Két hét híján egy éve volt, hogy a Cipruson edzőtáborozó Vasutas felkészülési mérkőzésen 2-0-ás vereséget szenvedett az orosz élvonalban szereplő FK Ufa csapatától. Most azonban sikerült visszavágni, ráadásul hála a Baskírföld egymiliós fővárosában székelő klub honlapjának, meg is is tudtuk nézni a meccset.
Hogy mennyire megváltoztak azóta a dolgok, azt a CFR kezdője tükrözte a legjobban, a tavalyiból mostanra csupán Camora és Filipe maradt. A két új szerzemény a pálya tengelyében játszatta Laci, így aztán Deac egyfajta box-to-box középpályást játszott, Bumba pedig árnyékéket Bud mögött, a többi poszton a megszokott emberek szerepeltek. Taktikai téren újat nem láttunk, Laci egészpályás letámadása a második félidő közepéig tökéletesen működött, az Ufa nem tudta kihozni saját tárfeléről a labdát.
A CFR támadásaiban a balszél játszotta a főszerepet, a meccs elején Nouviertől indult a Bud lesgóljáig eljutó támadás, és Camora felfutásaiban is megvolt a szokásos lendület. Bumba középen nem sok vizet zavart, amikor viszont kimozgott oldalra (ő is főként balra), akkor jól szállt be a kombinációkba. A legnagyobb változás a középpályán volt, hiszen az ősszel megszokott labdaszerző (Rus) + osztogató (Filipe) játékosokból álló blokk Deac bekerülésével két hasonló stílusban, a feladatokat egyformán elosztó focistákból álló csapatrészé alakult át.
CFR–FK Ufa 2-0
Gólszerzők: Bud (45+., 11-esből), Omrani (84.)
CFR: Mincă (Marc, 46.) – Peteleu (Tiago Lopes, 46.), Larie, A. Mureşan (Horj, 64.), Camora – Deac (Gomelt, 58.), Filipe – Sorsa (Chiriţă, 62.), Bumba (Juan Carlos, 46.), Nouvier – Bud (Omrani, 46.)
Ufa: Selija – Sztockij (Filin, 46.), Alikin (Szafronidi, 46.). Zsivogljadov (Divejev, 75.), Nyikityin (Bezdenyezsnyih, 45.), Szuhov, Zaszejev (Vanek, 60.), Obljakov (Zubarjov, 60.), Paurevic, Sly, Krotov (Vatyutyin, 60.)
A vezetés egy kezezés miatt befújt 11-esből jött össze az első félidő végén, amelynél az orosz stáb vagy öt percen át reklamált a bírónál. Filipe elsőre gyatrán a kapusba rúgta, de a bíró megismételtette (az oroszok ekkor már egy perces pofázással is beérték), másodjára pedig Bud beverte a léc alá.
A második félidő a cserék ellenére is sokáig az Ufa térfelén folyt, csak a 70. perc környékén szorult be rövid időre a Vasutas, ekkor volt két orosz helyzet is. Aztán János Károly kétszer is kiugratta Omranit, aki mindkét ziccerét belőtte, de az elsőt beintették lesnek. Évkezdésnek az eredmény és a játék is megfelelő volt, várjuk a folytatást.
44 hozzászólás @ Visszavágtunk a baskíroknak
Értékelem a beszámolót, sajnálom, hogy lemaradtam róla. Játékosok nem kapnak jegyet? Csak úgy, hogy akik nem láttuk, legyen, amin csámcsogjunk.
Há de …(si szörák si ku pretenci?) 😀
csak a tétmeccseket szoktuk osztályozni
egykamerás stream volt, nem épp csúcsminőségű közvetítés, annak alapján elég nehéz osztályozni
Az eredmény abból a szempontból is jónak tűnik, hogy már sz első bajnoki meccsre el kell érjük a megfelelő „üzemi hőfokot”. Ha 1-6-ot akarunk nem engedhetjük meg magunknak a „szezon eleji formát” és botladozást!
