cfr_astra_tadeFáj még a kupakiesés, de az élet megy tovább. Van még hátra 11 bajnoki meccs a szezonból, és hiába tudjuk, a CFR sorsa nem a pályán dől el ezen a tavaszon, azért jó lenne végre megmutatni, hogy több van ebben a csapatban, mint a tavaszi eredmények. Nyolc nap alatt három meccs jön, kezdésnek egy giurgiui túrával.

Hogy több van ebben a keretben, mint a Trică által összekapart 2 pontocska, azt mindannyian jól tudjuk. Ősszel Laci maximumközelit hozott ki a rendelkezésére álló keretből, tudjuk, hogy tudnak focizni ezek a fiúk. Tricának viszont nem sikerült gyorsan begyűjteni a morálisan is fontos első győzelmet, a kudarc-spirál pedig görcsössé tette a csapatot: még azokon a meccseken sem sikerült nyerni, amelyeket taktikai szempontból kontrollált (Ceahlăul, Steaua, Medgyes és a két kupameccs).

Papíron ugye egyelőre George Ciorceri a főnök, de ő Trică mellett is csupán névlegesen volt vezetőedző, az Astra ellen alighanem az immár harmadszor beugró Dican Feri fog meccselni. Sok újdonságot nem várhatunk tőle, két nap alatt kellett felráznia egy érthetően elkeseredett társaságot. Gond azonban az ellenfélnél is bőven van, az ugyanis soha nem jelent jót, ha egy csapat tulajdonosát két napal a mérkőzéás előtt ítélik két és fél év letöltendőre. Ioan Niculae nélkül kicsit nyugisabb lesz a román foci, bár ezt sajnos alig 24 óra alatt felülírható a juhász szabadulása. Kirobbanó formában amúgy sincs az Astra, tavasszal csak két meccset nyert, edzőváltás is volt már náluk.    

andrei_tincAz elmúlt napokban nem volt időnk foglalkozni a csapat új szerzeményével, Andrei Tânc (fotó) játszott a téli felkészülési meccseken is. A 30 éves, resicai születésű játékost Trică középső védőnek hozta, de ősszel a Rapidnál rendszeresen jobbhátvédet játszott. A Liga 1-ben eddig 30 meccse van, korábban volt a Tordai Arieşul (2009), a Bihar FC (2009–2010, 2012–2013), az UTA (2010–2011) és a Nagyszebeni Voinţa (2011–2012) játékosa is.

Ilyesféle kezdőket várunk

Astra: Lung jr. – Gorupec, Oros, Ben Juszef, Junior Morais – Florescu, Takajuki – De Enache, Alibec, Amorim – Budescu. Eltiltva: Wolakiewitz, Yahaya. Sérült: Găman, Fatai, Tembo. 
CFR: Mincă – Jakolis, Larie, Ene, Camora – Csanturia, Muniru, Petrucci, Păun – Doré, Tadé. Sérült: Guima, Deac.