Úgy gondolám, akkor írok legközelebb, ha a csapat valami érdemlegeset produkál. Hát a juhok elleni döntetlen most posztot képezett.

Az a helyzet, Tisztelt Asztaltársak, hogy egyikünknek sem fűlt a foga (no meg az akadémiai esztendő kezdetén időnk sem volt) arról értekezni, hogy a főlegvári Mozdony Európában most nagyon cuki volt. Tényleg hasonlított a mindenki által kedvelt Thomashoz, csupán az volt a szépséghibája, hogy a TGV-k és a hasonló kaliberű/teljesítményű/sebességű gépek mellett ő még mindig igazi elegáns gőzösként eregette a füstöt. A többi pedig lazán elzúgott mellette, így – eleganciáját mindvégig megőrizve – szépen haza kellett pöfögnie a festői svédországi, majd luxemburgi tájak fényes pályaudvarairól. Na de kérem: “mindenki onnan jön, ahonnan akar, vagy ahonnan szabadon bocsátják” – hangzik a bölcs mondás Az előretolt helyőrség lapjairól. A mieink pedig ebben az idényben kissé túltolt helyőrségnek bizonyultak.

Azt hittük, jó szokás szerint a mozdonyvezetőt máris menesztik, de úgy tűnik, vagy nincs pénz még egy edzői szerződés felbontására, vagy kifogytak az ötletekből. Mindenesetre Tóni maradt, hogy újfent farkasszemet nézzen a főjuhász regáti nyájával. Úgy tűnt, a juhok favágásra készülnek, hiszen a 7-8. perc határán már a második jól megérdemelt sárgánál tartottak. A mieink is felzárkóztak némileg, de azért az első félidő első részében komoly bizakodásra adhatott okot az a lendület, amellyel fiaink a juhkaput ostromolni, majd lődözni kezdték. Ó, ha az a labda Djokovic fejéről kb. 20-25 centiméterrel lennebb megy!… Vagy ha a félidő végén az a kapura küldött torpedó bevitte volna Bălgrădeant is…

Az ellenfél vezető gólja szinte légüres térben érkezett. A dzsidzsisport kommentátorai szinte egymás szavába vágva ecsetelték “a magyar” Lang Ádám védelmi hibáját, rögtön felemlegetvén a Voluntari elleni “büntető” dolgát is. (NB: ott a Voluntari támadója lépett Ádám lábára, és a rigó támadófault helyett fújt büntetőt) Egy dolog azonban mégis megnyugtató: a regáti média legalább hozza a maga formáját. Egyébiránt Lang máglyára küldése előtt érdemes elmélázni azon, hogy két, hozzá közel álló támadó nyomása alatt lévő belső hátvédnek talán nem ildomos magas labdát adni. Főleg, amikor más lehetőség is kínálkozik, kedves Omrani

Szünet után a fiúk ismét belendültek, és Tzukifijú most már nem hagyta ki a Djokovic újabb fejese utáni kipattanó kínálta lehetőséget: az egyenlítés már a 48. percben megvolt. Ha Tzukifijú nem lóg ki egy picit az utolsó védő mögül a 82. percben (a lesgólnál), vagy a végén az a piruett jobban sikerül, akár győzhettünk volna. Arlának is akadt védeni valója, de a játék ritmusa jó volt, és noha a csapat győzelemre hajtott, Tóni valószínűleg elégedett az eredménnyel (no meg azzal, hogy a juhok elleni döntetlennel egyelőre a Főlegváron maradhat).

Azt, hogy ki kavarja vagy nem kavarja a málnaszőrt a klubon belül, kívül és körül, talán nem ma kellene feszegetni. Ezt talán most mellőzzük, ahogy Mr. Irvinget utánozva Fülig Jimmy mondaná. Vásárhelyen kellene szombaton győzni a büszke Hermannstadt ellen, akik pont annyira szászok, mint amennyire a Tisztelt Asztaltársak zöme delavár, illetve ponka sziú indiánfőnök. A többit majdmeglátjuk.