Amíg egy hete minden kimaradt a Sănătatea ellen, most szinte minden bement a kudzsiri kohászok hálójába, 6-0-ás első félidő még a blogszerkesztőség első tagjának sem adatott meg, pedig KEG kollága még a Zalatna elleni legendás 10-0-t is látta 2003-ban. Alakulgat a csapat, bár a próbajátékosok sorsáról aligha lesz gyors döntés.
Hiába látszott, hogy jobb csapat a Kudzsir, mint a Zöld Vírusok, másfél perc után 2-0 volt az eredmény, mert a csapat első két akcióját tökéletesen végigvitte. Az első félidő közepén beeső KEG cimbora öt, McPásztori hat gólról maradt le, előbbi ráadásul alig hitte el, hogy „Deac van a Deac mezében”. A két csapat közti sebességkülönbségnek köszönhetően a KVSC könnyedén ment át a vendégek védelmén, és ha ki is maradt pár helyzet, ezen most senki se bosszankodott.
A második félidőben aztán jöttek a fiatalok és a próbajátékosok, utóbbiak közül Sergiu Arnăutu (Bukaresti Juventus Colentina) profi lesipuskás csatárnak tűnik, Dragoş Firţulescu (ősszel Dinamo) pedig rettentő ügyesen terelgeti a bőrt, de a beadásai pocsékek voltak. Az ő esetében elég nagyok a fenntartásaink, mert túl gyakran cserélt csapatot az elmúlt időben. Az ősszel a Rapidnál játszó két védő körül a középen játszó Andrei Tânc volt a magabiztosabb, míg Cătălin Savin lelkes, de kissé fejetlen focit tolt a jobb oldalon. A két kapusnak egy-egy nagy védése volt, de a beadásoknál és kirúgásoknál Mincă sokkal határozottabb és pontosabb volt.
A jövő héten elmegy tíz napra Horvátországba a csapat, addigra Tiago Lopes is visszatér, és a hírek szerint Csanturiát is sikerült ismét kölcsönvenni fél évre a Hellas Veronától. Bár hivatalos bejelentés még nem volt, Szusics aláírt a Şerif Tiraspolhoz, Felguieras, Tadé és Guima helyzete viszont a levegőben lóg, bár aligha látjuk még őket a KVSC-ben focizni. Úgyhogy a jelek szerint azért elég korrekt csapat lesz tavasszal is a Fellegváron.
És ha valaki nem értette, miért pont a Kudzsirt választotta ellenfélnek a CFR, elég volt odapillantania a vendégek cserepadjára, ahol Cristian Coroian töltötte be a vezetőedzői tisztséget, és csodálatra méltó nyugalommal vette tudomásul, hogy a meccs első felében gólra gólt szed be csapata.
CFR–Kudzsiri Metalurgistul 8-0
CFR I. félidő: Vâtcă – Savin, Larie, Tânc, Camora – Muniru, Petrucci – Deac, Costea, Jakolis – Jazvic.
CFR II. félidő: Mincă – Savin, Ene, Tânc, R. Pop – Veres, Stana – Firţulescu, Arnăutu, Păun – Carter.
Gólszerzők: Jazvic (1., 10., 41.), Costea (2., 32.), Jakolis (27.), Arnăutu (61., 63.)
Fotók: Cantor Zoltán
43 hozzászólás @ Kinyílt a gólzsák
No.. a sportmédia már Cartert is elpasszoltatta Trica-val… nem mintha meglepődnék. Csak azért számolgatom ezeket a melléfogásokat, mert egyre jobban és jobban esik, hogy a pletykaostromból a csapat szép lassan, némán kiemelkedik.
Sport? média?? inkább szennylap, annak is az alja..
Jó kis sétagalopp volt ez a vasutasok számára. Amit nem értek, hogy lőtt-e Carter vagy nem gólt? Egyes helyeken úgy szerepel.
