Bekövetkezett amitől féltünk, két remek meccs után jött egy gyengébb, amelyen egy bunkerfocit játszó Medgyes meg tudta fékezni a Vasutas lendületét. A helyzetek így is megvoltak a győzelemhez (15-6 volt a lövések száma), de a fantázia, a döntő egyéni villanások ezúttal hiányoztak a játékból.
Az első félidőben még próbált türelmesen focizni a CFR, de már ekkor látszott, hogy a Gaz Metan jól lezárt a széleket. Ráadásul Tînc került Túlóra Lopes helyére, így a jobboldal sebessége a megszokottnak a töredékére csökkent. Nem véletlen, hogy a helyzetek középen jöttek, azonban Bud sem Larie indítása, sem János Károly kiugrása után nem tudta megjátszani a labdát. A medgyesiek passzív, játéktördelő focival egyetlen helyzetre voltak képesek az első félidőben, ebbúl azonban rögtön gól lett.
Omrani becserélését elvártuk Lacitól a szünetben, ő azonban ezt megfejelte Chiriţă beállításával, aki ugyan szintén nem jobbhátvéd, ám legalább a sebessége és a beadásai is adottak a poszthoz. A CFR innen kezdve erőből próbálta áttörni a medgyesi falat, és mivel az egyenlítés gyorsan összejött, joggal bízhattunk a fordításban is. Az átlövésekben azonban kevés volt az erő, a kétcsatáros játék pedig hiába gyakorolt állandó nyomást az ellenfélre, érződött, hogy Bud és Omrani először van egyszerre a pályán – összjáték egyáltalán nem volt köztük.
A csapat küzdött becsülettel, a végjátékban már egyszerre három U21-es játékos rohamozott az egyenlítésért, de néha látványosan kettészakadt. Szerencsére a medgyesi kontrákban sem volt túl sok erő, ők inkább az időt próbálták húzni, és végül behúztak egy pontot. A Vasutas viszont így is szerzett nyolc nap alatt 7 pontot a Voluntari–Steaua–Gaz Metan trió ellen, és előzetesen ezt a legtöbben kapásból elfogadtuk volna.
Mincă 6 Nem sok dolga volt, lövést csak kettőt kapott, a beadásokat hibátlanul húzta le.
Tînc 4 Főleg támadásban látszott, hogy ritkán játszik jobbhátvédet, aztán a gólnál is lemaradt Llullakuról.
Félidőben Chiriţă 5. Nem is tudtuk, hogy tud védőt is játszani, de tűrhetően megoldotta.
Larie 7 Szinte nem is védőt, hanem mélységi irányítót játszott, most is kiváló indításai voltak.
Horj 6 Egyre magabiztosabb és egyre többet vállal a labdakihozatalból is.
Peteleu 6 Egy megbízható átlagra mindig képes, emellett volt egy váratlan szólója is.
Sorsa 5 Még nem érzi igazán a csapatot és a társakat.
A 71. perctől Păun 4. Szélsőnek jött be, de középen próbálkozott gyenge átlövésekkel.
L. Rus 6 Sokat és okosan dolgozott a csapatért, volt egy nagyon veszélyes lövése is.
Filipe 7 A meccs legjobbja, az egész pályát bejátszotta, elegánsan lőtte be a 11-est.
Nouvier 4 Nem sikerült párharcokat nyernie, egyetlen lövése is mellé ment.
Juan Carlos 5 Tökéletes helyzetben feleslegesen passzolt.
Félidőben Omrani 6. Sokat küzdött, de leginkább saját magát próbálta helyzetbe hozni, pedig a passzai voltak igazán hasznosak: előbb a 11-es, aztán Rus nagy lövése.
Bud 5 Lekéste a tökéletes gólpasszt, Omrani beállása után alig kapott labdát.
