Hiába a szezonrekordot jelentő lövésmennyiség (20, ebből 10 kaput is talált), hiába a 13 szöglet, csak egy pontot szerzett a csapat a Petrolul ellen. Conceicao csak az 54. perctől mert két csatárral támadni, a cseréi fel is pörgették az addig álmos meccset, csak éppen egy gólocska hiányzott.
A Petrolul dolgát nagyon megkönnyítette a CFR belső középpályásainak pocsék játéka, de mivel a cserepadon egy védő (Tânc), két szélső (Jakolis és Păun), valamint három csatár (Bud, Beleck és Negruţ) ült, Gomelt és Juan Carlos végigjátszhatta a meccset. A csapat főleg a széleket próbálta megnyitni, de az első félidőben csak Cristian várta középen a beadásokat, a másodikban pedig Jakolis egysíkű centerezéseit könnyedén olvasta a vendégek védelme.
Bud és Jakolis beállásával így is sikerült az utolsó félórára teljesen beszorítani az ellenfelet, de a támadók borzalmasan céloztak ezen az estén. Nem véletlen, hogy az igazán veszélyes kísérletek a védőktől jöttek – Goian két fejese, majd Camora szabadrúgása –, de ezekből sem lett gól. A végén pedig még Marcnak is kellett védenie egy szabadrúgást, bár a Petrolul támadójátékát minősíti, hogy a 90. percig nem találták el a kaput – de ő nem is ezért jöttek.
Így játszotok ti
Marc 7 Alig volt dolga, de a második félidő elején és végén volt egy-egy nagyszerű mentése.
Dani 5 Rohangált fel-alá szorgalmasan, de kevés haszna volt.
Larie 6 Higgadtan játszott, a középpályára is többször fellépett a támadásokat építeni.
Goian 7 Okos szerelések és labdakihozatalok, két veszélyes fejes, a végén egy hasznos taktikai fault.
Camora 7 A meccs embere, balhátvéd pozícióból is tudta irányítani a támadásokat, kár a végén a szabadrúgásért.
Gomelt 4 A legtöbbször csak fékezte a csapatot a hátrapasszaival.
Vitor Bruno 5 Kényelmesen focizgatott.
Az 54. perctől Jakolis 6. Uralta a jobbszélt, de a beadásai nagyrészét kivágta a védelem.
Petrucci 4 Erőtlenül és lélektelenül focizott.
Az 54. perctől Bud 5. Önző módon minden labdát rálőtt, ami elé került, de egyik sem talált kaput.
Ruiz 4 Egyedül állt a kapussal szemben, mégsem merte elválalni a lövést.
Nouvier 5 Egy-egy védőket megbolondító akció között hosszú időszakokra kivonta magát a játékból.
A 76. perctől Păun. Szokás szerint túlbonyolította az akcióit.
Cristian 5 Kihagyta az első félidő egyetlen igazi helyzetét, a másodikban már inkább a többiek kiszolgálására játszott.
Fotók: Riti József Attila
39 hozzászólás @ Húszból semmi
Pingback: Húszból semmi | Zongoracipelő
Mindenesetre a bajnoksag leggyengebb csapatat , hazai palyan nem tudtuk legyozni , itt nincs mirol beszelni …………………Es ha megadjak Temesvaron Zicu szabalyos goljat es 2-0 helyett 3-0 lett volna ma meg nagyobb godorbe volnank …………………… Mindenesetre nagyon megkell izadni a bentmaradasert . Talan nem veszuk elleg komolyan a kihivast de ebredes amig nem leszunk kieso helyen !!!!!!!
A fenébe! Van ilyen! Mikor a toronymagasan esélyes csapat képtelen legyőzni egy nála gyengébbet! Reméltem, hogy az utolsó 20 percben csak bepaszírozunk egy gólt és féltem, hogy egy kontrából mi fogunk kapni egyet. Mindkettő variáció általában jellemző szokott lenni az ilyen meccsekre!
Azt a beidegződést, hogy a gyengébb gárdák ellen rosszul szokott menni, el kell felejteni! Akkor leszünk jó csapat, ha a gyengébb ellenfeleket kíméletlenül leverjük! Talán Ballack69-nek van igaza, hogy ilyenkor komolytalanra vesszük a figurát. Nem tudom miért? Mert a helyezésünk alapján mi sem tarthatjuk magunkat jaj de nagyon komolynak!
Én nem cseréltem volna le Petruccit, mert az egyetlen kreatív játékos a csapatban, és bármilyen gyengén is játszott, talán elő tudott volna húzni valami váratlant… Szegény Paunt nagyon sajnálom, hihetetlenül mély gödörben van. A haszontalansága miatt csak nehogy Csanturia II legyen belőle…!
