Tegnap este a KVSC számára is elkezdődött a rájátszás a Bundásliga felsőházában. Az Astra annak rendje és módja szerint 2-1-re kikapott ugyan a Főlegváron, de még jóval a meccs előtt világossá vált, hogy a Regát módfelett kellemetlenül érzi magát a zsinórban harmadik bajnoki cím felé menetelő fiaink láttán, és mindent megtesz ennek megakadályozására.

Amint pár napja írtam, az állítólagos római ősök megalázását a nemzetközi porondon már elvégeztük. Latium dicső fiainak vert serege tavaly szeptemberben úgy kotródott el a Főlegvár alól, hogy a visszavonulást a Trójából eliszkoló Aeneas is megirigyelhette volna – és ezt még Vergilius halhatatlan sorai sem tudták enyhíteni. Az idei európai fociturnénk végeztével ideje volt leszámolnunk a hős latiumiak Regátban lakozó állítólagos távoli rokonaival. A „távoli rokonok” kifejezést nyilván úgy értem, hogy a regátiak tartják a rokonságot, a taljánok pedig a távolságot. Na jó, alkalmasint „teleszoborják” erdélyi városainkat ilyen „Roma madre” típusú farkasanyókkal (ez a Janus Pannonius-féle „lupa” hízelgő megnevezése), amelyek néhány fokkal talán jobbak, mint a válogatott tömeggyilkosok „tiszteletére” elkövetett, jobbára a kulturális bűnözés kategóriáját kimerítő alkotások, de nem feltétlenül szolgálják a népek – mármint a „kékvérű római regátiak” és a „keletről szabadult erdélyi barbárok” kölcsönös megbékélését.

Hát a tegnapi meccsre kinevezett bírói stáb névsora sem arról árulkodott, hogy a bukaresti megbízók különösebben pártolnák akár Erdély és a Regát, akár a KVSC és a Regát bármiféle megbékélésének gondolatát. Ezt nyilván nem is várjuk tőlük. Először azért nem, mert – Fülig Jimmyt parafrazálva – ez „nem családi nekik”, másodszor pedig azért nem, mert fociról van szó. A fociból ugyanis nem lehet (sőt: nem is érdemes!) minden helyi vagy regionális rivalizálást kizárni. Az UEFA számos esetben kettős mérce mellett működtetett, álságos „respect” szlogenjével is ugyanez a bajom, de egy poszton belül – helyszűke miatt – nem tudok két maffiával foglalkozni. Visszatérek tehát a regátihoz.

Szóval Bukarestben továbbra sem akarják megbékéltetni a Főlegvárt a regáttal. Lelkük rajta, de azért a szakmaiságot talán figyelembe lehetett volna venni a bírók megbízásakor. A Bundásliga jelenleg hét darab, FIFA minősítésű bíróval rendelkezik. Na jó, igazándiból hat és féllel, ha a mélynövésű Marius Avramnak a délceg trójaiakat meghazudtoló testi kvalitásait is figyelembe vesszük. Ez van, uraim, mit szépítsük? A történelemben biztosan volt olyan lófő székely hétszilvafás kisnemes is, akinek az udvarán nem hét, hanem mondjuk csak hat és fél szilvafa fért el, mert a hetediknek a lombja már inkább a szomszéd udvarára vetett árnyékot. Attól még őt is hétszilvafás nemesnek nevezték, noha a hetedik szilvafája gyümölcsének javából már a szomszédja főzte a pálinkát. Szóval kicsire nem adunk. Illetve dehogyisnem, hiszen Avramot is egy egész bírónak vettük.

Következzék tehát a szöveges matematika-feladat. Adott hét román FIFA-bíró. Ezek közül a kolozsvári illetőségű Horațiu Feșnic a mi meccseinkre ugyebár nem küldhető, mert bukaresti bírót csak bukaresti csapatok kaphatnak. Tehát marad hat. A felsőházban fordulónként 3-3 meccs van. Tehát minden fordulóban minden felsőházi meccsre akár két-két FIFA-bírót is küldhetnének. Ebben a fordulóban a két másik felsőházi meccset FIFA-bírók vezették: Hațegan fújta a Botoșani vs juhokat, Feșnic pedig a Krajova-Medgyest. Mivel Feșnic már vezetett egy meccset ebben a fordulóban, éppen 5 darab, a feladatra alkalmas FIFA-bíró maradt volna a tegnapi főlegvári KVSC-Astra meccsre. Ehhez képest nemcsak olyat küldenek nekünk Cătălin Popa személyében, aki nem pusztán nem FIFA-bíró, hanem ráadásul – ahogy Hofi atyánk mondaná: „mit ad Isten, illetve… hogy, hogy nem elvtársak Tisztelt Asztaltársak” – ő az, aki az Astra otthonában (!) lejátszott tavaly augusztusi meccsen minden valós indok nélkül tartalékbírói minőségben kiállíttatta Camorát, mert a derék portugál hátvédünk tőle jó három méternyire a földhöz vágta a vizespalackot, miközben rá se nézett Popára, és senkinek a testi épségét nem fenyegette.

