Mocskos egy csapat ez a CSMS Iaşi, bárkinek el tudja rontani a játékát, nem véletlenül volt ez már zsinórban a harmadik 0-0-ja. De Toni Conceicao is nagyon elrontotta a rotációt, és belement az ellenfél kaotikus vagdalózásába, gyakorlatilag Marc védéseinek köszönheti a Vasutas, hogy nem kapott ki.
A portugál négy helyen is változtatott a kezdőcsapaton a csütörtök esti kupameccshez képest, de nem a mostani húzásai nem nagyon jöttek be. Goian rendben volt, Gomeltnek is feküdt a Iaşi kemény focija, de Vitor Bruno és Cristian totális csőd volt. A meccs közbeni cseréi ennél is roszsabbul sültek el, főleg a balszélsőbe kényszerített Filipe nem találta helyét a pályán.
A CSMS jól megszállta a középpályát, és erőből próbálta megoldani a meccset, de ebből csak sorozatos fejpárbajok, rengeteg birkózás és még több pontatlan passz jött ki mindkét oldalon. Helyzet viszont szinte semmi, az első félidő színvonalát minősíti, hogy Túlóra Lopes önkapufája volt a legnagyobb lehetőség.
Szünetben Conceicao egy tőle szokatlanul tököset cserélt: a romboló Gomelt helyére jött Bud, és a csapat idén először átállt 1-4-4-2-re. Ezzel egyből meg is szerezte a labdabirtoklási fölényt, ám mivel János Károly és Petrucci is a támadásokat akarta szervezni, nem maradt a kontrákat megállító ütközőember a középpályán. A Iasi azonban inkább Camora felfutásait próbálta kihasználni, Viveiros és Bőle is egyedül mehetett kapura, de Marc mindkettejüket megállította. A CFR pedig fejetlenül ment előre, de a passzok rettenetesen pontatlanok volt, a második félidő első épkézláb lövésére pedig a 91. percig kellett várni, Petrucci akkor is nagyon mellé bombázott.
Érdekesség: Iulian Călin harmadszor vezetett CFR-meccset ebben a szezonban , és mind a három esetben 0-0 lett a 90 perc végeredménye. A baloteşti-i kupameccset hosszabbításban nyerte meg 1-0-ra a csapat, a bajnokság rájátszásában pedig a Petrolul elleni hazai gólnélküli döntetlennél is ő volt a rigó.
Így játszotok ti
Marc 8 Három ziccert fogott meg.
Tiago Lopes 5 A felsőléc mentette meg az év legröhejesebb öngóljától.
Larie 6 A középpályáa kritikája, hogy néha neki kellett irányítani.
Goian 7 Kellett a hibátlan fejjátéka Golubovics semlegesítéséhez.
Camora 5 Néha elfelejtette, hogy elsősorban védőfeladatai vannak.
Gomelt 6 Ilyen csapatok ellen tud igazán hasznos lenni, az első félidőben uralta a középpályát.
Félidőben Bud 4. Az elmúlt két meccsen minden bejött neki, most minden labda elpattant tőle.
Jakolis 5 Sebességben rendre megverte a védőket, de egy jó beadása sem volt.
A 63. perctől Nouvier 5. Ezúttal nem tudta felpörgetni a csapatot.
Petrucci 5 Kavarta a dolgokat a középpályán, de a lövései erőtlenek voltak.
Juan Carlos 5 Szép cselek és lefordulások, de a csatároknak nem tudott hasznos passzokat adni.
Vitor Bruno 4 Kár erőltetni.
A 71. perctől Filipe 4. Balszélsőt kellett volna játszania, de folyamatosan behúzódott középre.
Cristian 4 Nem kapott jó labdákat, de nem is küzdött meg mindegyikért.
Fotók: Riti József Attila
23 hozzászólás @ Láttunk már ennél rondább meccset is, de nem túl sokat
Mintha kissé visszahuppantunk volna a földre és rá kellett döbbenünk, hogy nem minden arany, ami fénylik. mert a Jászvásár jobb és más kategória, mint a Botosány és a Marosvásárhely. De elsősorban Toni a hunyó, mert elrontotta a csapat és a mi játékunkat is (neki nem hinném, hogy része lenne ilyesmiben, mert neki nincs játéka)! Ember nem talál még egy edzőt a földkerekségen, aki kihagy egy olyan csatárt a kezdőből, aki az előző két meccsen négy gólt ért el. Nouvier az előző két meccsen baloldalra becserélve kétszer lendített nagyot a csapat szekerén. A mi Tonink most meg úgy gondolta, játsszon a srác a jobb oldalon, kóválygott is szegény szépszerével (még akkor is így van, ha egyetlen idei gólját jobb oldalról érte el). Egyszer játszatta együtt Christiant és Budot eddig, akkor nem tudom, hogy tudatosan, vagy véletlenül, de Christiant kitolta balra. Ma engedte, hogy ott lihegjen az egész második félidőben Bud nyakán, akár egy védő. Ha Christian balra tolva játszik és Nouvier a bal oldalra lett volna becserélve, akkor Camora nem játszik kalandozó magyart, és nem izgultuk volna szét az agyunkat az utolsó negyed órában, hogy balhátvédben elveszítjük a meccset. Hála Marcnak, nem így történt.
