Posztok innen: Egyéb

Egy pont és más semmi…

#

Gyáva népnek nincs hazája! Úgy tűnik ezzel a sokat idézett mondással Pet Rescue nincs tisztában. Persze nézhetnénk a dolog pozitív oldalát is, hogy legalább nem kapott ki hazai pályán a juhoktól a Kolozsvári Vasutas. A második félidőben a játék képét nézve azonban nehezemre esik felhőtlenül örülni az egy pontnak. A gyáva futballt ugyanis kizárólag az eredmények igazolják, ha nincs eredmény, akkor nehéz megmagyarázni, hogy miért kellett beszari focit játszania a csapatnak. Bár a végén még az egy pontnak is örülhettünk, azért akárhogy nézzük: bosszantó ez a döntetlen a juhok ellen, Tisztelt Asztaltársak .
Tovább →


Begint bég a bég

#

A fenti alliteráció sajnos sokkal kevésbé erőltetett, mint a valóság. „Aranyalma ághegyen, Bari bég a zöld gyepen” – kezdhettük volna Móra Ferenc Zengő ABCjének lírai hangján a KVSC és a juhok újabb küzdelmének beharangozóját. A realitás azonban ennél jóval prózaibb, hogy a nyavalya rontaná ki Békalét ott, ahunn éppen van.
Tovább →




Amikor a kettő igazából egy

#

Miközben az első csapat már öt tétmérkőzésen is túl van 2018-ban, a CFR II még mindig nem kezdte el a szezont: a Liga 3 első tavaszi fordulóját a télre hivatkozva halasztotta el a szövetség, a hétvégi másodikban pedig a Vidombáki FC visszalépése nem volt meccs. Mivel a Brassó megyei csapat a bajnokság felének lejátszása után adta fel a küzdelmet, a CFR II elkönyvelhetett egy 3-0-ás győzelmet, és közben szervezett egy edzőmeccset a szintén szabadnapos Tasnádi Unireával.
Tovább →





Hózápor után gólzápor

#

Lemaradtunk a bajnokság halasztása miatt beiktatott edzőmeccsről, mint lassú csatár a beadásról, ezért szóljon aki kinn volt a Liga 2-es Nagyváradi Luceafărul elleni 9-0-on, és látta végre játszani Gilvant. Arlauskis, Duka, Ţucudean és a jelek szerint végleg taccsra tett Nouvier kivételével mindenki játszott, a gólokat Culio (11-esből), Costache, Păun, Mailat (11-esből), Ioniţă, Mureşan, Rus és Baldé (2) lőtte.
Tovább →


Új fiú: Gabriel Dodoi

#

Hozott egy 19 éves csatárt a Panduriitól a klub, aki ősszel 13 meccsen 6 gólt lőtt a Liga 2-ben, de erősen meg lennénk lepődve, ha már tavasszal látnánk őt az első csapatban. Jó eséllyel egyelőre csak a harmadik ligás CFR II-ben fog játszani, már ha az időjárás engedi, mert hétvégén egyik osztályban sem lesz meccs, a play-off első fordulóját is elhalasztották.