Billel Omrani esete jó indok arra, miért csak a klub hivatalos bejelentése után ismertessük a Tisztelt Asztaltársasággal a Vasutas új játékosait. A marseille-i csatár ugyanis tényleg járt a Fellegváron, csak éppen az edzésen mutatott képességei és a fizetési igényei között volt Mariana-árok mélységű szakadék, így végül mégsem kötetett meg a szerződés. Pedig Iuliu Mureşan egy interjúban már a klub játékosának nevezte, ezért mertük mi is bemutatni. Tanultunk belőle, a jövőben óvatosabbak leszünk.
Hasonló a helyzet Dan Romannal is, aki több forrás szerint is aláírt a CFR-hez, de a klub egyelőre még nem nyilatkozott róla. Ami viszont hivatalos: Tomislav Gomelt még egy szezonra jön kölcsönbe a Baritól – hát talán meglettünk volna nélküle is.
13 hozzászólás @ Omrani nincs, Gomelt újra van
Pingback: Omrani nincs, Gomelt újra van | Zongoracipelő
Ez a francia-arab, vagy miféle, úgy látszik, meghallgatta Andor tanácsát és távozott – anyukája szoknyája mellé!
Gomelt, szerintem, nem rossz fogás. Játékában nincs semmi látvány, de hasznosan takarítgat, amolyan Muniru módon! Azért az szép, hogy egyből tudták az illetékesek mit kell csinálni, ha az Omrani nem válik be…
nem függ össze a 2 ügy, más posztokról van szó
Nekem tetszik Gomelt,es szukseg is va rea.Legalabb Nascimento epitgethet es a kiraly jatszhatja amit tud
Megleszunk arabok nelkul is
Omrani,40000 eurot hogy alairjon es 20000 eurot havi bert.Hat nem szerenykedte el,ahoz kepest hogy csapatnelkuli egygolos hires csatar.Robbantani akart(kasszat) de nem ment neki???????.
Hiába, no! Dolgoztak a fickóban az Ali baba gének!
Mostmár vége az átigazolási időszaknak, ugye? Vagy kölcsönbe/csapatnélküli játékosokat bármikor lehet? Mert ma pl. egy horvát jobbszélsőről szólnak a hírek.
Szabadon es kolcsonbe,johetnek.En meg egy volt debreceni jatekosrol is hallotam.Csatar 2 meter magas a palermo akarja kolcsonbe adni.Lehet Laci edzonk keze van a dologban.Csatarokbol ugysem allunk jol.
Ha a horvatot,Sorsanak hivjak es az Osijekto jon,mar alairt.Van masik is a csovon.Kulomben Jakolis helyere jott.
Luis! Osijekto az egyenlő Eszékkel?? Szeretem, mikor a magyarok által tulajdonolt csapatok valamilyen szinten összefognak!
Hat nem bannam ha Meszaros ur,befektetne nallunk is.????
a tulajdonos, aki magát csak szurkolónak nevezi, eddig se vett be másokat is a buliba