Majdnem mesterhármast ért el Tzukifiú, csak azon múlott, hogy Vinicius diszkrét lökésénél nem fújta be a hazai pályát a sporttárs. Pedig igazán megtehette volna. Más kérdés, hogy talán jobb is így, mert legalább nem bírózhat a regáti sportbulvár. Bár jajveszékelésre ebben az idényben előreláthatóan még bőven lehet számítani. A Kolozsvári Vasutas ugyanis továbbra is pontelőnnyel vezeti a bajnokságot, az ilyesmi pedig rendre ki szokta csapni a biztosítékot arrafelé. Egyébként meg nem történt semmi rendkívül, csak a szokásos: a hagyományokhoz híven fiaink elverték a piros pincsiket.

Említettem annak idején még megboldogult Népsportos korszakban, hogy a 2000-es évek elején számomra a CéeFeR elsősorban szimpatikus másodosztályú kiscsapatként lett a szívem csücske. Most ehhez képest a tegnap esti győzelem – stílusát tekintve – meglehetősen nagy csapatosra sikerült. Legalábbis a nagy csapatokra szokott jellemző lenni, hogy akkor tudják eldönteni, vagy megfordítani a meccset amikor akarják, és amikor akarják, akkor tudják is.

A KVSC végig uralta a mérkőzést, a némileg unalmasabbra sikerült első félidőben is. Igazán kár, hogy Lang két helyzetéből nem tudott legalább egyet gólra váltani. Bár a jövőre nézve azért bizakodásra ad okot, hogy veszélyes tud ő lenni a kapu előtt is. Ehhez képest a pincsik vezető gólja némileg váratlanul jött, azonban a csapat erejét mutatja, hogy 12 perc alatt három találattal válaszoltak. Ezen a meccsen a CéeFeR egyáltalán nem úgy játszott mint egy kiscsapat. A Reál Margit, a Bájern Münken vagy épp szívem másik csücske, a Liverpool szokott így fordítani bajnoki rangadókon, ha az ellenfél a kelleténél jobban megráncigálja a bajuszát.

A kutyaütő csatár párosunk már megint nem csinált az egész meccsen semmit, leszámítva Tzukifiú két gólját, illetve Omrani gólját és gólpasszát. Ez is mutatja, hogy mennyire impontesek elől a támadóink. Arról nem is beszélve, hogy az aggok menhelyéről csak a külön engedéllyel kijáró Culiotól csak ilyen vénemberes beadásra futotta, amely „teljesen véletlenül” pont Omrani fejét találta el a gól előtt. Természetesen nem lehet bizonyítani, hogy ok-okozati összefüggés lenne a között, hogy Culio beadott és Omrani gólt fejelt. Tisztára a szerencsén múlott.

Na és akkor nem is beszéltem a kutyaütő edzőnkről, aki sorozatban az ötödik meccsét nyeri zsinórban. A keret gyengeségét mutatja, hogy a sokszoros brazil válogatott Júlio Baptista a cserepadra sem ülhetett le. (Jó, tudom erőnlétileg még utol kell érje magát, illetve a többieket, de akkor is.)

Mi mást mondhatnék még? Több ilyen gyalázatosan gyenge produkcióra lenne szükségünk azt hiszem. A szarkazmus üzemmódot kikapcsolva, talán még csak annyit: szép reményekkel tekinthetünk a jövőbe Tisztelt Asztaltársak!

Fotók: RJA