Kedves Asztaltársak, holmi teljesen indokolatlan akadémiai elfoglaltság miatt – amelynek eredményeképpen közel 1200 oldalnyi még fölöslegesebb 5. századi görög teológiai levelezést jelenttettem meg a washingtoni székhelyű The Catholic University of America nevű rongy kiadónál – szóval emiatt az üresjárat miatt nem volt érkezésem ide posztolhatni. Hát most akkor nekiveselkedek, és alcímekkel megtűzdelten összefoglalom az eddigieket, hogyaszongya:

Meghäckentő svéd zakó

Miután Thunból hazajöttünk, az Arges, mint valami ideges ismeretlen, hirtelen behúzott nekünk kettőt, oszt annyi vót. Nem bántuk, mert szemünk előtt az európai kupaszereplés lebegett. A 120 perces főlegvári visszavágón végül sikerült a Lúganyét lapátra tennünk, amelyet menetrendszerűen a Krajova elleni 2-3-as hazai vereség követett. Azt mondhatnánk, hogy még a Braga elleni oda-vissza dupla pofon (1-2 itthon, 2-0 odaát) is simán belefért volna, hiszen a Konfetti Liga utolsó selejtezőkörében papírforma szerint is nálunk valamivel gyengébb, de mindenképpen verhető ellenfél következett: ama bizonyos Häcken.

Na de amire senki nem számított ezektől a göteborgiaktól, az az IKEA lakberendezési szabványai szerint ránk szabott hatalmas svéd zakó volt. Mivel az IKEÁnak nincs ruházati osztálya (csak ruhásszekrényt árulnak), hát úgy gondolták, hogy zakóval tele ruhásszekrénnyel örvendeztetnek meg bennünket. Ez annyira jól sikerült, hogy nem pusztán hét gólt lőttek a letolt gatyával álló védelmünknek, hanem azok közül kb. ötöt szinte teljesen azonos helyzetből. Számomra időutazásnak tűnt, ugyanis a nyolcvanas években a helyzetek visszajátszásakor a képernyő felső sarkában mindig villogni kezdett a nagy „R” betű, jelezvén, hogy ezt a gólt is ama fránya „Replay” nevű játékos szerezte. Esetünkben a hétből öt gól simán Replay beadásának volt köszönhető, csak Replay szerepét valami Layouni vette át. A bibi ott vót, hogy ezek közül egy se vót visszajátszás. Úgyhogy Hérakleitosz máris elkezdhetett forogni epheszoszi sírjában, mer ő azt találta mondani, hogy az ember nem léphet kétszer ugyanabba a (le)folyóba. Na és hétszer?

A hetedik bekapott gól után (na jó, mi is rúgtunk kettőt) már sem az Arges, sem a Krajova, sőt: még e két regáti csapat együttvéve sem tűnt ideges ismeretlennek, hanem minden átmenet nélkül a karmatlai radzsa bőrében éreztük magunkat. Meghäckentő svéd zakó vót, annyi bizonyos. Méghozzá annyira, hogy DP meg sem várta a Varga kaptafájáról lehúzott tulajdonosi csizma találkozását a hátsó felével, hanem azon nyomban más állatmenhelyre húzódott, azaz lemondott. Ami – valljuk be – igen helyén való közbe szólás ilyenkor. Jön ő még a Főlegvárra, úgyhogy nem kell túl hangosan zokogni.

Acélpofon

Jóformán fel sem ocsúdtunk a zakótul (pedig egyáltalán nem szorított, mint a sorskegyelméből szűk halott cipője Fülig Jimmy lábát), a klub máris bejelentette Manda Lóri (vissza)érkezését az edzői posztra. Rítörn of zö Manda Lóri – az étvágyam is elment. Mióta George Lucas átment a setét ódalra és eladta a Lucasfilmet a Disneynek, akik még a fejvadászokból is hősöket faragtak, hát azóta inkább csak döcög ama bizonyos űrbéli Göncölszekér. Pont úgy, mint a mi mozdonyunk. Hol van már az Ezeréves Sólyom meg a Kessel futam 2 parszek alatt? Ando, Sougou, Kape, Piccolo, Vinícius, hunn vattok? Mindenkit elemésztett a setét ódalra tévedt Miki Egér, aki maga sem Mickey Mouse többé, hanem patkánnyá vedlett Darth Rat…

