A gól hiányát leszámítva nem lehetünk elégedetlenek a Vasutas játékával a Dinamo ellen, a csapat végig aktívabb volt, többet lőtt kapura, és az is látszott, hogy Andone tart ettől a fellegvári meccstől. Laci pedig a pad vékonysága ellenére is bátran cserélt, a meccs végén is a CFR ment előre a győzelemért.
A Botoşani-ban széteső középpálya megerősítésére Laci váratlant húzott, hiszen mindhárom szélsőjét a kezdőbe tette, de közülük Păun középen játszott árnyékéket Cristian mögött. A rugalmas 1-4-2-3-1-ben pedg sokkal magabiztosabban mozgott a csapat, még úgy is, hogy Păun ezúttal is lefele lógott ki a csapatból. A védelem azonban többnyire magabiztos volt, a középpálya jól tartotta a labdát, a széleken pedig többnyire sikerült zavart okozni a Dinamo védelmében. Helyzet ugyan alig volt az első félidőben, de már ekkor is CFR volt a jobb csapat a pályán.
A Dinamo végig inkább kontrára játszott, de a Gnúhere pocsék lövőformája melett Rotariu egyetlen villanása csak egy látványos felsőlécre volt elég. Ezen a téren Cristian szinte azonnal „egyenlített” egy brutális erejű bombával, az akciók többsége azonban Jakolis kiugratására ment, a fürge horvát pedig még 30-ról is elvállalta a lövéseket. A végén két újoncot is avatott Laci, de a játék ekkor is a Dinamo térfelén zajlott – egyértelműen ők jártak jól az egy ponttal. A Vasutas pedig ugyan nem nyert, de legalább látszott, hogy a múlt heti káosz után sikerült rendet rakni a csapatban.
Ami nagyon nem tetszett, az megint a szervezés volt, a klub három nagy hibát is elkövetett hétfő este:
# A meccs előtt félórával alig volt nyitva jegypénztár, feltorlódtak a sorok.
# A második félidőben sikerült a stadion hangszóróira kapcsolni a tévékommentátort.
# A meccs végén pedig blokkolták a II-es tribün kijáratának nagyrészét.
Így játszotok ti
Mincă Egy kifutást leszámítva nem volt védenivalója.
Tiago Lopes 5 Túl sokszor bejátszotta mögé a labdát a Dinamo, az ő feléről jött a legtöbb veszély.
Larie 6 Folyamatosan jól segített ki jobbra.
A. Mureşan 7 A szezon elején folyamatosan a csapat legmegbízhatóbb embere, most is minden párharcát megnyerte.
Camora 6 A végén már húzta a lábát, de végigküzdötte a meccset.
Petrucci 5 Kemény szerelések után érthetetlenül buta passzok.
Juan Carlos 6 Kétszer is nagy helyzetben blokkolták.
A 78. perctől Neagu. Technikás focistának tűnik, bátran felvállalta a rizikós passzokat is.
Jakolis 7 A csapat legveszélyesebb támadója, elsősorban a pontrúgások kiharcolásával, de a legtöbb kaput találó lövése is neki volt.
Păun 4 Középen sokáig felesleges volt, a végén a szélen valamivel hasznosabb.
Nouvier 5 Volt pár okos beadása, de sokszor volt passzív.
A 65. perctől Negruţ 5. Magára vonta a védőket, de kapura veszélytelen volt.
Cristian 6 Birkózott keményen a védőkkel, a felsőléces bombája brutális volt.
A 87. perctől Hodgyai. Elég vékonynak tűnik, három párharcból kettőnél elesett.
24 hozzászólás @ Ezt most megúszták a kutyák
Pingback: Ezt most megúszták a kutyák | Zongoracipelő
Így van! A játék szervezett és összeszedett volt, csak elől az átütőerő hiányzott! Pedig ez a lényeg! Fogy az időnk! A pontlevonást már le kellett volna dolgozni! Na, mindegy! Majd legközelebb!
Azért a mostani Dinamo ellen ez a döntetlen nem egy rossz eredmény.
