Aki bajnok akar lenni annak nyernie kell a bronzért hajtó riválisok ellen. Mese nincs – jelentette ki önérzetesen Bogrács Huba. Ilyen műfaj a rájátszás – teszem hozzá. Kosárban már hozzászoktam, fociban még tanulom. Mert hiába nem egyenes kieséses itt a play-off, eljön a pillanat, amikor győzöl vagy elbuksz.
Hétfő este óta ismét a saját kezében van a CFR sorsa. Két győzelem kell a bajnoki címhez, bár optimális esetben már hétfő este is meglehet a negyedik, de ez már a nyáj craiovai meccsén műlik. Mi ne szaladjunk ennyire előre, tegyük a saját dolgunk, legyen már a három pont, aztán agyalhatunk a továbbiakon. Az Astrával ugyan szerettünk játszani az elmúlt négy évben, de Mulţescu érkezése ezen is változtatott. Az elmúlt meccseken átálltak egy ötvédős rendszerre, amely egyelőre működni játszik, azóta három győzelem és egy döntetlen a mérlegük, 8-1-es gólaránnyal.
Szóval rohadt kellemetlen meccs lesz, Pet Rescuenak eddig ritkán ment a bunkerfoci ellen, ideje húznia valami váratlant. Szeretnénk tőle valami igazi edzői húzást látni, mint a Viitorul elleni 4-4-2 gyémánt, mert azóta inkább csak a versenyrendszert bírálta. Nem számít, hogy megint utánunk játszik a nyáj, ha nyerünk, úgyis rajtuk a nyomás.
Ha a trónok játékát játszod, vagy győzöl vagy meghalsz. Nincs középút – mondja Cersei Lannister a Trónok harcában. Meghalni ugyan nem fogunk egy pontvesztés esetén, legfeljebb a reményeink egy része. Szóval sokkal jobb lenne győzni Giurgiuban.
https://www.youtube.com/watch?v=9t1Omi1jDuo
Ilyesféle kezdőkre számítunk:
Astra: Iliev – Butean, Erico, Polczak, Bejan, Radunovics – Szeto, Dandea – Stan, Matei – Abang.
CFR: Arlauskis – Manea, Vinícius, Mureşan, Camora – Hoban – Deac, Djokovic, Culio, Mailat – Ţucudean. Eltiltva: Boli.
A blogszerkesztőség tippjei
bmiky: 0-2 Deac, Vinícius
Bogrács Huba: 0-5 Culio 5 mindet 11-esből
Groteszk Aladár: 0-1 Vinícius
KEG: 0-3 O3
McPásztori: 1-2. Vinícius fejes, Culio büntető. A 90. percben rúgjuk a győztes gólt, emberhátrányban. DP már a 70. perctől a lelátón.
Pálfi Csaba-Sándor: 0-7 Jánoska, Tzukifiú, Hóban, Ormányi, Túljó és Arlauskis mesterkettes szabadrúgásból
RJA: 0-1 Culio
Sir Humphrey Appleby: 0-0
38 hozzászólás @ Gólok harca
Pingback: Gólok harca | Zongoracipelő
„McPásztori: 1-2. Vinícius fejes, Culio büntető. A 90. percben rúgjuk a győztes gólt, emberhátrányban. DP már a 70. perctől a lelátón.” – Ilyen forgatókönyv esetén DP nem a lelátón várja meg a végeredményt, hanem a sürgősségin. Őszintén szerintem a legutóbbi „rosszulléte” inkább csak arról szólt, hogy elkerülje a flash interjúkat, hogy ne járjon a szája újra hirtelenfelindulásból, vagy valami hasonló motivációja volt. Sajnos félek, hogy annyira nem viseli szívén a csapatunk sorsát, hogy szívinfarktus kerülgesse… Ennek ellenére én bízom benne és a csapatban is 😀 Szerintem bajnokok leszünk 😛 Az én tippem a meccsre a szezon elejét jellemző 2-0 (Deac, Omrani)
Hejesbítek: 0-2 vagy inkább úgy fogalmaznék 2-0 a KVSC-nek. – bár szerintem a góllövők alapján egyértelmű, hogy hogy is értettem a 2-0 -t
Lehet hogy a tudatalattim működött a tippnél, ugyanis van egy olyan érzésem hogy a Viitorult könnyebben legyőzzük a Főlegváron, ha DP nincs a padon kézifék gyanánt… 🙂
Régebben a futballra káros, összeférhetetlen huligánokat a rendőrség begyűjtötte a meccs idejére Angliában! Lehet, hogy ezt a módszert kellene alkalmazni a Nagy Kolozsvári Fékelővel kapcsolatban is…:)
Nem lesz azért ez olyan egyszerű mérkőzés!
