„A győzelem nem a legfontosabb. Csak az fontos.” A sporttörténet eme alapvető mondása Vince Lombardi szájából fokozottan igaz a főlegváriaknak a Concordia Chiajna csapata fölött aratott szombat esti egygólos győzelmére.

Mondhatnánk, hogy a Vasutas minimalista focival és egyetlen szögletrúgás kihasználásával behúzta a meccset. Mondhatnánk azt is, hogy Păun semmit sem játszott, csak gólpasszt adott a szintén semmit sem játszó Djokovicsnak, aki szimplán befejelte a labdát, miután mindenki fölé magasodva elsőként akasztotta belé a kobakját. Mondhatnánk azt is, hogy ez a 3 pontot érő megmozdulás volt a mérkőzés egyetlen kaput találó lövése. Sőt, azt is mondhatnánk, hogy Tóni megint elővette a gyáva biztonsági fociját, és megint halálra untatott (a végén pedig majdnem megijesztett) bennünket egy három pontot érő küzdelemmel, amelynek eredményeképpen ideiglenesen ismét 5 ponttal vezetjük a halálunalmas Bundásliga tabelláját. Mondhatnánk, hogy Culio az utolsó pillanatban ostobaságot követett el, hiszen kiállíttatta magát, és így nem játszhat a következő meccsen, éppen ama Voluntari ellen, amelynek úi edzője nem más, mint a KVSC egyik legrokonszenvesebb talján edzője, Christiano Bergodi, aki ezt megpecsételendő egyenesen Andonéval fogott kezet.

De nem mondjuk, mert igaz. Minthogy az is igaz, hogy holnap a juhok a számukra rossz óment jelentő Jászvásár otthonából kell kicibálják a rongyos győzelmet, hogy a KVSC velük szembeni kétpontos előnye ne duzzadjon nagyobbra. Szóval lenne miért siránkoznunk, valóban. De nem fogunk. Egyelőre jobb örvendeni annak, ami van. „Mosolyogj! A holnap rosszabb lesz a mánál” – hangzik Murphy biztatása, aki szerint az optimista egyik átka az, hogy soha nem tud kellemesen csalódni. Így például siránkozhatunk azon is, hogy „ez a sakál Bonifác” alias Bogdan Mara – saját bejelentése szerint – jövő héttől ismét a Főlegváron rontja majd a levegőt. Búnak ereszthetjük a fejünket amiatt is, hogy miért nem készülhetett az alábbi fényképfelvétel a KVSC irodájában?

Valóban jó lenne, ha azt a fényképet közölhetnénk itt, amely a sakál Bonifácot ábrázolja, amint őt a pofonok koronázatlan királyától származó, összetéveszthetetlen balegyenessel végleg kitoloncolják a főlegvári bolontsákszigetről, és röptében keltmintfent suhanna el a „félemelet, királyi vár, balra” nevű felirat mellett, csekély negyvenöt kilométeres óránkénti sebességgel csapódván bele és szerkesztvén meg önmaga síkvetületét a Törökvágás úgyszintén negyvenöt fokos dőlésszögű, kies aszfaltburkolatának korlátjába, ahol Az elveszett cirkáló kedves főhőse, John Hallyburton alias Rozsdás már várakozik őreá, hogy szorgalmasan lesmirglizhesse a korlátról a zagyvelejét, amellyel egyébként már a Róla Elnevezett Kapitányt is megfenyegette, és a műveletre amúgy jól felkészült, hiszen Bonifáchoz hasonlóan ő is gyorsasági világrekorddal repült Londonból Ausztráliába, és a legmagasabb kitüntetésben részesítették, mivel katonai ranggal átvette a hadi-repülőgépgyár, melynek igazgatóját utólag egy redőnyhúzóval némileg sajnálatos módon bénára verte, következésképpen menekülnie kellett, és pusztán a mi kedvünkért időzött keveset a Törökvágás útburkolatán, hogy a sakál Bonifác ne szenvedjen hiányt az őt megillető, kivételes bánásmódban. De erre a szívmelengető fejleményre, úgy tűnik, még várnunk kell. Addig örvendjünk hát annak, hogy íme minden jó, ha vége van. Ajánlom magamat!