Fotók: Riti József Attila
51 hozzászólás @ Vissza a földre
Pingback: Vissza a földre | Zongoracipelő
Hát ez igy sikerült. Többet vártam ettől a meccstől. A játék nem is volt olyan rossz,az eredmény maradt el , nagyon jól jött volna még két pont. Kár hogy az első félidőben féltünk az ellenféltöl vagy túlzott óvatossággal kezeltük őket. Hajrá Vasutas.
Semmi vész! Csak egyszerűen, döntetlen királyhoz méltóan, hoztunk még egyet!
A viccet félre téve: nem gondoltam volna, hogy ilyen hatása lesz a Nyáj elleni győzelemnek! Ahelyett, hogy szárnyalnánk, több lépést visszafelé tettünk meg! Igaz, mindkettő eset benne volt a levegőben! És itt kellett volna következnie a felkészítésnek és az edzőnek! Erre a meccsre, nem taktikailag, nem fizikailag kellett volna készülni, hanem inkább mentálisan! Mert eleinte túlzott magabiztosságot, már-már nagyképűséget tapasztaltam, meg azt, hogy majd csak összejön a győzelem, ha a Nyáj ellen is összejött! A türelem, a megfontoltság, az alapos és pontos játék elmaradt, és jött a végső görcsösség, ez így összesen torkollott egy keserves döntetlenbe!
Nem arról van szó, hogy mivel lettünk volna előzetesen elégedettek, hanem, hogy mit tudtunk volna kihozni a lehetőségekből! Két alapvető mutatóban, a gólkülönbségben és a vereségek számában a legjobbak vagyunk a ligában! Már rég ott kellene lennünk a felső házban! És visszatérek a felkészítésre! Phil Jackson (Bmiky, mint kosárrajongó tudja kiről van szó!) írta, hogy a nagy sztárokat előbb Michael Jordant, majd Kobe Bryant-ot milyen nehéz volt belekényszeríteni az „iskolapadba” mikor meg kellett még nekik is tanulniuk, milyen magatartásformákat kell követniük pályán és pályán kívül! Hogyan kell folyamatosan győzni és sikert sikerre halmozni! És csak ezután lettek nagy bajnokok! Velünk, persze kárpát-medencei szinten ugyanez a helyzet! Laci, ki kell szélesítsed a felkészítési repertoárodat, hogy nagy edző lehessél és a csapat Veled együtt újra igazán sikeres legyen és elérje a régi magasságokat, vagy esetleg még azokat is túlszárnyalja!!
Nem kell ebbe többet beleképzelni, mint ami benne van, szerintem (a „régi dicsőségről” álmodozni meg barokkos túlzás ebben a helyzetben…), a juhokkal ellentétben ez a csapat beállt védekezni, és kontrázott- ahogy egyébként várható volt. A győzelmet a jobbhátvéd- és a csatárposzton bukta el a csapat, előbbit megette a liga koszovói réme- a gólnál egészen gyermeteg módon reagált (azaz nem reagált egyáltalán), de azon kivül is forgattak ahogy akarták, ez a húzás nagyon nem jött be Lacinak-, Budról meg tudjuk, hogy ha jó napja van képes a hat helyzetéből egyet- kettőt- hármat berúgni, ha nem akkor meg tökön rúgja magát az üres kapu előtt is, ahogy ezúttal történt. A hozzáállással semmi gond nem volt, a szünet után a ritmus is megvolt, ezzel viszont eléggé kinyílt a csapat, a Medgyes meg klasszikus Pusztai csapat módjára ilyenkor veszélyes.
Száz szónak is egy a vége: ettől a csapattól továbbra sem várok csodát, ha hozzáadjuk a levont pontokat a csapat harmadik lenne a ligában, ami csak azt bizonyítja, hogy a bajnokság a béka segge alatt van, és bárki bárkit megverhet, egyik meccsről a másikra változhat mindenki játéka, eredményessége (pl. az általunk agyonvert Voluntari végig partiban volt a nyájjal, akit „csak” megvert a Vasutas.)
