A “Deac megy a FCSB-hez, de mégse” című történet a legjobb érv amellett, hogy miért kellene az amerikai major sportokhoz hasonlóan a labdarúgásban is nyilvánosnak lennie minden játékos szerződésének. A baromarcú idióta és a lakájmédiája ugyanis magasról szarik a tényekre, a fröcsögésük viszont a mi játékosunk helyzetét nehezíti.
Van egy játékos, aki hiába rúgott 5 gólt és adott 3 gólpasszt a tavaszi szezonban játszott 9 mérkőzésén, mégsem a játékáról szólnak a hírek. Mert van egy nagypofájú klubtulajdonos, aki szemet vetett rá, és cseppet sem érdekli, hogy a játékosnak milyen szerződése is van a jelenlegi klubjával. Ő egyszerűen bejelenti, hogy a játékos az övé (még csak nem is a csapatáé!), így, jelen időben – miközben még három hónap van hátra a következő átigazolási időszakig. A lakájmédia pedig nyálcsorgatva megindul utána, mint a nyáj a vezérkos után, és naponta ötször leírja vagy elmondja a tévében, hogy a játékos immár a nagypofájú juhászé. Hiába tagad a játékos és jelenlegi klubja, mivel ők nem az Ország Kedvenc Csapata, senki nem törődik velük. Nesze neked, objektív, minden érintett felet meghallgató tájékoztatás.
Az a tény ugyanis, hogy igazából nem tudjuk, Deac téli visszatérésékor milyen időtartamra kötött szerződést a CFR-rel, ellehetetleníti számunkra, hogy egyáltalán megállapítsuk: milyen jogon is beszél a baromarcú juhász a megszerzéséről. A FIFA szabályai szerint ugyanis szerződés alatt álló játékossal csak abban az esetben kereshet meg egy másik klub, ha a focistának már kevesebb mint fél év van hátra a szerződéséből. Minden más esetben csak a klubok tárgyalhatnak, a játékost csak a jelenlegi csapata beleegyezésével lehet megkérdezni: ugyan már, akarsz-e átigazolni?
Vagyis, ha Deac valóban 2018 júniusáig kötött szerződést a CFR-rel (ez a leggyakrabban megjelent változat), akkor a juhász szóba se állhatna vele, az összes vele kapcsolatos nyilatkozata pedig nyílt és egyértelmű szabályszegés. De mivel nem ismerjük Deac és a CFR közti szerződés lényeges információt, mi is csak spekulálni tudunk. Ami rossz nekünk, de még rosszabb a csapatnak és a játékosnak. Nem csoda, hogy nem bírta cérnával, és kifakadt a Dinamo elleni vereség után.
Jelen állás szerint valószínűbb, hogy a nyáron Deac marad, mint az, hogy a FCSB-hez szerződik, de biztosat most se tudunk. Egyes lapok szerint már szerződést is hosszabbított (ami elsősorban fizetésemelést jelent), mások szerint nem. Csak az a biztos, hogy semmi biztos. Pedig mindössze 3 egyszerű adatnak kellene nyilvánosnak lennie: a játékos szerződésének lejárta, az éves fizetése és az ügynökének a neve. Oké, utóbbit ismerjük, a spekulációkkal ellentétben nem a pálmafejű ribanc, hanem az Bogdan Mara képviseli Deacot, akivel 2009–2010-ben csapattársak voltak a CFR-nél.
Normális országban, normális emberekkel és normális esetben szó se volna Deac-ügyről. Van egy csapat, amely le akarta igazolni, de a jelenlegi klubja és a játékos és nemet mondott – ennyi és kész. De van akut juhász-függőségben szenvedő média, amely valami perverz érdekektől vezérelve képernyőn tart egy nárcisztikus analfabétát, ezerszer elismételve annak minden értelmetlen fröcsögését. Ennek köszönhetően pedig továbbra is csak az a biztos, hogy semmi se biztos.