Az biztos. A gyurgyevóiak két pofára zabálják a szotyit, és a keccegéstől alig hallani a bíró sipját…
KEG barátom! Ide be tudnád tűzni a Dunaszerdahely-Pozsonyi Szlován meccs előtti Nélküled videót? Egy kislány énekli. Megható! Lelki-érzelmi muníció lenne, szerintem, az esti gyurgyevói meccsre! Köszi!!!
Kérésed parancs Takács úr. 🙂 https://www.youtube.com/watch?v=wHw-k9epP-I 🙂
Oké! KEG! Köszönöm szépen! Csak az a baj, hogy én a tegnapi videóra gondoltam, ahol egy tízéves forma kislány énekli a nagyközönség előtt ezt a csapathimnuszként becsült dalt! (az FB-n fent van!) Valószínű mcpasztori uram nagy-kislánya is így énekelhetett ennyi idős korában…! De még egyszer, nagyon szépen köszönöm…
Itt van ez is. Azért nem ezt linkeltem, mert lehet, hogy ha nem vagy bejelentkezve a fácséra, akkor nem tudod megnézni. 🙂 https://www.facebook.com/fcdac/videos/2065477750363188/?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201805
Ezt még jobban köszönöm, KEG barátom! Én is megnéztem egy párszor, akárcsak LUIS testvér, és támadt egy furcsa gondolatom!! Hogy lehet az, hogy a nagyszebeni focicsapat Hermannstadt néven szerepel, hivatalosan, elenyésző német ajkú lakossággal a városban! Erdély egykori fővárosának nevét, magyarul, meg csak félve lehet kiejteni, vagy még úgy sem! Mi lenne, ha Kolozsvári Vasutas Sport Club lenne, így magyarul, a hivatalos nevünk? A Nagy Fékelő vajon vállalt volna munkát a Fellegváron??
Nos a helyzet az, hogy most, hogy szinte alig él szász/német Erdélyben – mert a komcsik annó eladták őket az NSZK-nak kilóra – divatba jött a német örökség, erre szeretnek büszkék lenni a mi romünykáink. Ha egy nap már magyar se lesz Erdélyben, akkor a magyar örökségre is büszkék lesznek. Ahogy Vonnegut mondaná: így megy ez… 🙂
Az országban uralkodó tragikomikus állapotokat tükrözi. Hermannstadt simán lehet hivatalos neve egy csapatnak, de, ha valaki Sepsiszentgyörgy, vagy Csíkszereda néven akarna indulni, az sértené az ország integritásától elkezdve az összes lehetséges szabályt, és a többségi nemzet mindegyik tagját. Kikerülni lehet, ha belekerül mindkettő a hivatalos csapatnévbe, de az messze nem ugyanez.
Szoros meccsen nyerünk 1:0-ra egy Deac-góllal, holnap este pedig pezsgőt bontunk.
Csak csínján, csak csínján… Ne igyunk előre (még pezsgőt sem) a medve bőrére…:)
Semmit sem kell előre inni, ha ma nyerünk, ők pedig kikapnak holnap Krajován, akkor bajnokok vagyunk.
És akkor folyhat a lé…
Dac szurkolassal hangolodok a merkozesre.Koszonom Takacs bacsi,reggel otta csak a nelkuled megy nalam.A gyor megadta a tegnap az alaphangulatot.
De meg ám! A kézilabdázás el clássicója volt a tegnapi kézi meccs! A Győr makulátlan játékával és a Bukarestet elsöprő győzelmével…
KEG! Genscher és Csaúcseszku könnyen vigéckedett, mert a szászok nem őshonosok Erdélyben! Ha az az ára a Kolozsvári Vasutas Sport Club hivatalos névnek, hogy csak három magyar maradjon a városban, inkább akkor maradjon CFR Klúzs, még tudunk várni egy darabig!!!
Bocs, de ez nettó hülyeség, többek között az ilyen, kisebbségekhez való fölényeskedő, kirekesztő hozzáállásunk vezetett a különböző nemzettragédiáinkig az újkori és jelenkori történelmünkben. Ha egy ezer évig ugyanabban a helyben élő nép nem tekinthető őshonosnak, akkor mi sem vagyunk azok. Sőt, senki a világon, elvégre a folyamatosan népvándorlás jellemző az emberiségre a legkorábbi időktől kezdve.
Bocsáss meg, kedves János! A szászokat II. Géza magyar király telepített be Erdélybe és a Felvidék északi részére, a Szepeségbe a XII. század közepén! Ilyen formán nem őshonosok, hanem betelepített telepesek! Egyébként történelmileg nem is az ősi Szászföldről származnak, hanem a Rajna vidékéről.