Elég nehéz 2 edzéssel átállni egy teljesen más stílusra. A nagy hibának Tinc beállítását érzem, de mivel Gomelt is sérült (ujjtörés, mint tegnap megtudtam), nem mert kivenni Rust a középpályáról. Nem volt a gond a mentalitással, szerintem logikus, hogy egy kontracsapatot nem rohan le egyből, hanem óvatosabb, türelmesebb focival próbálja feltörni a védelmet. Félidőben tudott változtatni, még ha én is úgy látom, Ruizt néha túl hamar kapja le.
Kérdezem a jól tájékozottakat: a klub ezúttal is megtámadta valamilyen fórumon a hat pontos büntetést vagy ezt elengedte???
Azt hiszem tisztázták velük a múlt évben hogy semmi értelme többet támadni a pontlevonásokat, mert a precedens értelmében nem a CFR-nek lessz igaza. Az előző 24 pontosat azért perelték vissza mert időközben többen is visszavonták a klub elleni vádaskodást.
senki nem vonta vissza, a 24 pont esetében a csődvédelemmel volt jogalapja perelni a klubnak, most nincs, tudták előre hogy ha van tartozás a licenckérelem beadásakor, abból levonás lesz.
Én ilyenkor nem tudok haragudni a fiúkra. Az akarás megvolt, a helyzetek szintén, ennyit tudnak, ennyit érnek. Kevesen vannak a csapatba akik képesek szintet lépni. A többiektől meg nem lehet többet kérni, Bud félhelyzetekből gólt szerez de kihagyja a kihagyhatatlant. Egypár észrevétel (helyszínről, nem a TV elől):
-érzésem szerint Lacinak túl hamar elfogyott a türelme Ruiz-zal szemben. Az egyedüli játékosunk aki vonalak közé tud játszani labdát, valahogy Bud-Omrani mögött kellett volna helyet találni neki.
-Horj lófaszt magabíztosabb, tegnap hülyét csináltak belőle a medgyesi szélsők. A legnagyobb baj vele, az hogy meg sem próbálja zavarni vagy erőből elterelni az ellenfelet, egyből bevállalja a szerelést – még akkor is ha a társat (Larie) már kicselezték!! Ezt pedig a foci ABC-ből kéne tudja hogy ilyent nem csinálhat – szerencsére Rus bevállalt egy sárgát és még sikerült kiakasztani a medgyesit.
-kell még csatár a cserepadra, Bud látványosan efogy a 70. percre.
-Tanc egy katasztrófa mind az előre játékban, mid védekezésben. Értem én Lacit hogy minden játékosnak megpróbál esélyt adni, sőt kellenek az ilyen töltelék alakok minden keretbe, de Tanc-ot meg Hodgyait max. ligakupa vagy román kupa kezdő szakaszaiban, alsó osztályok ellen szeretném csak látni.
@Bmiky! A felállást illetően teljesen egyetértek Veled! Még annyit fűznék hozzá, hogy Tinc szerintem egyszerűen kiegészítő ember a belső védő pozíciókban, nem szélső hátvéd! Egy félidő alatt, közvetve, szépen kicsinálta Rust és Sorsát is! Nincs mellébeszélés: Lacinak az első félidő közepén le kellett volna cserélnie!
János Károlyt, aki a legkreatívabb játékos a csapatban, csak vezetés után kellett volna lecserélni!
Omranit Nouvier helyére hoztam volna be és kissé hátravontan játszattam volna a bal oldalon, hogy Budnak maradjon több helye! A minden előkészület nélküli, kétcsatáros játék, tökéletes kudarc. Omrani és Bud egyszerűen kioltotta egymást (utóbbi, ha kétszer ért labdába a 2. félidőben).
Sorsa-Paun csere! Sorsa elkészülhetett az erejével, azonban Paun egyszerűen nem üti meg ennek a csapatnak a legalsó szintjét sem!
