Na, ennél is akasztottak már jobbat – mondaná kedves iskolatársam, ha megtekintené ezt a felvételt. A sakál Bonifác módján a Főlegvárra felkapaszkodott pénzsóvár, ganyé mitikák díszpéldányává vált Mara szégyenletes viselkedése mellett nem mehetünk el szó nélkül.

Arról van szó, kedves Asztaltársak, hogy a klub mindmáig tisztázatlan körülmények közötti „megtollasodásával” együtt járt a vezetés „megmitikásodása” is. Ezt nyilván az első perctől tudtuk. Az is várható volt, hogy a szurkolókhoz való viszonyulásuk némi kívánnivalót fog hagyni maga után. Na de ne finomkodjunk: amikor egy ilyen költségvetéssel rendelkező csapat annyiba sem veszi a saját közönségét, hogy a mai kor technikai lehetőségeiből adódóan fillérekért kapható közönséges webkamera segítségével sem hajlandó a felkészülési mérkőzéseit pl. a saját honlapján közzétenni, az azért nem egyszerű modortalanság. És a marha Mara még ezt is képes alulmúlni, amikor odalép a meccsre több száz kilométert utazó szurkolókhoz, hogy beléjük kössön: ugyan ne filmezzék már a csapat felkészülési meccsét a Renyhe Peking ellen egy függőleges helyzetben álló, ködös képernyőjű telefonnal (amely jó esetben a pálya összterületének kb. 15%-át képes egyszerre megjeleníteni), mert a juhok netán ebből fogják kibogozni a taktikánkat.

Ha nem volna üvölthetnékem a dologtól, valószínűleg bekacagnék, kedves Asztaltársak. Még hogy a juhok, még hogy egy ilyen hiperamatőr, de annál lelkesebb felvételről! Amikor ott van a juhnyáj is valamelyik szomszéd spanyol faluban edzőlegelés céljából, és ha éppen kíváncsiak arra, hogy Állatmenhely milyen felállásban tolja a mozdonyt Moldva meg Peking irányába, hát egyik markában öt miccsel, a másikban napraforgómaggal meg egy mellényzsebben hordható webkamerával akármelyik juhászbojtár át tud fáradni a mi meccsünkre, és a lelátó tetejéről éppen annyit tudhat meg és rögzíthet a monumentálisan szupertitkos harci fogásainkból, amennyit csak akar. De a juhok magasan tesznek erre. Tudják, kedves Asztaltársak, olyan kicsi, apró fekete golyócskákat. Már amilyen az efféle fűzabálóktól telik. De úgy tűnik, még ők sem keverednek az efféle Marhákkal.

Alig hihető, hogy Mara, aki egy másik főlegvár, a magos Déva vára tövében született, ilyen mélyre volt képes magát leküzdeni. Mind földrajzi, mind pedig erkölcsi értelemben. Déva várát egyébként most újították fel: igazán belékeverhették volna őt is a habarcsba, hogy jobban álljon a fal. Nem siratnánk. Viszont könnyen meglehet, hogy az építők (a Kőműves Kelemen helyét átvevő, valahonnét délről szabadult Manole mesterék) ezúttal némileg értettek a szakmához, és azt mondták: kővárat nem lehet vályogfallal foltozni. Ha valaki nem tudná, mi a vályog egyik fő alapanyaga, elmélkedjen kissé a magyar „szarházi” kifejezésen. Hát ezért nem került bele Mara a dévai habarcsba. Mert abból, ugyebár, nem lehet várat építeni. Így bűzlik ő azóta is a mi Főlegvárunkon.

Szurkolói szempontból a Mara-féléket ismét Fülig Jimmy szavaival lehet a legtalálóbban jellemezni: „ezt csak három dolog érdekli: a pénz és más semmi, meg a velem szembeni kitolás”. No, ez a harmadik aspektus, ami most már nagyon szúrja a szemünket. Olyannyira, hogy lassan mi is szívesen kitolnánk az ő fél szemével. De legalább odaütögethetnénk a fejét valamihez, ami szilárd és dudoros.

Egyébként a lelkes szurkoló megosztotta a marha Mara kifakadását, és kitette a saját pofakönyv-oldalára. Az elmitikásodott, gerinctelen és löttyedtfarkú focikupec jellemével ellentétben hadd emeljem ki a román szurkoló magyarul különösen jól hangzó felhasználónevét: Ciontos Kuky (olvasd: csontos kuki). Hát ilyesmi nem szokott csak úgy odanőni bárkire. Főleg azokra a marhákra nem, amelyek rekordidő alatt ökörré avanzsáltak. Azt hiszem, sok Asztaltárs szívéből szólok, amikor abbéli óhajomnak adok hangot, miszerint szívesen végignéznénk, amint Az elveszett cirkáló közkedvelt hőse, a derék Rozsdás, ígéretéhez híven addig veri Mara fejét a hajó korlátjához, amíg öt nap kell hozzá, hogy lesmirglizzék róla azt a kevés agyvelejét.