Nekem még mindig feltűnt a rengeteg hosszú előrevágott labda. Akkor mi értelme van felpakolni a pályára az összes kreatív középpályást, ha a hátvédek ívelgetnek előre? Miért nem tudtak összehozni egy szál gyors passzos akciót sem, olyant amilyennel a Dinamo mattolta a védelmet az első félidőben, pedig a játékosok megvannak hozzá? Félreértés ne essék a két nagy helyzet (Juan Carlos, Cristian) egyéni megoldásokból született, nem kidolgozott figurából. A kispad mizéria meg wtf kategória. Szinte minden meccsen olyant húz Laci hogy a franc se érti. Hodgyai legjobb esetben töltelék, kupa meg ligakupa meccsekre, nehogy már ne tudták volna összedrótozni sem Guimát sem Budot…
Az ETO-val is ezt játszatta Miriuta. Mentségére legyen mondva, vannak csapatok, akik ezzel a játékrenddel sikeresek. Hodgyai egy lényegesen gyengébb, terek-utcák bajnoksága színvonalon (nb3) sem teljesített. Érthetetlen igazolás.
Én erre mondom hogy egysíkú edző. 2014-ben a CFR-nek is megvoltak a játékosai a 4-4-2-höz, sőt nagyon jól muzsikált a csapat, mert a román bajnokságban a brusztolós erőfoci újdonságnak számított. Mostanra a keret átalakult – na nem mintha ez kimondott cél lett volna, de sikerült technikásabb játékosokat összekukázni – és ez már látványosan nem talál össze Laci elképzeléseivel. Az rendben van ha egy befutott edzőnek van egy játékrendszere amihez ragaszkodik, vagy bizonyos típusú játékosok akiket leigazol, de egyrészt ehhez pénz kell, másrészt Laci még nem a hírneves befutott kategória. Úgyhogy az ő érdeke lenne minél hamarább alkalmazkodni a rendelkezésére álló kerethez, mert ez magyar, román, és más ágrolszakadt bajnokságokban már csak így megy. Már-már Dusan Uhrin kort idéző inkompatibilitást látok a keret képességei és a mutatott játék között.
Egyetértek! Már régóta szajkózom, hogy kevés a passzjáték a pálya közepén és a támadó harmadban! Az előre ívelgetésnek (bár jobban örülnék a beinduló támadó mélységi passzal megjátszásának) talán az lehet a logikája, hogy a csatár a kapunak háttal valahogy megszerzi a labdát, ha sikerül, a kapu felé fordul és ilyenkor általában jön egy fault! Tehát, ha nem sikerül közvetlenül a kapu felé továbbítani a labdát, akkor lehet egy veszélyes szabadrúgás (csak ne Camorától), akár középtájékon, akár szélről. De ez az egész olyan, mint a kutya vacsorája! Vagy lesz, vagy nem lesz! Erre alapozni nem lehet! Nem azt mondom, hogy nem lehet színezni vele a játékot, de az alaphoz kevés!
Más: úgy láttam elég sok néző volt kint a stadionban, nagyon jó érzés volt látni! Mennyien voltatok?
Az „MTK-gálát”, itt, Magyarhonban kereken 316-an látták! Szegény Bukovi forog a sírjában!
Nem tudom, de addig nem engedtek ki amig nem szamoltak meg, szépen egyenként.
Ez azért Dunaújvárosban volt. Pesten sem hoz lázba senkit az MTK, nemhogy vidéken.
Most látom, Pandurii.-Astra 200 néző. Akkor valamelyik -escu forog a sírjában.
