Vannak csapatok, amelyek azt hiszik, hogy képesek a valós tudásuknál jobban futballozni. Ilyen a Voluntari is. És vannak csapatok, amelyek tudnak futballozni, mégis inkább a játék befagyasztásával akárják konzerválni az előnyt, ahelyett, hogy kiüssék az első góltól megrendült ellenfelet. Ilyen lett az ősz végére a CFR is, de ami működött a Dinamo, az Astra vagy a kupában a Iaşi ellen, most nyolc perc alatt csődöt mondott Voluntari-ban.
Nem volt idén jellemző a csapatra, hogy elveszti azokat a meccseket, amelyen megszerzi a vezetést, egyedül a Botoşani tudott fordítani a Vasutas ellen. Az meg végképp nem volt jellemző a csapatra, hogy gólt kap a végjátékban: a 84. perc után egyetlen ellenfél talált be, most a Voluntari kétszer is. És ebből a szempontból mellékes, hogy a győztes gól lesről született.
Paranoiára és konteókra hajlamos agyunk persze vadul zakatol: az első 12 fordulóban egyetlen büntetőt ítéltek a bírók a CFR ellen, azóta 9 meccsen hatot. Ennek pontosan a felét George Găman. És akkor ott van a két hét alatt kapott két lesgól (Drăghici és Spahija), ami 3 pontjába került a csapatnak.
Ezt a meccset Bud gólja után nem 1-0-ra kellett volna megnyerni, de a csapat a vezetés tudatában alig ment előre. Bud és Nouvier kifutotta a lelkét, de a többiek megelégedtek a fölényes magbiztossággal végzett védekezéssel. És nem is csinálták rosszul, hiszen a 11-es előtt a második félidően egyetlen lövése volt a Voluntari-nak. Ám a labdaszerzések után rosszul sáfárkodott a labdabirtoklással a csapat, túl sokszor és túl gyorsan került vissza már a saját térfélen a hazaiakhoz. Laci is túl deffenzíven cserélt, a kupában nagyot játszó Păun talán megérdemelt volna néhány játékpercet.
A foci pedig olyan, hogy megbünteti azt, aki csalni akarja. A CFR akkor kapta a gólokat, amikor öt védővel már nyeregben érezte magát. Voluntari nem érdemelt győzelmet, de hitt benne és egy vaksi partjelzőnek köszönhetően meg is kapta. A CFR nem érdemelt vereséget, mégis vesztett, mert a második félidőben nem nyerni akart, hanem csak túlélni.
Így játszotok ti
Marc 6 Ami védhető volt, azt védte.
Tiago Lopes 4 Rizikós hazaadások, bután összehozott 11-es.
Larie 6 Sokat kellett kisegítsen jobbra.
A. Mureşan 6 Elfejelgette a beadásokat.
Camora 6 Keményen leütközték, de folytatta.
L. Rus 5 Sok faulttal tördelte a játékot.
Filipe 6 Próbált észt vinni a csapkodó fociba, de kevés sikerrel.
A 65. perctől Gomelt 4. Fel se tűnt a beállása.
Chiriţă 5 Nem tudott elszakadni a széltől, kevés párharcot nyert.
Juan Carlos 6 Nem volt kivel focizzon, de néhány elegáns megmozdulása így is volt.
A 83. perc Horj. Elrontották a szülinapját.
Nouvier 6 Végre voltak jó beadásai.
Bud 7 Két szinte teljesen azonos helyzetből egyet most is belőtt.
A 74. perctől Roman 5. Csak az egyenlítés után kapott labdákat.
16 hozzászólás @ Túlzásba vitt pragmatizmus
Pingback: Túlzásba vitt pragmatizmus | Zongoracipelő
A téli szünet legnagyobb előrelépése volna ha valahogy megszabadulnánk Tiago Lopeztől. Eszméletlenül ostoba játékos, ő védekezésben nem tud kivárni, zavarni, stb, egyből oda kell rugjon aztán lessz ami lessz. Ökölbe szorúl még a talpam is mikor látom az ostoba arckifejezését napnál világosabb szabálytalanságok után, hogy ő értetlankedik, meg reklamál. Bezzeg az előrejátékban nem ennyire hebehurgya, már többször is megfigyeltem hogy utcahossznyi helye van beadni a labdát, de ő még véletlenül sem sieti el, bevárja a védőt hogy tudjon bemutatni egypár ‘ügyes’ testcselt, majd beleviszi a labdát az első emberbe. Felejthetetlen élmény volt az ‘U’ elleni gólja, adjunk neki egy képet, egy mezt, meg egy örök CFR-es diplomát, és küldjük haza a búsba, legyen ott csupaszív a portugál másod-harmadosztályba, mert odavaló.
