Egyet jobbal, egyet fejjel, egyet ballal. Tovább nőtt az immár kilenc meccses veretlenségi széria, egyre közelebb a play-off, pedig a játékoseladások után most sorozatos sérülések nehezítik Laci dolgát. Viszont a Vasutas megmutatta, mennyire hatástalan a vásárhelyi antifutball, ha az ellenfél szerzi meg a vezetést.
Alexa mintha azzal a taktikával küldte volna pályára az ASA-t, hogy addig faragják a CFR játékosait, amíg nem marad épkézláb játékos a pályán, akkor majd lehet gólt is rúgni. Végül is működött, hiszen Zicu fejeséig Laci összes cseréje elment a sérülésekre, és akkor már Mincă és János Károly is alig állt a lábán. Csakhogy közbe a fiúk bevertek hármat a hazaiaknak, 76 percen át okos focival és a kiemeledő középpályás védekezéssel távol tartották az ellenfelet a kaputól, miközben Camora, Gomelt vagy Bud hiánya egyetlen percig sem érződött meg.
Az okos kisszöglet után megszerzett vezetés után látszott meg igazán, mekkora káosz van az ellenfélnél. Kontrázni próbált az ASA felállt védelem ellen, miközben Filipe és János Károly szétfutotta és kipasszolta a nyugdíjas középpályásaikat. És a hagyományos román játékvezetői felfogásban minden ütközést befújó Chivulete bíráskodási stílusa is a vezető csapatnak, ez esetben a CFR-nek kedvezett: 25 faulttal (12-13) tördelte szét az első félidőt.
Szünet után az ASA megpróbált támadni, és ezzel párhuzamosan szétrugdalni a Vasutas lerohanásait. Filipe bokája után után Sorsa lába, majd a horvátot váltó Păun bordája bánta a vásárhelyi kamikaze-focit, ám közben Andrei Mureşan egy újabb szögletből eldöntötte a meccset. Mincă így combhúzódással is végig kellett védje a meccset, miközben az igazi Ruiz már alig kapott levegőt, de Nouvier segítségével így is összehozta Omraninak a harmadikat. A válogatott szünet a legjobbkor jön, lesz idő kikúrálni a sérüléseket, de az biztos, hogy Laci eddig remekül kavarja a keretet: az utolsó percek vásárhelyi rohamai és helyzetei ellenére ez egy nagyon sima győzelem volt.
Így játszotok ti
Mincă 7 Csak az utolsó negyedórában volt dolga, de akkor féllábon hozott három bravúrt.
Tiago Lopes 7 Most látszott igazán, mennyire hiányzott a Medgyes ellen.
Larie 7 Szokásos higgadt eleganciájával játszott.
Horj 6 Keményen odalépett amikor csak kellett.
Peteleu 6 Előre alig ment, de hátul most hasznos volt.
L. Rus 6 Rengeteg labdát szerzett a középpályán.
Sorsa 6 Faragták kegyetlenül.
Az 55. perctől Păun 6. Becserélés, bődületes felsőléc, bordasérülés, lecserélés, idei legjobb meccs.
A 76. perctől Chiriţă. A végjátékban neki volt a legtöbb energiája a kontrákra.
Filipe 8 Az első félidő legjobbja, a gólja mellett egy 11-es is járt volna neki.
Félidőben A. Mureşan 6. Szép gólt fejelt, de azon túl alig volt játékban.
Juan Carlos 8 Volt területe irányítani, két gólpassz után a harmadik előtt is tőle indult az akció.
Nouvier 7 Intenzív szélsőjáték, okos gólpassz a végén.
Omrani 7 Sokat küzdött a góljáért, a csapatjátékban most volt a legjobb.
Fotók: Gábor István-Gábor
37 hozzászólás @ Három gól és három pont
Pingback: Három gól és három pont | Zongoracipelő
Tisztelt Asztaltársak! Igazán jöhetne ama bizonyos befektető, ezt az okos focit meg kéne mutatni a világnak. Persze, sok van még addig, de volt egy dolog, ami nekem nagyon tetszett. A játék szépre sikerült, és azt a hozzáállást, ami a be nem fújt 11-esünkkor történt, nem igazán látni ebben a bajnokságban. Nem állt meg senki 11-est kunyerálni, és Kivulété sajnos nem is fújta be, ment tovább az akció. Van remény, egyszerűen jól néz ki ez a KVSC!
Na, kérem, így bánik el egy rendes csapat az ellenféllel, mint tegnap a KVSC a Maros partiakkal! És nem vacakol annyit, mint múltkor a Medgyes ellen! (És most kéretik nem azzal foglalkozni, hogy a Medgyes ellen is küzdött, hajtott a csapat, mert ezek minimumok, olyanok, mint a játékhoz szükséges labda, vagy a cipő, stb. És azzal, hogy a Medgyes más kategória!)