A Petrolul kapusa nagy napot fogott ki, de nekünk se nagyon volt szerencsénk most…annyi, hogy ez ellen a Petrolul ellen nagyjából mindenki nyer, viszont mi sikerült 2 pontot elszórjunk. Nem ártana valamit mutatni a közeljövőben, hogy a végén nehogy a kiesés elkerülése legyen a cél.
A tippverseny állása:
http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9166030&la=138554961
4. forduló – 3/29-31
Pandurii – Steaua
Vásárhely – Viitorul
Dinamo – Astra
CSU Craiova – FC Botoşani
FC Voluntari – KVSC
Temesvár – Petrolul
Chiajna – CSMS Iaşi
Panduri-steaua 2-1
Vasarhely-viitorul 1-0
Dinamikus -astra 0-1
Craiova-botosani 1-1
Voluntari-kvsc 0-2
Temesvar-petrolul 2-0
Chiajna-iasi 0-1
Negruț azért ritkán játszott csatárt, inkább a csatár mögött játszott. Simán be lehetett volna hozni szerintem Gomelt helyébe, és támadóbb szellemű lehetett volna az a 4-4-2 Ruizzal és Negruț-cal.
azért 1 romboló kp csak kell a csapatban, szünetbe azt beszéltük McPásztorival, hogy Gomelt helyett Bud, és Petrucci legyen a vkp, vagy ahogy az angolok mondják, CM (central midfielder)
Bmiky! Ne, haragudj! Bámulom az alsó ház tabelláját és kissé szenilis is vagyok már! Most hogy van ez? Mindenki játszik mindenkivel oda-vissza, a kettő utolsó kizuhan, a hátulról harmadik valami osztályozófélét játszik? Az utolsó előtti Temesvárnak 4 ponttal van kevesebbje, mint nekünk! Most már lassan kezdek én is berezelni! A jelenlegi két utolsó ellen szereztünk két pontot! Csókoltatom Muresán Mestert a 10 levont pont miatt!
13. és 14. esik ki, 12. játszik osztályzót a Liga 2 osztályzójának győztesével.
lehet idegeskedni, de azért azt is érdemes nézni, hogy a csapat 9 meccs óta veretlen. A magam részéről nem izgulok, még mindig 5 csapat van a CFR alatt, mindegyik nem fog sorozatban nyerni.
Elég szorosnak tűnik a mezőny most, mert a már kieső helyen álló Temesvár 4 pontra van tőlünk, de a 7.Iasi is csak 3 ponttal van előttünk
Köszönöm! Igazad van! De azért, ahogy a jó mondásunk tartja: jobb félni, mint megijedni!
Nem is nyerhetnek MIND sorozatban, mivel egymas ellen is jatszanak. Teljesen belefer mind a az elso, mind hatulrol a harmadik hely, a legutolso egyre inkabb. Nagyon fontos a kovetkezo meccs, mer nagyon kozel johetnek a mitikak…
Még mielőtt valaki megkérdezné,vagy meccs közben a „Nélküled” című nótát hallgatva elmereng azon,hogy hova is tüntek a KVSC szurkolók? Azoknak itt a válasz,amit valójában sejtettünk is,csak nem mertünk kimondani: „Kómában” a CFR csapata
Publicat in: 2015.03.01.etichete: Hangoló, Kolozsvár, kolozsvári CFR, labdarúgás
„A kolozsvári CFR azért került vakvágányra, mert az a befektetési vonal, amelyet 2002 óta követett Pászkány Árpád és a többi befektető a csapatnál, megszakadt.” Mondta Boros Miklós sportújságíró a Hangolóban.
Immár több mint egy éves felvétel,de még a mai napig semmi változás nem történt a csapat házatáján.
Madarász Lóránt művész úrtól pedig jó lenne hallani a stadionban a”Nélküled”c. slágert,lehet,hogy több nézőt vonzana mint maga a focimeccs!
jó tudni, hogy hallgatta is valaki 🙂
Remélem,hogy az az Egy Valaki is végig hallgatta és ennek megfelelően pozitív döntést hoz,inkább előbb mint utóbb. Ha van vagy lesz ehhez hasonló interjú,kiretik belinkelni,hiszen élmény hallgatni is Titeket, akik ennyire szívükön viselik a Csapat sorsát!
pedig ilyenkor mindig igyekszem a lehető legsemlegesebb, legkívülállóbb stílusban beszélni, ahogy egy „szakértő” zsurnalisztához illik. A szurkolókat és véleményüket Lóri képviselte, kiválóan.
