Dani mindent megtett a vereségért, Balaj mester szintén, de kegyetlen lett volna ha az ACS Poli mindössze két kapuralövéssel megnyeri a meccset. A Vasutas azonban emberhátrányban is ment előre becsülettel, és a hosszabbításban két szinte teljesen egyforma kapáslövéssel megmentett egy pontot.
Jó vagy túlzottan tudatos fociról nem beszélhetünk, miután Danika az ellenfélnek háttal állva képzelte el az emberfogást, így a 10. perctől kezdve futhatott a csapat az eredmény után. A folyamatos játékot pedig a bíró akadályozta meg, aki minden apróságért fújt, a mostani 26 faultnál többje csak a Viitorul elleni, szintén 2-2-re végződő meccsen volt a csapatnak.
A középpálya gyakorlatilag nem létezett, ezért a CFR támadójátéka főleg a szélsők egyéni akcióira korlátozódott az első félidőben. Hátul viszont Dani engedte elfutni Eleket, majd fel is lökte, ennek ellenére a pályán maradt, Toni mester inkább a másik nagy rugdalozó Gomeltet és némileg váratlanul Păunt kapta le.
A második félidő elején a két gól mellé a Poli kapott ajándékba egy emberelőnyt is, Javi Hernandez olyan szépen játszotta el a nagyhalált Mureşan mellett, hogy Balaj kiszórta a védőnket. Elöl viszont Bud állandóan megjátszható volt, így az eredmény tartására játszó Poli kapuja előtt egyre többször kavargatott a CFR. A gólokra azonban a ráadás-percekig kellett várni, Camora és Petrucci szinte ugyanonnan vágta a labdát a rövid sarokba – ezzel pedig a sokáig kilátástalan foci után is megmaradt a tavaszi veretlenség.
De legalább kiderült, hogy tökös csapatunk van, Hernádi Judit is csókoltatja a fiúkat.
https://www.youtube.com/watch?v=P3OQfsQGZ-M
Így játszottok ti
Marc Védenivalója nem nagyon akadt, a góloknál esélye sem volt, de az utolsó szögletnél , ha nem is teljesen szándékosan, de gólpasszt adott az egyenlítésért.
Dani 3 Két figyelmetlenségével elvesztette a meccset.
Goian 5 A csapat kritikája, hogy az első félidőben többször is próbálta szervezni a támadásokat.
A. Mureşan 5 Két fault, amiből a második erős szimulálás volt, két sárga, elég szigorúan elbánt vele Balaj.
Camora 7 Ment előre konokul, lélekemelő gólt lőtt.
Gomelt 4 Egy félidő alatt öt fault és más semmi.
Félidőben Bud 6. A csapat legtöbbet dolgozó támadója volt, legnagyobb helyzeténél fejjel védett a temesvári kapus.
Jakolis 5 Főleg befele cselezve próbált helyzeket teremteni, gólpasszt adott Camorának.
Juan Carlos 4 Nem igazán jó ötlet rombolót játszatni vele.
A 62. perctől Larie 6. Nyugalmat hozott a védelembe.
Petrucci 5 Sokáig semmit sem csinált, aztán a végén hős lett.
Păun 5 Egyéni akciókkal próbálkozott, egy blokkolt lövésig jutott.
Félidőben Nouvier 5. Balról támadta a kaput, egyetlen helyzetét elönzőzte, az egyenlítésnél ő adta be a szögletet.
Cristian 5 Reménytelenül küzdött a túlerővel.
8 hozzászólás @ Sohase mondd, hogy vége…
Danika más világon volt.
1. A mieink jatszottak kekben?? Mert igy elbaltazni egy biztos gyozelmet azt hittem csak mi tudunk
2. Danika a golnal meg hatranezett jobbra, megnyogodott, hogy nincs senki…
3. En megvizsgalnam, nem-e tett senki nagy tetet a 85.-ik percben az x-re?
Mar ideje itthon jatszani mert otthon a teve elott az utolso ket meccsen szinte infarktust kaptam az idegeskedestol. A lelaton legalabb ki lehet kiabalni az izgalmat….
Én elaludni szoktam, ha tv-ből nézem, nem arra való ez a román foci, hogy túl nagy figyelmet szenteljenek neki.
Pingback: Sohase mondd, hogy vége… | Zongoracipelő
Nos,úgymond csak a lényeget láttam,mert szaggatott a net,jobban mint öreganyám a tésztát,de elég az hozzá,hogy pont akkor talpalták le Danikát a büntető területen belül.Igazán nem akarom védeni,mert Tiágó egy-két fokozattal tényleg jobb játékos,de a napnál is világosabb 11_es volt!
Vajon Ando mijáratban ült a díszpáholyban? Szép volt fiúk!
A végére elbóbiskoltam, mert eléggé betegen néztem a meccset! Egyszer csak kinyitottam a szemem: 2-1. Majd: 2-2! Nem mondom, hogy szép volt, mert simán kellett volna nyernünk!!! No, de hát ilyen az élet, még a végén örülhettünk az egy pontnak….
Jövő hétfőn remélem jó meccset látunk a stadionban. Hajrá CFR