Alapvető tévedésben vagy! A történelmi tényszerűséget súlyos tévedés összetéveszteni a fölényeskedéssel, a kirekesztéssel! A magyarság nemzettragédiái máshonnan erednek!
De nagyjából ugyanaz vonatkozik az erdélyi románságra is, csak 100 évvel később! Akkor még vlachoknak (oláhoknak) hívták őket! Tehát a románok sem őshonosok Erdélyben! Ha lennének ilyenek még, akkor a bolgárok (a székelyeken és magyarokon kívül) azok lennének, de őket meg a honfoglaló magyarok verték ki. (Lásd pl. Vörösmarty: Zalán futása.)
Vigyázat! Még mielőtt újabb történelmi hibába esnénk a trák dákoknak sem volt semmi köze a románsághoz!
De maradjunk a KVSC-nél!!!
Tekintve, hogy régész a szakmám, eléggé sok alátámaszthatatlan kijelentés volt ebben a válaszban, nem hinném, hogy túlságosan bele kellene mélyülni. Nem is fogom egyenként megcáfolni őket, mert túl hosszú lenne. Az, hogy ki hogyan telepedett le egy adott helyre egy nép, semmilyen módon nem befolyásolja az őshonosságot, annak teljesen más kritériumai vannak. Az, hogy dákokról, és kontinuitásról beszélünk a szászok őshonossága kapcsán megint csak félrebeszélés, aktuálpolitikai frusztrációk bevonása sohasem releváns információ egy adott, történelmi témát érintve, teljesen mindegy, hogy a románok a dákoktól, vagy bárki mástól származnak. Kár, hogy mindenki hobbitörténésznek gondolja magát, és a saját identitását, meggyőződéseit próbálja alátámasztani a történelem által, nem pedig magát a tényállást próbálják nézni az emberek. Jelen esetben van három, mindegyik szinte, vagy legalább ezer éve egy adott területen élő nemzet saját, különválasztható kulturális, történelmi hagyományokkal és hagyatékkal, ami önmagában magával vonja az őshonosság fogalmát. A történelem nem arra való, hogy mindenki a saját igazát támassza alá, bármennyire is ezt szajkózza akár a román, akár a magyar fősodratú szakma (pl. iskolai történelemkönyvek). Például mi sem leszünk kevésbé őshonosak a Kárpát-medencében attól, hogy máshonnan érkeztünk, és különböző népségeket kivertünk innen megteremtve a hazát magunknak. Számos, jelenleg is létező népség ősei voltak már itt előttünk, ez nem azt jelenti, hogy nekünk tovább kellene állni, mert bizony ők itt az őshonosok.
Tisztelt Asztaltársak, ha javasolhatom, a múlt keserédes nedűje helyett kortyoljanak valami kedvükre való homályosítót, amitől a közeljövőben kezdődő mérkőzés fele terelődik figyelmük. Kedves egészségükre!
GYOZOTT a GYOR!!!
Most mi kovetkezunk , Hajra KVSC!!!!
Tisztelt Asztaltársak 4-3-3 van. Ha bejön az év legnagyobb húzása, ha nem jön be én leszek Petrescu első kritikusa.
😀 😀
Taktikalilag most is előnyben vagyunk, de Tzukifiú helyzete után, az Astra visszahúzott 2 embert a védősor elé, amit Petrescu úgy reagál le, hogy visszavonta Deacot. 4-2-3-1 náluk, 4-4-2 nálunk, taktikai előny a mi oldalunkon és ez helyzetekben mutatkozik meg. 😀
ha igy folytatodik a merkozes 2-0 utan is akkor ionitioaiaek blattot fognak szimatolni…
Akar a hatso felemet szeles idoben is szimatolhatjak.
Mar bocsi de ha osszejon a bajnoksag ugyan kit erdekel a dimbovitzaiak begetese?
egyetertek
jo lenne egy ket gol meg…de ismerjuk a szitut. nehogy mi kapjunk. emlekszem multescura (kis ‘m) amikor 2012 ben annyira aljas modon szidta a KVSC t…remelem lesz ra alkalma ismet ezt tenni a meccs vege utan is!!!
Hajrá Vasutas!
Szünet van, minden ok. Ha így haladunk, holnap este Krajovának ordibálunk, és azután magunknak. Már közel a vég… Egy kis türelmet, fiúk!
Mindenki kiegyezett volna 2 oraja ezzel az eredmennyel DE be kehetett volna ramolni annyi golt hogy egy esetleges pontegyenloseg is nekunk legyen jo.
Jah, szerintem is gáz, hogy nem vertük idegenben öttel az Astrat. :-/
Miket forog ki az elet….. hogy a hagymaszagu sotetborueknek szurkolhak teljes szivvel…
a Telekom elkezdte a blattot… :)))