A legutóbbi mérkőzések alapján úgy tűnik, hogy Sumi mester kiadta az új főlegvári jelszót: mindig eggyel többet rúgunk, mint az ellenfél. Nekünk alapvetően nem lenne ellene semmi kifogásunk, ha ez meccsről meccsre be is jön. De talán éppen itt a bökkenő. Az óvatos duhaj egyáltalán nem szakavatott ál-elemzése következik.

Úgy tűnik, hogy Dan Petrescu dögunalmas egygólos győzelmei, aztán Edy némileg óvatos támadgató focija után új korszak kezdődik a Főlegváron: Marius Șumudică unja a banánt, és mindenáron látványos, gólokban gazdag támadófocit kíván játszatni a változóban lévő kerettel. Mindamellett, hogy esztétikai érzékünk módfelett igenlené ezt a törekvést, mind a keretben történt változások, mind a meccsenként alkalmazott taktika kérdéseket ébreszt bennünk.

Kezdjük talán a keretváltoztatásokkal. Abban talán egyetérthetünk, hogy a két legnagyobb veszteség Vinícius és Rondón távozása. Bornírt arcú, szenvtelen brazil védőnk nemcsak a védelem közepéből hiányzik (egyelőre Burcával együtt), de azokból az egysíkú, ötlettelen és lehangoló, meccset eldöntő fejesekből is megnéznénk néhányat ebben a szezonban. Az az átkozott rutin… Bouhenna hozzá képest halvány őszi retek, de Grahovacnak is érnie kell még (csak legyen rá mód és idő). A másik komoly veszteség (az egyébként kreatív Pereira távozása mellett) Rondón egyszerre tehetséges és kitartó iparosmunkája: benne valahogy mindig Ronny szorgalmának és Culio kreativitásának ötvözetét láttam. Helyette jön most Alibec, aki azért a legtöbb meccsén (vagy azok nagy részén) inkább Mr. Alibi, esetleges villanásokkal, de közben akkora egóval, hogy szerintem a főlegvári öltözőt minimum kétszeresére kell majd nagyítani, hogy edzőnk kedvence beleférjen. Csak remélni tudjuk, hogy több gólt (hasznot) szerez a pályán, mint amennyi kárt okoz az öltözőben. Utóbbira egész komoly tételben mernék fogadni, előbbire már kevésbé…

És akkor jöjjön az a bizonyos Sumi-féle taktika. Ne várjon tőlem senki mélyreható elemzéseket: ez elvileg az a fórum (blog) lenne, de nem az az ember (mármint én). Pusztán kibic-szintű észrevételek megtételére vagyok alkalmas. Nézem az utóbbi meccsek eredményeit: a fontos összecsapásokon egyelőre sikerült tartani azt a bizonyos jelszót, hogy eggyel többet rúgunk, mint az ellenfél, de hiba itt is akad. Banja Lukát itthon 3-1-re vertük (ez a terv túlteljesítése egy góllal), de odaát már kettőt kaptunk, és ha nincs az új szabály (amely anno meccsben tartott volna a Sevilla ellen idegenben), hosszabbítás nélkül hazavágtak volna a bosnyákok. Hála Istennek, Chipciu a 118. percben – kb. a „vak tyúk is talál szemet” mondás igazolására – talált egy bődületes gólt, és konkrétan megúsztuk. No mivel? Hát azzal, hogy csak EGY góllal rúgtunk KEVESEBBET, mint az ellenfél. De ez már a fenti jelszó fordítottja.

Aztán a „küsdég” Krajova elleni főlegvári meccs, amit végre személyesen is láthattam. Úgy muzsikáltunk, hogy a meccs 13. percében ezt a lakonikus üzenetet küldtem át a főlegvári fijjugh egyesületének: „Deac suhi, Tahiri durr bele”. Csupán a szakszerűség kedvéért:

Suhi = Nyolc napon túl gyógyuló, mintegy tizenkét centiméteres zúzott seb, véraláfutásos elszíneződéssel, helyenként a koponyacsonton kisebb repedések. Durr bele = Olyasmi, mint a suhi, csak később gyógyul, és a sértett munkabírását erősen csökkenti… Mindig gyorsnak lenni!