@Sándor! Nem képzelgek! Csak annyit mondok, hogy ezt a csapatot sokkal jobbnak tartom, mint a szeptember 5-e előttit (Petrucci-, Jakolis-, Christian-félét).
Ennyit láttam a képernyő előtt, ha sokat tévednék, bocsássatok meg érte!
Én nem is vettem észre, hogy Tinc játszik, amíg lecserélték, csodálkoztam is, hogy merre járt egész meccsen. Azt pedig tudtuk, hogy nehéz meccs lesz, tényleg az lett. Panasz nem lehet a fiúkra, szívvel-lélekkel játszottak, hatalmas kedvvel, látszott, hogy mindegyikük győzni akar minden áron, még ha a megvalósítás nem is mindig úgy sikerült, ahogy szerették volna. A végén már védelmünk sem nagyon volt, annyi emberrel rohamoztunk, szerencse, hogy a medgyesiek nem úgy kontráznak, mint mi. Sajnos nincsenek olyan egyéni képességek, vagy most nem jött úgy ki senkinek a lépés, hogy a felállt védelmet legyőzzök, de ígyis rengeteg érdekes egyéni megoldás volt (pl. Omrani ollózása, ami alig ment fölé). Nem lehet semmi panasz a fiúkra, jobban akartak, mint sok győztes meccsen, csak dicsérni lehet őket. Remélhetőleg hasonló felfogást láthatunk Vásárhelyen is pénteken a (megint) rengeteg ember előtt. A hangulat pedig jobb volt úgy a nézőtéren, mint a játékosok körében, meccs után is, mint sok győztes meccs után, ilyet máskor is!
MINDENKI VÁSÁRHELYRE!
Avagy mind a 10-en Vásárhelyre!:)
Luis, hogy állunk a nézőszámmal. Voltak kint annyian mint szombaton Gyalún?
Nem láttam a meccset de amiután Andor leírta a gázosokat szinte biztos voltam benne hogy győzelem nem lesz;)
Phil Laci Jackson miatt meg egy pont Takács úrnak! 😉
Hiába szarod itt össze magad az erőlködéstől, hogy vicces legyél, végsősoron te is itt lógsz a szomszédba. 10-20, annyi amennyi, van román blog, meg magyar blog, meg pörög egész nap egy chat ami igaz hogy többnyire hülyeségekkel van teli, de kurva gyorsan megkapsz rajta minden friss hírt a csapatról. Ha nem tetszik, szabad az út, mutasd meg mire képesek a páratlan „U” szurkolók, csinálj blogot és oszd meg ott csodálatos véleményeidet, és majd átjövünk mi is okosságokat meg kliséket böfögni.
Hagyd, nem érdemes foglalkozni vele, ebből élnek a trollok, hogy felcseszik az emberek agyát, ha sikerül neki, már érdemes volt ide jönnie. Ő is pontosan tudja, hogy akkor is többen voltunk pl. Vásárhelyen, mikor ők is az 1. osztályból mentek hozzájuk idegenbe, és több százan fogunk megint menni, vagy épp most is kétszer annyian voltunk itthon, mint ők egy Medgyes ellen korábban, sírhat a rendelőjében egész nap húsz évvel ezelőtti álomvilágokban élve. Az ilyenek előbb-utóbb éhen halnak, ha nem etetik őket.
Nem is troll Koperecki, szimplán csak kedveli a blog közösségét. Teljesen félreértitek és a helyett, hogy lelki támaszt nyújtanátok neki a nehéz időben, még vissza is szóltok…
Hiúság az hiúság! Az egy pontomat már ne vitasd el Tőle!::::))))
Andornak írtam!
Na fiúg, nem kell így felkapni a vizet. A cfr szurkolóiról rengeteg anekdota született a évek folyamán. Olyan ez mint a viccek a skótokról.Tudományosan senki se bizonyította még be, hogy a skótok fukarok de ez most így marad. Ugyanez van a cfr drukkereivel is még ha János itt nagyon a kemény legények imázsát állítja be nekünk.