2. forduló
1. zsolyika 18p
2. koppandiz 17p
3. koperecki_szilveszter 16p
orok meggyszin 16p
5. ballack69 12p
6. luis 10p
Tamas 10p
8. bendeguz90 8p
9. takács istván 7p
10. Tornai 6p
3. forduló
1. orok meggyszin 18p
2. takács istván 15p
3. koppandiz 13p
4. luis 11p
Tamas 11p
6. koperecki_szilveszter 9p
7. bendeguz90 8p
8. zsolyika 6p
Az összetett állása a 3. forduló után (-2 meccs)
1. orok meggyszin 51p
2. luis 43p
3. koppandiz 37p
4. zsolyika 35p
5. takács istván 34p
. Tamas 34p
7. koperecki_szilveszter 29p
8. bendeguz90 24p
9. Tornai 21p
10. ballack69 12p
4. forduló (augusztus 12-15.):
CSU Craiova – CSMS Iaşi
Viitorul – Marosvásárhelyi ASA
Chiajna – Gaz Metan
FC Botoşani – Steaua
Dinamo – FC Voluntari
Pandurii – KVSC
Astra – ACS Poli Temesvár
CSU Craiova – CSMS Iaşi 2-1
Viitorul – Marosvásárhelyi ASA 2-0
Chiajna – Gaz Metan 1-1
FC Botoşani – Steaua 1-2
Dinamo – FC Voluntari 3-1
Pandurii – KVSC 1-2
Astra – ACS Poli Temesvár 3-0
CSU Craiova – CSMS Iaşi 2-1
Viitorul – Marosvásárhelyi ASA 3-1
Chiajna – Gaz Metan 0-0
FC Botoşani – Steaua 0-1
Dinamo – FC Voluntari 0-1
Pandurii – KVSC 1-2
Astra – ACS Poli Temesvár 3-1
@Ohchie! Most már értem, miért nem lehet a nézőszámra bukkanni sok helyütt! „Szépen számolják egyenként!” Kemény munka lehet! Azt hittem vannak 21. századi módszerek! Persze, az MTK-sok jóval egyszerűbb helyzetben vannak!
8ezer körül volt a nézőszám, igaz hogy nem mind CFR-es, elég sokan jöttek a Dinamót látni.
Ez még több is lehetett volna, hogyha a kasszákból nem csak 2 van nyitva. Ilyen esetekre kinyithatnák mind a 4et, mert bőven visszahozná a ráfordított költséget, főleg úgy, hogy nem is kellene egész nap nyitva tartsák, csak meccs előtt 2-3 órával. Ha csak 500 szurkoló ragadt kinn emiatt, az is mar 7500 lejnyi veszteség…bár a klub nem feltétlenül bánik kegyesen a szurkolókkal (jó, h. legalább a Ligakupa meccsre be lehet majd menni a bérlettel).
Eddig jól állunk. http://liga1.ro/html/clasament_spectatori
Arra lennék kiváncsi, milyen szankciókat zsebel be a Dinamó klub az ujabb rasszista skandálásokért. Természetesen tudjuk, hogy Kopereczky barátai orditották a szöveget ( hogy ugyebár a magyarok valami országból menjenek el… ). „K” betűs barátunk, hogy érzi magát ilyenkor a pingvin testvérei közt?
Csodálatosan. Ő szótfogadott és elment.
@hzoli: a Pandurii már 1 éve Turnu severinben játszik a stadionja átépítése miatt
CSU Craiova – CSMS Iaşi 1-2
Viitorul – Marosvásárhelyi ASA 2-0
Chiajna – Gaz Metan 1-0
FC Botoşani – Steaua 0-2
Dinamo – FC Voluntari 0-0
Pandurii – KVSC 1-2
Astra – ACS Poli Temesvár 1-0
4. forduló (augusztus 12-15.):
CSU Craiova – CSMS Iaşi 2 1
Viitorul – Marosvásárhelyi ASA 1 1
Chiajna – Gaz Metan 2 0
FC Botoşani – Steaua 1 0
Dinamo – FC Voluntari 3 1
Pandurii – KVSC 2 0
Astra – ACS Poli Temesvár 1 1
4. forduló (augusztus 12-15.):
CSU Craiova – CSMS Iaşi 2-2
Viitorul – Marosvásárhelyi ASA 2-1
Chiajna – Gaz Metan 1-1
FC Botoşani – Steaua 1-1
Dinamo – FC Voluntari 3-2
Pandurii – KVSC 1-2
Astra – ACS Poli Temesvár 2-0