A probléma egyedül az, hogy normális esetben a szurkolók látszámának semmi köze a csapat játékához (5-10 % kivételével, ennyi változás még megengedhető volna). A műsor valóban jó volt, de a két dolog, csak azon országokban függ össze, ahol nincs futballkultúra, és az emberek mindenre fogni akarják azt, hogy nem járnak meccsre, ha rosszul megy a csapatnak. A Parma csődbe ment, most a sokadik ligában járnak sok ezren meccsre. Az angol 5. osztályban, vagy még lejjebb, felívelgetős, semmi focira is sokszor annyian járnak a helyiek, mint a román első ligában (és magyar akár). A sort lehetne folytatni, bármilyen lehetetlen helyzetben van a csapat, azokban az országokban, ahol van futballkultúra, a 3-4. ligában, folyamatos vereségek után, utolsó helyen lévő csapatoknál is több ember jár meccsre, mint nálunk, amikor nem vagyunk az első 3-4 hely valamelyikén. És a kómában lévő csapatunknál, amelyik így is simán felsőházba került volna, ha nem indítunk elejétől mínusz-pontakkal, és amelyik több százezer euróért ad el jelenleg is játékosokat, ha akar, nem kicsit van rosszabb helyzetben egy Parma, vagy egy bármelyik más alsóbbosztályú, csődközeli, vagy csak simán csóró csapat, amelyik meccsére sokkal többen járnak azok, akik tudják és megértik, hogy az eredmény mellékes egy szurkolónak meccsrejárás szempontjából.
Le szeretnem szogezni, hogy nagyon keves meccs kivetelevel (hivatalos hianyzasok) minden hazai meccsen ott vagyok, de olyan szivesen latnek jo focit, hogy lojjunk 3-4 golt, dongoljuk a foldbe az ellenfelet, menjenek a passzok, cselek, taktikai huzasok, lassam a harcossagot a fiugban, stb.
Én sem mondtam, hogy nem látnék szívesen jó játékot minden meccsen, csak azt, hogy a meccsrejárásnak nem kellene összefüggnie a jó játékkal/eredményekkel. Az egyértelmű, hogy mindenki jobban örülne egy erdélyi Sahtar szintű csapatnak, és minden meccsen az ellenfél porig alázásának, de hát ez már csak ilyen, kicsit bordó, kicsit savanyú, de a mienk. 🙂
Csak ha valaki garantálja, hogy a művész úr nem trágárkodja el magát két szakasz között 🙂 Itt, a fórumon elég rossz statisztikája van ilyen szempontból
Úgy rémlik,hogy csak Kopereckire allergiás,ha meglátja mindjárt föl megy nálla a pumpa 🙂
Csodalod?
Pandurii – Steaua 2 1
Vásárhely – Viitorul 2 1
Dinamo – Astra 1 2
CSU Craiova – FC Botoşani 1 3
FC Voluntari – KVSC 1 2
Temesvár – Petrolul 1 1
Chiajna – CSMS Iaşi 1 2
János-1907, Arnika! Egyszer már utaltam rá, hogy Kelet- és Közép-Európában, véleményem szerint mi az oka az alacsony nézőszámoknak! (Lengyelország kivételével, de ott 40 millió lakosra jut 16 első osztályú csapat!) Ennek pedig szerintem financiális és egzisztenciális okai vannak elsősorban! Egyszerűen az ebben a régióban élő emberek nem engedhetik meg maguknak, hogy több ezres számban nézhessék rendszeresen kedvenc csapataik meccseit a stadionokban! Előhozakodok egy magyar példával! Egy átlagos magyar családnak (2 felnőtt kereső, 2 gyermek) a havi átlagos nettó jövedelme 250 ezer forint körül van! Ha egy apa és fia a kedvenc csapata mindegyik mérkőzését (otthoni és vidéki) a helyszínen akarja megnézni, az havi 30-40 ezer Ft kiadást (belépőjegyek, helyszíni fogyasztás, utazási költségek, stb. – havi 4 meccsel számolva) jelentene 7-8 hónapon keresztül! Ez pedig nem lehetséges, mert a havi bevétel hetedét, hatodát nem tudja elkölteni egy család rendszeresen a sportszenvedélyére! Ez így van szerintem Kolozsváron is! Biztos van a városban és környékén 8-10 ezer ember, aki minden körülmények között szeretné élőben látni a KVSC-t csak egyszerűen nem engedheti meg magának! Nyugat-Európa fejlettebb részén, így Parmában is, egy alapcsalád havi átlagos nettó bevétele 1,5 millió Ft körül van! Tehát 6-7-szerese a magyarénak. Ha ezt összevetjük ezen országok lakosságának számával, akkor simán kijön, még talán matematikailag is, egy csapat átlag nézőszáma kb. 20 ezer körüli nézőszámra. (Minden meccset figyelembe véve!) Tehát Nyugaton megengedhetik maguknak az emberek, hogy a helyszíneken imádják szeretett csapataikat, mert ennek megvan a financiális, anyagi feltétele! Itt van szerintem a kutya elásva. És még vegyük ehhez hozzá, hogy ma már a sporteseményre járás Nyugaton a jól szituált köréprétegek rendszeres szórakozása. Mi itt, Európa ezen fertályán, ilyennel nem nagyon rendelkezünk!
