Nem léphetsz kétszer ugyanabba a folyóba – állította jó két és fél évezreddel ezelőtt a kisázsiai Efézus (Epheszosz) híres bölcselője, Hérakleitosz. A Kolozsvári Vasutas frissen és harmadszor menesztett trénere, Antonio Conceicao talán vitatkozna ezzel az állítással. Lássuk, mennyiben van igaza?

Amikor az előkelő származású és módos efézusi filozófus úgy döntött, hogy önként átköltözik a város nyomornegyedébe, ezzel erkölcsi példát is mutatott a kor gondolkodói számára. Bölcs mondásai – amelyeket kivétel nélkül mások feljegyzéseiből ismerünk, hiszen tudomásunk szerint Hérakleitosz semmit nem írt – gyakran elgondolkodtatják az embert. Ilyen például a fentebb Platóntól (Kratülosz 402a) idézett állítás. Ennek két másik változata is fennmaradt:

  1. Kétszer nem léphetsz ugyanazon vízbe, mert más és más víz folyik hozzá. (idézi Plutarkhosz, Quaest. nat. 2)
  2. Aki egyazon folyóba lép, más és más víz folyik feléje. (idézi Euszebiosz, Praeparatio evangelica XV, 20)

Szóval úgy tűnik, a változás megállíthatatlanságát (furcsamód: a változás állandóságát) hirdető öregúr valóban nagyon ragaszkodott az alapelvhez, miszerint kétszer, ugyanúgy, ugyanolyan körülmények között nem lehet ugyanazt az eseményt minden részletében átélni. Az ő nevéhez fűződik a “panta rhei” (= “minden folyik”) gondolata is. Az más kérdés, hogy a történelemben azóta sokan, számtalanszor, egymástól nagyon különböző körülmények között kérdezték már – nem feltétlenül Hérakleitoszra hivatkozva – hangjukban több-kevesebb felháborodással: “Mi folyik itt?” De kielégítő válasz nem mindig érkezett. Annak ellenére sem, hogy a “minden folyik” érvre nem feltétlenül vevő Fülig Jimmy olykor folyékonnyá pofozta egynémely meggondolatlanul tudálékoskodó alvilági vetélytársát.

A KVSC-nél nemrég megtörténtek első látásra megkérdőjelezik Hérakleitosz fenti tételét: Antonio Conceicaót másodszor rúgták ki a Vasutas edzői kispadjáról. Sőt, a körülmények figyelembe vételével az ismétlődés szelleme iszonyúan kísért, ugyanis a tíz évvel ezelőtt (2009-ben) lezajlottakhoz képest:

  • másodszor rúgták ki úgy, hogy a csapat az első helyen van a bajnokságban;
  • másodszor rúgták ki közvetlenül egy Astra elleni meccs után.

Eme részletek ismeretében (tudván, hogy az ördög azokban lakozik) a filozófiában csupán mérsékelten járatos ember azonnal levonná a következtetést: Hérakleitosz kétezerötszázakárhány éves tétele megsemmisítő vereséget szenvedett. Lám, ugyanaz az esemény mégiscsak megismétlődhet. Ideje volt már, hogy az a vinnyogó vénember (szaknyelven: a “síró filozófus”) megkapja a magáét. Különben is, ő csak a folyóba történő kétszeri belépésről beszélt. A tehénlapótyába / lócitromba stb. való ismételt betapicskolásról viszont határozottan nem. Konkrétan semmilyen bizonyítékunk nincs arra, hogy Hérakleitosz tételét így is át lehetne fogalmazni: Nem léphetsz kétszer ugyanabba a sz…ba. Márpedig Tóni éppen ezt cselekedte: kétszer lépett/léptették ugyanabba. Ismétlem, így okoskodna az a tájékozatlan kívülálló, aki a bölcselet fellegvárát huszáros lovasrohammal kívánja bevenni.

De mi nem ilyenek vagyunk. Szeretjük Tónit, de Hérakleitoszt is. És noha az előbbinek a cipője a főlegvári “belelépéstől” jelenleg körülbelül ugyanolyan illatokat áraszt, mint az utóbbinak a viskója az efézusi nyomornegyed légáramlataitól, most mégis megpróbálunk némi rendet teremteni e kifejezetten filozófiai félreértés kapcsán.