Kétség sem fér hozzá, hogy az egyébként is csapnivaló Popa komoly házi feladattal érkezett a Főlegvárra. Sok rossz döntése volt (néhányszor a javunkra is tévedett, mert éppen ennyire hülye), de egyértelműen frusztrálta, hogy nem tud leszámolni velünk. Az ellenünk befújt büntető jogosságát nem kell vitatni: Arlauskis keze Fatai vállán nyugodott, az Astra csatára pedig nem volt rest a földre vágódni. Azt viszont nem lehetett félreérteni, amikor a 65. percben a Păunt konkrétan elgázoló Răduț helyett Bègue kapta a sárgát. Răduțnak ugyanis már volt egy sárgája, tehát ha helyesen dönt, akkor az Astra a meccs utolsó fél óráját emberhátrányban játszotta volna végig. De még így is győztünk, pedig Popa úgy szórta a többnyire provokációnak szánt lapokat a kispadunk felé, mintha külön fizették volna érte: az edzőnek és Bordeianunak (aki egyetlen percet sem játszott) sárga, az erőnléti edzőnek piros. A provokáció végül nem jött be: minden próbálkozása ellenére mégis itthon tartottuk a három pontot. A nem is annyira agg Regát összefogott a legszarabb, ránk amúgy is dühös bíróval. Az agg regáti aggregát (aggregát = két vagy több, egymással egybeépített erő- vagy munkagép) azonban ismét kudarcot vallott.

És akkor hadd értékeljük a fiúk teljesítményét. A megint semmit sem csináló, csak éppen a nyolcadik gólját szerző, de azért a meccs emberének választott Deac utólagos értékelőjével érdemes kezdeni. Szerinte „az egész csapat gyengécske meccset játszott, de jó, hogy akkor is győzünk, ha rosszul játszunk, hiszen ezt jelenti nagy csapatnak lenni”. No, a gyengécske meccshez annyit, hogy ezt a minősítést önmagára is alkalmazta az a játékos, aki a nyolcadik percben Djokovic beadása után csaknem keresztülfejelte a labdát az ellenfél kapujának belső hálóján. KEG kartárs meg is jegyezte, hogy először két, aztán már három Deackal játszottunk, nevesen Deac és ifjú klónja, Petrila kezdett (akinek már az első percben volt egy „török gólja”), majd az Astra egyenlítő büntetőtalálata után az egyre „deacosabb” Păun is megjelent a pályán.

A regáti érzelmű dzsidzsisport azzal is kimutatta a foga fehérét, hogy a 8 perces meccsösszefoglalójukból két és fél percet (!) az ellenünk megítélt és elvégzett büntetőnek szenteltek, miközben Răduț érthetetlenül kimaradt második sárgája egyszerűen nem fért bele az összeállításba. De a 81. perc, amelyben Păun revansot vett a Sevilla elleni meccsen visszafújt találata miatt, és nemcsak a csapat győzelmét biztosította, hanem a saját lelkét meg a mienket is megzsírozta, mégsem maradhatott a regáti vágóasztalon. A fiaink újfent megmutatták, hogy nemcsak a bukaresti stúdiókban sipákoló, hanem a pályán sípoló ellenfelekkel is elbírnak. Szemléltető oktatás és kellemes élmény volt. Remélhetőleg nyolc napon túl sem gyógyuló lelki sebeket okoztunk az egyre nyilvánvalóbban ellenünk dolgozó agg regáti aggregátnak. A pályán mindig ellenfeleink lesznek (ez a sport természete), a stúdiók nagy részében és a Bundásliga felső bugyraiban viszont egyre féktelenebb ellenségeket fedezünk fel. Noha a jelenlegi klubvezetés ezt az aspektust nem veszi figyelembe, nekünk mindenképpen ízletes lenne Trianon centenáriumát a zsinórban harmadik bajnoki címmel leöblíteni. Fel a fejjel, Asztaltársak!

Fotók: RJA