Nem hiszem hogy Vásárhely a cfr szurkolóhadától fog rettegni a hétvégén.
Andor te meg szerintem ne mondj semmit rosszat s napokban a Vásárhelyről ha jót akarsz a csapatodnak;)
Na ez tényleg jópofa volt, ezért jár neked is +1, sajnos itt nem lehet upvote-ot adni. Aki kommentel az nst-n annak ismerős lehet horas, és a róla szoló viccek-általában minden tippje fordítva sül el. Lassan én is ezt a szintet súrolom. 🙂
S megis hogyan lehetne bebizonyitani tudomanyosan hogy a skotok fukarok?:))
1. Amikor az ellenfel belso vedoi egy fejjel magasabbak Budnal, aki nem egy alacsony jatekos, akkor botorsag allandoan a beivelgetesekkel probalkozni. Paun egyetelen valamire valo mozdulata, egy gyors betores, hatalmas panikot volt kepes termemteni az ellenfel vedelmeben.
2. Laci is azt mondta, hogy elore kiegyezett volna 4 ponttal a z utolso ket meccsen. Felreteve a presztizsgyozelem fontossagat, a felsohazba jutas szempontjabol fontosabb lett volna a ket plusszpont a kozvetlen ellenfel ellen.
3. A bukaresti sikert nagymertekben koszonhetjuk Balazs sporinak, aki engedte a kemeny ferfias futballt. Lathattuk az Europaban kitunoen sipolni tudo Hatszegi mit muvelt a juhok tamogatasara, illetve lathattuk tegnap hogy lehet rengetek rosszindulatu dontessel agyoncsapni egy meccset. Ahanyszor elesett egy medgyesi azonnal fujt, sorfalunkat 12-15 m-re allitotta, stb. Ellenunk mar sokkal kevesebbert is adtak 11-est (ugymond a vedo ratette a csatarra a kezet), mint most az utolso percbeni fellokesnel. Presze ettol fuggetlenul ki illett volna tomni a gazosokat.
az utolsó támadásnál a fault a 16-oson kívül volt, csak szabadrúgás járt volna
Paun-t a közönség is ellehetetlenítí. Tegnap ahogy beállt már jöttek a beszólások, adott ponton 5-6 méteres tiszta lövősáv nyílt a medgyesi védelmen, a labda a jobb lábán volt de nem merte elvállalni a lövést. Még gyerek, és nem reagál jól a folytonos kritikára, lehet hogy a galeriben pont nem szidják, de a többiek is leszállhatnának róla. Szerencsétlen most átesett a ló másik oldalára, már nem primadonna, de nem is tudja hogy legyen hasznos a csapat számára. (Mondjuk ha gyakorolná a beadásait az már egy jó kezdet lenne).
Esetleg ,a fejet is felemelhetne ,a foldbol.Hogy lasson is valamit.Nouvier jobb.Sajnos Paun nem nzbyon vedemezik,ha megis megteszi ,akkor elfovy a szufla nala
Nem tudom van e összefüggés a két Balaci között,de hogy elismerésben egy kicsit is megközelítse Ilie-t,igencsak sokat kell még pedálozzon foci berkeken belül.Én sem értettem,hogy miért fújt annyit a CFR ellen az első félidőben,és miért tudott normálisan bíráskodni a másodikban.
A meccsről csak annyit,hogy Ruiz nem találja „régi” önmagát,kapuval szemben csúnyán fölé,mellé lődözi a labdát,nem csoda,hogy egy idő után Lacinál is elszakad a cérna! Filipe már megint tizesre vizsgázott,fantasztikusan technikás,szinte elvehetetlen tőle a labda.
