Tisztelt Asztaltársak! A sormintát – amennyiben sikeres eredményt jelöl – azért szeretjük, mert kellemes a szemnek. A sikertelen sorminta megtörését szintén értékeljük, hiszen reménykeltő. Hát ezekről lesz szó a mai posztban.

A sikeres sormintát a pályán egy ideje az „egy Tzuki” = „három pont” egygólos győzelmei jelentik. Ettől csak részben tért el a Sepsi elleni harmadik meccs, amikor a csapat teljesen rendhagyó módon három gólt szerzett az egy ellenében, noha kettő is bőven elég lett volna. Legutóbb viszont Tzukifijú sérülés miatt volt kénytelen távolmaradni a pályáról. Úgy járt, mint Jákób a Jabbók folyó átkelőhelyén: ismeretlen férfival tusakodott, és megsérült a csípője.

„Jákób pedig egyedül marada és tusakodik vala ő vele egy férfiú, egész a hajnal feljöveteléig. Aki mikor látá, hogy nem vehet rajta erőt, megilleté csípőjének forgócsontját, és kiméne helyéből Jákób csípőjének forgócsontja a vele való tusakodás közben. És monda: Bocsáss el engem, mert feljött a hajnal. És monda Jákób: Nem bocsátlak el téged, míg meg nem áldasz engem. És monda néki: Mi a te neved? És ő monda: Jákób. Amaz pedig monda: Nem Jákóbnak mondatik ezután a te neved, hanem Izráelnek; mert küzdöttél Istennel és emberekkel, és győztél.” (1Móz 32, 24-28)

Tzukifijú esete annyiban különbözik Jákóbétól, hogy ő nem ismeretlen férfiúval küzdött, hanem Costachéval, és a küzdelem nem hajnalig tartott, hanem a pillanat műve volt. Abban viszont egyezik a két történet, hogy mindkét küzdelem felkészülési edzésnek számít: Tzukifijú a Hadzsi-féle Jövendőbéliek elleni küzdelemre, Jákób a fivérével, Ézsauval való találkozásra készülődött. Mindkét sztori pozitív eredménnyel zárult: Jákób hosszú éveken át tartó harag után kibékült atyjafiával, a Vasutas pedig – a sormintát követve – egygólos győzelmet aratott a Viitorul fölött. Tzukifijú szerepét – Djokovic halálosan unalmas gólpassza következtében – jobb híján Păun alakította.

A déli kommentátorok természetesen végig Ianis Hadzsit sztárolták, méghozzá undorítóan. A kölyök konkrétan több dicséretet kapott az elpuskázott olló-kísérletért (hogy stílusos legyek: hanyattvágódás közben hatalmas luftot rúgott), mint a Sepsi elleni kupameccsünkön Hadnagy Attila a léc alá suvasztott pazar torpedójáért. Pedig Hadnagy iszonyatosan jól eresztette meg azt a labdát. Konkrétan sajnálni lehetett, hogy Jesus Fernandez kivédte, és a végén, sormintát törve nem 2-1-re nyertünk. Mindenesetre külön zsírozza a lelkünket, hogy a Hadzsiék elleni győzelemmel a Vasutas a Sepsinek is segített, hiszen az éppen soron következő direkt meccsükön a szentgyörgyiek akár be is hozhatják rajtuk a 3 pontnyi különbséget.

Itt abba is hagyhatnánk a beszámolót, ha sorminta-ügyben néhány további észrevétel nem kívánkoznék ide. Az első a regáti médiától megszokott sorminta: valahányszor a Vasutas vagy mondjuk a Sepsi újabb győzelmet arat, a dzsidzsisport és általában az akol regáti lakájmédiája kórusban óbégat, nyalogatja a juhász kezét, fényezi a nyáj dicsőségét és változó sorrendben, de növekvő intenzitással ócsárolja az éppen győztes erdélyi klubot, csapatot vagy a bírót.

A Viitorul elleni mérkőzés után sem történt másképpen a Dzsidzsisport stúdiójában. A műsorvezető és három vendége – akiknek a megnyilvánulásai alapján nemhogy fejenként, de talán együttvéve sem lehetett sokkal több osztályuk, mint a belföldi személyvonatoknak – egymást szinte túllicitálva, önfeledten arról kezdtek beszélni, hogy mekkora zsoldosok, bérencek vagy éppen martalócok a Kolozsvári Vasutas játékosai. Igen, ez is a sorminta része. Komoly önfegyelem kell hozzá, hogy az ember végignézze azt alábbi 6 és fél perces felvételt.

A szigetországban eltöltött néhány esztendőm tapasztalatából kiindulva azt mondanám, hogy az átlagos vérmérsékletű ír honpolgár szerint a fentiekre valószínűleg az IRA adhatna méltó választ. Talán még az ETA vagy esetleg a Heccbolha – mondhatná a jámbor baszk vagy a libanoni cédrusok árnyékában hűsölő igazhitű. A többi csak amolyan felületsimogatás. No, ehhez képest a KVSC klubvezetése nagyon kellemesen meglepett bennünket, méghozzá a tőlük megszokott sorminta kiváló megtörésével. A klub ugyanis évek óta következetesen olyan suta nyilatkozatokat bocsát ki, hogy szurkoló legyen a talpán, aki azok olvastán még soha nem pirult el szégyenében. Végre ez a nyilatkozat megtöri a sort.

Olyan elegánsan, határozottan, kellő keménységgel, komolysággal és retorikai fordulatok igénybevételével tették helyre a fenti videóban szereplő főtahót és általában a regáti baromarcokat, hogy még olvasás közben, ültőhelyemben is kihúztam magam. Mi tagadás, jólesett, mint Fülig Jimmy számára St. Antonio uralkodó herceg aggódó édesanyjának ölelése – a feledhetetlen exkirály megfogalmazásában: „még akkor is, ha az anya másé”.

Akár rágalmazási pert vagy hasonlókat is el tudnánk képzelni, de ez kezdetnek egyáltalán nem rossz. A déli elnyilatkozások színvonalából egyértelműen kiderül, hogy ez a Jövendő elleni győzelmünk az akolban óriási fájást képezett. Erősebbet, mint a hajóról leszálló Jimmy lábán a néhai Fernandez régensherceg lábbelije, amely a sorskegyelméből szűk halotté volt. Ezért is döntötte el Jimmy a koronatanács kezdetén, hogy a fesztelenség jelképeként a tanács tagjai cipő nélkül üléseznek majd.

Mi is hasonlót cselekszünk, hiszen a válogatott szünetet követő fordulóban mi az Astrát, a Sepsi pedig a tőlünk elszenvedett vereség miatt elkedvetlenedett Jövendőt tanítja majd móresre. Mindeközben pedig éppen a második helyen álló Krajova csap össze az eggyel alattuk bégető juhokkal, nekünk pedig ezügyben bármilyen eredmény megfelel. Az X volna az ideális: ebben az esetben iszunk. Sokat. Azt még megfontoljuk, hogy pálinkát is kell-e inni köszbe’, mer uralkodni bölcsen kell. Erre is Jimmy figyelmezteti azokat, akik őfelsége naplóját kellő figyelemmel olvassák. Ajánlom magamat!