Úgy tűnik, hogy Laci fejében máris motoszkál a tavaszi (és tél végi) kezdő gondolata. Én azért reméltem, hogy felkészülési meccs lévén a többiek is kapnak legalább néhány percet, ha nem is egy félidőt. Pl. Csíkit megnézném hogy mozog, hogy a padra egyáltalán érdemes-e odaültetni. A többieket amúgy is ismerjük már.
Még van 3 meccs, elméletileg ennél gyengébb ellenfelekkel, biztos fog mindenki játszani
Igen, reméljük. Jó, hogy nem új a fél kezdőcsapat, mert már az első meccstől lehet próbálgatni a kezdő felállást, a juhok ellen már nem próbálgatni kell, hanem tudni fogja Laci, hol a legjobb Deac és Bumba a jelenlegi csapatban. Szép tavasznak nézünk elébe egy jóval erősebb csapattal.
Úgylegyen! ?
Változás a programban, 20.-án nem a ciprusi Karmiotissa-val, hanem a Mezőkövesddel mérkőzik a CFR. Reszkessetek magyarok! 🙂 Ez a Pinyő ex csapata? Nem is akarom elképzelni mit kapunk itt hzoli-tól ha balul sül el az eredmény, úgyhogy hajrá fiuk, és kiruj-t idézve a másik blogról, csak a 3 pont a fontos! 🙂
Véééégre!
Összecsap az utánozhatatlan Liga1 bajnokesélyese (…mit esélyese, Bumba már itt van (!!!), ha Bőle Lukács is itt lenne, nem lenne ellenfél a fasorban sem) az F Liga egyik biszem-baszom kis középcsapatával.
Reszkess KVSC!
Azért jó lesz látni, hogy milyen mélyelemzések születnek majd e nagyon veretes meccs után.
Sok sikert!
Azért azzal együtt, hogy félig irónia, ne sokat alapozzunk arra sem, ha egyik csapat 10-0-ra nyer egy felkészülési meccsen. Majd mikor összekerülünk 2 év múlva a Gyakadémiával a Bl-elődöntőben, arra igen!
Hát ez a Pinyő csapata! 5. helyen az első osztályban újoncként, de ez a Pinyő élő szerződését felbontotta és elment a másodosztályba edzőnek! Halott még valaki ilyesmit?
Manapság rengeteget hallani ilyesmiről. A Gyakadémia sokkal többet ajánlott neki, ilyen egyszerű.
Nana! Az ilyesmiről komoly helyeken ritkán hallani! Persze, hogy a pénz dominált!
Gondolom, hallott már a Man Cityről. Amióta ott a sejk (sajnos, nem magukat választotta, pedig több potenciál lett volna KVSC-ben…), mindenkinek azúrkék lett a vére. Még a Peppgárdiólának is, pedig nem olcsójánosnak keresztelték.
Na és itt jön a keresztrejtvény, olvasson már utána a 100+ éves történetüknek és magyarázza el, hogy mi predesztinálja őket arra, hogy ekkorára nőjenek.
De igaza van, a ködös Albion az komolytalan hely, jobbkormányos autók, hülye mértékegységek, „szebbnél szebb” nők stb.
Istenemre mondom két irányból fertőződött meg az agyam. az egyik az influenza, a másik a magyar klubfoci!
Nem értem HZOLI szókötegét!
Azt mertem írni feljebb, hogy Pintér jó helyen álló újonccsapatával felbontotta az érvényben levő első osztályú szerződését és alászállt a második osztályba! (Egyszerű és érthető, nem?)
Pepsi Gardicola sosem csinált ilyent! Tehát nem szállt ki hatályos első osztályú szerződéséből és nem ment el a második osztályba edzőnek, mint ahogy egyetlen normális ember sem, aki tudja mi a foci, nem csinálna magának ilyen életgörbét!!