Ez attól lehet, hogy Arnăutu egyik góljánál Carter ért hozzá utoljára a labdához mielőtt az a hálóba került. A helyszínen többen, köztük én is, úgy látták, hogy ez a gólvonal előtt történt, de úgy néz ki valójában már túl jutott a labda a gólvonalon, amikor Carter beljebb segítette. A bíró könyvelése ilyenkor a mérvadó, a lelátóról meglehetősen nehéz volt megítélni. Na mindenesetre ez áll a dolog mögött. 🙂
Értem. KEG kartárs köszönöm a felvilágosítást.
Ezt az eredmenyt Kopereckiek ellen is elfogadnam.
Én csak idegenben, hazai pályán igazi gálát várok.
Ez a Firtulescu srác lehúzott az NB1-ben egy szezont, hogy akár egyetlen emlékezetes pillanata lett volna.
Felgueiras, Tade, Guima – van hír róla, merre veszik az irányt? A Videoton első számú opciója Tade lett volna, de ő nem akart ide jönni. Mondjuk, megértem, azért olyan félszezont futott, hogy egy kínai millió eurós szerződés (nem a klubnak, neki) is kinézhet neki.
A kezdő azért elég pofás lesz, a bajok a cseresornál kezdődnek.
Vidinél Ivanovszki golal mutatkozott be talán Tadé azért nem akar oda menni 🙂
„Eddigi pályafutásom legprofibb klubja a Videoton…”
Tud nyilatkozni ez a Mirko fiú.
Hát bizonyos szempontból nem sokat tévedett. Nálunk fél év alatt sok jót nem láthatott. Pénz nélkül csapatot működtetni nem profi dolog. Őszintén, de ez magán vélemény.
Ja, és a hozzászólásra reagálva.
Mi köze Tade-nak Ivanovszki góljához? Nem értettem.
Úgy tűnik a KVSC-nél mindig minden jobban oldódik meg a vártnál (bár most ezt nem akarom elkiabálni).
Normális körülmények között sem lenne meglepő, ha az átigazolási időszakban, néhány játékos elhagyja a csapatot!
Vicces volt fiúk , de most gyertek vissza a realitásba is!
„Kupát a Szamospartra
Fair-play díjat a Fellegvárra! ”
Nálam ez lesz a tavasz mottója;)
Hú de nem érted a lényeget,ha meg is nyeritek a kupát,hiába nyerítesz,mert úgysem indulhattok a nemzetközi kupákban,fizetésképtelenek vagytok,felfogtad.Dísznek csak úgy biztosan nem fogjátok megnyerni.:-)
Ojé!! Mi van veletek fiúk? Újabban valami furcsa szereket osztogatnak nektek a meccseken szendvicsek helyet?
Artex, figyelj megproballom elmagyarázni. A kupát mindenki megnyerheti , elméletileg a legalsóbb osztályban szereplő utolsó helyezetje is! Dísznek is akár!
Lassan felvillanó fények? Vagy csak szünetjel még mindig?
„Kupát a Szamospartra,
Fair-play dijat a Fellegvárra!”
Na épp a pingvinek fogják megmagyarázni, mi a fair-play. Hová jutott a világ…
Manó Úr! Csináljon egy cipzárt Koperecki „U”r szájára, legyen szíves!:)
Amilyen fair bármelyik csapat a Liga1-ből, ha nincs igazi tétje, simán eladja ugyanannyiért vagy többért, mint amennyit győztesként kapna. főleg ha anyagi nehézségek vannak. és főleg, hogy ezek mellett mindegyik csapatnál van olyan, akinek a zsebébe amúgyis elférne, még ha csődbe is megy a csapat 🙂
Álmodozol. Akkor fogtok Koperecki kupát nyerni amikor repülni fognak a pingvinek
http://m.youtube.com/watch?v=VXE-GSawua0
🙂
„Kupát a Szamospartra
Fair-play díjat a Fellegvárra!”
Csakhogy ez a BBC egyik legjobban sikerült április elsejei átverése. Sajnálom, a pingvinek nem repülnek, ti pedig ismét megkapjátok ami jár.