83 hozzászólás @ Analfabéták felelőtlensége
Bmiky kartárs ezúton is alaposan fején találta a szöget. Mégpedig a megfelelő szögből. Békalé urat még a túlságosan is rövid időre szabott börtönbüntetésének megkezdése előtt bátorkodtunk „ritkán igazmondó juhásznak” titulálni. Sajnos, azóta sem hagyott fel káros szenvedélyével. Mióta csodát tett, és minősíthetetlen analfabetizmusát meghazudtolva könyveket írt (!), valamiért még inkább ajnározzák odalent délen: és nemcsak ott. Azt kell gondolnom, hogy az emberek nem szeretik, ha náluk okosabbak vezetik vagy képviselik őket: talán ezért küldték anno Dzsidzsit Brüsszelbe is, hogy képtelen képtelenségeivel a nagyvilág előtt is kép-viselje őket. Mert van képe hozzá. Ahogy ezeknek a tetű déli vagy mittudomén hová való firkászoknak is van képük ilyesmiket leírni. A fene érti a sajtó ilyen értelmű szabadságát. Ahogy az LGT fogalmazott:
„Van, aki megmondja, hogy mit szabad,
Van, aki nem teszi, amit nem szabad,
Van, aki nem tudja, hogy nem szabad,
S olyan is van, akiről nem értem, hogy mért szabad?”
A „szabad sajtó”, mint a demokrácia egyik alapeszménye, mára már úgy változott, hogy a „szabad sajtó hazudhat”, ezáltal kiírta magát a demokráciából! És ezzel a bűn és a bűntelenség örök harcában a bűn oldalára állt!
Az egész káoszra rájön még a „hab” (a tortán): a főjuhász -elvileg- beszélhet bármit, mert hívatalosan (a nyavalyás LPF-nél, de az íratokban is) a FCSB tulajdonosa NEM ő, hanem a pereputtyai… Bogozd ki, ha tudod… 🙂
Pingback: Analfabéták felelőtlensége | Zongoracipelő
Bmiky ,szerintem ez az egesz huzavona,a CFR destabilizalasara ment ki.A formaja a cspatnak,veszelyt jelentett a fojuhaszra,tehat,jo es rogi szokasa szerint lepett>Ezt eljatszotta masokkal is,nem az elso es sajnos,nem az utolso este sem.Ami szomoru az ,az hogy sikerult is neki.Rgy olyan pillanatban amikor kezdett kialakulni egy nagyon jo saurkoloi-vezetosegi es csapat kapcsolat.A szurkolok visszajottek,a csapat jatszott es a vezetoseg csinalta a dolgat.Egy ibat elkovetett a vezetoseg is es Deac is ,amikor elkezdodott a cirkusz,lepniuk kellet volna.Tioszta lapot tenni az asztalra ,es allor nem jutunk odaig,hogy Deacot szidjak.Kar,remelem vasarnap ,gyozunk es a szurkolok eltetik majd Deacot.
a juhász annyira ösztönlény, hogy képtelen felfogni a tetti következményét. Persze, tudatosan akarta gyengíteni a riválist (most éppen a CFR-t, máskor más csapatot), de képtelen felfogni, hogy ezzel szabályt szeg. és ebben cinkos a sajtó, hogy senki még csak meg se mondja neki.
Ez igy igaz,de amint Kiruj testverunk is irta ,BAXHATJUK,mert hivatalosan semmi koze a wcsb-hez.A sajtorol,meg,nem is erdemes beszelni.Hivatasos segnyalo berencek.”A la rumunica” ahogy a romanok mondanak.
Es abban sem vagyok biztos,hogy nem tudja hogy,mit csinal.Szerintem nagyon jol szamolja ki,mi lehet az eredmenye a hulye pofazasanak.
