Az a helyzet, kedves Asztaltársak, hogy Eduárd má’ meginn éjjen, mert az utóbbi három év öt trófeája közül kettőt az ő vezetésével szereztünk. Rövid összefoglaló következik.

A juhok kiakolbólítottak bennünket nemrég, ez igaz. A rájátszás táblázatában is első helyre kerültek, egyetlen pontnyi előnnyel előttünk, ez is igaz. De: 1. A sajátságosan regáti Berger-tábla újfent a második helyezettnek (esetünkben végre nekünk) kedvez, hiszen a bajnokság zárómeccsén a Főlegváron mi fogadjuk a juhokat, nem megfordítva. Szaknyelven aszongyák erre, hogy „walk a mile in my shoes”. 2. A tavalyi idényhez tartozó szuperkupát úgyis, sőt újfent mi nyertük meg, ráadásul megint Edy irányításával. Még ízletesebb, hogy éppen a juhok ellen.

Az már tényleg csak hab a tortán, hogy meccs közben befújhattak volna akár két büntetőt is a mi javunkra, oszt mégsem tették, erre fel úgyis büntetőrúgásokkal dőlt el a mérkőzés a mi javunkra. Miközben a mieink sorban odaléptek, hogy elvégezzék a büntetőt, a bírót figyeltem: vajon érzékeli-e a helyzet komikumát? Mit adna érte, ha csak a juhoknak engedélyezhetné a büntetőrúgásokat, nekünk pedig nem? És milyen jólesett, hogy a bárgyú birkák csupán egyetlen lövése talált célt, miközben a mieink mind a négyet irgalmatlanul beverték! Szóval ha minden harmadik juh-büntető után rúghatunk egyet, akkor is nekünk állt volna a zászló? 🙂 Hát ott egye meg a tetű a nyakát, ahunn van: a szuperkupát mink hoztuk haza. Jó reménység szerint idén talán a bajnoki kupát már el sem kell hozni a Főlegvárra: házhoz szállítják azt nekünk az utolsó meccsre. Ott már csak arra kell vigyázni, hogy ott is marasztaljuk. Hajrá KVSC!