veres1Ki az a Veres Szilárd? Tényleg tud focizni vagy csak azért tartják, hogy legyen meg a kellő számú saját nevelés a keretben? Nem túl fiatal ő ehhez? Gyanítom, Tisztelt Asztaltársak, hogy legtöbbünkben ilyen és ehhez hasonló kérdések kavarogtak, amikor tavaly megtudtuk, hogy az alig 17 éves középpályás felnőtt szerződést kapott.

Nos, Tisztelt Asztaltársak, jelentem, hogy alkalmunk nyílt elbeszélgetni a fiatalúrral, és örömmel állapítottuk meg, hogy Veres Szilárd egy teljesen normális tinédzser, egyáltalán nincs magától elszállva, helyén az esze. Egyetlen apróság különbözteti meg kortársaitól: a KVSC igazolt labdarúgója és tud futballozni. Nem középiskolás fokon.

Már attól szimpatikus a Brassai Sámuel Gimnázium jövőre érettségiző diákja, hogy néhány asztaltársunkhoz és e sorok gyártójához hasonlóan a Kolozsvári Vasutas mellett a Liverpoolnak is szurkol. Naná, hogy rákérdeztem, hogy mégis miért? Kiderült a bátyja is nagy Liverpool drukker és amikor elkezdett labdarúgó-mérkőzéseket nézni, neki is megtetszett a Mersey-parti csapat, különösen Steven Gerrard játéka. Hát lehet ezen csodálkozni?

Azt is elárulta, hogy nem voltak beilleszkedési gondjai, hiszen a csapatban sok fiatal játékos van. Muniru például alig 21 éves és jó barátok Szilárddal, aki szerint Muntari öccse egy nagy gyerek, viszont jó fej. Ifjú reménységünk jól jön ki Camorával is. Szilárdnak az ő játéka tetszik a legjobban, a balhátvéd sebessége és a pontossága az, ami lenyűgözi őt. Hozzáfűzte: Piccolótól is sokat tanult, ő mutatta meg neki, hogyan kell mérkőzés közben nyugodtnak maradni. A jelenlegi keretből Larieval meg Tadéval is haverok. Mesélte, hogy francia gólgyárosunkat meglehetősen bosszantotta, hogy Keserű elé került a góllövő listán. Csak remélni tudjuk, hogy a bajnokság végén nem ő fog bosszankodni.

Az edzők is szóba kerültek persze. Szilárd elmondta: Paulo Sergio a taktikai edzésekre fektetett nagyobb hangsúlyt, Miriuţă Lacit pedig azért tartja jó edzőnek mert képes jó hangulatot teremteni az öltözőben. Nem ritka vendég nála a humor. (Nincs kizárva, hogy A humor szerepe a labdarúgásban címmel majd egyszer írunk egy rövid értekezést) Apropó öltöző: Cadú távozása után a Felgueiras, Rada, Deac triumvirátus az új vezérkar.

veres2

Fotók: Riti József Attila

Szilárdnak egyébként nem véletlenül Stevie G meg Toni Kroos a példaképe ugyanis jól érzi magát a 4-2-3-1-es játékrendszer védekező középpályás posztján. Jobb lábas, de a balját is fejleszti, mert szerinte egy középpályásnak mindkét lábát kell tudnia használni. Na ezt nevezem profi hozzáállásnak! Azt is megtudtuk tőle, Laci árnyékékben és a jobboldali középpályás posztján is kipróbálta edzőmeccseken, sőt edzésen jobbhátvédet is játszott. Unszolásunkra elárulta, hogy a felsorolt posztok közül jobbszélsőt nem szeret játszani, mert ott mást várnak tőle, mint középen. A legmeglepőbb kijelentése viszont az volt, hogy szereti az erőnléti edzéseket, amelyekből sok van. Becsületszavamra ezt nem akartam elhinni, de Szilárd szerint ezek rendkívül jó edzések, egyáltalán nem olyanok, hogy a játékosok sírjanak utána, jól van összeállítva az edzésprogram. Ez a munka a játékban is meglátszik, mert sokat támad le a csapat – magyarázta. Mitagadás ennél a mondatnál csak bólogatni tudtunk. 

Azt is csont nélkül elmondta, hogy Laci elsősorban arra hívta fel a figyelmét, hogy gyorsabban gondolkodjon a pályán, gyorsabban passzoljon, gyorsabban döntse el, hogy mihez kezd a labdával. „Erre én is rájöttem. Mindig előre kell tudni, hogy mit fogsz tenni a pályán” – fűzte hozzá. A gondolkodás sebességének fejlesztésére nincs külön tréning, ezt a folyamatos magas szintű edzés és játék hozza meg idővel – magyarázta.

Nos, Tisztelt Asztaltársak, lehet-e egy fiatalember ennél szimpatikusabb?