Hát Manda Lóri visszatérésére, illetve a galaci négyszeres acélpofonra szegény Hérakleitoszunk már nem forgott, hanem harsányan röhögve fetrengett a sírjában, amit ezek után gyerekjáték lesz megtalálni – feltéve, hogy az ottani törököket egyáltalán érdekli a téma. Az acélpofon után a Häcken elleni itthoni 1-0-ás győzelem legfennebb körömnyi méretű sebtapasznak számított az európai kupaszereplésről újfent lemaradó, immáron bicskával felhasított és egy ideje „tekenyőben hordott” belünk számára…

Eső után… Silvestre

A tulajdonos, aki már jó néhányszor kapaszkodott följebb a kaptafánál (bár ne tette vóna), most megint úgy vélte, hogy eső után kell köpönyeget venni/forgatni (nem kívánt törlendő). És miután az utolsó esély is elszállt az idei európai kupaszereplésre, hirtelen elkezdte kiszórni a pénzt „erősítésre”. Először idehozta Mikael Silvestrét, hogy lássuk: szilveszteri színvonalú mulatság készül. Majd sorban jöttek a „nagy” nevek: Kurt Zouma, Marcus Coco, mittudomén. Úgy tűnt, hogy a védelemben tátongó ürességet is betöltik, hiszen Petőfi híres költeményében is Szilveszternek hívják az apostolt, aki remélhetőleg önmaga értéke alapján érdemelte ki az apostolságot, és nem az „apóstól” örökölte, ahogy manapság szokás.

Félig nyírt juhok

Miközben az átalakítások folytak, újfent a Főlegváron fogadtuk a juhnyájat, és noha kétszer is megszereztük a vezetést, a végén (a 87. percben) a félig nyírt juhok visszaharaptak, és megint a frusztráló döntetlen lett a meccs végeredménye. Na de a kaptafán túlnőtt suszter-profizmus most sem hazudtolta meg önmagát (emlékezzünk csak a Kárpátok egykori géniuszának eredeti szakmájára!), és az új játékosok beszerzésével párhuzamosan kiszórta a csapatból Bosecet, Mensaht, Dumbravanut, sőt Posztólakit, Nkololót, Gjorgijevszkit és Bolgadót is. Magyarán részben alapembereket, részben jó cseréket adott át (sőt, elkótyavetyélt!) a riválisoknak, miközben Lajoska sérülésével a válogatott szünetre gyakorlatilag Badamosi maradt az egyetlen használható csatárunk.

A fatökű esete a fémgolyóbissal

A nagyszabású főlegvári megújulás lakmuszpróbájaként is értékelhető a minap a bukaresti Metaloglobus elleni mérkőzés. Itt derült ki, hogy a szilveszteri mulatságból elfuserált szilveszteri kabarét csináltak. Üzenetértékű volt, hogy a válogatott szünet után pályára lépő Fijjugh már a második percben Coco révén büntetőt ajándékoztak az ellenfélnek. Remélem, hogy nála nem ez a divat, és más csatornán kezd működni, különben nem lesz belőle Főlegvári Coco Chanel. Camara kezezése okán nekünk is járt egy büntető, amit Korenica értékesített, viszont a másodikat már nem tudta berúgni, pedig azt ráadásul ő harcolta ki.

A második félidő aztán a növekvő bosszúság és frusztráció időszaka vót: semmi nem ment be, Badamosi (aki Bmiky kartács találóan Badamócsingnak nevezett el – köszönjük!) az összes lehetséges labdát elpuskázta, Manda Lóri pedig a gyáva fejvadászokra jellemző fatökűséggel a 81. percig egyáltalán nem cserélt. Aztán pedig rendesen „elcserélte” magát. Nálam az volt az utolsó csepp a pohárban, amikor Deacot a 94. (!!!) percben cserélte be. A bukaresti fémgolyóbis végül felért a mi fatökű edzőnkkel, akit ezennel kedvenc Badamócsingjával együtt túl hamar már nem lehet a Főlegvárról balegyenessel megtoldoitt farban rúgással kitolonszolni. Szaknyelven: ceterum censeo Andream esse delendum.