Minden jó, ha vége van, írhatá egykoron a Kincses Főlegváros tövében született Mátyás királyunknak a bolontsákszigeti uralkodók sarjából erjedezett udvari krónikása, neve szerint is Jóvégű Szent Antal, talján anyanyelvén St. Antonio Bonfini.

Noha nincs mék teljesen vége, esz a forduló jól végződött. Kicsavartunk belőle egy jó adag málnaszőrt, amiképpen alább előadom, mint Besurranó Pfeffer a lopott holmit a nyakát szorongató Holdvilág Charleynek. A reggeli kávé mellé ennek levét is megihatja felsék, akinek megnevettetése nálam nagy kitüntetés. Számbamegy. Mint a reggeli. Mármint asz én reggelim. Asz én számba. Felséké pedig a magáéba. Mer így ilmodos.

Írok mék felséknek, amikor időm és a szívélyes foglár engedi. Eccercsak kiengednek ebből a karan tényből, amelybe nem koronavesztés, hanem koronaszerzés okán kerültem. Ami királynál módfelett ritka eset, hiszen fordítva szokott történni: eccer megszerzi a koronát, asztán elveszti, s utána következ a fő-, jószág- és szabadságvesztés, az égre-földre esküdt szék kedve szerint, vagy akár a veszteglés a veszteg zárban, legrosszabb esetben a Citad Ella, kinek ismeretségét azóta is kiráji eleganciával kerülöm. Szóval miután lejár esz a művész, akkor meklátogatnám felségedet Almirában. Mert hogy ez nem igazi vész, csak amolyan mű-vész, pontmint a dunaparti mű-egyetem, mer asse igazi. A korona és a vírus nálam érdeklődés hiányában úgyis elmarad, mer mostan aktuális, tehát majd két-három hónap múlva, ha szabad kezet kapok, mer mostan a rajtaérésből kifojólag aszt is bilincsbe verték. Így nehéz asz írás, mer a kétkezestől maszatolódik a papír, de az őrt esz egyáltalán nem feszéjezi, hogy itten asz szép- és irodalmi reményű exkirájt mekbilincsekbe verte. De mit tudhat esz az alá- és alattvaló naplopó a fejedelmi naplóról? Hacsak el nem cseni a féltve a priccs alá rejtett jegyzeteimet. De akkor is csak naplólopó lenne belőle. Ilyen mély ponton van asz fogdák őrizete, felsék. Pedig esz csak az előzetes őrizeti mélypont. Ha rámbizonyul a tényállás, akkor lesz esz még mélyebb őrizeti pont is. Legalább két emeletnyivel.

De hogy a tárgyba térjek, mivel Felsék aszóta is fejedelmi főket meghazudtoló becsületességgel hallgatott minden olyan két lábon és főben járó turpisságról, amelyet eddig bátorkodék Felsékkel megosztani, és Csont Mukival ellentétben nem járatta asz ugatását sem Gombperec és a gyászoló rokonsák előtt a szerklin, sem azon kívül a vár fogán vagy a Bolontsáksziget más, a szájukat tartani képtelen alattvalók által sűrűbben látogatott kikötői csapszékekben, hát exkartácsi elismerésem jeléül esztet a szélhámosságot is megírom.

Asz úgy vót, hogy nemrégen a Székely Pékek látogatának el hozzánk a Főlegvárra. Ott viszont általmenének hentesbe, mer nem a maguk friss kenyerét, hanem pecsenyéjét süték meg a fiaink szeme láttára, akikről olybá tűnt azon a meccsen, mintha megették volna a kenyerük javát, ami asz életkoruknak fociléptékkel való mérése alapján igasz is. Szó ami szó, hazavitték a három pontot egy gólért, és veszélybe került vala a csapat első helye a bajnoksákban. De csak rövid időre, mert ugyanaznap a Kilincsény úgy találta lenyomni a juhok gyurgyevói vendég-aklának, ama bizonyos Róla Elnevezett Stadionnak a kilincsét, hogy az ajtó fele a kezükben maradt. Járok néha én is így, főleg ha eszeket a modern ajtókat kell a gyorsabb haladáshoz utamból eltávolítanom. Szóval e váratlan segítség okán maradánk egy ponttal a juhok előtt.

