Ma a Dinamo otthonában nem voltunk sintérek, pedig még csak igazán veszett kutyákkal sem találkoztunk. A KVSC gólnélküli döntetlenje inkább kellemetlen, semmint vészes.

A forduló utolsó meccse nyomán a KVSC 2 ponttal vezeti a tabellát az egyébként megvalósíthatónak tartott 4 pont helyett. A győzelem megszerzése útjában néhány olyan esetlenség is állt, amelyet a nálam szókimondóbb Asztaltársak meglehetősen keresetlen szavakkal róttak fel rendre Pereirának, Păunnak vagy éppen Mr. Loodtalpnak a Dominónak nevezett vendéglátóipari egységben. E közvetlen, minden különösebb úri távolságtartást vagy sznob mesterkéltséget nélkülöző szavak és tirádák némelyikén talán még Holdvilág Charley is ingatta volna legendás halálfejét, sőt talán a Vadsuhanc kezében is meginog az ólmosbot, mielőtt derült égből „durr bele” helyett csupán enyhe „suhit” mér Tulipán üstökére… Hadd borítsuk e nem túl lírai kifejezések és csaknem művészien halmozott jelzős szerkezetek özönére a feledés könyörületes fátyolát. Ami ugyanis a Dominóban történik, az a Dominóban is marad.

Nehéz időket élünk, kedves Asztaltársak. Már a kutyákkal sem bánunk úgy, ahogy régen. Pedig nem is volt hideg, simán kiverhettük volna őket a házukból. De a fiúk gondolatai valószínűleg már a rövid válogatott-szünet környékén jártak, így aztán szinte válogatás nélkül szüneteltették a focit, csaknem 90 percig, időközönkénti megszakításokkal. A pincsik alkalmasint visszamorogtak, de az ugatásuk nekik is veszélyesebbnek bizonyult a harapásuknál. A végén tulajdonképpen a vasutasokból lett sintérlegények kiegyeztek a kóbor ebekkel: ha nem akarnak a mi kapunk előtt csaholni, és nem rondítanak beléje, akkor mi sem szállítjuk el őket az ebtelepre.

Tény, hogy az unalmas játékosok hiánya nagyon érződött. Közülük némelyeket – pl. a rémunalmas Deacot – a román válogatott, másokat pedig a további meccsek kedvéért pihentetett az edző. Utóbbiak közé tartozott Culio is, akit Bordeianu elég kreatíven igyekezett pótolni, de akinek esetében még mindig csak tippelgetjük, hogy vajon az Olimpicóra tartogatja-e őt a ravasz Borz? Ha netán tényleg hagyományt kíván éleszteni, és esetleg sikerül is neki, nem fogunk fetrengve tiltakozni, mint a királykisasszony, aki magát földhöz verve sikítozott, hogy nem akar férjhez menni. Szeretjük mi a szép lakomát, így Latium mindig kívánatos préda marad. Úgy is fogalmazhatnék, hogy ha a dolgok főlegvári elRENNdezéséhez a Jászvásártól kellett kikapni, az Olimpicóban nyújtandó bravúrért pedig most a pincsikkel kellett szelídebben bánni, akkor én már csak azt kérdezem: hol kell aláírni, kéremalássan? Mert ezzel a tranzakcióval a magam részéről tökéletesen meg vagyok/leszek elégedve. Különösen, hogy Arlauskis bravúrja után a felső lécről a hátára lepattanó labdát Szusics sikeresen hárította, illetve mivel Păunt tényleg elbotlasztották és megráncigálták a 16-oson belül – amit nem fújt be a bíró –, így esély van arra, hogy majd Latium mezején daloljon nekünk a síp…

A többi dologra nézve pedig a legközelebbi viszontírásig mi is átállunk magyar válogatott-üzemmódba, hiszen a Puskás Aréna avatása, az uruguayi válogatott elleni barátságos, majd pedig a Wales elleni csöppet sem barátságos cardiffi mérkőzések komoly odafigyelést (és ennek megfelelően módszeresen adagolt alkoholszintet) feltételeznek. Annál is inkább, mivel komolyan gyanítom, hogy a pincsik elleni meccs részben rajtam is múlott, hiszen pontosan meccskezdésre érkeztem meg a Dominóba, és a hat és fél órás vezetés során hiába ittam meg összesen három alkoholmentes sört, ilyen olcsó trükkökkel nem lehet leszerelni a foci istennőjét. Annak ellenére sem, hogy a Dominóba belépve azonnal nekiestem a Sheridan kakaólikőrnek. Mindhiába. A felelős munkát nem lehet elszabotálni. Majd máskor lelkiismeretesebb leszek. Addig is: Hajrá Vasutas, hajrá magyarok!