Nem úgy indult ez a szezon, hogy szembejön majd a CFR valamelyik korábbi edzője, de azzal, hogy Miriuţă Laci lett Dan Alexa utóda Chiajnán, megváltozott a helyzet. Lássuk hát, hogy az elmúlt 15 év fellegvári trénerei mire mentek, amikor az ellenfelet irányították.
Röviden és tömören: nem sokra. Egyedül Aurel Şunda mérlege pozitív, egy Jiullal elért 5-1-es győzelemnek köszönhetőn (Dorinel Munteanu volt az áldozat), Toni Conceicao egyetlen meccsén veretlen maradt, miután Brassóval játszott egy 2-2-t Alin Minteuan ellen és ennyi. A többieké többnyire erősen negatív, Pet Rescue például tízből egyszer tudott nyerni a CFR ellen, még a Sportullal 2005-ben (2-1), míg az Urziceni kispadján három döntetlen és négy vereség a mérlege.
Maurizio Trombetta, Andrea Mandorlini, Alin Minteuan, Jorge Costa, Paulo Sergio, Eugen Trică és Dican Feri még egyszer sem meccselt a CFR ellen.
18 hozzászólás @ Fellegvár nem ex-edzőnek való vidék
Pingback: Fellegvár nem ex-edzőnek való vidék | Zongoracipelő
Mindenesetre pikáns meccsek lesznek a KVSC-Chiajna meccsek! Nem a két csapat tudománya miatt, hanem a KVSC-nél történt edzőcsere körülményei miatt! A viszonylag népszerű, de parasztos bánásmódban részesülő Laci feszül neki csapatával, a viszonylag népszerűtlen, de királyi fogadtatásban részesülő Pet Rescue KVSC-jének! Csak nehogy visszaköszönjenek a népmesei motívumok!
Nem tudom, hogy egyáltalán, a múltban megtörténtek-e ilyen esetek? A méltatlanságra gondolok egyfelől, valamint az elbizakodottságra és nagyképűségre másfelől. És volt-e olyan eset, hogy egy bajnokságon belül találkozott-e az elbocsájtott KVSC-edző az utódjával?
volt, de akkor nem kirúgták az edzőt, hanem ő lépett le több pénzért: 2006 októberében Dorinel Munteanu 2 héttel a távozása után már jött is vissza a FC Argessel, és kapott ki 2-0-ra Bergoditól, gól Anca és Semedo.
Dollarel Munteanu ?
Craiova — Chiajna 1-1
Dinamo — Botoșani 2-0
KVSC — Viitorul 1-0
Poli Iași — Gaz Metan 2-0
Sepsi OSK — Juventus 1-0
Temesvár — FCSB 2-2
Voluntari — Astra 2-1
Craiova — Chiajna 1-0
Dinamo — Botoșani 2-1
KVSC — Viitorul 1-0
Poli Iași — Gaz Metan 1-1
Sepsi OSK — Juventus 1-0
Temesvár — FCSB 1-2
Voluntari — Astra 1-1
Craiova — Chiajna 1-1
Dinamo — Botoșani 3-0
KVSC — Viitorul 1-2
Poli Iași — Gaz Metan 2-0
Sepsi OSK — Juventus 2-0
Temesvár — FCSB 0-2
Voluntari — Astra 1-1
Craiova — Chiajna 2-1
Dinamo — Botoșani 3-1
KVSC — Viitorul 2-1
Poli Iași — Gaz Metan 0-1
Sepsi OSK — Juventus 2-0
Temesvár — FCSB 1-1
Voluntari — Astra 1-2
orok meggyszin
2. forduló (július 21-24.)
Craiova — Chiajna 2-1
Dinamo — Botoșani 2-1
KVSC — Viitorul 1-0
Poli Iași — Gaz Metan 2-1
Sepsi OSK — Juventus 2-1
Temesvár — FCSB 1-2
Voluntari — Astra 1-1
koperecki_szilveszter
2. forduló (július 21-24.)
Craiova — Chiajna 2-0
Dinamo — Botoșani 2-1
KVSC — Viitorul 1-1
Poli Iași — Gaz Metan 1-0
Sepsi OSK — Juventus 1-1
Temesvár — FCSB 2-1
Voluntari — Astra 1-0
……. („n”)
2. forduló (július 21-24.)
