Bmiky kartárs fenti elszólásával elismeré, hogy fordulatosan (avagy fondorlatosan) indul az új év, Tisztelt Asztaltársak. Míg a setét ódalt képviselő Disznyónak (értsd: Disneynek) eladott Star Wars négy év alatt összesen három évadot nyomott ki a Mandalorianból, a mi Manda Lórink 13 év alatt sem küzdhette fel magát másfél évadig. Ráadásul Mandorlini menesztésével elnémult (értsd: elMutu-sodott) a Főlegvár. Mit mondjunk azért ezekre?

Az már a decemberi helyzetünkön látszott, hogy ha januárban nem következik be szöges fordulat a csapat eredményeiben, akkor már csak nagyon kínkeservesen jöhet össze Manda Lóri második főlegvári évadja. Noha az U ellen még hozta a kötelező négy gólt (ezt jó lenne végre ünnepélyesen törvénybe pikkelyezni a Főlegváron), a sort idén nem tudta folytatni, sőt: szinte mekfojtatásunk következett. Egyértelműen el kellett volna hozni mindhárom pontot Botos Sanyiéktól, akik a sorskegyelméből a Bundásliga sereghajtói szintjére (értsük jól: a Dinamo mögé!) küzdötték le magukat. Ehhez képest a meccs statisztikája sokatmondó: labdabirtoklás 59%-41% ide, kaput eltaláló lövések aránya 4-1 ide (ebből az első félidőben 1-0 ide). Az ellenfél egyetlen kaput találó lövéséből (!) a 64. percben megszerezte a vezetést, amely végül győztes találatnak számított. Ráadásul Botos Sanyiék még ezzel a ránk nézve szégyenletes eredménnyel sem érték utol a negatív rekordokat az utóbbi években egyre-másra döntögető Dinamót. Szóval lehet itt azon füstölögni, hogy Bîrligea egyik betörésénél kellett-e büntetőt fújni az állítólagos kezezésért, de nem érdemes. Ezt a meccset behunyt szemmel, hanyatt fekve és ásítozva kellett volna legalább két gólos különbséggel lehozni. Már amennyiben bajnoki címről, sőt dobogóról álmodozunk.

Azt is látnunk kell, hogy Manda Lóri mérlege sem éppen jogosított fel óriási reményekre. Igaz, a vezetés sem állt a helyzet magaslatán, amikor az ő érkezése táján fenekestül felforgatta a csapatot: ilyen hatalmas mozgás és embercsere általában az állandóság, az összeszokottság rovására megy. Ennek kivédésére óriási türelem, nyugalom és profizmus kell. Manda Lóri jó elképzelései mellett gyakran pocsékul cserélt, és ritkán nyúlt bele ihletett módon a meccsbe. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy Deacot még Botos Sanyiék ellen is csak tűzoltásra próbálta használni (a 75. percben cserélte be), miközben az összes valamirevaló helyzetünk a vén róka beállása után jött össze – és ez nem az első ilyen eset (nem mintha ezzel Deac édesapjának a regáti média által kiprovokált beszólását próbálnánk mentegetni). Szóval mi tagadás, Manda Lórinak mennie kellett: mert ugye „a népet” nem lehet lecserélni, noha némelyek szerint bizonyos országokban állítólag ez lenne az igazi megoldás. Citad Ella végül mégiscsak elijeszté honábul az taljánt.

Rövid ideig arról is regéltek, hogy megint Tóni (Conceicao) jön vissza, amivel a Főlegvár immár negyedszer mért volna megsemmisítő csapást az efézusi Hérakleitoszra (még hogy nem léphetsz kétszer ugyanabba a… folyóba!). Ehelyett mindenkit elnémított a brit szigeteken anno hatalmas védőfalat építő Hadrianus császár néma druszájának, Adrian Mutunak az érkezése (Mutu’ = a Néma). Szó ami szó, a Főlegvárra is jó lenne igazi védőfalat építeni – csak legyen kire. (Ó Piccolo, ó Vinícius, hunn vattok tik immáron!). Nem tudni, hogy a legújabb főlegvári népszínmű néma leventéje képes lesz-e erre, de azt igen, hogy ellazult nyugalomból nem lesz hiány: erre ő már futballista korában rászoktatta magát, méghozzá nem éppen ildomos szerek közbejöttével. Erről egykori Chelsea-beli edzője, a szintén nem mindennapi Műringyó regélhetne többet. Apró popó: a római leszereplés dacára Műringyó is talált új csapatot. Az Ál-Kebab és az Ál-Shaorma összevont csapatát fogja irányítani, amely stílusosan az Al-Shabab nevet viseli majd. Ehhez képest akár Mutu is jöhet a Főlegvárra, nem? O tempora, o mores! Ó idők, ó erkölcsök! – mondá Cicero, mielőtt megpusztul vala. Csak hétfőn nehogy Mutu tomporára vágjanak az önkéntesek a Főlegváron…

Az új edzőnk a Rapidból korábban kihozta a kihozhatót, de a bukaresti gyorsvonat számára túl lassúnak (és túl kevéssé jövedelmezőnek) bizonyult, így masinisztaként behúzta a vészféket, és leugrott a szerelvényről. A Neftcsi Bakunál töltött ideje sem volt éppen sikertörténet, így nem csoda, ha némi visszafogottsággal nézünk elébe annak, hogy nálunk miképpen próbál szerencsét. Mivel (állítólag) a főnök jó cimborája, nem valószínű, hogy az ő esetében – népieschen szólva – három nap lenne az esztendő, mindenesetre elég nyomás nehezedik rá, hiszen tulajdonképpen már az egész felsőház a nyakunkba liheg. Tehát nem sok idő marad a kísérletezgetésre, hiszen az eredményeket rögvest hozni kell, pontosabban: ráér azonnal. A főnök tehát szereti őt, részéről pedig „nomen est omen” (a név minden), avagy angolosan: „the feeling is MUTUal” (az érzés kölcsönös). Remélhetőleg mink is eszongyuk majd – pozitív értelemben! – néhány meccs után.

Cave tibi a cane muto et aqua silentem – óvakodj a néma kutyától és a csöndes víztől. Előbbi lehet alattomosan harapós, utóbbi pedig lehet nagyon mély. Ha a mi némánk is ilyen harapós lesz, nem fogjuk bánni. Ő most már a mi Mu2-nk, ahogy Chelsea-beli korában ejtették a nevét a ködös Albionban: Mu2 (ejtsd: mjúthú). Ez persze nagyon hajaz az idén éppen tucatnyi éve ősi ellenségünk, a MU rövidítésére, de annyi baj legyen. Ha Mutu a Főlegvári Fijjughból akár kétszeres, akár második MU-t farag (ugyebár mindkettő MU2), ezt a szépséghibát meg fogjuk neki bocsátani. Attól még természetesen ugyanolyan szeretettel öleljük keblünkre a tizenkét éve virtuális asztaltársaságunkban vendégül látott VÓEÁ-t, azaz a Manchester United csapatának Véresszájú Óvodás Elit Alakulatát. Hajrá Fijjugh!