Győzelemmel kezdte a Kolozsvári Vasutas a rájátszást, rövid idő alatt már harmadszor babráltak ki a Székely Pékekkel. Ráadásul egy egész jó meccsen, ahol a vendégek is becsülettel helytálltak. A csapat ugyanakkor bizonyította, hogy ha volt is az alapszakasz hajrájában némi megingás, attól még a főleg váriak az első számú várományosai a bajnoki címnek. Két csapat bizonyára már unhatta egymást, hogy ezúttal a labdarúgás esztétikai szempontjaira is hatványozottan oda figyeltek.

Az elején rögtön Deac és Tzukifiú bizonyította, hogy annak dacára, hogy a győzelem a legfontosabb, a focit az emberek szép gólokért nézik, az úri közönséget meg illik kiszolgálni. Ja Deac a gólján és a két gólpasszán kívül már megint nem csinált semmit. El kell ismerni, hogy a szentgyörgyi egyenlítő gól is mutatós volt, de azért Djokovic fejese sem volt kutya. Egyedül a sporttárs vette egy kicsit túl komolyan magát. A sárga és piros lapok számát nézve még azt hihetné valaki, hogy nagyon durva mérkőzés volt, de szó nem volt erről. No én itt abba is hagyom, mert még a végén rendes poszt lenne belőle kommentfogó helyett. A hiányzó szöveget ezúttal is RJA asztaltárs fotóival pótoljuk.