Gyűlölni jó dolog, de gyűlölködni még jobb! Bár látszólag társadalmi megvetés tárgya a gyűlölködés, valójában a hétköznapjaink szerves része. Ha csak egy pillanat erejéig zárójelbe tesszük személyes hiúságunkat és levetkőzzük a szocializációnk során elkerülhetetlenül ránk tapadó álszentséget, akkor el kell ismernünk, hogy egyáltalán nem idegen tőlünk a gyűlölködés. Ha pedig megengedjük magunknak azt a luxust, hogy legalább önmagunkhoz őszinték vagyunk, akkor be kell ismernünk férfiasan (hölgy olvasóink természetesen nőiesen), hogy többször is rajta kaptunk saját magunkat, hogy épp hevesen gyűlölünk valakit vagy valamit. Mi köze ennek a KVSC-hez, vagy egyáltalán a focihoz? Tovább után kiderül (vagy nem).

Bizonyára már maga a bejegyzés címe is értetlenséget szült bennetek, Tisztelt Asztaltársak. Még hogy ti kértetek posztot a gyűlölködésről? Igazán hallatlan! – gondolhatjátok némi joggal. Azonban, sőt, de! A Román Kupa-sorsolást beharangozó posztnál Andor88 asztaltársnak is azonnal feltűnt, hogy a legtöbben a városi rivális elleni meccsre vágytok. És akkor ezzel a mondattal máris túlléptük az e havi eufemizmus normánkat. Idézem asztaltársunk bejegyzését: „Keg, kielemezheted a blog látogatóinak szadikus hajlamait. Több mint fele az „U” lemészárolására voksolt. 🙂 ” Ám legyen.

Ha virtuális asztaltársaságunknak végül nem is több mint fele, de jelentősebb hányada, csaknem 40 százaléka szeretne városi rangadót látni. Márpedig akárhogy csűrjük-csavarjuk, mégiscsak oda lyukadunk ki, hogy valószínűleg azért, mert gyűlölködni jó dolog. Helyben vagyunk, Tisztelt Asztaltársak. A városi derby ugyanis ma már semmi másról nem szól az öncélú gyűlölködésen kívül. Ez valószínűleg így van Rómában, Milánóban és Manchesterben is. Amitől a mi esetünk egy kicsit más, az a gyűlölködés nemzetiségi, vagy ha úgy jobban tetszik etnikai színezete. Olyan ez, mintha egy mérges gombából készült paprikáshoz egy kis ciánt kevernénk.

De miért is jó dolog gyűlölködni, ha szörnyű? Ha éppen reggeli, ebéd vagy vacsora közben olvassátok a bejegyzést, akkor javaslom: hagyjátok most abba és csak evés után folyassátok. Őszinte sajnálatomra ugyanis kénytelen vagyok borzalmas dolgokat mondani. Gyűlölködni azért jó, mert közösségteremtő ereje van. Nem hiszitek? Gondoljatok csak vissza, amikor egyetemistaként az évfolyammal elmentetek kávézni és ott kitárgyaltátok az évfolyam hülyéjét, szarkazmussal vastagon megspékelt megjegyzéseket sütve el a rovására. Ugye, hogy azonnal jobb lett az asztalnál a hangulat? Nem véletlen, hiszen a hülyék, ostobák kávézás közbeni rituális kigúnyolása azonnal megteremti a közös nevezőt a poétikusan ifjú diákság köreiben. Sőt, attól tartok ez felnőtt értelmiségi körökben is része a dolgos hétköznapoknak.

Ha pedig gyűlölködni ilyen jó dolog, ugyan már milyen alapon várhatjuk el holmi futballultráktól, huligánoktól, – köztörvényes bűnözői részlegükről nem is beszélve – hogy megfosszák magukat a gyűlölködés közösségi élményétől? Ez tartja egyben azt a csürhét, amely képes 9 éves gyereket leköpni, hétvégén lazító családokra erőszakkal rátámadni – hadd gyűlölködjek én is egy sort, ha már az ilyen jó dolog. Ha már itt tartunk, épp az imént került a kezembe egy hangszalag, amelyen Bogrács Huba halható, amint épp Sir Humphrey Applebyvel beszélget.