Hat ,utolag elolvasvan ,mit irtam,meg en sem ertem.Mennyi hiba.Nahat ,nem analfabetakrol szol a cikk. 🙂 🙂 🙂 : )
Ugye-ugye…
Vastag az ujjam ,na.De azert jo jel az onkritikam,es hogy eszrevettem a hibakat. 🙂 🙂 🙂
Rájátszás 4. forduló:
1. Tamas 13p
2. ohchie 11p
3. zsolyika 7p
4. bendeguz90 6p
5. koperecki_szilveszter 5p
6. orok meggyszin 4p
7. Faramir74 3p
7. luis 3p
7. takács istván 3p
Az összetett állása a 30. játéknap után:
1. orok meggyszin 476p
2. Tamas 467p
4. zsolyika 428p
3. koperecki_szilveszter 420p
5. Faramir74 398p
7. takács istván 378p
6. luis 359p
8. Tornai 265p
9. koppandiz 260p
10. bendeguz90 217p
11. Szőri István Péter 47p
14. ohchie 30p
12. Panzer 26p
13. ballack69 24p
5. FORDULÓ – 4/7-től
Astra – Dinamo
CS U Craiova – Steaua
CFR – Viitorul
FC Voluntari – Marosvásárhelyi ASA
Poli Iaşi – FC Botoşani
Concordia – Gaz Metan
Pandurii – Poli Temesvár
Pandurii – Poli Temesvár 1-1
5. FORDULÓ – 4/7-től
Astra – Dinamo 1-1
CS U Craiova – Steaua 1-2
CFR – Viitorul 1-0
FC Voluntari – Marosvásárhelyi ASA 1-0
Poli Iaşi – FC Botoşani 1-1
Concordia – Gaz Metan 1-0
Pandurii – Poli Temesvár 1-1
Astra – Dinamo 2-0
CS U Craiova – Steaua 1-0
CFR – Viitorul 2-1
FC Voluntari – Marosvásárhelyi ASA 1-1
Poli Iaşi – FC Botoşani 0-2
Concordia – Gaz Metan 0-1
Pandurii – Poli Temesvár 2-2
Bekaki főjuhász nem olyan hülye, amilyennek látszik és van rajta gumibugyi is! Tudja, ha vasárnap megverjük Hagiékat a legfőbb riválisává a KVSC lép elő, főként úgy, hogy a nyáj jön majd a Fellegvárra! És innentől stimmel, hogy a rivális egyik legjobbja körül akar zavart kelteni! Hogy összekuszálja a sorokat! A legjobb válasz, ha a KVSC összezár (csapat+edző+vezetés) és már csak dacból is betart Bekakinak!
@Bmiky! A Bekaki-féléket nem szokták zavarni a szabálytalanságok! Hiszen az is szabálytalanság, igaz élettani, ha egy felnőtt ember folyton bekakil! Még, ha juhász is!
a szabálytalandások tényleg nem zavarják, de a hosszú távú tervezés képessége nincs meg a juhászban, ahhoz túlságosan indulati ösztönylény
véglény
nesze neked: http://actualdecluj.ro/exclusiv-jocuri-de-putere-muresan-pleaca-dupa-15-ani-de-la-cfr-cluj-paszkany-isi-pune-presedinte-un-alt-om-de-incredere-cum-va-arata-organigrama/
Nem hiszem.Ez mese.
érdekes spekulációk
furcsa és látszólag értelmetlen spekulációk
Ajaj. Ha már kövér szekus megy ez itt a vég kezdete.
Találkozunk 2 év múlva amikor feljöttök a 4. Osztályból a 3.-ba!
miert? 2 év múlva ti még mindig 3,-ba lesztek?
Jogos. Nem szándékunk sokat ott időzni..
Ez is a szarkavaras szerves resze. Ennek az illetonek mi a tapasztalata a labdarugasban?
Astra – Dinamo 2-1
CS U Craiova – Steaua 2-1
CFR – Viitorul 2-1
FC Voluntari – Marosvásárhelyi ASA 1-1
Poli Iaşi – FC Botoşani 1-1
Concordia – Gaz Metan 1-0
Pandurii – Poli Temesvár 1-1
Hogy a büdős paraszt analfabéta mackedón mindenféle faszságokat mond, a román sajtó pedig ezt tovább ragozza egy rohadt idegesítő tény. Amit nem értek, miért nem ad a klub egy hivatalos közleményt, ahol elmagyarázza, hogy mi a helyzet Deac-al? A paraszt azt állította, hogy már aláírt, ezt az állítását megcáfolni a legegyszerübb, nem értem a bénázást, mintha saját sírunkat ásnánk, és sajnos ez nem az első példa…:(
Már egy kolozsvári portál is a Bekaki vitorláját fújná? Bár megjegyzem, hogy egy társaságnál nem ördögtől valóak a személyi változások! És az is lehet, hogy a Mester és Matei is nyugdíjba mennek! Sandu bácsit nagyon sajnálnám, mert nagyon szimpatikus ember!
