Régen nem írtam, kedves Asztaltársak, hát akkor most megint. A sikeres nemzetközi továbbjutás után viszont házon belül és országon kívül Romulus és Remus alkalmasint rémes fiaival kerít szembe minket a kárörvendő, vak Fortuna. Vagy inkább Citad Ella?

A Konfetti Liga csoportköréből való továbbjutáshoz nemcsak a Slavia oda-vissza folyékonnyá pofozása kellett. A kétszeres porszívás, akarom mondani Szíváspor dacára a Balkánit DP okos focijával a házi kedvenc 1-0-ra vertük, és ez volt a dolog kulcsa. Igaz, hogy időközben a Cătălin Popa bíróval kiegészült bukaresti Rapidtól két alig létező (filozófiai értelemben: nemlétező) büntető okán vereséget szenvedtünk, de ezt már megszoktuk a déliektől. Dobogós helyeken küzdő csapatok párharcára nem küldenek fifa-bírót. Minek? Ezt az öt éve tartó főlegvári bajnoki címvédést mindenképpen meg kell állítani, lehetőleg bukaresti, de legalábbis regáti ellenjelöltek hathatós támogatásával.

Mivel a juhok jelenleg nem éppen bajnokesélyesek (noha nemcsak megnyíratták, hanem elevenen megnyúzatták magukat a nemzetközi porondon), hát akkor jöjjön a Rapid. Vagy bárki, aki „latin”, csak a csúnya főlegváriak ne.

Ebből a kottából játszott tegnap este a Mititelu-féle Krajova szurkolói tábora is, akik – jobb híján – megint elkívántak bennünket az országból, valahányszor úgy érezték, hogy ez igen helyén való közbe szólás. A mieink azonban ügyet sem vetettek rájuk, legfennebb annyiban, hogy nem a konyhafőnök ajánlata szerinti pontrúgásból, hanem akcióból szereztek két gólt már az első félidő elején.

A 17. percben – korábbi tapasztalatok fényében talán aggasztóan korán – Yeboah beadását Janga pazar hanyagsággal küldte a regáti hálóba. És mire a második vagy talán harmadik „ki a magyarokkal az országból” lélekmelengető rigmusa elhagyta a 400 kilométer távolságból hozzánk látogató ifjak hazafias ajkait, a 33. percben Deac a legalkalmasabb pillanatban nézte ki magának az indulatba/lendületbe jövő Maneát, aki jobbhátvédet meghazudtoló módon, kapásból akasztotta be a léc alá a másodikat. Talán a hosszú sarkot nézte ki magának, és talán a védő lábán kaphatott némi gellert a labda, a tény tény marad: magyarok ki az országból, a labda pedig be a regáti hálóba.

Így van ez rendjén mifelénk. Sholobsháj alias Csábos Laji (ahogy a kedvenc brit kommentátoraim szokták őt nevezni), szóval Szoboszlai is pontosan akkor varázsolta a labdát Szalai sarkantyújára Lipcsében, miután a saját klubstadionjának szögletzászlójánál a német szurkolók szidalmazni és dobálni kezdték. Persze, az UEFA semmit sem szólt ehhez, ahogy a tegnapi rigmusokhoz sem fog. De a fő, hogy Szalai és Manea góljai akkor és ott érkeztek, amikor és ahol kellett. Ezzel a kompenzációs módszerrel egyébként bőségesen meg tudnék elégedni a továbbiakban is.

Az exek törvénye értelmében volt közben egy déli gól is a 61. percben, amely a pontszerzés délibábját csillantotta meg a déliek előtt. Hiába na, még nem szoktak hozzá a Fata Morganához. Méghozzá annak a Ganeának a találata, aki anno nem sok sót evett meg a Főlegváron, és nem is ontotta a gólokat. Nem siratjuk őt, ezt a találatot pedig egészségére kívánjuk.

Deac azonban erősen begurulhatott időközben. Már az első gólpasszt is minden bizonnyal truccból adta Maneának, mivel a szögletbeadásait ezennel nem sikerült a csapatnak gólra váltania. A vén rókán azonban nem lehetett kifogni, így a 67. percben ezúttal mellel készítette le Yeboahnak azt a labdát, amelyet a ghánai fiatal tehetség laposan és könyörtelenül bevágott Popa kapujába.

Mondanunk sem kell, hogy a mindössze hat percig tartó délibábot a főlegvári végzet morajló vagy dübörgő hangja váltotta fel. A latinságban kevés előmenetellel rendelkező Asztaltársaságunk barbár nyelvén így lett a Fata Morganából egycsapásra Fátum Morgánum. És volt hozzá orgánum. Eleinte csak morgott és morajlott, majd Yeboah találatától megittasodva kitört, mint a hegy tetején álló Citad Ella tövéből végzetszerűen előtörő búvópatak, amely később a síkon folyóvá terebélyesedik, hogy a forrásvidékén élők mellett a síkság lakóit is megitassa. Pont úgy, mint az Erdélyben eredő Olt az oltyánokat. Csak remélhetjük, hogy előbb-utóbb ők is be-Oltatnak a jelenleginél értékesebb eszmékkel. Addig is hadd vigyék haza a három gólt és a nulla pontot.

És mire azt hinnénk, kedves Asztaltársak, hogy a büszke déli latinság egy időre békén hagy bennünket, máris régi-új latiumi ellenfelet hoz előnkbe a Citad Ella boszorkánya. Ahogy Arany János mondaná:

Duna szigetében öklelődzik egy cseh, S szörnyűképpen szolgál neki a szerencse;

Helyesbítek:
A svájci Nyonban sorsol minket egy cseh, S bizonnyal nem szolgál nékünk a szerencseh. A cseh nem más, mint Vladimír Šmicer, aki jelenleg nem a Duna szigetében, hanem a FIFA svájci főhadiszállásán öklelődzött. Valószínűleg minket kíván felöklelni vagy kiöklözni a Konfetti Ligából, ezért hozta/húzta előnkbe Latium hadát. Szó szerint keményebb ellenfelet nem is kaphattunk volna. Ez a főlegvári Fátum. És faktum. De a főlegvári legény olyan, mint a kova: mentül jobban ütik, antul jobban szikrázik. Úgyhogy Aeneas módján a Főlegvár trójai magasából kell február 16-án Latium mezeire szállnunk, hogy az olümpia hagyományai szerint újból móresre tanítsuk Romulus és Remus (avagy Aeneas?) eme kései cohorsát.

Bárcsak klónozni lehetne Culiót, vagy legalább az ő két gólját amaz Olimpicóban! És miért ne álmodoznánk az esélytelenek, illetve másodesélyesek nyugalmával? Hiszen jó néhány hazai csapat szívesen kiüttetné magát a Lazióval a Konfetti Liga nyolcaddöntőjéből. És ez már előzetes vigasznak is elég – ha ugyan szükségünk van ilyesmire. A viszontírásra!

Fotók: RJA