– Szóval te utálod az ultrákat?
– Kikérem magamnak ezt a hangnemet, Mr. Bogrács! Tudtommal nem ittunk pertut!
– Hogy te mekkora köcsög sznob vagy! De legyen kedved szerint. Szóval utálja az ultrákat, Sir Humphrey?
– Ugyan, dehogy. Nem tudom honnan veszi ezt a badarságot. Csupán kifejeztem meggyőződésemet, hogy a társadalom perifériáján elő kétes egzisztenciáknak agresszív, futballmérkőzések előtt, után és közben anyagi és erkölcsi károkat okozó részét célszerű lenne deportálni.
– Hová?
– A Holdra természetesen. Sajnos ez túl költséges, ezért jobb híján elég lesz egy lakatlan szigetre szállítani a jómadarakat átnevelés céljából.
– Tehát gyűlöli őket!
– Ugyan már dehogy! Én vagyok a legnagyobb jóakarójuk! Befizetném őket az állam pénzén egy életre szóló nyaralásra. Sőt! Baseball ütőkkel is felszerelném őket, hogy lehetőségük legyen őszinte érzelmeik kifejezésére, amikor rivális szurkolói csoportokkal futnak össze.
– Tehát egymással veretné agyon őket?
– Ez nyilvánvaló ostobaság! Ember, hogy mondhat ilyet? Én csupán biztosítanám számukra azt a szabadságot, hogy azzal foglalkozhassanak, amit a legjobban szeretnek úgy, hogy közben nem tesznek kárt a mi köztereinkben. Igazi win-win szituáció. De úgy hallottam, Mr. Bogrács, hogy ön radikálisabb megoldás híve.
– Nos, hogy őszinte legyek a humanista énem nem tudja elviselni az erőszak gondolatát sem. A cinikus, szociopata énem pedig egyszerűen közéjük lövetne .

Ilyen ártatlanul, mit sem sejtve beszélgetett egymással Bogrács Huba és Sir Humphrey. Szerencsére résen voltunk és idejében sikerült beszerezni a hangfelvétel átiratát, maga felvétel ugyanis megsemmisült. Lám-lám, még a mi jámbor Bogrács Hubánk sem mentes a gyilkos indulatoktól. Akinek életében nem jutottak eszébe hasonló gondolatok, az szóljon és intézkedünk, hogy szenté avassák. (Legfeljebb nem sikerül.)

Ez egyébként az egyetlen baj a gyűlölködéssel, hogy további gyűlölködést szül. Ezzel még úgy-ahogy együtt lehetne élni, de sajnos olykor-olykor fizikai erőszakba torkollnak a dolgok. Ellehetetlenül a párbeszéd és még a legjámborabb emberben is felüti a fejét a gondolat, hogy nem marad más mód a nézeteltérések rendezésére mint a másik fizikai megsemmisítése. Azt pedig ugye nem nehéz belátni, hogy ez a gondolat már nem építi, hanem rombolja a közösséget. Ha a rombolás állami mérteket ölt, azt szokták úgy hívni, hogy háború. Ugye nem kell konkrét példákat említenem? Attól tartok az arany középút megtalálása a közösségépítés és a mindent leromboló, öncélú gyűlölködés között olyan kihívás, amelyre az emberiség még nem talált megnyugtató választ.

Nos, kedves emberek, nyájas és nyájatlan olvasók, ha nem tetszett ez a bejegyezés, akkor közöljük, hogy a felelősség kizárólag Andor88 asztaltársat terheli. Álljon itt e poszt örök tanulságul: vigyázzatok, hogy mit kértek ezen a blogon, Tisztelt Asztaltársak, mert akár még az is előfordulhat, hogy a kívánságotok teljesül.