Guardi bácsi elment egy minden szezonban BL-esélyes, és szinte biztosan bajnok csapattól a világ egyik legerősebb bajnokságából egy másikba, ahol még a bajnoki cím is kérdéses, nemhogy a BL. De valóban, ebben az esetben rá lehet fogni azt is, hogy sokkal nagyobb kihívás, mert a PL-ben a bajnokságot akkor is nehéz megnyerni, ha több száz millióért mindenkit elvisz a City, ahogy látjuk. Viszont azok esete ide vágó, akik kínába mennek. Egy Oscar szintű fiatal tehetség számára hatalmas visszalépés oda igazolni ahelyett, hogy megmutatná egy jó bajnokságban, akár más csapatban. Pinyőnél ugyanez a helyzet, csak épp sokkal kisebbek a számok.
ABBA 1976.
Az Enesó szerint Verest vinné a Gyirmót! :O Mennyi igazságalapja van ennek a híresztelésnek?
maximális. A Gyirmót szerint is vinnék
A mai edzőmeccsen is játszott egy félidőt és egy s-sel írták már a nevét. Ez sokat elárul!
http://www.m4sport.hu/2017/01/14/golokat-kell-igazolnia-a-gyirmotnak/# Góllal mutatkozott be az edzőmeccsen Veres Szilárd.
Csíki hól játszik? Védekező-középpályás?
Középhátvéd.
Köszi. Lehet ő lesz a jövő szezon U21-es játékosa? Elég merész lenne.. kétlem.
Miki szerint elég valószínű hogy ő és Pintea. Azt hiszem az előző bejegyzés alatt boncolgattuk az U21-s szabályt, és a jövőre megfelelő játékosokat. (spoiler: Horj már nem lessz az, sem Chirita)
hát azok közül, akik már edzettek a felnőtt csapattal, csak ők lesznek U21-esek a következő szezonban, ha Veres tényleg eligazol. Nem véletlen, hogy a CFR inkább csak kölcsönadná tavaszra. Persze lehet, hogy van más ügyes gyerek is az U18-ban, akit mi nem ismerünk, és hát igazolni is lehet, bár ez a fajta juniorscouting nem jellemző a klubra.
JÁNOS! Pintér és Pepsi életútja akkor lenne parallel, ha Pepsi a Bayer München kispadját az Aston Villáéra (angol másodosztály) cserélte volna!
Egyébként az egészért Andor a felelős, mert ő hozta fel először ennek a f.sz Pintérnek a nevét!:) Bocs, Andor, ez csak tréfa volt!:)
Sok szerencsétlen magyar válogatottat láttam életemben (szerencsére a jugók elleni kimaradt), de az északírek elleni volt a legalja. És láttam a Győr bajnokcsapatát is égni oda-vissza a Maccabi Tel Aviv ellen BL selejtezőben, ott szintén Pinyő baromarca asszisztált tehetetlenül. Felfoghatatlan hogy mit látnak benne az akadémiánál, ha csak nem a pénzmosás lehetőségét. Magyar bajnokságot én nem követem, most akkor Pintér egy Astra-s Sumudica szerű fazon, aki ugyan nagyon sötét és paraszt, de kitűnő motivátor, és kissebb csapatoknál müködik, vagy annyira véletlenszerű az NB I, hogy bárkinek kijöhet a lépés, és utána verheti a száját hogy bajnok edző?
Miért,mi a baj a Pintérrel? Amikor egész jól felhozta a Mezőt,és egy a miniszterelnöktől való felkérést egyáltalán nem illik visszautasítani.Tállai Nav vezér sem babszemekért foglalkoztatta Mezőkövesden.Szerintem ilyen egyszerű a történet.Ami igazán meglepő az Sivic mester újbóli edzősködése a mennyeiben,otthagyva a szerb U válogatott irányítását Tállai mester csapatáért.Akkor ellehet képzelni,hogy milyen zsíros szerződést kaphatott a fertőben!
Nem szoktunk egyet érteni, de Pintér helyzetét jól látod.
Nem tudom, mit nem lehet azon érteni, hogy a pénz beszél, kutya ugat. Ennyi, erről szól a foci manapság. Jó korban lévő tényleges sztárok (pl. Witsel) is boldogan aláírnak egy noname kínai csapathoz egy Juventusszal szemben. Ide jutott a világ. Ennek tükrében Pintéren élcelődni az nem más, mint fingreszelés.