mi indokolná a személyi változtatásokat? ez a vezetés minimális költségvetéssel, csődvédelem alatt is hozott több mint elfogadható eredményeket (bronzérem 2015-ben, kupagyőzelem 2016-ban), semmi se indokolja a változásokat
Tisztelem én is ezt a két személyt, különösen, sőt csodálom is őket! Nem akármilyen másfél évtized van mögöttük! De az is lehet, hogy belefáradtak a kemény munkába… Hiszen mindketten 60 év fölött járnak, ha jól tudom… Csak okokat keresek, mert nem akarom elhinni, hogy a Kolozsvári Aktuálisok is hazudoznának, vagy rémhíreket terjesztenének és éppen most…
a csapat teljesitménye magasan felülmúlta a klub pénzügyi lehetőségeit.
Amennyiben Árpi marad a helyén, az egyetlen, ami indokolná a változásokat az egy személyi ellentét lenne közte és Muresan között, ha valami miatt már nem bízna teljes mértékben benne. Viszont, tekintve, hogy valószínűleg egymás számos kétes ügyéről tudnak, így nem tudom, fennállhat-e az a helyzet, hogy Árpi bármi miatt is kirúgja. Sandu Matei-t nagyon sajnálnám, viszont azt is hozzá kell tenni, hogy ő sem lesz már fiatalabb, nem tudom milyen az egészségügyi állapota ennyi idősen, és ennyi stressz után, úgyhogy a váltás egy fiatal, ambiciózus volt játékosunkra, akinek kapcsolatai is vannak simán reálisnak és egy jó hosszútávú megoldásnak tűnik.
Egy hosszútávú lópikula!
Annak idején amikor Walter átvette a csapatot , kiakarta rakni többek között Szilágyi Zsoltot is.
A szurkolók viszont tiltakoztak így Sziszi még sok. Évesen lépett nálunk pályára most meg másodedző lett. A klublegendák maradnak! Legalább is nálunk:)
A mi dentistánknak savanyú a szőlő! Ott a mély gödörben, giliszták és vakondok között, amelyek nem egy FELEMELŐ társaság, csak irigykedni tud…
Tudod, nálunk Sandu Matei kb. abban az időszakban is a csapatnál volt már, mikor sziszikéd született, és nem 3540 éves, mint Szilvi volt akkor, amiről beszélni próbálsz hanem már abban a korosztályban van, amikor lehet ő is pihenni szeretne, más évtizedekkel korábban azt teszi, sőt, a korosztálybeliek jó része már nem is él. Valahogy mindig összefüggéstelenül beszélsz és hozol párhuzamba dolgokat, aminek így konkrétan semmi értelme, nem is tudom miért reagálok egyáltalán a hülyeségeidre megint.
Sziszi miota „klublegenda”? Azert nem egy Ryan Giggs.
Mi leszs a feladata a pénzéhes zsoldosnak Sandu bácsi helyett? Jegyzeteli a lapokat,cseréket és visszafogja a játékosokat, hogy ne dobáljak be a mezeket a nézőknek! haggyuk már! Értelmetlen.
Jánosunk azt mondja szegény Sandu bá pihenni akar na. Meg hogy Mara sokkal ígéretesebb erre a posztra. A kontrafaxualis hipofizis nem engedi hogy azon töprengjünk akar ő egyáltalán nyugdíjba menni…
Panint kifelejtették? Neki még nem találtak ki helyettesítőt?