Annyit megjegyeznek, hogy az ajandekba adott 11-ig mar 3-0-ra illett volna vezetnunk.
A csapat ki van fingatva ettől a 3 naponkénti tempótól, a pad meg túl gyenge ahhoz hogy hatékonyan lehessen rotálni. Hiába áltatjuk magunkat hogy ilyen meg olyan jó játékosokat kukázunk, egyesek esetében a gyatra erőnlét volt az oka munkanélküliségüknek. Pl. Ruiz a seggén is veszi a levegőt október óta, bármilyen zseniális játékos a román bajnokság szintjéhez mérve, nem egy normális dolog hogy 60 perceket bírjon. Aki meg tud szaladni abban nem sok köszönet van, lásd Chirita. Laci tudatosan akarta bebunkerezni a 16-sunkat, mert tudja hogy a fiuk ki vannak keszulve erőnlétileg, de ehhez kellett volna az, hogy egy balfasz ne vágja tönkre a semmiből a többiek 85 perces munkáját.
Bmiky szavaival egytől egyig egyet lehet érteni, nincs mit hozzájuk fűzni! Legfeljebb csak annyit, hogy Laci meg a csapat a mai meccsen a végtelen ostoba arcát mutatta!!!!
Nem láttam,de ez amolyan „Oracolul din Bălceşti” féle irányított győzelem lehetett.
Nem volt ebben semmi „irányítás”!! Mi irányítottuk magunkat a vereségbe!! Bmiky szavaival: „a futball megbünteti azt, aki csalni akarja!” Aki egy futballmeccsen nem azt csinálja, ami a játék logikájából fakad, aztán erre az edző rátesz egy lapáttal, hogy tűri ezt, meg lehetetlenül cserél („csalás”, hogy mindkét játékmestert lekapja a pályáról, és olyanokat hoz be, akik szerinte képesek kivédekezni egy, Voluntari ellen!!, az 1-0-t) az beledől saját tőrjébe!! És megint négy védőnk között kaptunk egy gólt az utolsó pillanatban, hogy ilyenkor hogy lehet azt hinni, sípszó nélkül, hogy les van, én nem is értem!!!
Én változatlanul az elméleti, gondolati, pszichés felkészítésben (illetve nem felkészítésben) látom a legnagyobb problémát (nem erőnléti bajok vannak itt!!). A csapat úgy megy a pályára, hogy „ahogy esik úgy puffan”, van egy jó meccsünk, aztán van egy rossz, van egy jó félidőnk, aztán elmarháskodjuk a másikat! Focizni tudunk, de okosan játszani nem!!! Ha lenne egy kis ész, már rég a tabella élén lennénk, a -6-tal is!!!
Igaza lehet Takács úr,hiszen az alábbi kimutatás is azt merészeli bizonyítani,hogy a Bundásligában a bundázás lehetősége 0%.
http://www.csakfoci.hu/nb-i/96408-igy-keresnek-a-focistak-magyarorszagon-es-a-vilagon-meglepo-szamok-szerzodesekrol-es-a-bundarol 🙂
Artex! Szerintem ez egy gagyi kimutatás! Hogy lehet egyéni juttatásokról beszélni a futballban, mikor nem szerepelnek az angolok, a spanyolok, a németek és az argentinok a statisztikákban!?
Nyilvánvalónak tűnik, legalábbis az elmúlt évek kriminológiai hírei alapján, hogy sem Magyarország, sem Románia nem olyan tiszta bundaügyben, mint ami itt látszik!
Továbbá: többen itt előszeretettel hangoztatják, mikor kikapunk, hogy bundára gyanakszanak. Sőt, volt olyan vélemény is, ha jól emlékszem, hogy így egészítik ki játékosaink az akadozó fizetéseiket…
Arra azért kíváncsi lennék, mikor nyerünk, akkor mi a helyzet, mi a bundáról a vélemény? Ki rendezi a dolgokat? Ugyanis pont kétszer annyi győzelmünk van, mint vereségünk…
ezt a kutatást a nemzetközi játékos-szakszervezet (FIPRO) rendezte a játékosok között, a bundára vontakozó kérdés így szólt: keresték-e már meg Önt bundázási szándékkel? Az, hogy Romániából 0% ismerte ezt be, jól mutatja, hogy mennyire félnek még mindig a játékosok. És azt se tudjuk, hány játékos válaszolt egyáltalán a kérdésekre.
