Bár a klub még mindig nem jelentette be hivatalosan Ciprian Deac leigazolását, megtette helyette a Profi Liga. A LPF ugyanis közétette az eddig hivatalosan bejegyzett átigazolások listáját, ezen pedig a Fellegvárra immár harmadszor szerződő középpályás is szerepel. Ugyanonnan tudtuk meg, hogy Ene mellett Negruţ is a Panduriihoz igazolt.
Deac szeméályében egy többfunkciós, elsősorban előkészítésben, pontrúgásokban erős, kimagasló futómennyiségű és védekezni is jól tudó rutinos középpályás érkezett, aki a jól ismeri a klubot és a ligát, ráadásul dolgozott már együtt Lacival. Vezéri képességei miatt 31 évesen is remek igazolás.
Bumba viszont egyelőre nincs, ráadásul immár a Dinamo is csábítja. Mivel azonban a Hapoel Tel-Aviv ellen indított pere nem dőlt el a nemzetközi Sportdöntőbíróságon, sem az izraeli szövetség, sem a FIFA nem adja ki a zöld kártyáját – ráadásul ha bukja a pert, az őt leigazoló csapat is komoly pénzbüntetést kaphat. Érthető, ha Iuliu Mureşanék nem vállalták be ezt a kockázatot.
Összegezve a CFR eddigi mozgását a téli játékospiacon, az összkép egyértelműen pozitív:
# A klub megtartotta az összes értékét.
# Kizárólag a keret perememberei távoztak, közülük a prospectjátékosnak számító Veres csak kölcsönbe.
# Az egyetlen igazolás a Liga 1 szintjén meghatározó futballista.
CIPRIAN IOAN DEAC
Született: 1986 február 16., Dés
Állampolgárság: román
Poszt: középpályás
1994–2006 Dési Unirea
2006–2010, 2012–2015 Kolozsvári CFR 158 meccs / 17 gól
2008 Galaci Oţelul (kölcsönben) 15 / 2
2010–2012 Schalke 5 / 0
2011–2012 Rapid Bukarest (kölcsönben) 42 / 11
2015–2016 FK Aktobe 17 /1
2016 Tobol Kosztanaj 31 / 2
Válogatottság: felnőtt 11 / 0, utánpótlás 9 / 1
13 hozzászólás @ Deac van, Bumba nincs
Pingback: Deac van, Bumba nincs | Zongoracipelő
Isten hozta haza!
Sziasztok.
Azt szeretnem kerdezni, hogy ha jegyet szeretnek vasarolni, akkor kozvetlenul a meccs elott is megtehetem? Lehet e akkor meg kapni?
Lehet, de sokan lesznek a kasszáknál, így lehet kihagyod az első negyedórát. Jobb előtte 2 órával legalább, ha már muszáj aznap.
koszonom!
Bumba ahogy látom alá is írt a kutyákhoz..
A Bumba ügy kapcsán, én most tényleg nem akarom Jánosnak vagy másnak az orra alá dörgölni, hogy ugye megmondtam stb. De ez a tipikus román focista, inkompetens ügynökkel aláírnak mindent amit az orruk elé raknak, bedurcizik, elmegy egy másik csapathoz, összevissza nyilatkozik, hogy más ajánlatok, de csak a CFR, csak a Laci és végül aláír egy harmadik csapathoz. Ha a fickó olyan bíztos hogy nyert ügye van miért nem várta ki a pereskedés végét? Mi döl el számára ebben az 1 v. 2 hónapban, az Aranylabda, Aranycipő, esetleg elvesztené betonbíztos helyét a válogatottban? Persze hogy csak spekulálok, konkrét dolgot nem tudok, de ebben én megbízok Muresan doki diagnózisában, mert a kövér asszisztált pár száz átigazolást amióta a klubnál van, míg Mutu nem bíztos hogy látott 20-at. Érzésem szerint a Dinamo beveszi majd a bránert egy jó nagy bírság formájában, de aki egy drogfogyasztó marhát tesz meg menedzsernek az meg is érdemli a sorsát.
plusz hogy a Dinamo leigazolt és innen kezdve fizet egy olyan játékost, aki egyelőre nem játszhat.
Ez szerintem kicsit sem a játékoson múlt. Ide akart jönni, nem sikerült leszerződtetni és szabályosan játszatni egy rakat bürokratikus, felesleges faszság miatt, míg a pincsik bevállalták a kockázatot, amit itt nem akarták, és inkább elment, mint hogy ne játsszon akár egy fél szezonon keresztül. Én csak ennyit látok az egészből.
nafene… Liviu Antalra fáj a fogunk? http://www.digisport.ro/Sport/FOTBAL/Competitii/Liga+1/exclusiv+clujenii+s-au+reorientat+dupa+pierderea+lui+bumba
Február 3., péntek:
* 17.30 óra: Zsilvásárhelyi Pandurii – Jászvásári CSM Politehnica 0-1
* 20.00 óra: Astra Giurgiu – Marosvásárhelyi ASA 2-0
Február 4., szombat:
* 14.00 óra: USK Craiova – Voluntari FC 2-1
* 20.00 óra: Bukaresti Dinamo – Konstancai Viitorul FC 1-1
Február 5., vasárnap:
* 17.30 óra: Botoşani FC – Concordia Chiajna 0-0
* 20.00 óra: Kolozsvári VSC – Bukaresti FCSB 1-1
Február 6., hétfő:
* 20.00 óra: Temesvári Poli ACS – Medgyesi Gaz Metan 1-2
* 20.00 óra: Astra Giurgiu – Marosvásárhelyi ASA 3-0
Február 4., szombat:
* 14.00 óra: USK Craiova – Voluntari FC 2-0
* 20.00 óra: Bukaresti Dinamo – Konstancai Viitorul FC 0-2
Február 5., vasárnap:
* 17.30 óra: Botoşani FC – Concordia Chiajna 1-0
* 20.00 óra: Kolozsvári VSC – Bukaresti FCSB 2-0
Február 6., hétfő:
* 20.00 óra: Temesvári Poli ACS – Medgyesi Gaz Metan 0-1
Negrut góllal nyitott