Astra – Dinamo 0-1
CS U Craiova – Steaua 1-3
CFR – Viitorul 1-1
FC Voluntari – Marosvásárhelyi ASA 2-1
Poli Iaşi – FC Botoşani 1-1
Concordia – Gaz Metan 2-1
Pandurii – Poli Temesvár 0-2
Astra – Dinamo 0-0
CS U Craiova – FCSB 1-1
CFR – Viitorul 1-0
FC Voluntari – ASA 1-2
Poli Iasi – FC Botosani 0-0
Concordia – Gaz Metan 1-3
Pandurii – Poli 0-0 ( 1-3 lett a vege)
Hat,Vasile frate/tezsver,le a kalappal elotted.En csak gratulalni tudok neked.Ki tudja,meg talalkozhatunk is,valamelyik meccsen.
Luis testver , megprobalok elerni a Viitorul mecsre.Most epp Szatmaron vagyok, de vasarnap indulok vissza. Ha nem lesz semmi problema az uton akor el erek, A galeri szektorba szoktam lenni.
En is,ott szoktam lenni.Ea az e mail cimem,kuld el a telefonszamodat. luisharcsa@yahoo.com
Luis testver, utolso 2 napba nem voltam szamitogep kozelebe, es nem tudtam elkuldeni a telefonszamot.
http://www.maszol.ro/index.php/sport/79212-az-uj-dac-arenabol-tudositunk-a-dac-slovan-osszecsapasrol
Nagyon sokan mentek tőlünk is a dunaszerdahelyi barátokhoz.
Visszaernek hozzank a hadzsi elleni mecsre?????Jozanul,gondolom. 🙂 🙂 🙂
Úgy tervezik, hogy igen, megpróbálnak annyira korán indulni, aztán meglátjuk mennyire sikerül. 🙂
Kb. 1200 km, kb. 16 óra, megállás nélkül. A két meccs vége és eleje között kb. 24 óra. Plusz 2 határ (egynél oda-vissza az új EU-s baromsággal!) Roppant szűkös, add át nekik aggódó jókívánságaim, János, légy szíves!
563 km a visszaút, legalább a fele autópályán, simán visszaérnek egy kora reggeli indulással
Lesznek U-sok is Szerdahelyen! Csak hogy János ne essen totál extázisba:)
gONDOLOM A sLOVAN TABORABA,ELLENSZURKOLNI. 🙂 🙂
Miert nem akkor ugralnak ,amikor a kedves tarsaik,kitessekelik oket az orszgbol,es lebozgorozzak oket is velunk egyut. Micsoda alszentek. 🙂 🙂 🙂
Nem értetté semmit Luis! Itt már nincs hogy mi vagy ti.
Amúgy meg olyanokról beszélsz akik már rég járnak magyar csapatok meccseire még mielőtt elhatároztad te is hogy a „ti” -hoz vagy a „mi” -hez tartoznál:)
Tenyleg nehez megerteni ezt a kettos mercet.Nekem legalabbis ,nehez.Na de ki hogy gondolja.Erted te nagyon jol mire celoztam.Nem tudom hogy fer ossze ,a roman szivek csapatanak drukkere a DAC drukkerel. 🙂 🙂 🙂
Gondolom a Slovan szektorban. Meg is latszott. Kaptak a hatukra a pakuras bottal.
Miki! Oda-visszával számoltam!
Meccs után miért kellene oda-vissza menni, ha már alapból ott vannak? 🙂
Luis- ahogy a magyar mondaná: hai sa vorbim de-ampulea..
🙂 🙂 🙂 ;0- 😉 Ha te mondod.
Hat te ezt itt gyakorlod allandoan.Hogy Takacs ur is ertse ugy (is) lehet forditani, hogy faszfej modra.
Kopi baratom.A DAC meccsen,lattam KVSC bannert,KVSC szurkolot Szekely legiot,de barmenyire meressztettem a szemem,nem lattam u bannert,vagy zaszlot>vajon,lekestek a meccset,vagy pedig eltavolitottak oket a slovan szurkolokkal egyut. 🙂 🙂 🙂 :).Ezt nem lehet kihagyni.
