gaman és stábja november 1-i produkciója már tényleg olyan volt, hogy – Fülig Jimmy szavait parafrazálva – “esz erre felé egyáltalán nem nagy mektiszteltetés. Számbamegy.” Sőt.

Lehet vitatkozni azon, hogy a három büntetőgyanús helyzetből mennyit kellett volna befújnia: kettő nagyon az volt, a harmadik mondjuk kétesélyes. Tehát ha egyet befúj – mondjuk Debeljuh leterítésénél – már szinte tűrhető lett volna a dolog. Listázzuk a dolgot gyorsan. Egyetlen meccsen, sőt egyetlen félidő alatt felhalmozott szarvashibák: 50. perc, Debeljuh. 65. perc, Păun. Két meg nem adott, napnál világosabb büntető. Ehelyett a második esetben Păun egyenesen sárgát kap “színlelésért”. Hát inkább Găman színlelte, hogy bíráskodik. És elég rosszul, hiszen a 68. percben Ciobotariu szabályos góljánál nem a lesvonalon álló partjelző, hanem az attól jó messzire tartózkodó Gaman “fújja vissza”… a lest. Aztán a 77. percben Păun combját a 16-os vonalán belül (vagy legfennebb a vonalon) találja el a védő. Ez is potenciális büntető. Na jó, szabadrúgás. Ha ebből a négy helyzetből csak kettőt megadnak (a szabályos gólt és legalább egy büntetőt), már simán itthon tartjuk mind a három pontot. Arról nem is beszélve, hogy ha a 68. percben megadják a gólt, ejsze másképp zajlik le az utolsó 22 perc is.

Szóval értem én, hogy Krajován csak sasszemű zsenik teremnek, akik a fejükből kidülledő két szemük mellett valami fölöttük, a magasban lebegő harmadikkal is látnak, de ez akkor is az arrogáns arcátlanság netovábbja. Gaman vajon még mindig “a haza sólyma” maradt, akik a nóta szerint “a fény felé szállnak”? Eddig rendben volna, de a “sólymok” ugyebár az “átkosban” mind óvodások vagy elemisták voltak, ami egyébként megfelel Găman bíráskodási szintjének: nem tetszik az arcod (vagy a mezed), megfújom a sípot! És azzal már “meg leszel mondva”. A fordítva fújt taccsokat, a hosszabbítás allatt összesen 3 percig álló játék miatti extra idő megtagadását már kár is említeni.

Egyébként a mérkőzés statisztikája sem éppen kutya: labdabirtoklás 55%-45% ide, kapura lövések 9-6 ide, szögletrúgások 8-0 ide (ó, Vinícius, hogy hiányoztál!), veszélyes támadások 102-31 (!) ide. Na jó, a kaput eltaláló lövések aránya 2-3 oda, de a mi fiaink közül többen is kidőltek a kétfrontos háborúban, így improvizálni is kellett. A Medgyes második gólja pedig tényleg vakszerencse volt. Mindent összevetve, a második félidő képe alapján még a kétgólos hátrányból is simán győzelemre lehetett volna fordítani a dolgot, különösen, ha a 68. perctől minimum 22 percünk van arra, hogy még kettőt benyessünk az egyébként mindenre (is) odarúgó ellenfélnek.

Az, hogy a klub vezetése végül kitart-e amellett, hogy Róma után a csapat tiltakozásul meg se jelenjen Pitești-en a FC Argeș elleni meccsen, nem tudni. Ezt szerintem még az Olimpicóban kialakuló végeredmény is befolyásolhatja. Nekünk nem marad más hátra, mint szorítani a fiúknak: az örök város hadd sirassa meg ezt a napot is, és majd nyögve emlegessék Culio ítélete napjával együtt. Hajrá KVSC!