Nem a csapatunkra értettem,hogy mismásol,hanem a voluntari tiszteletbeli díszpintyére,akinek messzire elnyúlhat a keze,ha kell,mert amint olvasom a kommentekből és látom az összefoglalókból a 2. gólt hatalmas les előzte meg,a 11_es is csalás eredménye,javunkra meg nem ítélték meg.Úgyhogy nem a csapatunk bundázott,ez nyílvánvaló,és ezek után az is,hogy a voluntari nem fog kiesni,mert van aki tolja a szekerüket.Az más kérdés,hogy ez a liga csupa bunda:)
Szerintem is a gól után kellett volna lefocizni a Voluntarit a pályáról, oszt még két góllal bedöngölni őket a földbe még a szünet előtt, hogy meg se forduljon a fejükben az egyenlítés puszta lehetőségének gondolata. Lehet valami abban is, hogy a keret soványsága nem teszi lehetővé a háromnaponkénti sikeres fellépést, és az erőnlét hiánya mutatkozott meg a csapaton. Mindezek mellett nem hagyhatom szó nélkül, hogy Bud esetében legalább kétszer fújtak be lest, amikor szabályosan helyezkedett. Továbbá Nouvier lese tökéletes mása volt Szpahija leshelyzetének: a francia fiú helyzetét beintették/befújták, a Szpahijáét nem. És akkor még nem szóltunk a Voluntari védőjének nyilvánvaló kezezéséről, amelyet be kellett volna fújni, és akkor valószínűleg sor sem kerül arra, hogy Szpahija a kapunk előtt lesből gólt szerezzen. Bizonyos tekintetben érteni vélem Lacit is: ha a csapat valóban kimerült a téli évad végére, a vakáció nagyon rövid (január első napjaiban már újra összeverődnek), és a vezetőség nem nagyon biztatja azzal, hogy az ünnepek alatt-után komolyabb erősítés lesz, akkor egy ilyen fagyos pályán talán nem akarta megkockáztatni, hogy 1-0-ás vezetésnél valaki megsérüljön a biztos győzelmet jelentő második gólért való hajszában. Mert azt Camora sérülése világosan jelezte, hogy ebben a hidegben minden ütközés maradandóbb és fájdalmasabb, nyolc napon túlit pedig a mezőny szinte egyetlen posztján sem engedhetünk meg magunknak. Megpróbálta kibekkelni az eredményt, és tegyük hozzá: szabályos bíráskodás esetén sikerült volna. Egy-egy tisztességesen befújt büntető, és hazahozzuk mind a 3 pontot. Ezzel nem akarom felülírni az elemzést, csupán a történet tágabb értelemben vett körülményeit is igyekszem figyelembe venni. Găman és stábja pedig elmehetne a víz alá száradni. Tényleg ki kellene már kényszeríteni a videobíró bevetését.
Már megbocsáss, Mcpasztori uram! De van egy szép mondás, ami tökéletesen illik ide. Nagyjából az első fele így szól: „Először söprögessünk a magunk portája előtt…”
A bírók olyanok, amilyenek, tévedhetnek össze-vissza (hiszen nem istenek) ők is, mint mi! Tartok attól, hogy az összes csapat szidja őket! Aztán, mindenki háromnaponként játszik!! Aztán a csapatok többsége (egy-két kivétellel) 18 körüli csapatlétszámmal dolgozik. Stb. Ezekben a dolgokban sem sújt minket a sors keze…!
Ami viszont csak ránk jellemző: akkora ellentmondások, mint a mi játékunkban vannak, talán csak a nyáj és a Gyurgyevó kivételével (náluk viszont igazán kétfrontos volt a szereplés), más csapatra egyáltalán nem fogható rá…
Az utolsó 5 fordulóban sikerült elrontani az egész jólvégzett munkáját az őszi szezonnak. A Steaua meg a Dinamo elleni idegenből hozott 6 pont egy az egybe ráment a Pandurii meg a ACS Poli elleni szerencsétlenkedésre. A februári visszavágóban meg a Steaua-t fogadjuk (már Alibec-el felturbózva), és a Gaz Metan-hoz megyünk az első 2 fordulóban. Ehhez még vegyünk hozzá egypár valószínű távozást, 6 játékos lép szerződésenek utolsó 6 hónapjába, köztük Larie, a klub meg pénzzé fog tenni egypárat közülük. Szerintem a tegnapi kreténséggel elúszott a playoff.
21. forduló:
1. Tamas 14p
2. koperecki_szilveszter 13p
3. Faramir74 9p
4. luis 8p
4. zsolyika 8p
6. orok meggyszin 7p
6. koppandiz 7p
8. takács istván 5p
9. Panzer 4p
10. bendeguz90 1p
Az összetett állása a 21. forduló után:
1. orok meggyszin 350p
2. Tamas 314p
3. koperecki_szilveszter 300p
4. zsolyika 294p
5. luis 259p
6. Faramir74 258p
7. koppandiz 249p
8. takács istván 246p
9. Tornai 191p
10. bendeguz90 142p
11. Panzer 26p
12. ballack69 24p