Az első magyarországi edzőmérkőzés 2-0-ás győzelmet hozott a KVSC együttesének. A fiúk a Puskás Akadémia együttesével mérték össze erejüket. Régi és új arcok, régi és új mezszámok labirintusában próbáltunk eligazodni – mérsékelt sikerrel. Felcsúton járt a Kolozsvári Vasutas blog.

Nem mindennapi izgalommal telt a fiam tegnapja. Reggel óta tudta, hogy ha jól viselkedik, meglepetésben lesz része. Mikor azonban a felcsúti Puskás Akadémia előtti parkolóban kiszedtem a csomagtartóból a KVSC-pólót, a sapkát és a sálat, majdnem kiugrott a bőréből örömében. Miután örömkönnyek közepette kiderítette, hogy én vagyok „a világ legjobb apája”, már minden részlet összeállt ahhoz, hogy valóban jól szórakozzam.

A meccs előtt Andris az edzőpadra könyökölve figyelhette, amint Camora éppen a cipőjét fűzi. A fiatalember még oda is kacsintott neki, és ettől aztán máris szárnyakat kaptunk. Laci mester a következő együttest küldte pályára: Amadio – Szusics, Ene, Rada, Camora – Monroy, Muniru – Deac, Negruț, Costea – Ogbu. A mieink elég jó ritmusban kezdték a mérkőzést, amelynek legjobb epizódjai között szerepeltek az edző utasításai, bekiabálásai és poénjai. Bmiky kartárs tanácsát megszívlelve a vendégcsapat edzőpadja közelébe ültünk, így végigélvezhettük, sőt időnként a magyar nézők számára fordíthattuk is Laci egyik-másik „csemegéjét”.

Az első gól meglehetősen hamar, és a játék addigi képe alapján megérdemelten jött. Kb. a 17. percben (saját órám szerint) Deac jobbszélről, szabadrúgásból származó beadását Negruț tökéletes pontossággal fejelte a hosszú alsó sarokba. Ejsze még Buffonnak vagy Casillasnak sem lett volna sok esélye szögletre hárítani. Andris fiam persze rögtön megjegyezte: szép fejes volt, de Szuper Márió ezt is védte volna. Ő viszont végig ott csücsült a kispadon, de hát róla már rég tudjuk, hogy mit tud.

Volt még egy-két emlékezetes megmozdulás az első félidőben, noha világosan látszott: ez itt még „a kocogó mozgalom” kezdeti fázisa. A 28. perc táján Negruț sikeresen betört az ellenfél tizenhatosába, és miután két védőt is kicselezett, egyikük büntetőgyanús mozdulattal szerelte. A bíró nem adta meg, de mink csak mosolyogtunk. Laci pedig megdicsérte a bátor fiút.

Aggasztóbb volt látni viszont, hogy az első félidő vége felé Deac egyre nehezebben mozog. Laci hirtelen tükörszélsőkkel kezdett játszani: Costea cserélt helyet Deackal, de ennek tulajdonképpen semmi köze nem volt a taktikához. Az edző ugyanis így kiáltott Deachoz: „No, úgy látom, sántikálsz! Gyere át erre az oldalra, hadd gyógyítsalak meg!” Mert ugyebár a balszélső folyamatosan Laci előtt kellett produkálja magát az első félidőben, hiszen jobbról balra támadtunk. Szidta is időnként Costeát, mint a bokrot, jelezve, hogy ez edzőmérkőzés, nem pedig nyugdíjas szakszervezeti amatőrök bulija. Az első félidő végére viszont mégis le kellett cserélni Deacot: Jakolis állt be helyette. Mint kiderült, egyáltalán nem fölöslegesen.

A második félidőben aztán több ízben is komolyabb mennyiségű cserét láthattunk. Még a mezek száma alapján is nehéz volt néha azonosítani, kik is álltak be tulajdonképpen. Tádét simán kiszúrtuk. Veres Szilárdot szintén a maga igazi magyar futballra emlékeztető 63-as, azaz hat-hármas mezével. A 64-es számmal az állítólag próbajátékon levő Haminu lépett pályára Ogbu helyett. Aztán jött Vâtcă, Jaime, Tiago Lopes, Larie, Joao Paulo, Țârlea (Costea helyett), illetve 11-es számmal Stana. A mérkőzés egyik fénypontja volt számunkra, amikor az edző ismét Verest szemelte ki csapatkapitányi szerepre. Noha életkorban és futballkultúra terén ő már túl van a Verne-féle tizenötéves kapitány szerepén, az arca alapján azonban még simán rá lehetne fogni.

A második félidőben némileg lazáztak a fiúk, így az ellenfélnek is akadt néhány forró helyzete, de egyiket sem sikerült értékesíteniük. Amikor pedig Jakolis a jobbszélről betörve kiharcolta a büntetőt, Tadé már csak formaságot teljesített a 2-0-s végeredményhez. A büntető kiharcolásának előzményeihez tartozik, hogy mikor Jakolis még kívül volt az ellenfél tizenhatosán, és éppen farkasszemet nézett a védővel, Laci mester hatalmas hangon bekiáltotta neki kb. 65 méterről: „Kerüld meg balfelől, mert nem tud semmit!” Mi hatalmasat nevettünk, Jakolis azonban pontosan így cselekedett, és már csak szabálytalanul tudták őt megállítani.

A rendkívül jó hangulatú mérkőzés után sikerült lencsevégre kapnunk az edzőnket, akivel pár kedves szót is válthattunk. Amikor viszont a fiamat az újdonsült kapitánnyal is lefényképeztem, és mosolyogós kézfogás után elbúcsúztunk, Andris valami hihetetlen férfiúi őserő birtokában odasúgja nekem: „Apa, a testemen éreztem Veres Szilárd izzadtságát!” Aznap este alig lehetett megfüröszteni. Szép volt, fiúk! Várjuk a következőt!