Kedves Asztaltársak, ismét van új közlésbe való. A szebeni álszász Hermannstadt csapata ellen Medgyesen behúzott 3-1-es győzelemmel kezd helyreállni a világ rendje. És nemcsak emiatt.

Miután a Sepsi honában reszketegen hazamelengettük azt az egy árva Debeljuh-gólnak köszönhető három pontot  – valljuk be férfiasan: a székely pékek az első félidőben úgy lefocizták a mieinket a pályáról, ahogy az a foci nagykönyvében meg vagyon írva – szóval miután a háromszéki jégveremből hazahoztuk az alig-alig megérdemelt, inkább csak kivacogott győzelmet, némi sóhajok és borok garat felé irányításával néztünk elébe a medgyesi találkozónak. Még ott maradtunk el ugyanis, hogy se Vinícius-fejes, se Rondón-villanás nem lészen, mert őket Sepsin még a padon se láttuk. Osztán Djokovic is elméne, pedig bírtuk az arcát nekije. Hadd legyen része boldog testgyakorlásokban új csapatánál.

A Szeben elleni meccs kezdésekor némileg megkönnyebbülten néztem végig a kispadunkon: a nemrég velünk szerződést hosszabbító Omrani Edy kegyelméből a sorskegyelméből ugyan nem tudott rátelepedni még, de már ott csücsült vala Rondón és Vinícius is. Aggodalmam enyhüle valamelyest. Osztán belevágtak a fijjugh. Camora már az első percben gólpasszt adott vóna, ha Costache el nem izgulja a befejezést. Szóval ez mindenképpen biztató volt, mint amikor a tapasztalt matróz már a verekedés legelején leveri a lámpát a keze ügyébe akadó első székkel, nehogy rossz fény vetüljön a kipányvázandó ellenfelekre. Aztán jöhet a likőrösállvány.

Mindazonáltal a likőrösállványt először az ellenfél döntötte be a küzdők közé. Miután Debeljuh egy Viera elleni, tagadhatatlanul közvetlen, de csöppet sem bizalmas belépéssel elintézte, hogy az Astra elleni főlegvári meccsre neki már ne kelljen kifáradnia (ezzel ugyanis kigyűlt a négy sárgája), a 33. percben Romario Pires a mellette szőrmentén elvágódó Deac szeme láttára betalált Sandomierski kapujába. Egy-null a szebenieknek.  Ekkor töltöttem ki a második pohárnyi, Rúzsa Sándorról elnevezett bort, némiképp összevont szemöldökkel. No, nem hiába. Négy perccel később, a 37.-ben ugyanis Semmittevő Deac újfent szemléltető oktatást tartott az ellenfél védelmének összezavarásával egybekötött gólpasszból, Chipciu pedig elértette a célzást, a labda pedig szépen beszállt a félig elfektetett Cristiano kapujába. Kezdtünk rendbejönni. Éreztem, hogy ez nem az a meccs lesz, amikor a 94. percben könyörgünk egy Maftei-gólért. Nem, ez már a testgyakorlás jeleit mutatta, à la Edy: némileg kockázatosabb foci, de érezhető esztétikai javulásokkal. Hm… már-már elszoktunk attól, hogy szép játékot várjunk a fiúktól, csak az eredményre szoktattak: most mégis jólesett. Mint például Deac gyönyörűen helyezett labdája, amit Cristiano csak nagy erőfeszítés árán tudott a felsőléc fölé tessékelni.

Mihelyst a szünet végén a szerepét még keresgélő Itu helyére megérkezett a mindent labdát megszerző, oszt – talán vallási alapon – se 4 méternél távolabbra, se egyenesen előre nem passzoló, nem kevéssé Monroyra is emlékeztető Soares, a középpályánk is elkezdett stabilizálódni. Többé-kevésbé csuklógyakorlatszerűen pattintottuk le a szebeniek kísérleteit. És ha már újfent félidő eleje volt, elérkezett az új lehetőség Camora gólpasszához: David Beckham DNS-láncra emlékeztető pöndörödő, tekeredő, csavarodó, sőt a végin malacfarokként kunkorodó labdáját a menetrendszerűen alája érkező Debeljuh fejelte be oda, ahova köll. Nna úgy: fordítottunk. Pontosan úgy, mint a szobahőmérsékleten kötő nagyi: két sima (gól), egy fordított. 2-1 ide.

Időközben a szebeniek is elkezdtek besárgulni végre: megdolgoztak érte, annyi szent. Mivel labdát kevéssé szagoltak, hát arra rúgtak, ami kézen-, azaz lábonfekvő volt. No persze ez nemcsak a Bolontsák-szigeteken nem ilmodos. Sőt, modortalanság. Számbamegy. És amikor aszittük, hogy mosmá a kezdetben levert petróleumlámpa biztonságos félhomályában labdalenyeléssel elvesszük az ellenfél kedvét az utolsó negyedórai játéktól, amely így érdeklődés hiányában csaknem elmarad, Edy elévette a háturról mejjbe taktikát, és a Róla Elnevezett Kapitányra emlékeztető ravaszsággal kettős cserét hajtott végre: a két gólszerző (Chipciu és Debeljuh) helyére behozta Lajos Aurélt és Rondónt. Miután a megélénkült támadósorból kitörő Păunnak nem sikerült Deacból kétszeres gólpasszolót faragnia (túl szépet akart lőni, oszt a kapust találta el), az ifjú magába szállt, és 6 perc múlva ő szervírozta a tökéletes beadást Rondón kegyelemdöfésnek is beillő találata számára. Ezt az esztétikus focit is meg bírjuk szokni talán. DP idején ez a meccs valszeg sima 2-0 lett volna, kapott gól, sőt Szeben-helyzet nélkül (ahogy Bmiky kartárs jegyzé meg igen helyénvalóan), de ebbe is bele tudunk törődni. Mivel azóta a Krajova újfent elhullajtott két pontot, a juhok pedig az imént torpantak meg az Arges pályájának haván, a holnap esti főlegvári mérkőzés komoly lehetőségeket tartogat számunkra.

Hajrá fiúk, enyhül a tél, és helyreáll a világ rendje – még akkor is, ha közben a tőlünk 23 pontra lévő Astra három doppingoló játékosa körüli cirkuszt is állítólag a mieink okozták. Legalábbis Astráék bizarr logikája szerint. „Nagy különbség, hogy egyik esemény egy másik esemény következtében vagy egyszerűen csak az után történik”  – írta valahol Arisztotelész. De ki olvassa a vén makedónt ebben a hidegben? Sör helyett pálinkát, oszt haladjunk!