Eddig zárta, most kezdi a fordulót a Vasutas, amely idén már másodszor megy Turnu Severinre, csak most nem a Pandurii, hanem a Craiova lesz az ellenfél. Mivel a CSU elsősorban hazai pályán, a CFR pedig szeptember vége óta főleg idegenben gyűjti a pontokat, igazi rangadó lesz, és egy győzelemmel meg is előzheti a csapat az oltyánokat.
Bár a stadionépítés miatt nincs igazi otthona, ebben a szezonban a Craiova vesztette hazai pályán a legkevesebbet pontot: csak a Chiajnát (1-1) és az Astrát (0-1) nem tudta legyőzni. Ami érdekes, hogy az egyetlen vereség éppen Turnu Severinben rendezett meccsen volt, ahol olyankor kénytelen játszani, mikor esti meccset osztanak ki nekik a tévék, hiszen az Extensiv-pályának nincs világítása. Kettő ilyen volt eddig, a Dinamóval nyertek (2-1), az Astrával vesztettek. A szezon nagy részét a második helyen töltötték, mivel azonban a legutóbbi négy meccsből hármat elbuktak, visszaestek a negyedikre.
A Fellegváron augusztusban és szeptemberben is jártak, gól egyik meccsen sem volt, a Ligakupában egy kabaréba illő 11-es párbajt nyert meg a Vasutas, a bajnokin pedig 67 perc emberhátrányban szerzett pontot. A Vasutas a nyáj legyőzése óta kimagaslóan teljesít idegenben (5 győzelem, 1 vereség), itthon viszont kínlódik. Egyértelműen látszik, hogy a játékot tördelő, bunkerfocit játszó csapatok ellen csak akkor megy a csapatnak, ha gyorsan meg tudja szerezni a vezetést.
A Craiova viszont nem ilyen, tud és szeret támadni, viszont a hatékonysága nagyban a függ a támadótriójától: Ivan és Măzărache 5-5, Nuno Rocha 4 gólt lőtt eddig, a többiek közül csak a 11-es specialisták, Vătăjelu és Zlatinszki értek el 2-2-t. Ha ennek a triónak a lendületét meg tudja törni Laci, akkor nagy baj nem lehet, abból kiindulva, hogy idegenben eddig mind a 9 meccsén lőtt gólt a CFR. Camorát olyan nagyon nem féltjük, de Túlóra Lopesnek biztosan nehéz meccse lesz. Ha most is nyerne a csapat, akkor több pontja lenne a kinti meccsekből, mint a hazaiakból, jelenleg 19-17 az állás a fellegvári összecsapások javára.
Ilyesféle kezdőkre számítunk:
Craiova: Calancea – Briceag, Kelic, Acka, Vătăjelu – Gustavo, Zlatinszki, Băluţă – Ivan, Măzărache, Nuno Rocha. Eltiltva: Rambé.
CFR: Marc – Tiago Lopes, Larie, Horj, Camora – L. Rus, A. Mureşan – Chiriţă, Juan Carlos, Paun – Bud. Sérült: Sorsa. Eltiltva: Nouvier, Filipe.
14 hozzászólás @ Idén már harmadszor Craiova ellen, de most se Craiován
Már megint nemzeti gyász…pedig az est szépre sikeredett…
Azért elé fura, hogy verjük ezeket a román csapatokat, mint jég a határt, ezek meg valahogy elevickélnek az európai kupák csoportköreibe! Ha jót akarunk a Krajovával szépen elporoljuk őket, aztán jövőre mehetnek az EL valamelyik csoportjába! Bár sokkal jobban örülnék, ha mi lennénk ott…!!!
Ennyire azért nem érdemes sarkítani a helyzetet, és az Európában jól teljesítő csapatok bajnoki mutatóját fricskázni, annyira nem is fura, minket is szinte boldog-boldogtalan elvert az utolsó európai szezonban, amelyikben 10 pontot harácsoltunk össze a BL-ben, és az EL-tavaszban is ott voltunk. Akkor 9. helyen végeztünk, de az európai kupákban azelőtt sem vallottunk szégyent, miközben 2010/11-ben pl. 10. helyen végzett a csapat, lehetne folytatni a sort. Példának okáért az a Bukaresti Sportul Studențesc vert meg minket 3:0-ra a 10/11-es szezon 5. fordulójában, kb. a Basellel folytatott play-off meccsek környékén, amelyik aztán tökutolsó volt a bajnokságban, ők gondolom legalább a BL-elődöntőig meneteltek volna ezen logika alapján.
Téveszted a szezont János, 10/11 szezonban a csapat egyenes úton jutott a BL főtáblára. Mandorlini buktató meccse volt az, utána jött Cartu, a Basel-el meg a csoportkörben futottunk össze, az ominózus „padtörés” is akkor történt. A playoff meccsek 2012 őszén voltak, ott a Rapid vert meg a két meccs között, Bukarestben, 0-2-ről fordítva emberhátrányban.