Tartok attól, hogy az előző két meccshez Toninak nem sok köze volt. Ma megpróbálta befolyásolni a csapatot, keverte a lapokat, de jobb lenne, ha ezt valamelyik kolozsvári kaszinóban (ha van ilyen) tenné a kártyalapokkal! Toni most csatlakozott a klubvezetéshez és neki is sikerült alulmúlnia a csapat tudásszintjét! Én így láttam a mai meccset és nagyjából mindenben egyezik a véleményem Bmikyével!
A második félidőben Grahovac és Jakolis kakaskodtak. Nem értettem mit hablatyoltak szerbül, de valoszínű nagyban anyáztak, mert egyiknek se tetszett amit hallott. 🙂
Ami Lukácsot illeti, tényleg jól állna neki a bordó mez.
hát valszeg inkább horvátul, de az már szinte ugyanaz 😀
Hát na. Horvát vagy szerb, egy kutya a két nyelv 🙂
Ebben jobb a ti focitok: a Bőléből kihozzák azt, ami benne van, nálunk meg képesek leépíteni azt is, ami jól működik (de nem akarom „bő lére” ereszteni a szót).
Ha Takács úr mindig regényt ír… :))))))))))))
Bocsássatok meg, de fogjam vissza magam? Úgy tűnik, ebben is ellentéte vagyok Hzoli Úrnak!!!:)
Kedves Takács úr, semmiképpen ne fogja vissza magát. Én legalábbis mindig várom a véleményét. És ez a blog írott műfaj, olvasóközönségének nagy része megbírkózik az ennyire hosszú szövegekkel 🙂
@hzoli: Bőle a Iasi-on kívül más Liga 1-es csapatba nem nagyon férne be, rohadtul gyors, de semmi több. 2 gól és 3 gólpassz egy szezonban azért nem olyan nagy teljesítmény, nálunk az azonos poszton játszó Jakolisnak van 4 gólja és 4 gólpassza.
Igen-igen. De Hzoli szerintem arra gondolt, hogy Bőle amennyit tud, azt a jászvásáriak kihozták belőle. Míg itt volt addig csak kóválygott a kaposvási légtérben, mint a híg gólyaürülék! Pedig egy góyánál már akkor többet tudott a fociról, de hát ilyen a magyar klubfoci…
Kénytelen vagyok egyet érteni 🙂
Gyors, de a Iasi ezt kihasználja, nálunk meg lassan elfelejtették volna, nem fejlődne (érdemes az nso.hu-n megnézni Storck döbbent nyilatkozatát, hogy a szerda-szombat ritmusban két meccs közt a csapatok élete szinte csak a pihentetésből áll), már rég leépült volna.
Jakolis és Bőle számszerű statisztikái közt azért nincs olyan nagy eget rengető különbség. Jakolis is gyors, beadni nemigen tud (mint ez a meccs is jól mutatja…).
A tippverseny állása:
http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9166030&la=138554961
9. forduló – 4/30
Steaua – Pandurii
Viitorul – Vásárhely
Astra – Dinamo
KVSC – Temesvár
CSU Craiova – Chiajna
FC Botoşani – FC Voluntari
CSMS Iaşi – Petrolul
Steaua-pandurii 1-2
Viitorul-astra hely 0-1
Astra-steaua – dinamo 1-1
Kvsc-temesvar 2-0
Craiova – chiajna 0-0
Botosani- voluntari 2-0
Iasi-petrolul3-0
Steaua- pandurii 1-2
Hú ez egy kicsit zagyvára sikeredett. Gondolom ezek lennének a tippjeid:
Viitorul – Vásárhely 0-1
Astra – Dinamo 1-1
Igen,zagyva,de úgy van ahogy te leirtad.Elromlott a gépem és táblagépről írok,és ez megeszi az életem.Kosz a javítást és hogy szolgál.Nem lettem analfabéta csak ez a ronda gép keseríti az életem. 🙂 🙂 🙂
Pont azonosság esetén a rájátszásban már a gólkülönbség dönt?
Elvileg az első szempont az, hogy az van hátrányban, akinek felkerekítették a pontjait.
Ezek kik lennenek?
akik páratlan számú ponttal zárták az alapszakaszt: Astra (51), Pandurii (47), Iasi (37), Craiova (31), CFR (27), Poli (25), Chiajna (17)
Steaua – Pandurii 2-1
Viitorul – Vásárhely 1-1
Astra – Dinamo 2-1
KVSC – Temesvár 2-0
CSU Craiova – Chiajna 1-0
FC Botoşani – FC Voluntari 2-2
CSMS Iaşi – Petrolul 1-0
9. forduló – 4/30
Steaua – Pandurii 1-0
Viitorul – Vásárhely 1-1
Astra – Dinamo 1-1
KVSC – Temesvár 1-0
CSU Craiova – Chiajna 2-1
FC Botoşani – FC Voluntari 2-1
CSMS Iaşi – Petrolul 1-0
Steaua – Pandurii 0-2
Viitorul – Vásárhely 1-1
Astra – Dinamo 2-1
KVSC – Temesvár 4-0
CSU Craiova – Chiajna 2-0
FC Botoşani – FC Voluntari 2-1
CSMS Iaşi – Petrolul 2-0