Hát kérem, Tisztelt Asztaltársak, ez a poszt annyira bonyolult (és főleg titkos), hogy az újságírás szabályai szerinti kezdő mondatban lehetetlen összefoglalni a lényegét, így aki kíváncsi rá, kérem, kattintson a Tovább, értsd (meg)fojtatás gombra.

Miközben napok óta arra vártam, hogy John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök meggyilkolása kapcsán végre nyilvánosságra hozzák a még mindig zárolt maradék dokumentumot (persze csak részben tették meg, mert a gyilkosság óta eltelt akárhány évtized még mindig nem volt elegendő az amerikai titkosszolgálatok számára az iratok „deklasszifikálásához”), szóval eközben forradalmi felfedezést tettem. A rettegett CIA-t, amely központi intelligenciával rendelkező ügynökséget feltételez (ez persze ügynökönként változhat) nem mások alkották meg, hanem maga a CFR. Ezek a fijjugh itten ni. És az, hogy 1947-ben valóban a CFR alapította a Központilag (sem mindig) Intelligens Ügynökséget, innét derült ki.

Igaz, annyi szépséghibája van a dolognak, hogy őket Council on Foreign Relations-nak hívják, röviden pedig nem CséFéRé-nek, és talán nem is CéeFeR-nek, hanem inkább SzíeFáhR-nak, pontosan úgy ejtve a rövidítést, mint a brit tévéközvetítők az Old Traffordon vitézkedő fiaink csapatáét, akik Berci góljával Szőr Alkeszt méltóképpen emlékeztették Koplárovics Bélára és a Zalaegerszegen búfelejtésül elfogyasztott temérdek Unicumra, amelynek többszörösét whiskyben volt kénytelen a gallér mögé tölteni a 2012-es honi vereség után. A manchesteri kocsmárosok nyilván áldották a CFR-t, a letört szurkolók pedig csak ingatták a temérdek tüzes víztől nehezedő, amúgy sem központi intelligenciáról elhíresült fejüket: hiszen szegény De Gea nyúlt volna a labdáért, de heába…

Mivel tehát a CFR (ejtsd „szíjefáhr”) és a CIA (ejtsd tarisznyaszíjáé”) között ilyen közvetlen kapcsolatra leltünk, mit sem kell tehát csodálkoznunk azon, hogy a Főlegvári CFR tarisznyaszíja is feszül néha, mikor degeszre van tömve pénzzel. De attól még az anyaszervezet nem átall mind a mai napig tarisznyájába támogatást kunyerálni a gyanútlan polgároktól. Akinek kedve van hegyre földet hordani, ám tegye. Szüszifosz követ hordott, és asse vót különösebben kellemes szórakozás. Szóval.

A tarisznyásrák életmódot folytató ügynökségek elemzésén túl (azaz: tarisznya megtömve, aztán a vagyonnyi költségvetés birtokában mindent mozdítunk hátrafelé, mint a rák) vannak további hasonlóságok is. Itt van például – már megint – Pet Rescue, a kiveszőfélben lévő, de önmagát szívósan tartó, jó pénzen importált Tarisznyásrák állatmenhelyi ügye. Ő ugyanis az első edzőnk, aki korábban a fő riválishoz, az újfent Róla elnevezett Aztcsinálodamitajuhászmondmertkülönben-kitaposomaztarohadtbeledet nevű csapathoz (a gyengébbek kedvéért: FCSB = Faci Ce Spune Becali = Teszed, Amit Békalé Mond) kötődött. Először is az 1980-as évek végén a bukaresti Kinemmondomanevéthaebbenaszenthelybenmeggebedekis együttesében játszott, majd később – a tarisznya megtömése érdekében – cselesen a Cselszíjhoz (angolosan: Chelsea) szegődött, hadd húzza lefelé a tarisznya a szíját. Persze, 1994-ben válogatott színekben a svédek ellen elrúgott egy büntetőt, mivel nem tudta, hogy a legjobb kapus a svéd. Hiszen beáll a kapuba, s véd. Ez van.

Edzői karrierje során először Csalánfalván (ejtsd úrzícsény) tömte meg hazai tarisznyáját. Majd lelépett. Meg se csípte a csalán. Az lassan nyílt titok, hogy ez a lerablásos módszer azon Titkos Szolgákra is jellemző, akikről Fülig Jimmy is megemlékezett. Csak azok alkalmasint egy-egy magánembert raboltak le böcsülettel. Nálunk viszont a pénzzel együtt a becsület lerablása is fennforoghat. És akkor a tarszinyásrák prófétai erejével tekintsünk a jelenbe, Tisztelt Asztaltársak. A tarisznyásrákok között ugyanis a legkönnyebb prófétának lenni, hiszen a jelenből mindig hátrafelé haladunk. Így a jövendő tulajdonképpen maga a múlt, azt pedig nem olyan nehéz megjósolni. Feltéve, ha az ember nem hagyott ki minden történelemórát.

