Április elseje van, de a Voluntari elleni játék után még Bogrács Hubának sincs kedve viccelni. Ráadásul máris nyakunkon Ilfov megye másik jeles csapata, a Concordia Chiajna, de ez a meccs legalább a Fellegváron lesz. Rájuk különösen haragszunk, hiszen ősszel többek közt az ellenük elhullajtott pontokon (1-2 és 0-0) úszott el a felsőház.
A Concordia még veretlen a rájátszásban, de négyből háromszor otthon játszott, miközben a Vasutas eddig háromszor is idegenben. Chiajnán a téli szünetben teljes koncepcióváltás volt, hiszen míg ősszel egyetlen légiósuk volt, most főleg afrikai focistákra épül a csapat. Köztük van régi kedvencünk, Patrice Feussi is, akit az elmúlt egy évben az ASA és a Dinamo színeiben is állítottak már ki a CFR ellen.
Szerdán megszakadt Conceicao kilenc meccses veretlenségi sorozata, szép lenne egy hasonló újat kezdeni. Ősszel gyalázatos meccseket játszott a csapat a Chiajna ellen, jó lenne ezen javítani. Az előző posztban elmondtuk, mit nem értünk Toni mester elképzeléseiből, most vázoljuk a sajátjainkat a csapatot illetően:
# Felejtsük el Danikát egy időre, ha már Túlóra Lopes felépült végre a sérüléséből.
# Gomelt is mehet a padra, Petrucci sokkal hasznosabb védekező, mint támadó középpályásnak, elsősorban a labdakihozatal szempontjából.
# Jakolisnak a kezdőben a helye, mert bár gyakran elizgulja és elkapkodja a lövéseit, a többi szélsőnél jóval könnyebben és többször kerül helyzetbe.
# Két csatár, direktebb támadójáték. Mögöttük János Károly, mert nála jobban senki nem lő a tizenhatoson kívülről.
# És már meg is van az 1-4-4-2, gyémánt középpályával. Nem egy Gattuso–Pirlo–Seedorf–Kaká négyes, de a jelenlegi kerethez ez a legjobban illő rendszer.
Ilyesféle kezdőkre számítunk:
CFR: Marc – Dani, Larie, Goian, Camora – Gomelt – Jakolis, Petrucci, Ruiz, Nouvier – Cristian. Sérült: Guima.
Chiajna: Bălgrădean – Feussi, Tincu, Odibe, Niasse, Bucurică – Obogo, Giurgiu, Purece – Pena, Garcia. Eltiltva: Milevszkij.
20 hozzászólás @ Chiajna immár légiósokkal jön
Pingback: Chiajna immár légiósokkal jön | Zongoracipelő
Pedig milyen jó lenne egy Gattuso -Pirlo – Seedorf – Kaka négyes. 🙂
Astra – Pandurii 1-1
Viitorul – Dinamo 1-0
Steaua – Vásárhely 2-1
CSMS Iaşi – CSU Craiova 1-0
FC Botoşani – Temesvár 2-0
KVSC – Chiajna 2-1
Petrolul – FC Voluntari 0-1
Hú, kedves Bmiky, sokszor ámulatba ejt a hozzállásod, de még ennél is jobban tisztelem tudásod és szakértelmedet! De itt szerintem nem arról van szó, amit feszegetsz! Nem az összeállítással van baj, meg a taktikai hadrenddel. Múltkor is említettem, hogy az elégtelen körülmények lehet a baj forrása (erre utalt tegnap Kiruj is). Van egy kilencmeccses veretlenségi szériánk, volt vagy hatmeccses Tricánál és Dicánnál is. Ilyen szériák általában szárnyakat adnak egy csapatnak, mi meg ilyenek után összecsuklunk, mint a collstock! Nem az edző a legfőbb probléma, mert egyetlen építőmester sem tud törött tégladarabokból, malter nélkül időtálló emeletes házat összefabrikálni! Edző akkor a hibás, ha a megfelelő körülmények adva vannak és mégsincs eredmény! Én nem nagyon szeretem Tonit, de sajnálom! Valahogy meg kell akadályozza, hogy mentálisan végképp összeomoljon a csapat és fegyelmezni másképp nem tud, mint egyeseket kihagy a csapatból. Mindenki azt mondja, hogy Christian a csókosa, de lehet, hogy nem szól egy szót sem, Bud meg például hőzöng a pénztári körümények miatt. Mindenki tudja, hogy Túlóra ötször jobb, mint Dani, de lehet, hogy Dani szó nélkül tűr, ellenben Túlóra dörmög néha… És így tovább!
