Talán a – Karinthy szerint – Babits Bihálytól ellesett fenti alliteráció fejezi ki leginkább a juhok újabb, ezúttal 2-0-ás főlegvári veresége felett érzett regáti frusztrációt, kedves Asztaltársak. Lassan nemcsak a teljes bírói stáb, a futballszövetség, hanem minden egyes sporcsarnok klozettos nénije, az összes labda-, kamera- és közvetítőeszközgyártó cég, nemkülönben a földgolyó összes meghatározó erőforrása benne van a regáti kezesbárányok elleni galaktikus összeesküvésben. Szeretjük az ilyen világrengető katasztrófákat.

Szóval, a juhok immáron zsinórban negyedszer jönnek a vágóhídra kapnak ki a KVSC-től. Méghozzá úgy, hogy a vesztett meccs lefújása óta annak legelején, a második percben kialakult helyzetre építik a további 90 perc minden lehetőségét. Ama bizonyos beadás után tényleg Camora alsókarjára esik a labda, ez vitathatatlan. De minden kétséget kizáróan büntetőt ér-e? Ha azt nézzük, hogy közvetlenül az incidens előtt Cristea szabályosan elsodorja és ledönti a lábáról a védőnket, akkor az máris támadófault. Főleg, ha fejjel nem ért a labdához. Ha pedig igen, akkor a labda túl közelről (Cristea fejéről) érkezik Camora karjára ahhoz, hogy büntetőt lehessen fújni. Ésatöbbi. A meccs után viszont senkit nem érdekelt, hogy kilencven perc alatt Kovács István játékvezető nem kevesebb, mint 12 sárgát osztott ki, és ebből kilencet a mieinknek (egyébként megérdemelten); az sem, hogy a nekünk befújt büntető értékesítése nyomán a semmittevő Deac lett a KVSC történetének abszolút gólkirálya, vagy hogy Costache legyőzte a benne felgyülemlett frusztrációt, és a karám védelmi hibájának kihasználásával beakasztotta a második gólt, amellyel Dzsidzsiék számára végleg elásta még az egyenlítés reményét is.

Itt minden csakis arról az egyetlen, első percben lezajlott, egyébként korántsem egyértelmű jelenetről szólt. Mert ha nem a juhok, vagy – második opcióként – nem Krajova (értsd: nem a regát) nyeri meg a találkozót, akkor vége a világnak. Bőgve béget a bukaresti bulvársajtó, és a jó esetben is legfennebb másfél évszázados múltra visszatekintő „főváros” lángokban áll. Már csak a kegyetlen Nero hiányzik, karján a hárfával, lanttal, síppal, dobbal, nádihegedűvel, mittudomén mikor fedezték fel a sok nyekergő hangszert – szóval, hogy aláfestéssel szolgáljon a tragédiához. A szolgalelkűen Párizst mímelő, ócska diadalív alatt zokog az egész juhopata bagázs, és noha eleve keresztyén születésűnek mondja magát, annyit ismernie kellene a Bibliából, hogy a bárány dolga a hallgatás. Na persze akkor, ha nem „mioritza”. Mert utóbbi esetben bégetünk ám teli pofával a kenyéradó gazdánknak. Vö. Ézsaiás 53,7:

„Kínoztatott, pedig alázatos volt, és száját nem nyitotta meg, mint bárány, mely mészárszékre vitetik, és mint juh, mely megnémul az őt nyírők előtt; és száját nem nyitotta meg!”

Hát igen. Szóval – jobb híján – éppen a filmkultúrából ismeretes „bárányok hallgatása” maradt el ismét látványosan. Visibálnak rendesen, pedig nem húsvét közeleg, hanem karácsony. De máris a rosszul időzített passiótörténet mioritikus vértanúinak szerepében tetszelegnek. A Főlegvár tövében fetreng a megtaposott, kisemmizett, minden igazától megfosztott, vadállatok által szíjjelmarcangolt nyáj, és ártatlanul kiontott vére bosszúért kiált. Mintha Mikszáth Kálmán Néhai báránya főszereplőjének, a kis Baló Borcsának sikolyát hallanánk: Cukri! Kis báránykám! Vagy Móra Ferenc elbeszélés-címének parafrázisával: bég, mint az utolsó szegedi bég. Woody Allen Annie Hall című filmjében Jerry, az öntelt színész pátosszal mondja: „Néha azt kívánom, hogy vadállatok tépjenek szét!” Mire Alvy Singer így felel: „Emberek, vessetek a mókusok elé!”

Mindeközben pedig az a jó, hogy a csapat kezdi megtalálni az új önmagát. Edybe is szorult némi pragmatizmus: interjúiban elismerte, hogy noha szereti a szép játékot, az most nem volt feltétlenül esztétikus az utóbbi meccseken, de hatékony maradt. Különben is, mi lenne esztétikus a birkanyírásban, nyúzásban, kibelezésben, ványolásban, bőrcserzésben ésatöbbi? Amúgyis Sós Pálnak, a Cukri gyilkosainak néz bennünket mindenki. Ám legyen. A nyáj szétzavarása után következhetne a pincsik megkergetése, ami általában menni szokott nekünk. Maradjunk ennyiben. Rövid, kilencven perces testgyakorlás, és a karámban már se juh, se terelőpuli. A juhász pedig hadd óbégasson naphosszat.