Kíváncsian várom a Vásárhely elleni meccset. Ruiz ha jól nézem, még nem játszott Omranival, s hogy Bud nem fog játszani, valószínű kezdő lesz a francia. Szerintem érdekes támadó páros.
a vasarhely feljen lacitol,nem a szurkoloktol,az a BUNKO TEMESVARI SZOPOST,bocsi a kifejezesert,de ez a ASA,edzoje,aki emlekezik tudja,megkapja a magaet,ugy erzzem
Hmmm… arról a köcsögről beszélsz aki szemrebbenés nélkül kapura lőtte a labdát, amit fair-play-ből vissza kellett volna adjon? Azt én se fogom soha elfelejteni dan alexa-nak, nálam nem érdemli meg hogy nagybetűvel írjam le nevét.
Én nem tudom mire célzól. De egy fair-play díjat ti is megérdemeltetek azon a kupameccsen a Mioveni ellen.
Akárcsak a mioveni szervezők akik csak arról a térfélről takarították le a havat ahova támadott csapatuk a második félidőben. Úgyhogy ott nem a CFR kezdte a szíveskedést.
0-3-ról 4-3-ra nyertünk, Csanturia vágta be a negyediket a 94. percben, ha jól emlékszem. Koperecki „U”r mi ebben az unfair. Csalt a bíró, sokat hosszabbított, vagy mifene?
Maga csak úgy tesz mintha nem tudná mire gondolok, Takács úr:)
A cfr bem adott vissza egy labdát hanem rögtön kapura mentek és igy született az egyenlítő gól. Valami ilyesmiről írt Andor is Alexaról.
Persze ismételten nem bírta ki, hogy rosszat írjon meccs előtt az ellenfélről így azon gondolkodom hogy 10 eurot tegyek fel a Vásárhely győzelmére. Statisztikailag nagy az esély , hogy nyerjek is egy szép kis summát, ugye?
@Andor! Koperecki „U”r teljesen meg akar babonázni Téged! És még pénzt is szeretne a dologból csinálni! Micsoda világ! Boszorkány koromban én ilyesmire nem is mertem gondolni!:)
Hat igen Koperecki baratom,ugy van ahogy irod,csak,regi jo szokasod szerint ,csa a felet mondod el a dolgoknak.Megpedig azt a felet amelyik neked megfelel.Amit nem mondtal el,az ,az hogy az mioveni uriemberek nem akartak focizni,hanem folyton a foldon fetrengtek,attol fuggetlenul hogy hozzajuk ert e valaki,vagy sem.Es ez ervenyes arra az esetre is amikor nem kaptak vissza a labdat (jogosan nem)..Az illeto uriember nagyon hirtelen gyogyult miutan bekaptak a legyet.Roviden,hogy mindenkinertse ,szo sem volt serulesekrol vagy mit tudom en mi,hanem csak idohuzasrol.Vajon ki volt a sportszerutlenebb,az aki megtagadta a jatekot mindenfele „sportszeru fetrengessel” vagy mi akik focizni akartunk.?Szerintem ,akar „Oszkar ” jart volna nekikma szineszinteljesitmenyert.?????Vagyis Koperecki baratom jo lenne ebbol a szemszogbol is nezni a dolgokat.
11. forduló (szeptember 30. – október 3.):
Poli Iaşi – ACS Poli Temesvár
Marosvásárhelyi ASA – KVSC
Gaz Metan – FC Voluntari
FC Botoşani – Dinamo
Viitorul – Astra
Steaua – CSU Craiova
Chiajna – Pandurii
bmiky,
a kérdésem már biztos rég lerágott csont, de én nem tudom rá a választ. Cristi Pustai magyar vagy csak magyar származású, mint pl. Keserű. Köszi a választ előre is.
nem tudok róla, hogy beszél magyarul vagy annak tartja magát. A neve alapján biztosan van magyar őse, de ennyi.
