A román futballra annyira jellemző felesleges szájjártatások és szarkavarások egyike sikeresen felborzolta a kedélyeket az erdélyi csapatok házatáján. A LPF sajtófőnöke ugyanis felcsapott szabályértelmezőnek, kijelentve, hogy a CFR-t, az ASA-t és Temesvárt sújtó pontbüntetéseket csak a rájátszásban, az alapszakaszban szerzett pontok megfelezése után fogják levonni.
Marius Mitran nyilatkozata tipikusan olyan bukaresti fociduma, amely semmibe veszi a bajnokság szabályait, és káoszt kelt a szurkolók amúgy is tévinformációkkal teletömött fejében. Lássuk csak, mi is a gond vele.
1. A LPF ugyan a Liga 1-es bajnokság szervezője, azonban a versenyszabályzatot (ROAF – Regulamentul de Organizare al Activităţii Fotbalistice) nem ő írja, hanem a szövetség (FRF).
2. A pontlevonásokat szintén a szövetség szabja ki, egészen pontosan a FRF fegyelmi bizottsága a klublicenceket elbíráló bizottság javaslatára. Ezek úgynevezett végrehajtandó határozatok (decizii executorii), vagyis a kiszabás pillanatától alkalmazni kell őket.
3. Folyamatban levő szezonban menet közben megváltoztatott szabályok vagy szabályértelmezés – ennél egyszerűbb ügye egyetlen klubjogásznak sem lenne a nemzetközi Sportdöntőbíróságon.
4. És ami a legfontosabb: ez egyelőre csak egy LPF-alkalmazott véleménye, amelyet a jelek szerint még a Liga sem oszt, hiszen hivatalos honlapján is a pontlevonásokat alkalmazva számolja a bajnoki tabellát. ==>
Összeesküvés-elméletekre hajlamos agyunkba persze azonnal bevillan, hogy miért pont akkor merült fel a másfajta számítás ötlete, amikor a CFR a pontlevonás ellenére is feljött a rájátszást felsőházát jelentő helyre? És miért akkor, amikor úgy tűnik: a Temesvár akár a -14 pont ellenére is képes lehet bennmaradni? A felezés utáni pontlevonás gyakorlatilag megduplázná a büntetést, tovább súlyosbítva a három büntetett csapat helyzetét.
Hogy aztán csak Mitran magánvéleményéről van szó, vagy főnökei rajta keresztül akarták tesztelni a reakciókat – az már egy másik nagyon súlyos konteó. Úgy tűnik, a jelenlegi állás alapján kialakuló, Botoşani-t, Medgyest és a CFR-t magába foglaló felsőház valakiknek nagyon nincs ínyére. Micsoda véletlen, hogy a bakák mindkét legyőzője köztük van…
20 hozzászólás @ Pontokról és pontlevonásokról
Pingback: Pontokról és pontlevonásokról | Zongoracipelő
Elég nyilvánvalónak tűnik, hogy Mitranon keresztül tesztelik a reakciókat…Az igazi probléma maga a patthelyzet: végül is nincs sehol egy hivatalos leírás, pontosítás, stb., csupán ez a „magánvélemény”, amit -ugyebár- nem vihetsz a TAS elé…A veszély lehetősége viszont el van hintve az agyakban (agyunkban), és az sem semmi…Másrészt, ha mondjuk az alapszakasz vége előtt 3 nappal megjelenik majd a hivatalosított verziója is ennek az értelmezésnek, akkor már nincs időd, hogy megnyerd a -valóban szimplának tűnő- ügyet a TAS-nál és meg vagy fojtva. Nem volna butaság (habár nem igazán tudom, hogy kivitelezhető-e) egy szabálypontosítási pert indítani a TAS-nál (esetleg hívatkozva egy LPF alkalmazott kijelentéseire), és akkor legalább tudna egy dolgot az ember (a klub), elvágva a LPF elől az esetleges „kései” alkalmazás lehetőségét.
mivel a szabályzat nem módosult tavaly óta, nem lehet másképp alkalmazni. A CFR jogi érvelése a poszt 2. pontján alapul az eddigi reakciók szerint
Ezt mifelenk puhitasnak nevezik. Elore bedobjak sajtofonok szintjen, majd amikor hivatalosan is ervenyes lesz, mar mindenki megszokta a gondolatot. Ugy altalaban ervenyes (es igen jol mux) de lehet itt is alkalmazni.
Még valami…Ha jól értem, Mitran a LPF sajtófőnöke, s mint ilyen, a LPF hatáskörébe tartozó dolgokról csakis HIVATALOS információkkal szolgálhat (ami nem volna érvényes, ha pl. a mezőgazdaságról kérdeznék). Szerintem ez az a jogi „alsó madárfogás” amire lehet -és kell is!- egy reális pert építeni. Mindez abban az esetben, persze, ha a LPF nem hoz közelebbről egy ezzel kapcsolatos tisztázást, pontosítást.