Craiova — Chiajna 2-0
Dinamo — Botoșani 2-1
KVSC — Viitorul 1-1
Poli Iași — Gaz Metan 1-0
Sepsi OSK — Juventus 1-1
Temesvár — FCSB 2-1
Voluntari — Astra 1-0
Craiova — Chiajna 1-1
Dinamo — Botoșani 2-1
KVSC — Viitorul 1-2
Poli Iași — Gaz Metan 1-1
Sepsi OSK — Juventus 0-1
Temesvár — FCSB 1-1
Voluntari — Astra 1-1
Cra— Chi 2-0,Din- Bot 2-1,KVSC- Vii 1-2,Poli-Gaz 0-1,OSK-Juv 0-0,Tem- FCSB 0-2,Voluntari — Astra 1-1
2. forduló (július 21-24.)
Craiova — Chiajna 1-0
Dinamo — Botoșani 2-1
KVSC — Viitorul 0-0
Poli Iași — Gaz Metan 1-1
Sepsi OSK — Juventus 1-1
Temesvár — FCSB 1-1
Voluntari — Astra 2-1
Ez a „pronosport” látom mondent visz,de én inkább azokra a véleményekre lennék kiváncsi,hogy hogyan lehetne valahogy megcsípni Hagi csapatát,és megtartani a 3 pontot? Ők is gyengültek nem is kicsit,úgyhogy nem is értem azokat akik pesszimisták ebben az esetben.Ne feledjük,Petrescu angol iskolából érkezett,talán onnan leste el,hogy öreg rókákkal is lehet bajnokságot nyerni.Hogy honnan,arról Pálfi úr többet tudna mesélni,sajnos nekem nincs meg,hogy egyáltalán ennyi veteránt igazolt volna egy angol klub egyszerre,aztán meg jól is szerepelt volna.
Az angol módszer, szerintem: kiváló erőnlét, megfelelő technika, jó taktikai felkészültség, összességében látványos, élvezhető futball! Petrescu nem volt vakhangya az angol futballban, tehát tudnia kell ezeket az aranyaszabályokat! Ezekkel tudnánk megverni a Hagi csapatát. De mivel erőnlétünk nem a megfelelő, valami váratlan húzás szükségeltetik, vagy borzasztó szerencse! Ha nem tud a csapat 180 fokos fordulatot venni akárhogyan a botosányi meccshez képest, akkor reménytelennek ítélem a győzelmet! Sajnos…
Az angol első ligában sosem igazolnak ennyi, 30 év feletti játékost egyszerre! Mert van pénzük válogatni és csak extraklasszisok mehetnek oda 30 felett, töltelékek nem! Meg ott van tervszerűség is! A menedzser tervezi a csapatát egy-két évre legalább! El nem tudom képzelni, hogy Petrescunak milyen tervei vannak?
Valószínüleg arra épít, hogy a keret annyival jobb, mint a többieké, hogy hosszútávon kijön. A 4-4-2 működhet Romániában, a kérdés, hogy mennyi idő kell ahhoz, hogy a keret megtanulja. Pláne ha ilyen félgyémántot akar játszatni, mint legutóbb. Hobannal és Culióval kizárt, hogy meg tudnánk verni a Viitorult, ha megint így áll fel, akkor az bukta lesz, pláne hogy Omrani sincs. Nagyon kíváncsi vagyok.
Hat a botos sanyi hozzaallasal nem sokra megyunk.Lefutnak bennunket.A Gaz-zal jol mentk.
Angliában szinte soha nincs ekkora játékosmozgás az első csapat közelében. Wenger szerint háromnál több játékost nem lehet egy szezon alatt beépíteni, maximum az újak próbálkoznak ennél lényegesen többel. Nem hiszem, hogy találnánk példát Angliában.
A Chelsea Petrescu idejében egy elég kemény fizikális játékot játszott. Dívott a 4-4-2 a ligában, erős védősoruk volt, fizikális játék, de taktikailag elég faék volt (a Premier League most sem operál kiemelkedő taktikával).
Hogyan lehetne megverni Hagit? 4-2-3-1-gyel, az jó lenne a Viitorul 4-3-3-ja ellen. A 4-4-2 egyrészt azért nem jó, mert a 4-3-3-nak komoly előnye lehet ellene, másrészt a keret nincs eléggé összeszokva. Én pesszimista vagyoka meccsel kapcsolatban, remélem nagyon melléfogok.