A Gyémánttal az a baj, hogy azt nem tudta és nem tudja mindenki hatékonyan játszani (ezért is haladta meg az idő). Mert, ha ránézel a tábládra, roppant szellős a csapat felállása! Egy jól futó csapat simán átszáguldana rajtunk! A Milannál azért volt nagyon hatékony, mert a rombusz hátsó és két oldalsó embere komplett „futóbolondok” votak, 12 km meccsenként futóátlaggal… És mellé még tudtak is focizni. Én nem merném ezt a mi csapatunkkal megkockáztatni…
minél hosszabb egy sorozat annál valószínűbb hogy megszakad – de ez már magas matematika 😀
ez a keret is futásra van építve, nem hiszem, hogy olyan könnyű lenne átfutni egy Camorát, T. Lopest, Jakolist felvonultató csapaton 🙂
Nem értek a matematikához és ezt kiváló érzékkel észre is vetted!:) Nyilván minden sorozat megszakad egyszer! De, ha ma megverjük a Chiajnát, akkor lesz valami jótékony hatása a kilenc meccses szériának, ellenben, ha nem és Isten ne adja, lehet jön a collstock-effektus…
Ha nem tevedek szigoruan matematikailag nincs igy, csak az van, hogy minel hosszabb egy (ilyen) sorozat, annal jobban odafigyelunk ra.
Mas: ugy nez ki, hogy Toni is olvassa a Takacs ur bejegyzeseit es figyelembe is vette a csapat osszeallitasanal. Ennek ellenere ez a gol utani takarodo megint az egeszsegemre ment.
Egy ilyen csapatot (jatekosok, hagyomany, HOZZALLAS) itthon felora alatt harom gollal a foldbe kell dongolni, aztan lehet olni a meccset. Miert nem lehet nekikesni akkora hajtassal, mint a Temesvar ellen a meccs vegen. rengeteg nagy csapat csinalja ezt es nem var az utolso tiz percre, hogy dulore vigye a dolgot.
A tippverseny állása:
http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9166030&la=138554961
5. forduló – 4/2
Astra – Pandurii 2-1
Viitorul – Dinamo 1-1
Steaua – Vásárhely 1-0 (ezt talán csalás nélkül nyeri a Steli)
CSMS Iaşi – CSU Craiova 1-0
FC Botoşani – Temesvár 1-1
KVSC – Chiajna 1-1
Petrolul – FC Voluntari 0-1
Amint mondottam felesleges Danikát minden egyes fórumon bántani,nem játszott se jobban,se rosszabbúl mint a többiek.Elégtelen körülmények pedig,Takács úr,léteznek a világ minden táján és minden területen. Jelen helyzetben a játékosok felfogásával van a legnagyobb probléma,természetesen vannak képességbeli különbségek is,mint pl.Beleck,aki nagyon kilóg a csapatból.Panzer Lacit hozná vissza,én Andone-ra szavaznék,hogy felpörgesse a játékot,és tudatosítsa a játékosok dolgát.Conceicao Lacival,vagy Dicannal ellentétben,miért nem variálja menet közben a szélsőket?Hiszen Deac és Jakolis folyamatosan cserélték a széleket,elég nagy hatásfokkal. Túlóra L. pedig beválna főként balszélsőként,de a döntés nem az én kezemben van.Hajrá CFR!