Miki, az adott helyzetben kurvára nehéz ifit igazolni, mert pénzt nem adhatunk értük, a szabály értelmében meg kapkodnak értük a 2. ligás klubbok is ahol hármat kell használni egyszerre. Marad a kérdés, megtörik ezzel jövőre Horj pályája, vagy tökös lessz Laci (vagy aki lessz az edző), és bevállal egy Csíki/Pintea – Horj párost? Horj 30 valahány meccses tapasztalata elég ahhoz hogy eldirigáljon egy 1. ligás védelmet?
Lariét semmiképp nem fogja Laci jegelni, mert nem tökösség lenne, inkább butaság szerintem, mert ő nemcsak a védelem, hanem az egész csapat legstabilabb eleme, vagy neki, vagy Muresannak ott kéne lenni a védelemben, ha nem akarjuk a véletlenre bízni. Nem tudom Horj játszik-e valamelyik szélsővédő poszton, vad vkp-ben, mert nem emlékszem ilyesmire. Jó lenne, ha ő is tovább kapná valahol a tapasztalatot, mert megérdemli, és potenciál is van benne.
Horj ahhoz túl masszív és lassú hogy balhátvédet játsszon. Vkp-t, nem tudom, lehet meg kéne próbálni, habár nem valami nagy passzoló, és belebonyolodik a saját cseleibe (lásd Pandurii elleni bekapott gól). És így fognak kijönni egyre jobban az U21-s szabály hiányosságai ebben a formában. Ahelyett hogy fiatal játékosok konstans módón játéklehetőséget kapjanak és fejlődjenek, lessz egy ostoba körforgás, és jópárnak megtörik a pályája, mert egy playoff esélyes csapat nem fog kockáztatni „x” fiatallal kulcsposztokon.
mivel az UEFA-rendszere 2 éves ciklusokban működik, ha hosszú távon marad Romániában ez a szabály, akkor egy tehetséges ifi 2 szezon alatt azért megszerezheti azt a rutint, ami aztán végleg a csapatban tartja. Aki meg nem, az próbálkozhat alacsonyabb szinten, ezt hívják természetes szelekciónak.
Honnan tudod hogy a nyáron a CFR már nem igazolhat pénzért? 😀
Nem nagyon hiszek a potenciális befektetős dumában. Szerintem Árpiéknak nem volna nagy cucc kiszedni a csapatot csődvédelem alól, a bejelentett kb. 3 miliós adóság nem a világ. De ha Árpi vagy Gadola visszatér a képbe mint potens befektető szerintem kivárja a maximális hosszát a csődvédelemnek, ami jövő év, ha nem csalódok. A külföldi befektetőkhöz csak annyit, hogy nem kel el a Milan akinél kb. csak a Real Madrid sikeresebb klub, miért jönnének a pont a CFR-hez? Hacsak nincs valami gyanus szándék, mint pénzmosás (Massone vagy 2 klubot temetett el, és még felrémlik a temesvári Zambon neve is), vagy fiókcsapattá alakítás (Red Bul), én mindkettő nélkül megvolnék, inkább szarul de büszkén. 🙂
@andor88: én se, de megengedem magamnak az irónia luxusát …
ma van/lesz meccs? Ha igen, hánytól? És valami linket tudtok-e?
Elvileg most, 15-től helyi idő szerint a Mezőkövesd ellen. Gondolom nekik sem túl sok csapat tv-jük van, ami közvetítené a meccset.
hát link nincs (még), de már vezetünk 😀
Hol követed az eredményt?
Asszem, nem engedi, hogy linket küldjek. Írd be, hogy ghanasoccernet pont com,és az oldal felső menüjében az utolsó opció a livescore. Lehet, hogy létezik jobb is ennél, de én ezt találtam a gugliban
4-0 eddig
74. perc 4-0. Labdabirtoklás 66-34%. És a számok alapján totális fölény!