Semmi kétség! Azonnali szabályértelmezési állásfoglalást (garanciákkal) kell kérni mind a szövetségtől, mind a ligától! Ha ez a szabályértelmezés egybevág Mitran kijelentésével és az idevágó szabályozás nem változott semmit sem tavaly óta, akkor lehet „kapára, kaszára” menni és mindent beleadva támadni a bukaresti focihatalmasságokat!
Ráadásul még logikailag sem tiszta a dolog (bár ettől még lehetne jogszerű), ugyanis a pontlevonásnak és a felezésnek kettő különböző, egymással semmilyen módon összefüggésbe nem hozható kiváltó okai vannak! A pontlevonás=a nem megfelelő licencfeltételek miatti alkalmazás (múlt!) . A felezés=az alapszakasz pályán elért pontszáma, mínusz 6 pont, felezve, ezek a rájátszásba vitt plusz bónuszpontok (jelen!). A két eljárást, szerintem, nem lehet összekeverni, erre még a rómaiak is elég kényesek voltak…
Javitsatok ki, ha tevedek. Mikor eloszor olvastam errol es ide is beirtam, en ugy lattam (ertettem), hogy a legvegen vonjak le a pontokat es nem a rajatszas elejen.
Ugy biztos meglenne a hatodik hely szamunkra minimum, meg ha a bunti abszolut ertekben duplaja is a mostani ertelmezes szerintinek
En is pont ezen gondolkoztam. Mert ha bmiky alltal leirt modon alkalmaznak a pontlevonast, az kb annyit jelentene, hogy 12 pontrol beszelunk, es nem 6rol, amit akar egybol le lehetett volna vonni, szezon elejen. Ha jol sejtem, jelenleg a Liga-nak van ket szakasza, az alapszakasz, es a rajatszas. Ezekben a szakaszokban ervenyesithetoek a liga szabalyai, amirol beszelunk jelenleg a kettespontban, az akkor melyik szakaszhoz tartozik? Mert szrintem egyikhez sem, ebben az esetben pedig milyens szabalyokrol beszelunk?
Kavarják a sz@rt. Mert ehhez értenek a legjobban. Úgy is bejutunk a rájátszásba.
A pontlevonásos mizériánál ízgalmasabb lehet az a hír,hogy szélnek eresztik a pandúrokat,talán nem ártana a készleteket onnan feltölteni.Csak Voiculet nehogy visszatérjen a Fellegvárra,inkább,ha lehetne választani akkor Antal (Liviu) Levente. 🙂
Nekem Herea volt mindig szivem csucske, jojjon o, Ruiz meg menjen 500-700 ezerert kulfoldre. Antal egy Hora klon, hol huzoember a csapatnak, hol netto emberhatrany. Ha mar kivansaglista akkor a kapust (David Lazar), a csatart (Valentin Alexandru) es az ifisuket (Rodemis Trifu, na jo ot csak a neveert is megeri 🙂 ) latnam szivesen. Mas kerdes hogy szerintem semmi valosagalapja nincs ennek, a Pandurii mindig Bukarestbe arult, ha nem kellenek a Steaua-nak, mejd felveszi oket a Dinamo.
Muresan mester szavai alapjan, amit az uj szurkoloi uzlet megnyitasakor mondott csupa mez fog folyni a csapbol a kovetkezo idoszakban.
A LPF es FRF hivatalosan megerositette, hogy nem lesz pontlevonas.
Az iden marad a 6 pont, jovore meg nem lesz egyeltalan.
De a legfontosabb az, hogy megint jelentkezett egy potencialis befekteto, komoly, nemet!
Potenciális komoly német befektetô:) ez jobb mint a kínai sejk!
na, hat uhum, ize (tudom ilyen szo nem letezik a magyar nyelvben- probalom magyarazni a kisfiamnak is- de minduntalan kimondom en is ezt az izet, foleg ijenko,(helyesen ilyenkor), hogy varjam el tole, hogy helyesen beszeljen amikor en sem tudom hasznalni a magyar nyelvet amit edesanyam lehelt a szamba ….), szoval b….k meg. Bocs, hogy letezek 🙂
letezem
Ok,elhisszuk neked. 🙂 🙂
amugy kapjon ki a juhnyaj ma este, hajra hajra hajra!!!
Ugy legyen druszam,kapjanak ki,de nagyon.Ma este svajci vagyok. 🙂 🙂 🙂 Ha nem irtal volna ,nem is tudtuk volna hogy „letezel” 🙂 🙂
Gaz Metan – Poli Iaşi 2-0
FC Voluntari – Chiajna 1-0
Marosvásárhelyi ASA – CSU Craiova 1-4
ACS Poli Temesvár – Dinamo 0-1
Astra – Pandurii 2-1
Steaua – Viitorul 1-0
KVSC – FC Botoşani 2-0
Gaz Metan – Poli Iaşi 1-1
FC Voluntari – Chiajna 1-1
Marosvásárhelyi ASA – CSU Craiova 1-2
ACS Poli Temesvár – Dinamo 1-1
Astra – Pandurii 3-0
Steaua – Viitorul 2-1
KVSC – FC Botoşani 2-0