Igazad van! Nyilván az élet minden területén lehetnek nem megfelelő körülmények… De akkor nem szabad olyan elvárásokkal előállni, mintha minden rendben lenne… Itt van mindjárt az edzőkérdés! Bmiky elmondta, hogy sem Lacira, sem Andonéra nincsen pénze a klubnak… És, ha jól tudom, Tonit sem a klub fizeti, hanem egy külső támogató…
Nem hinném,hogy Andonak pénz kérdés lenne,hogy elvállalja azt,hogy kihúzza a csapatot a gödörből.Vagy,ha mégis,akkor nagy csalódás lenne!
Szerintem itt annál nagyobb dolog van a háttérben.Mert ilyen eredmények tükrében, a klub szándékában még az is kételkedni mer,aki még hisz a csodákban.Ezért nem lennék meglepve,ha hamarosan nem áll be valami változás a kispadon,hogy ma elkerülne minket egy újabb győzelem.
Andonét kétszer is kirúgták már a klubtól és Muresannal sincs jóban. Miért kellene elvállalnia negyedannyiért pl. azt, hogy segítsen a klubon, amikor nem tisztelték akkor sem, mikor kétszer bajnoki címre vezette? Eddig sem kis pénzekért dolgozott, ezután sem fog csak azért, mert velünk esetleg jobban szimpatizál, mint néhány más csapattal a ligából.
Tonit a klub fizeti, de nagyon olcsó edző, mert nem csak ebből él. Sőt…
Mar csak kivancsisagbol is: mibol? Ha meg csak hobbibol, akkor semmin se csdalkozzunk….
átigazolási jutalékokból
Meglett a 3pont a többit ne firtassuk. A játék semmit sem javult de legalább eredményes volt.
Veletlenul, de akar 0-0 is lehett volna, sookal kevesebb helyzet volt mint a koolajosok ellen.
Szerintem egyáltalán nem véletlen volt. Szökőévben egyszer van annyi helyzetünk, mint a Petrolul ellen, az nem jelenti azt, hogy akkor jobban is játszottunk. Már startból két csatárral kezdtünk, az első félidőben lejátszottuk őket, kialakítottuk a helyzeteket, János Károly pedig megmutatta, hogy a csatárösztön is megvan benne a befejezésnél. Az ellenfélre erőltettük az akaratunkat, még ha az edző bá vissza is fogta a játékot a gól után sajnos, úgyhogy a 2. félidőre eléggé leült a játék. De ez nem jelenti azt, hogy szarok lennénk, vagy ne uraltuk volna a meccset, mert egyértelműen a mi akaratunk érvényesült, még ha ez nem egy látványos, lerohanós, szemetgyönyörködtető foci is volt. A kiesés ellen menekülve, kiscsapatok ellen szerintem nem is várja ezt senki. Taktikailag jól szervezett volt a csapat, végrehajtották az utasításokat, és megérdemelten nyertünk.
A szervezettséggel nem is volt gond,csak az a fránya taktika volt oly jó,hogy már az NB1_ben is jobban felpörögnek a csapatok! Ha nem fütyül a közönség,észre sem veszik holnap reggelig,hogy hazai pályán 0-0 _nál félpályáról nem illik haza adni Marcnak.
János 1907- tudjuk már a szentkirályi bari meccs óta,hogy Andó nem egyezik Muresannal,de ha ő lenne az edző,nem csak a játék lenne minőségibb,hanem a közönség is több lenne.Ez nem kimondottan pénz kérdés,mivel vannak jó és rossz edzők.De azért Toni-n most az egyszer lehetett látni,hogy feszült volt,talán ő is érzi,hogy inog alatta a kispad.
Hopsz, most látom, hogy egy másik oldalról másik nevem maradt meg, és azzal szóltam hozzá :)))