Arra ertettem, hogy amikor repulek a pingvinek a szamosparton. 🙂
Hagyjátok, úgysem maradt más neki, csak a szájjáratás. Mi ebben a szezonban 4 derbin vagyunk ott, ő jó ha összesen látott ennyit.
Na és mi lesz az együtthatókkal a Európa-ligában,ha meg sem jelentek.Nem hinném,hogy azt a luxust bárki is megengedheti nektek,csak azért,hogy az a dísz ott virítson a vitrinben.
Nem csinálok ebből presztízskérdést. Nem a derbik hanem a döntő érdekes számunkra az idén!
Artex ,te meg ébredj már fel mert már nem vagy vicces!:) Mi köze van egyiknek a másikhoz? Indul majd valaki más helyettünk Europába. Hol itt a gond?
„Kupát a Szamospartra ,
Fair-play díjat a Fellegvárra!”
Akkor lattok Ti kupat a Szamosparton, amikor Arpi majd kiallitja a Vagohid teri autoszalonjaban….. (a Szamos partjan).
Egyebbkent milyen izu a makk amirol almodoztok?
A citynews cikkez egy bizonyos Felipe Nascimentoról, egy Benfica-nevelés portugál U-válogatott támadó középpályásról. Elvileg a Kudzsir elleni edzőmeccset is jelen volt. Tiago Lopes is visszatér, Koperecki reszkess!!! 😀
Koperecki, hagyd abba, légy szíves. Okosabb vagy te annál, hogy hivatásos trollkodásodat egy szinttel magasabbra emeld.
Én bírom ezt az egy személyes harcodat, de azért van egy szint, ami alá nem érdemes süllyedni (régebben jó pár emberben emelted a vérnyomást, másokat megmosolyogtattál, de egy ideje már csak a virtuális pofonfát rázod ezerrel, ráadásul előre megfontolt szándékkal).
Jó ez így neked?
(tényleg bírom a szélmalomharcot, de azért na…)
OK! Megfontolom a dolgot de nem igéretem semmit:)
„Kupát a Szamospartra
Fair-Play díjat a Fellegevárra!”
Koperecki „Ur” a mottógyártó és a mottósokszorosító. A hihetetlen képességű és sokrétű ember!
Bár most becsúszott neki plusz egy ‘e’ betű!
A nyomtatott Gazeta szerint Árpi miután a TV jogokat eladta 12 misiért a Diginek, teljes mellbőséggel térne vissza a csapat mellé. De optimista lett mindenki!
Nem csak a nyomtatott sajtóban jelent meg:Arpy is BACK! CFR Cluj poate redeveni o forta in Liga I dupa tunul financiar dat de Paszkany! Prima mutare a patronului
Szerintem ez csak mese,AP nem fog kolteni a csapatra,magasrol sz…k a csapatra es a szurkoloira.Penz beszel ,kutya ugat,neki a zsozso kell.
Haromszor elverni az u-t egyetlen tavasz alatt,hat az szep lessz.Kopereckit meg ne bantsatok.Nem szabad neki almodozni?Nem szep toletek.
Kiváncsi vagyok, hogy leigazolták-e Catalin Savin-t? Ő már biztosra veszi fb.oldalán. AMúgy udvarhelyi születésű, tökéletesen beszél magyarul s anno korosztályba együtt rúgtuk a bőrt 🙂 hogy játszott? Üdv minden Asztaltársnak.
Te szekelycsavo,ez nem csak beszei hanem ir is.Na lassan,lassan magyar csapat leszunk.:-))
„beszel”
akkó jöhet esmenn, hogy: „afarő ungurííí” – már lassan hiányzik 😀
Lessz,ne felj,plane ha el is kalapaljuk oket,tehetetlensegukben mast nem tudnak majd tenni.A valosag az hogy ennel tobbet sosem tudtak.
http://www.nemzetisport.hu/minden_mas_foci/romania-24-pontos-levonas-fenyegeti-a-cfr-t-2390903
Ez mi?
Nem lesz itt semmiféle pontlevonás, de amúgyis az „n” előtt végeznénk ha 30 pontot vonnának le akkor is.