Az ideiglenes főlegvári borz-alom a maga megszokott borz-álmos stílusában újabb borz-almas módon nyilatkozta el magát. Mosmá akkor menyenn vagy maraggyon a bűzös borz?

Pet Rescue jászvásári nyilatkozata szakmai szempontból konkrétan Dzsidzsi Békalé szintjén mozgott. Bírózni kezdett olyan meccs után, amit ez a csapat bekötött szemmel, felpeckelt szájjal, begipszelt félkarral és fejenként 10 kilós hátizsákot cipelve simán behúzhatott volna. Aki nem hiszi, nézze meg, mit művelt a minap a gyurgyevói álcsillag ugyanott. (És nehogy azzal jöjjön nekem valaki, hogy Dzsidzsi Mulceszku jobb edző, mint Állatmenhely. Vagy jöjjön, s akkor hívjuk meg őt a Főlegvárra. Ha edzőnek nem is jobb, olcsóbbnak biztosan olcsóbb. No, eddig vót a vicc.)

Pet Rescuenál már megint előkerült a régi (merev)lemez, hogyakkormosmárőigazánelmegy, meraztánazmégsemlehet, hogyőtittsenkimegnembecsüli. Vagyvalamiilyesmi. Azon túl, hogy a nyüszítő borz látványa csöppet sem megható, továbbá az azóta kialakult nyilatkozatháborúban még csak a kacorbicska nem került elő (tán az is csak amiatt, mert egyiküknek sincs), újfent felmerül a kérdés: mivégre kellett ezt a bohózatot eljátszani? Néhány elképzelésemet osztanám meg a Tisztelt Asztaltársakkal.

Először is, ha Dan Petrescu annyira nagy edző, amilyennek tartja önmagát, akkor a playoffba elsőként történő bejutás után nem csúszhatott volna le 2 pontnyi különbségre a közvetlen riválishoz képest. (Ezen a ponton jelzem: a duma nem kell.) Hacsak… és itt nincs irgalom: talán mégsem olyan jó edző. Egyrészt nyilvánvalóan képtelen arra, hogy a csapat fizikai – és pszichikai! – erőnlétét a tétmeccsekre tudja időzíteni. Ez pedig visszaüt. Jászvásáron pontosan az történt, ami már régóta bele volt kódolva ebbe a „living dangerously” típusú, lassan már a gyengébb ellenfelek által is kiismert meccsfilozófiába. Ahogy a Lúdas Matyi című rajzfilmben kérdezi az ajtónálló: „Talján-e kend, vagy sem?” Mert ha talján, akkor képes arra, hogy egy gólt berúgjon, oszt 80 percen át sikeresen védekezzen. Hát a főlegvári borz nem talján. Legfennebb a szája az.

Na és itt a második gond. Mert a szája – na, a szája, az jár. Eddig azt mondhattuk, hogy pusztán gyáva és kicsinyes viselkedés a szurkolók, bírók és játékosok szidalmazása. Mára a napnál világosabbá vált annak közvetlen következménye is: a csapat teljes demoralizálása. Az első perctől jól követhető forgatókönyv szerint minden sikerért egyedül őt illeti a dicsőség, miközben minden sikertelenségért feszt valaki más a felelős: az, akire éppen rá lehet kenni. Hát ebből nekem mostanra lett elegem. A defetista hozzáállás egyébként sem erénye annak, aki a Főlegvárra azért jött, hogy bajnoki címet szerezzen. Aki ennyi pénzt kaszál, és szinte bárkit behozhat a csapatba, az ne ilyen olcsó trükkökkel próbáljon menekülni az elsősorban őt illető felelősség elől. Ja, hogy eredménykényszer is van? Naná, kedves főlegvári torzonborz uraság, ennyi pénzért talán elvárható. Nem szocialista tervga(rá)zdálkodás ez, hanem profi futball. Ha ugyanis nem kell a bajnoki cím, akkor pl. én olcsóbban megszámítottam volna a jászvásári döntetlent. Csak ültessenek oda a KVSC kispadjára. És még ki sem állíttatom magam havonta egyszer.

Akinek nem inge, ne vegye magára – szól a régi mondás. Hát a borz mosmá’ felvehetné az inget, mert azt bizony kizárólag őreá szabták. Ez a felelősség-áthárítás a borzkirály legundorítóbb, ugyanakkor a legkövetkezetesebben alkalmazott trükkje. Úgy illene megszólítanom, mint Fülig Jimmy a Bőkezű Rócsildot, akivel – többek közt – annyit voltak együtt „jóban, rosszban és tolonszolásban”, hogy még egyszer megpróbálta vele „szelíden, mer’ talán szép szó használ”:

– Mivel bántottalak én tégedet, te tiportfejű marha?

Harmadsorban, ez a követlen megszólítás különösen amiatt is időszerű, mivel maga a klub is híven követi a jelenkori történetének legelszabadultabb edzőjét. Mert az, hogy a KVSC képviselői a vesztett meccsek vagy egyéb bosszúságok miatt pillanatnyi felindulásból időnként „elnyilatkozzák” magukat, még bocsánatos bűn. Ha viszont a saját hivatalos honlapjukon is bírózni kezdenek, az már iszonyúan kispályás műfaj.

Nem tisztem felmérni, hogy szakmai szempontból jelenleg hol van a KVSC helye az európai futball palettáján. De kommunikáció szempontjából becsületesen leküzdötte magát a fedélközből a hajófenékre. És ebben a hősies küzdelemben Állatmenhely volt a zászlóvivő. Úgyhogy jelenleg már nem is az az elvárásom Pet Rescue-val szemben, hogy nyerje meg az idei bajnokságot, hanem elborzadva csak annyit mondok: takarodjon. Olyan rákfene ez az ember és a stábja, amelynek az átkát még hosszú ideig nyöghetjük. Mehetnéked van, Borzaska? Mennyé’, minél hamarabb. A kutya nem fog sírni utánad. Lévén, hogy már neki sincs gusztusa borzas farodba harapni. Innét már mi is el tudjuk veszíteni a bajnokságot. Ha netán megnyernénk a meccset a juhakolban, akkor felőlem maradhat az évad végéig. De a május közepén sorra kerülő utolsó főlegvári és egyben évadzáró meccs után – eredménytől függetlenül – ideje lesz seperni és szellőztetni a Főlegváron, mielőtt a borz átmegy szkunkszba. Hajrá KVSC!