Namármost. A Rohadtbukarestibégetőbagázsnak, amelyet a technika e fejlett korszakában még mindig nem a villanypásztor, hanem a valóságos juhász terelget, szóval ennek a csapatnak korántsem eléggé börtönviselt, báránybőrbe bújtatott szócsöve (már a neve is a bárány hangját utánozza: Mééé-Mééé Sztojka) folyamatosan gondoskodott és gondoskodik arról, hogy a KVSC sikereit azonnal bírói meg egyéb részrehajlásokkal magyarázva állandó feszültséget gerjesszen. Ez a mi Tarisznyásrákunk pedig folyton úgy érzi, hogy neki erre felelnie kell. Tehát máris bemegy, helyesebben (vagyis rákosabban) befarol az utcájába. És ezzel a saját játékosainak árt a legtöbbet. Innen (is) jöhet a frusztráció, hiszen több száz percen, azaz egész meccseken keresztül nem tudnak gólt lőni azok, akik az aktív focikarrierjük során is több telet láttak már, mint amennyi még hátravan belőle. Mármint a karrierjükből. Nekünk nem ificsapatunk van, hogy a rutin hiánya eredményezze az eredménytelenséget. De ezzel a folyamatos feszültséggerjesztéssel (mert ugye, vannak elektromos feszültséget gerjesztő rákfajták meg zsibbasztó ráják is) a mi Tarisznyásrákunk képes a tevékeny sportolói életük delelőjén túl került játékosok morális szétzüllesztésére is.

Mindez korábban nem volt jellemző a KVSC edzőire. A klubelnökre igen. Ő szokott vissza-visszavágni időnként a Róla elnevezett Megmondtammárhogy-lenemíromanevéthogyrohaggyonmeg fővárosi csapat tulajdonosának agymenéseire. Már ha van neki olyan. Mármint agya, ami menésnek indulhatna. Mindeközben az éppen aktuális rövidpórázon tartott főlegvári edző nyugodtan végezhette a dolgát. Ebbe belefért az úgynevezett mentorság is, a fiúk lelki egyensúlyának ápolása à la Andone vagy Laci. Tarisznyásráknak azonban – Rednic ocsmány emlékezetű regnálását némileg kivéve – szinte egyetlenként, nemcsak szabad kezet, hanem szabad szájat is adtak. És azóta sem verték be. Ez a nyilvánvaló mulasztás egyre aggasztóbb. Ő elvileg ilyen menedzser-típusú edző lett ugyan, csak ehhez néhány dolgot meg kellett volna tanulnia, ami retrográd tarisznyásrák-jellegéből adódóan nehezen megy neki. A rák ugyanis folyton a visszapillantó tükörből akar vezetni. Ez viszont csak abban az esetben hatékony stratégia, ha egyáltalán nem akarunk előre haladni. Márpedig az első gól után jobbára tarisznyásrákká alakítja a csapatot is, főleg ami a védekezést és a hátrálást illeti. A focihoz lehet, hogy ért, de azt emberek játsszák. Legalábbis emberszabásúak (ld. pl. az Evra névre hallgató főemlős-díszpéldányokat, akiken már a jól irányzott franciakulcs sem segít). És aki a focit játszó emberekhez nem ért, az a focihoz sem ért igazán.

Ha valamire jó lehet ez a válogatott-szünet, akkor a fejekben való rendcsinálásra mindenképpen. Ehhez azonban Tarisznyásrák és Állandó Jellegű Tettestársai fejében kellene nyolc napon túl sem gyógyuló, azaz megmaradó rendet csinálni. A kísérlet pedig nagy valószínűséggel csak az anatómiai szempontból alig feltételezhető „központi intelligenciára” derült égből lecsapó ólmosbottal volna eredményes. Ettől talán megjönne Tarisznyásrák, a Chelsea és a CIA, azaz ChelCIA (ejtsd Cselszíjáé) Titkos Szolgájának azon kevés intelligenciája, amellyel felismerhetné a megoldás nevetséges egyszerűségét. El lehetne-e azt képzelni, kedves Asztaltársak, hogy a Börtöntöltelékvezérelte csapat és a juhász szűrét a stúdióikból még sokáig ki nem tevő bukaresti „mioritikus” lakájmédia egyszercsak hiába ugat/béget/mekeg/vonít/bőg/kérődzik etcetera, mert a mi edzőnk a füle botját sem mozgatva végzi a munkáját, és az agyilag lenyugodott csapat rutinból, a lehető legblazírtabb pofával sorra nyeri a meccseket? Vagy ez csupán egy párhuzamos univerzumban képzelhető el, ahol nincsenek Titkos Szolgák, degeszre tömendő tarisznyák, feszültséggerjesztő, hátráló rákok, bárányhangon bégető ordasok, felaranyozott juhászok és felcsatolandó Cselszíjak? Kiderül. Addig is hadd kérjünk a Cselszíj mellé közönséges józanészt a Titkos Szolga fejébe. Hajrá KVSC!