És akkor értém meg én exkirályi fejemmel (mert mióta leköszönék a trónról, a kiráji ész sem működik olyan velősen, mint addig, pedig csak minden második nap próbálják kiverni belőle), hogy ezzel a Sepsivel tényleg komoly málnaszőrkavarás esete forog fenn nálunk. De sokkal elegánsabban és úribb módon, mint ahogyan azt a Kárpátoktól délre eső kies és lapos alföldön Dzsidzsiék elképzelik. Mer mostan következett asz a Róla Elneveszett Kapitányra emlékesztető csel, amikor mink a Sepsivel úgy segítünk egymáson, hogy megakasztjuk a másik köszvetlen ellenfelét. Hogy Felsék is értse: ha én például Tulipánra haraxom, felséknek pedig Tüskés Vanekkel van sürgős leszúrnivalója, akkor Tulipán feszt tőlem, Vanek pedig Felséktől tart. Ha viszont felsék ama ígéretes kezdő ólmosütését ismét Tulipánon próbálja ki, a gyanútlan Vanek pedig az én egy darab húszcentis kagylóritkaságom rossz végibe fut zátonyra véletlenül, akkor asz jó közös üszlet mindkettőnknek. Esz a málnaszőrkavarás lényege, ahogyan aszt ama Piszok Alfréd nevű Kapitánytól ellestem, mert asz ő agyának rengeteg velejében eszek a háturról mejjbe dolgok éppolyan tekervényesen vannak elraktározva, mint ahogyan az egyiptomi sivatag piramidonjainak tekervényeiben múmiásan betekervényezve és dobozolva feküsznek a rég letűnt korok faragó nevű úrlakodói.

És szinte szóról szóra így történt. Mink véget vetettünk a regáti regének Păun két góljával és semmittevő Deac találatával. Debeljuh csak csetlett-botlott a pályán, kaput nem talált, így be kellett érnie két gólpasszal: egyik Deac, a másik Păun számára. Deac szintén gólpasszt jegyzett először, de mikor látta, hogy az az 1-1 csak nem akar elmúlni, hát béakasztá a Debeljuh melléről eléje pattanót. Esz már családi nála: nem bírja a döntetlent. Én sem. Inkább megfejelem a suhit a durr belével, ahogy felsék is csinálta magán szorgalomból asz első éles próbán, de a mérkőzést el kell dönteni. És az ellenfelet is. Ezzel a Krajovát mellékvágányra állítánk, hadd várja be a sepsiszentgyörgyi gyorsvonatot. Amely majdnem el is száguldott mellette, hiszen a Sepsi eccercsak két góllal vezetett vala a juhok ellen, de a legvégin a hét sebből vérző birkák mégis egyenlítének. Fájhatott nekik Petrila találata, főleg, hogy tudják: a következő szezonban már a főlegvár fogán osztogatja majd nekik a megfelelő pofonokat. A főlegvári intercity így három állomással lehagyta a mögöttünk bégető nyájat, a Krajova pedig éppen őket kéne elpáholja ahhoz, hogy a Sepsi le ne taszítsa őket a dobogóról.

Esz kényes ügy, higgye el, felsék. Ha a fedélzeti dobogóról letaszítják asz embert, könnyen a hullámok közé kerülhet. Verekettem én már parancsnoki hídon, sőt istállóban is, hídlástól vakulásig. Nem egy életbisztosítás, főleg ha estében a berendezés tetemes részét is magával rántja az ember. A lényeg, hogy mindig az nevet utoljára, aki először üt. És ha kedden mi ütünk oda Botos Sanyiéknak, és elhozzuk mind a három pontot, akkor az utolsó fordulóban már csak azt kell eldöntenünk, hogy a főlegvári vágóhídon melyik juhot süssük meg elsőnek. De addig éljen Eduárd, hogy a regáti hadjárat után még egy sikeres moldvai rajta ütést láthassunk, és akkor már a Citad Ellától sem rettegünk annyira. Nagyságos mama őfelségének kézcsókkal hódol exkartácsa, aki számára a batáviai homályban felséged családja jelenti asz igaszi fénysugarat a viszontíráshoz!