A mai meccsposzt elmarad, Tisztelt Asztaltársak. Azért marad el, mert a szemét tévétársaságok jóvoltából a meccs is majdnem elmaradt. A stream, amelyen a Planetáriumban a meccset néztük, hol működött, hol nem. De főleg hol nem. Tisztára mint a mesében. Egyszer volt, hol nem volt, talán igaz sem volt. Azért, hogy ne mondjátok, hogy nem írunk semmit elmesélem a mérkőzés legizgalmasabb részleteit.

Azzal kezdődött, hogy objektív okok miatt lekéstem az első másfél percet a meccsből. Pedig Becker asztaltárs már várt rám. Egy sörrel. Ami egyébként jól esett. A játék színvonaláról elég ha annyit írok: annyira unalmas volt az első félidő, hogy simán átdumáltuk Becker kartárssal. Némi színt csak az vitt a mérkőzésbe, hogy a Vasutas szurkolói kemény magja ízelítőt nyújtott hangos szurkolásból. Énekeltek is. Nem tudom, hogy csinálták, de egy hamis hang sem volt. Ez volt a meccs egyik legizgalmasabb pillanata.

A második félidőben aztán a fiúk kaptak két gólt. De mi nem láttuk. Vagy nem ment a stream, vagy épp nem néztünk oda. Időközben ugyanis megjött egy régi kedves hölgy ismerősöm igencsak csinos kolleganője kíséretében, akit így volt szerencsém megismerni. Érthető tehát, hogy egyre kevesebbet néztem a projektált képre, amelyen amúgy is csak annyi volt látható, hogy „network error”. Ez volt a mérkőzés második legizgalmasabb pillanata.

Végül, de nem utolsó sorban, eljött az est fénypontja. Becker asztaltárs kislánya ugyanis valamiért megunta a Rúzsa Magdi koncertet és inkább felkereste édesapját. Amikor fent említett hölgyismerősöm megemlítette, hogy apával nagyobb buli együtt lógni, akkor hevesen bólogatott. Annyira aranyos volt, hogy a képzeletbeli cukiság mérő mutatója teljesen kiakadt. Ez volt a mérkőzés harmadik legizgalmasabb pillanata.

Amúgy meg igen, kikaptunk Luxemburgban két góllal. Na bumm. Nyerünk itthon hárommal. Bogrács Huba garantálja. Vagy nem. Fel a fejjel, Asztaltársak!