Váltig állítom, hogy a játék, manapság főként, gondolatokra épül! E tétel szerint vertük meg, a mutatók ezt mutatják, a liga legerősebb és leggyengébb csapatát, mindkettőt idegenben! (A Medgyes ellen a szellemi és lelki felkészítés hiányzott, ezt hiányoltam! De azért még így is jók voltunk egy döntetlenre!)
A legutóbbi három meccset együtt érdemes értékelni, mert kijöttek a csapat negatívumai és pozitívumai, és hála Istennek, úgy tűnik, hogy az utóbbiak felé hajlik a mérleg nyelve, nem is akárhogyan!!
Tegnap csak az utolsó negyedórában voltak némi megingások! De három gyönyörű elért gól egy kapott ellenében! Nagyszerű! Gratulálok a csapatnak, az edzőknek és a szurkolóknak!
Nascimento nagyot játszott az első félidőben. Petrucci who? Omrani meg látszólag csak lézengett a pályán de négy meccsen két gólnál jár. Elég belegondolni Steaua Golubovic mizériájába, aki lassan 15/0-nál tart. Amit nem igazán értek, az hogy hogyan került Chirita Alex Neagu elé a sorban, nekem a 93-as komplexebb, fejlettebb, és összességében hasznosabb játékosnak tünik, de Laci bíztos jobban tudja. És lassan Ajax feelingje van a csapatnak, a román kötelező fiatal kvótát általában túlteljesítik, és még megfejelik Nascimento-val meg Nouvier-el. Medgyes ellen 5 U21-es volt a pályán meccs végén, ami azért nem semmi. És végzésnek a hab a tortán: FourFourTwo 12. helyre tette be a klub címerét a legjobb klubcímer topjában: http://www.fourfourtwo.com/features/21-best-club-badges-world-football?page=0%2C1 – azért itt is lehet párhuzamot vonni a Steaua címer szarakodásával.
Chirita szélső, Neagu inkább 10-es, aki a Ruiz cseréje lehet.
He,he Janos baratunk sztar volt a tv-ben.Lehet valami csaj volt a kameraknal,es tetszet neki 007 Janos ughnok.???????
A legszexibb 007 szurkoló! Semmit se von le János érdemeiből az, hogy a cfr az egyedüli csapat amelyiknek több játékosa van mint szurkolója:)
Látod Koperecki, János fitt fizikuma a bizonyíték hogy még a törzsszurkolók se kapnak szendvicset a klubtól. Úgyhogy többet ne nagyon erőltesd ezt a dumát. 🙂 Luis kepcsür róla nincs?
Ezt én sem értem. Valszin Jánosunk glutén érzékeny ezért nem ehet a szendvicsekből..
Koperecki „U”r! Úgy tűnik a matematika nem az erőssége! Pedig már Gauss-hoz akartam hasonlítani! Tévedtem! Emberi dolog!:)
En meg FAuSZt-hoz, jobban mondva faUszthoz
Gondolom, az ördöggel cimboráló Geothe-hősre gondolsz, és nincs semmi célzás az egyik legértékesebb férfi testrészre?!:) Nehogy megsértődjön ennek az asztaltársaságnak dédelgetett anti-hőse: Koperecki „U”r!:)
@ Takacs Istvan
Termeszetesen a Goethe hosre, huncut aki masra gondol. Ahogy eladja a lelket az Ordognek (U), hogy legyen egyetlen jo dolga az eletben (itt trollkodni). 🙂
Tevedes Koperecki testverem. A legszekszibb,az en volnek.Lathatod.a profil kepemen.Janos csak.a masodik.A masodik tevedes az matematikai eredetu.Rosszul alsz a szamolassal.???????
Azert a fogorvosoknal gondot jelenthet ha nem szamolnak jol,es 1 fog helyet 2 fogat huznak ki.Ez gondot jelenthet.???
Koperecki „U”rnak bőven akad tennivalója, mert csapata egy fogatlan oroszlán. Fog nélkül pedig egy oroszlán simán éhen hal!:)
Mikor mutattak? :))) Azért hívtál? Nem hallottam semmit, de legalább hallottál egy kis szurkolást élőben. :)))
Tobbszor is megjelentel.Ahogy elneztelek ,hat ugy festett mintha erositoot is bevettel volna a meccs eloot ,a jo hangulat miat????????
Max. megittam az erősítőt meccs előtt. 😀
Te Janos,ne irjal maf ilyeneket.Meg kitalalja Koperecki baratunk hkgy a szsndvics melle ,a piat is ingyen kapjatok???O mar ilyen,nem sokat gondolkozik,ha az agyat elboritjak a szendvicsek.??????
Természetes, Árpi kente a szendvicseket, Muresan csapolt 10-10 sört mind a 2 szurkolónak, aki indult kiszállásra.
ügynök????
