A felcsúti kiruccanás után az ETO Park melletti M1-es edzőpályára látogattunk, hogy megtekintsük, miképpen fogadják a győriek a KVSC látogatását. A mérkőzés egyetlen gólja ellenére szép küzdelmet láthattunk és újabb kolozsvári győzelemben lehetett részünk.

A találkozó előzményeihez tartozik, hogy az ETO honlapjának szerkesztője ismét „lecséféréklúzsozott” bennünket, amellyel – nem utolsósorban KEG kartársnak köszönhetően – bizonyos női felmenők és nénikék térgye kalácsát juttatta eszünkbe. De az ilyesmit mi már fel se vesszük. Már csak azért sem, mert mink körülbelül annyira vagyunk „cséféréklúzs”, mint amennyire Eto’o az ETO csatára…

A kezdőcsapat kellemes meglepetése Szuper Márió volt, akiről odébb még szó esik. Gondom volt viszont a 23-as számú játékosunkkal: ezt a mezt elvileg Ene kellene viselje, de valamilyen okból Larie öltötte magára. Szóval, a kezdő: Felgueiras – Szusics, Larie, Rada, Camora – Monroy, Muniru – Jakolis, Negruț, Deac – Ogbu. A meccs elején közvetlenül Costea mellett ültünk, akit most nem neveztek be a keretbe. Miután aláírta a fiam mezét, olyan hamisítatlan ritmusú és stílusú déli napraforgómagozásba meg szövegelésbe kezdett, hogy még lefényképezni is szégyelltem.

A kezdeti „kóstolgatás” után a mieink egészen jól belejöttek a játékba. A meccs képe nem sokban hasonlított a felcsúti pöcihez. Az, amit az ETO honlapján közzétett összefoglalóban mondtak, miszerint a meccs elején a győriek teljesen beszorítottak volna minket, finoman szólva is enyhe túlzás. De hát a magyar fociban mi nem az? Volt néhány kemény belépés is – többnyire a győriek részéről –, amely Laci mesterből ismét kiváltott néhány aranyköpést. Természetesen ismét az ő közvetlen közeléből figyeltük a mérkőzést. Finom csemege volt hallgatni, amint hamisítatlan máramarosi hanglejtéssel dobja be a legválogatottabb pesti csibészdumákat.

A 13. percben Camora majdnem megszerezte a vezetést: az ellenfél tizenhatosának bal sarkáról lőtt labdája kevéssel hibázta el a győriek kapuját. A 22. percben a kapu torka felé törő Deac orrát szinte súrolta a bal oldalról érkező beadás: viszketett is neki még majdnem egy fertályóráig. Aztán jött két győri ziccer a 26. és 29. percekben, de nemhogy Szuper Máriónak, hanem a védőknek is alig akadt dolguk: a csatárok mindkettőt rugby-kapuba szánták, így csak a labdaszedő gyermekeknek okoztak némi többletenergia-befektetést, hiszen a szomszédos műfüves pályán is végig kellett szaladniuk a játékszer visszahozataláért.

A meccs tele volt meglepetésekkel. Olyat is láttunk, kedves Asztaltársak, hogy Ogbu a 38. percben a tizenhatoson belül elveszítette, majd visszaszerezte (!) a labdát, ráfordult a kapura és lőtt: méghozzá nem a kapusba (!), hanem egész tűrhetően helyezte, így a kapusnak szó szerint védenie kellett. Erre jött aztán Ene alias Larie két fejese a 43. és 45. percekben: először kevéssel fejelte mellé Deac szögletét, de másodszorra már a szabadrúgás-beadásból kobakozott labdája irgalmatlanul a győri hálóban kötött ki. Félidő végére megvolt hát a vezetés.

Szünet után megint úgy sétafikáltak a fiúk ki-be a pályára, hogy a komolyabb világvárosok korzóin sem különbül. Tadé jött Jakolis helyett. Amadio Felgueirast váltotta. Majd következett a Negruț-Lopes csere. Az 52. percben Ogbu helyett Haminu lépett pályára, de most sem mutatott jobb formát a felcsúti szereplésénél. Az 57–59. percekben Deac három szögletet is elvégzett, és a harmadik igazán veszélyes lett, mert Ene alias Larie csak paraszthajszállal fejelte a kapu mellé. Radát és Lariét Guima és Joao Paulo váltotta.

Laci mester mindvégig sziporkázott a pálya szélén, és nem ritkán szólt oda hamiskásan vagy méltatlankodva a győriek edzőjéhez, Horváth Ferihez, akivel négy évig csapattársak voltak a Fradiban. Amikor egyik-másik győri játékos keményebben odalépett vagy odarúgott, Laci mindig odaszólt: „Te Feri! Te mire tanítod ezeket a csávókat? Az ETO amerikai futballt játszik?”  Miután a bíró nem fújt be két győri kezezést, a harmadiknál pedig tétovázott, bekiáltotta a bírónak: „Most már hagyd békén, mert átmentek kézilabdába!”  És igaza volt, hiszen Maradona és Thierry Henry már régen bizonyították: ha tovább akarsz jutni, jól kell tudnod kezelni a labdát. Nekünk ezért is esett olyan jól a franciák tegnapi veresége.

A fentiekkel együtt edzőnk a jó megmozdulásokat is díjazta. A 65. percben a veszélyes győri beadás után átszólt az edzőtársnak: „Ferike! Ez jó volt! Na, ilyeneket mutassál még!”

Miután Jaime váltotta Munirut, a 67. percben bejött Veres Szilárd és Stana. Szilárd pár perc múlva meg is kapta a csapatkapitányi karszalagot a leballagó Deactól, akit Camorával együtt hívott le Laci, hogy beléptesse Țârleát és még valakit, aki a 62-es számot viselte, de nem tudtam kideríteni, melyik vót… (Valszeg Păun – bmiky voltam…) Közben Joao Paulo fölé fejelte Deac szögletbeadását. Amikor a 85. percben Lopes szépen hárította a veszélyes győri beadást, a KVSC kispadja egyemberként kiáltott fel: „Bravó, Dedeman!” Ez ugyanis Lopes közhasznú ragadványneve a csapaton belül. Még Laci is ilyen megszólítás mellett kiabálta be neki az utasításokat. A győriek szabadrúgásból származó kapufája végül eldöntötte a meccset: maradt az egyébként megérdemelt 1-0-ás kolozsvári győzelem.

A találkozó végén két fontos érzelmi momentumra is sor került. A fiam dedikálta és átadta Szuper Máriónak azt a fényképet, amelyet róla az Isztambulban kivédett büntetőről készítettem. Felgueiras meghatottan vette át, és ő is dedikálta Andrisnak a kép másik példányát. Ugyanígy cselekedtünk Veres Szilárddal is: így most már két dedikált fénykép is van a birtokunkban. A Camorával készült fénykép már csak hab a tortán: egyszóval pazar volt a győri kiruccanás. Igazi Győri Édes, méghozzá az eredeti recept szerint. Hajrá KVSC!