A 12/13-as szezonról beszélek én persze :))) Azon kívül, mikor a helyezésről írtam, mert a tizedikek a 10/11-es szezonban voltunk, a 2. csoportkörös szezonban.
Azért az Astra-nak nem sok köze volt a tegnapi továbbjutáshoz. Orbitális faszmák volt hogy a csehek 10 emberben kikaparják nekik a gesztenyét, miután egy fordulóvan előtte egy kamu tizivel nyertek Bécsben. Persze kell szerencse a fociban, de ez már 2004-s görög válogatottat, vagy 2012-s Chelsea-t idézi, amikor minden lehetséges és lehetetlen körülmény közreműködik egy csapat sikeréért. Ilyenkor nyílik a bicska a zsebembe, hogy a Braga-tól csak egy tisztes helytállás kellett volna 2012-ben ahhoz hogy a CFR történelmet írva az Old Trafford-on kijusson a BL csoportkörből, ehelyett a portugálok elcseszték/elbundázták 1-0-ról. De a sors utolérte őket (tartsa meg a jó szokását), és tegnap este a Braga elvérzett hazai pályán. Nem várok sok jót a mai meccstől, lassan megint pénzűgyi gondokkal küszködik a csapat, források szerint 3 hónapos csúszás van a fizukkal. Ez meg téli kiárusítást vetít elő. Egy egyenlőt látatlanba aláírnák. Hiányzó listát figyelembe véve Paun megint kezdőként szerencsétlenkedhet, ha ezt Laci a második félidőben megfejeli egy Negrut-cal nem árt kéznél tartaní a nyugtatókat.
megneveznéd azokat a forrásokat?
http://www.gsp.ro/fotbal/liga-1/haos-in-liga-1-doar-cinci-cluburi-sunt-cu-salariile-la-zi-exista-jucatori-si-cu-noua-luni-de-restante-496298.html
Muresan elnök: http://www.prosport.ro/video/fotbal-intern/liga-1/invitatie-pentru-steaua-nu-ne-au-cautat-dar-daca-vor-le-cedam-jucatori-avem-nevoie-de-bani-clubul-din-liga-1-dispus-sa-l-ajute-pe-reghe-in-iarna-16015976
játékoseladás nagy valószínűséggel lesz a télen, mert kell a bevétel, ezt eddig se tagadta a klub.
A GSP cikk 3 hónapos tartozását elég nehéz elhinni, mikor a játékosok folyamatosan azt nyilatkozzák, hogy rendben vannak a fizuk. Hacsak be nem számolják a csődvédelem miatt befagyasztott tartozásokat, de azok is csökkentek az elmúlt időszakban.
Nem azt mondom hogy a gsp szentrás, de tűz nélkül nincs füst.
Persze,ezeket nem volt fontos közölniük a jiji féle portáloknak, csak most mikor a nyáj elhagyta Európát.(Hál’ Istennek)Ezeknek a szava hihetősége egyenlő a nullával.Az eredmények azt bizonyítják,hogy igenis jövő nyárra az EL-ban fog küzdeni a csapat,ha az uefa is engedélyezi.Ne legyünk már felvértezve ennyi magyar pesszimizmussal.
Az csak egyszerű realitás, hogy semmiképp nem játszunk nyáron európai kupákban, nincs értelme ezen rágódni. Az UEFA nem fogja megszegni a saját szabályait csak azért, mert Muresan bácsinak szép a szeme, ránk is vonatkozik az, ami másra. Attól persze jó lenne kimenni a csődvédelemből minél előbb.
Én úgy tudom el kell teljen egy szezon attól az időponttól kezdve hogy a klub kilép csődvédelem alól. Lásd Dinamo helyzete, a tavasszal rendezték adóságaikat, de szeptemberben nem indulhattak EL-ben, a kupadöntőn elnyert hellyel. Ha az UEFA nem kivételezett a Dinamo-vak, nem látom miért tenné ezt a CFR-el. És azonkívül, amíg a klub nem stabilizálja a jövedelmi forrásokat, és játékoseladásból szándékszik élni, könnyen lehet hogy egy EL szereplés másodosztályba való kieséssel végződne, a keret kifejezetten vékony a többfrontos szereplésre nézve. Úgyhogy mindent szépen sorjában, egyelőre még annak kell örvendjünk hogy létezik a CFR, kecsegtetésnek meg ott van a nyári kupa.
Nos, ez is megvolt.
A biro: rosszabb mint Tudor(nem hittem hogy van ilyen)
A csapat: feltunoen ideges.
Miriuta: kedves kolozsvari barataim nem lehetne szerezni neki egy tuzes bejaronot vagy valamit, hogy ne Paun es Negrut elegitse ki ? Maskeppen szerintetek miert jatszatja oket?
Kapus: beallitani egy 20 ev alatti gyereket, nem lehet rosszabb a mostani kapusoknal, igy Horj is pihenhetne, irto sokat hibazik az utolso idoben.
Mindezek ellenere meglesz a play-off.