10. forduló:
1. koperecki_szilveszter 19p
2. orok meggyszin 16p
3. Tornai 14p
4. zsolyika 10p
5. takács istván 9p
. Tamas 9p
7. Faramir74 8p
8. luis 6p
9. bendeguz90 5p
Összesített állás
1. orok meggyszin 164p
2. zsolyika 152p
3. Tamas 143p
4. takács istván 132p
5. luis 128p
6. koppandiz 117p
7. Tornai 112p
8. koperecki_szilveszter 110p
9. bendeguz90 70p
. Faramir74 70p
11. ballack69 24p
12. Panzer 22p
Kedves zsolyika! Úgy látom, hogy kimaradtam a forduló összesített táblázatából. Igaz egy-két pont a találatom, de minden számít…Tippelésem a „történelemírás” bejegyzés alatt olvasható. Köszönöm megértésed!
Kedves koppandiz!
Köszönöm, hogy szóltál, bocsánat, hogy kimaradtál.
6 pontot szereztél a 10. fordulóban, így holtversenyben a 8. lettél és így az összetettben 123 pontod van, amivel a 6. helyen állsz.
Elnézést még egyszer!
Jó napot kivánok,
Lesz -e szervezett mérkőzéslátogatás Vásárhelyen ?
Gondolom, mint vásárhelyinek, nekem nem fognak jegyet adni a vendégszektorba.
Ha valaki tud megoldást, kérem jelezze!
Köszönöm és Hajrá Vasutas!
BÁRKI vehet jegyet a vendégszektorba! Sok helyről érkeznek szurkolóink, nemcsak Kolozsvárról, nemcsak busszal, úgyhogy mindenkinek van alkalma. A vendégszektor felőli kasszából bárki vehet jegyet oda!
Viszont a legjobb a klub által szervezett busszal menni. Jár hozzá ingyen jegy és szendvics!:)
Amúgy van olyan perverz klub is aki a vendégszektorba csak személyivel enged be szurkolókat éspedig csak azokat akik a vendégcsapat városából jönnek. Kettőt lehet találgatni melyik az hegyen lévő klub:)
Pofa be, nálatok sem lehetett jegyet venni a CFR szektorba 2012-ben, amikor megnyerték a bajnokságot.
Poli Iaşi – ACS Poli Temesvár 2-0
Marosvásárhelyi ASA – KVSC 1-2
Gaz Metan – FC Voluntari 2-2
FC Botoşani – Dinamo 1-1
Viitorul – Astra 1-1
Steaua – CSU Craiova 2-1
Chiajna – Pandurii 2-2
Poli Iaşi – ACS Poli Temesvár 3-0
Marosvásárhelyi ASA – KVSC 0-2
Gaz Metan – FC Voluntari 1-2
FC Botoşani – Dinamo 1-2
Viitorul – Astra 1-0
Steaua – CSU Craiova 3-1
Chiajna – Pandurii 0-1
János-1907
Köszönöm.
Poli Iaşi – ACS Poli Temesvár 0-0
Marosvásárhelyi ASA – KVSC 0-2
Gaz Metan – FC Voluntari 2-2
FC Botoşani – Dinamo 2-0
Viitorul – Astra 3-2
Steaua – CSU Craiova 2-0
Chiajna – Pandurii 1-1
11. forduló (szeptember 30. – október 3.):
Poli Iaşi – ACS Poli Temesvár 2-0
Marosvásárhelyi ASA – KVSC 1-1
Gaz Metan – FC Voluntari 2-0
FC Botoşani – Dinamo 1-1
Viitorul – Astra 1-1
Steaua – CSU Craiova 1-1
Chiajna – Pandurii 1-1
11. forduló (szeptember 30. – október 3.):
Poli Iaşi – ACS Poli Temesvár 3-1
Marosvásárhelyi ASA – KVSC 0-0
Gaz Metan – FC Voluntari 2-1
FC Botoşani – Dinamo 1-1
Viitorul – Astra 2-1
Steaua – CSU Craiova 2-0
Chiajna – Pandurii 1-1