3 B,BORZASZTOAN JOL JOTT GYOZELEM,EGY BORZASZTO UTALATOS EDZO ELLEN,utalom a vmikori poli-cfr mecs soran csinalt sportszerutlensegeert,ES NEM UTOLSO SORBAN BORZASZTO EJSZAKAK VARNAK AZ ELLEFELEINK EDZOIKTOL,MIT CSINALNAK ELLENUNK,HA NEM MEG BUNTETTNEK MEG VAGY 6 PONTTAL,legalabb,LASDD STEAUA,A FELFUJT CRAIOVA,szoval az ELLOVASOK,HEHEHEHE,
Ami nagyon feltűnő volt,hogy szabadrúgásból mintha az igazi Ruiz,majd Larie is a becsapódott Rosetta űrszondát akarták volna mindenféleképp pótolni.Legközelebb ne ők rúgják,lefogadnám,hogy Laci negyven pár évesen különbül végezte volna el!!
Ahelyett ,hogy ertekelned hajlamukat az urkutatas iranyaban,te kritizalod oket.????Addig ameddig rugunk harmat,megengedhetik maguknak hogy neha urszondazzanak???De a viccet felre teve,aggaszto hogy anyi jo szabadrugasbol semmit nem tudtunk ertekesiteni???
Arnika, Takács István, szálljatok le Kopereckiről. Bőven szar hétvégéje lehet, az „U” klón ugyanis elvesztette 100%-os hatékonyságát a 4. osztályban. Bizonyára megzavarta őket hogy a falusi ligában egy várossal futottak össze, a legendás Sticla Ariesul Turda cspatával, akinek pont annyi kupája van mint az „U”-nak. Ja várjunk, ez nem az „U”, hanem az ACSFAN, ki a franc tud már kiigazodni ezeken a részleteken?
Nahat,ez aztan a meglepi.Andor vedelmebe veszi Kopereckit a trolkodo Takacs ur es Arnika elott.Na le a kalappal.Igazi peldja a civilizacionak.Leckw Koperecki testveremnek,hogy „ajjon ma le” a szendvicsekkel,habar Janos elismerte hogy sort is kaptak a szendvics melle.?????????
Irigylem Koperecki „U”rat, mert csapata révén megismerheti Erdély zeg-zúgos tájait, kisebb településeit, falvait (bár Torda az nem az, ha a mit tudom milyen Turda az tordai)! El tudom képzelni, mit érezhetnek a kisebb csapatok háza-táján, mikor 10 000-nyi U-szurkoló, Koperecki „U”-ral az élen bevonul és körbeállja a pályájukat. De a tordai legények, kemények és jól elkalapálták Kolozsvár díszes csapatát! Az U-szurkolók még mindig ott bujdokolhatnak szégyenükben a Tordai-hasadékban, és Koprecki „U”r látja el őket némi étellel és itallal, hogy éhen és szomjan ne haljanak és zsebkendőjével törölgeti a könnyes szemeiket!:)
Jaj Takács úr, ne idétlenkedjen már! Nem kalapáltak el, hiszen 2-2 lett a vége:)
Jó meccs volt , hangulatos és talán több nézővel mint pénteken Vásárhelyen, igaz szendvicsek nélkül:(
Jo ez az n-edik liga, nem? Lehet tobb golt rugni egy meccsen mint az elso ligaban heteken at. Koperecki Ur uj kedvence mar 33 gaolnal tart, mig legutobb az elvonalban a volt kedvence osszesen 29 golt tudott rugni 34 meccsen.
Kopi. Ma holnap több néző van a mecseteken mint, pl egy Dortmund hazai meccsén. Én azt szoktam mondani ilyenkor. hogy ez sem a víztől van.
Úgy látszik,hogy 1-2 alapember ha hiányzik nincs világvége.Csak így tovább!hajrá Vasútsas!
11. forduló:
1. Faramir74 24p
2. Tamas 18p
3. luis 17p
4. orok meggyszin 16p
5. takács istván 16p
6. Tornai 15p
7. zsolyika 14p
8. koperecki_szilveszter 10p
9. koppandiz 8p
10. bendeguz90 7p
Összesített állás:
1. orok meggyszin 180p
2. zsolyika 166p
3. Tamas 161p
4. takács istván 148p
5. luis 145p
6. koppandiz 131p
7. Tornai 127p
8. koperecki_szilveszter 120p
9. Faramir74 94p
10. bendeguz90 77p
11. ballack69 24p
12. Panzer 22p
12. forduló (október 14-17.):
KVSC – Poli Iaşi
Pandurii – FC Botoşani
Astra – Chiajna
FC Voluntari – Marosvásárhelyi ASA
Steaua – Gaz Metan
ACS Poli Temesvár – Viitorul
CSU Craiova – Dinamo
KVSC – Poli Iaşi 2-0
Pandurii – FC Botoşani 1-2
Astra – Chiajna 1-0
FC Voluntari – Marosvásárhelyi ASA 1-1
Steaua – Gaz Metan 2-0
ACS Poli Temesvár – Viitorul 2-2
CSU Craiova – Dinamo 1-0
KVSC – Poli Iaşi 2-1
Pandurii – FC Botoşani 1-1
Astra – Chiajna 2-1
FC Voluntari – Marosvásárhelyi ASA 1-2
Steaua – Gaz Metan 2-0
ACS Poli Temesvár – Viitorul 2-2
CSU Craiova – Dinamo 1-0