Ennyit a fogalmak tisztázásáról. A gyorsaságra nem lehetett panasz, a meccs a 13. percben meg volt nyerve. Már abban az esetben, ha DP stratégiájából indulunk ki. De Sumi valódi izgalmat és látványfocit készített, így aztán két pontrúgásból két gólt (sőt: fejesgólt!) kaptunk, és ha az utána következő kínszenvedés közepette Ormányi elhulltában adott gólpasszát Petrila nem értékesíti, szégyenszemre egy ponttal maradtunk volna otthon az évad nyitómeccsén.

Valami hasonló játszódott le Gibraltáron is, ahol először is a rendes fűhöz szokott fiaink nagyon nehezen barátkoztak a műfűvel. Szó ami szó, én is egészségesebbnek tartom a gandzsát és a vadkendert ezeknél az egészségre is jóval ártalmasabb szintetikus „füveknél”, de azért első félidő végén Lincolnéktól gólt kapni nem mindennapi szinten ciki, na. És a második félidőben a joggal elvárt négy főlegvári gól közül kettőt alig sikerült beverni. Nem mintha nem kellene kézzel-lábbal üdvözölnünk Debeljuh legjobbkor (sőt: duplán!) megtalált énjét, de ez az eredmény is az „eggyel több gól” kategóriájába tartozik. Arra pedig nyilván nem lesz elég, hogy a Főlegváron lazán a „B” csapattal várjuk a gibraltári vendégeket.

Ami a fentiekből leszűrhető: 1. Eddig a fontos meccseken sikerült ugyan kiharcolni a minimális előnyt, de nem minden izgalom nélkül. 2. Gólnélküli döntetlent nem igazán tudunk játszani, mert kapott gól nélkül – az első és egyetlen Szuperkupát kivéve! – még nem hoztunk le meccset. 3. A győzelemhez eddigelé legalább két gól kellett. 4. Egy kivétellel mindig az ellenfél rúgta az első gólt, de még a kivétel (a küsdég Krajova) is egyenlített egy adott pillanatban. 5. A kiharcolt pozitív eredményt nem tudjuk hosszú ideig megtartani, tehát újabb gólok szerzésére kell tüzelnünk magunkat, ami újfent sebezhetővé tesz bennünket. 6. Pontrúgások esetén nem vagyunk olyan veszélyesek, mint korábban, de cserébe sokkal sebezhetőbbek vagyunk, mint korábban. 7. A fene se tudja, hogy öt egymás utáni meccsen mikor kaptunk összesen hat gólt… 8. Mind a kilenc rúgott gólunk akciógól, azaz még egyet sem szereztünk pontrúgásból, hiszen a büntetőt elvégző Deac a kapufa közbejöttével adott gólpasszt Ormányinak.

Én úgy látom, hogy a csapat erőssége – már az átlagéletkor okán is – a rutinban van, és ez a rutin nem a látványos, kockázatokkal teli offenzíva, hanem a kiegyensúlyozott, bombabiztos védelem és a váratlan fordulatot hozó villanások, valamint (és ezt nyomatékosan mondom): a finomhangoltan működő, orrvérzésig gyakorolt, többnyire letális pontrúgások. Amelyekből ugyebár, eddigelé egyetlen darab sincs. Ahogy a két ősi mondás tartja: „you cannot teach an old dog new tricks”, azaz a vén kutyát nem tudod új mutatványra tanítani, illetve „if it is not broken, do not fix it”, azaz ha valami nincs elromolva, ne javítsd meg. Kíváncsian várjuk (és őszintén nem kárörömmel vagy savanyú pofával, még kevésbé ellendrukker-hozzáállással), hogy miképpen működik majd Sumi új főlegvári focija, ha egyszer a régi önmagunkkal találkozunk: azaz, mi lesz majd, ha egy DP-stílusú pragmatikus ellenfél bever nekünk egy gólt, és amolyan Vinícius-Burcă stílusú belső védelem és csapatfegyelem mellett behúzza a buszt a saját tizenhatosa elé? Mert azt meg merem kockáztatni, hogy a Gibraltárt a Főlegváron is megkínáljuk két góllal és legfennebb egyet kapunk (vagy hárommal, és kapunk tőlük kettőt), de arra nem mernék mérget venni, hogy a Pozsony, még kevésbé a berni takonpócok ellen ugyanez bejönne, márpedig kettejük közül az egyikkel lesz dolgunk, ha a Lincoln Imps elsompolyog a Főlegvár alól… Úgyhogy egyelőre irány Kilincsény, hátha ott megtörik a sorminta, és kapott gól nélkül hozzuk haza a három pontot. Hajrá fiúk!