Pedig oda mentem a társaidhoz köszönni… Sőt, Imi nevezetű srácnak még sört is vettem 🙂
Biztos nem volt rajtad u-s mez. 🙂 🙂 🙂 🙂 azert nem lattalak. 🙂 🙂 P)
Még mindig nem értetted. Ez Most nem is bannerrekrők szól.
Amúgy beszéltem a fiúkkal. Odamenentek de csak a banner volt ott , a szurkolók sehol. Egy DAC drukker mondta el, hogy megkérték a srácok nézzen rá néha a kvsc bannerre mert ők valami szendvicsek után mennek.. ezt se lehetett kihagyni;)
Na,mit ne mondjak.Hat hosszu volt az ut,enni kell.Es ahogy te is beismered most es eloszor,sajat penzen vasarolunk zendvicseket.Tobbet ne haljam hogy „nrmtomki” fizet nekunk.Nem tagadhatod le. 🙂 🙂
Ők az ingyen szendvicseket keresték..:)
Velem akarsz te trollkodni ,Luis?:)
Az lehetetlen.Nagyobb troll in mint te,ezen a blogon nem letezik.Ebben te vagy a legmenobb.Megadom magam. 🙂 😉
http://www.maszol.ro/index.php/sport/79233-modern-magyar-focimeset-lattunk-dunaszerdahelyen-meg-a-szekely-himnusz-is-felcsendult
Na,ezek a fiuk,kepviseltek kolozsvart,dunaszerdahelyen.Azon torom a fejem ,melyik kozuluk,az u szurkolo. 🙂 🙂 🙂
Koperecki szerint mindegyik.
Mind 🙂 Amúgy ez csak egy része, 30-40-en lehettek kb. tőlünk szervezetten.
Szervezetten? Vajon milyen szervezetlenül ott lenni?:)
Egyik sem… Azok szebbek 🙂 már írtam tegnap is de valamilyen oknál fogva nem lett meg jelenítve… Nos, voltunk U szurkolok sőt, én személy szerint mentem és üdvözöltem is a srácaitokat… Még sört is vettem egyikőjüknek 🙂 és nem mérgeztem meg.. De csak azért mert ott voltunk és ott mind „egy vérből vagyunk”.. De azt csak akkor érted meg ha ott volt az ember… A többi duma. Egy a lényeg.. Ami Szerdahelyen van azt nem lehet összehasonlítani semmivel sem. Még a Magyar válogatottal sem. Ennek csak itt van meg a varázsa és bármennyire is erőlködnek pl Sepsin, ilyen nem lesz.. Több okból is de most nem sorolom fel.
most már megjelent a másik kommented is
Na latod ,errol van szo.Te nem mergezted meg oket,ok nem vertek fejbe.Igy kell ennek lenie.A baj az,hogy forditva nem hiszem hogy mukodne (gondolok itt a roman bajnoksagra,es az u masik tipusu szurkoloira),Kulomben gratulalok nektek is.Remelem ,nekem is sikerul egyszer ott lennem.
Lattam oket tobbszor is a kozvetites soran.Fasza lehetett.A gond az hogy,bemontak a TV-be ,a zendvicsek miat,a jatekosok kethonapi fizeteset megvontak.Sokat bevaghattak a fiug. 🙂 🙂 🙂 🙂
bemondtak- a francba
Azt mondtam csupán, hogy voltak U-sok is. Ügyelni a kontrafaxualitásra. Mi lett volna ha arnika, János vagy Luis ott lettek volna? De ugye nem voltak ott.Ennyi!
Azonkívül szabira megyek, egy hétig nem akarok rólatok hallani se:)
Hat,Luis,nem lehetett ott,kulombozo okok miatt.DE,tervbe van veve,es egyszer ,biztos ott leszek. Te Kopi testverem,olyat ne mondj ,hogy eleged van belolunk,mert a fel blogiro,felvagja az ereit.
Na,ha szabin vagy,meg hazaerhetsz ,egy jo hangulatu mecsre.???????☺?