Ha a folyóba lépés témájánál maradunk, az valóban igaz, hogy még egy tál vízbe sem lehet kétszer pontosan azonos módon belelépni: a lábunk sejtjei, atomjai és az egyes vízmolekulák nem fognak kétszer ugyanúgy találkozni egymással. Pihent agyúak számolják ki, mekkora ennek az esélye. Majd ugyanezt végezzék el a különböző (pl. állati) eredetű lapótyák / citromok / kupacok esetében is. Kiderül, hogy a fent említett két egybeesés (a csapat az élen, Astra elleni meccs után történő edzőmenesztés) korántsem elegendő a két kirúgási esemény teljes azonosításához.

Vegyük mindjárt a kirúgás esetét. Határozottan állítom, hogy Hérakleitosz tétele erre is kiterjeszthető: nem rúghatsz valakit kétszer ugyanúgy farba. Miért? Mert ennek az eseménynek a kapcsán számos változót kell figyelembe venni: egyik oldalról a sértett farát, a másikról pedig a sértő lábát. Az előbbiről azt is tudnunk kellene, hogy a két esemény alkalmával ugyanazon (alsó)nadrágot viselte-e, az utóbbinál pedig, hogy ugyanazon lábbeli közbejöttével valósult-e meg a tényállás?

Ha mindent összevetünk, eléggé világosan kirajzolódik a következő helyzetkép: amennyiben Tóni be tudja bizonyítani, hogy a Főlegvárról történő kirúgása pillanatában ő nemcsak ugyanazon alsónadrágot és nadrágot viselte, mint a korábbi hasonló esemény kapcsán, hanem a nadrágja ugyanúgy is volt vasalva, mint előzőleg, továbbá, hogy a kirúgást foganatosító agresszor ugyanazt a lábbelit viselte (amelyről időközben egyetlen részecskényi anyag sem kopott le), és a lábbeli ugyanolyan lendítésével pontosan ugyanott találta el Tóni domborúját, mint egykoron, ráadásul, ha bizonyítani lehet, hogy nemcsak a hőmérsékleti és időjárási körülmények voltak azonosak mindkét farban rúgás alkalmával (vö. a lábbeli és a far viszonylagos hőmérsékletkülönbségével), hanem Tóni szervezetének természetes sejtosztódási folyamata során a hátsó felén az ügyben közvetlenül érintett sejtek a két időpontban teljesen azonosak maradtak (magyarán: az átlagosan hét évente cserélődő sejtek saját biológiai ritmusukat meghazudtolva tíz év alatt sem cserélődtek ki Tóni szóban forgó féltekéjén, ami azért eléggé valószínűtlen), szóval, ha mindezt sikerül minden kétséget kizáróan bizonyítani, akkor és csak akkor engedhető meg az a feltételezés, miszerint érdemes megkezdeni Hérakleitosz egykori tételének felülvizsgálatát. De ez még korántsem jelenti a tétel megdöntését, hiszen nem vettük figyelembe a 2009-ben, illetve 2019-ben a kirúgás folyamata során mindkét oldalról elhangzott, udvarias vagy kevésbé szalonképes kijelentések azonosságát, a különböző (mindkét nembéli?) felmenők emlegetésének pontos kontextusát, az emberi hangok magasságának, erősségének és frekvenciájának az azonos (?) indulatok által befolyásolt alakulásait. Arról nem is beszélve, hogy mivel tíz év alatt a Főlegvár vezetése jócskán kicserélődött, a szavak azonosságát talán igen, a személyekét viszont hihetetlenül nehéz lesz bizonyítani.

Összegzésképpen elmondható tehát, hogy Antonio Conceicao 2009-es, illetve 2019-es kirúgása a jelenleg ismert tényállás alapján önmagában nem elégséges ahhoz, hogy belekössünk az ókor egyik legkiválóbb gondolkodójába. A hérakleitoszi elv ugyanis nem a seggberúgás ismétlődésének tagadása, csupán a körülmények teljes azonosságáé. A dilemma bölcseleti részét ezennel nyugvópontra juttattuk. És hogy mi lesz a klubbal, miután Alin Minteuan átmeneti edző átadja a stafétát a következőnek? Hát ebből mára nem készültünk, de a Tisztelt Asztaltársak közül valószínűleg akad olyan, aki nálunk jobban meg tudja tippelni. Hajrá KVSC!