Persze, ha egy csapat folyamatosan jól játszik és eredményes, akkor ez lehet némi felhajtóerő a nézőszámra! De alapjaiban nem nagyon befolyásolja a fenti gondolatmenetet!
Ez is csak kifogás kategória. Itt egyáltalán nem erről van szó. 50 lejért egész éves bérletet lehetett csinálni a szurkolótáborba (3500 Ft). És a meccsre nem járók között egyáltalán nem azokról van szó, akik nem kolozsváriak. Rengeteg olyan van, akik a stadion negyedében vannak, 2 percre a stadiontól, és nem járnak, ha rosszul megy a csapatnak. A legtöbb ember kolozsvári és környéki, még ha tegyük fel 10-20 % messzebbről is jön kicsivel, mikor nagyobb meccsek vannak. Lengyelországban sem a teljes népességet érdemes nézni, hanem azt, hogy egy városban hányan laknak pl. Sok olyan város van, aminek sokkal kisebb a népessége, és a megyének is, mint Kolozsvárnak, illetve Kolozsnak, mégis többen járnak jóval. A következtetésed akkor lenne helyes, ha akkor sem lennének a stadionban 5000-nél többen, amikor bajnokságot nyerünk, pedig olyankor is rengetegszer volt 20000 közeli nézőszám az elmúlt években, és nem juhok ellen, vagy más rangadókon, hanem akár kisebb meccseken is. Olyankor persze mindenki meg tudja engedni magának. Egyszerűen kiment a divatból a meccsre járás, és csak akkor jönnek az emberek, ha eredmény van. Néhány éve egy nagyobb meccsre a meccs napján, vagy az előtti napokon már nem lehetett jegyet kapni. Mert nehogy a pénzre fogjuk, hogy a kolozsváriaknak, akiknek egy buszjegyet, vagy még az sem kellene venniük, és akik több ezren, tízezren ott vannak néha, gondot okozna havonta egyszer-kétszer 15 lej egy jegyre (1000 ft), még ha nem is vásároltak bérletet. Szerintem 100-150 lejek lehetettek az ülőhelyekre is a bérletek, és családi kedvezmények is voltak. Most 1000 diák mehetett volna be ingyen, ahogyan minden hölgy is a március 8. miatt, mégsem voltak semmivel sem többen, mint máskor a stadionban, itt már eléggé meghalt az Ön elmélete. Szerbiában sem nagyobb az átlagkereset, mégis sokkal többen járnak egy Partizán, vagy Crvena meccsre, vagy akár kisebb város csapatának meccsére is, bármilyen kis csapat ellen játszanak.
És ami a legfájóbb az egészben, hogy a kolozsváriak úgy nem mennek ki a meccsekre néhány km-ről, hogy még mindig rengetegen járnak Erdély különböző pontjairól szintén alacsony keresettel, alacsonyabbal a legtöbb esetben, mint a rengeteg pénzes kolozsvári esetében, akik csak akkor vannak kint, akik jól játszik a csapat.
jó meglátás, a magasan az országos átlag felett kereső kolozsváriak rettenetesen elitisták. A kosárcsapat magasan veri nézőszámban a focit, igaz, a PR-juk is sokkal jobb, érdemes megnézni a honlapom és FB oldalak közti különbséget.
János-1907! Szerintem csak látszólag van ellentmondás véleményeink között. Te inkább emócionális, érzelmi, a csapathoz való kötődés szempontjából közelíted meg a dolgot, én meg inkább általánosan, a régió átlagát tekintve (pl. a szerb Vozdovac-Jagodina meccsen legutóbb 400 fizető néző volt), szociológiai oldalról.
Te is és Bmiky is (a kosárlabdacsapatot példának hozva) említett egy harmadik szempontot is. Amit talán lehetne PR-nak, vagy népszerűsítésnek mondani. Nem elég csak azt mondani pl., hogy 1000 gyerek bejöhet ingyen, annek nagy hírverést kell csinálni, hogy kb 6-700 ott is legyen! Pl. a Man. United stadionja minden meccsen televan, de innen nézve elképzelhetetlen módszerekkel ügyködnek, hogy mégtöbb szurkolót kössenek a csapathoz! És ez a KVSC-nek is, mint a legtöbb kelet-európai csapatnak az egyik legnagyobb problémája. Ezt nem csak én mondom, hanem jónéhány sportközgazdász is!
Mindenestre jó volt olvasni okos véleményedet és abban megegyezhetünk, hogy mindannyian azért szorítunk, hogy szeretett csapatunk minél sikeresebb legyen!
Semmikepp nem anyagi vonzata van annka, hogy kevesen jarnak meccsre. Ne is beszeljunk azokrol akik megveszik a berletet es tobbszor hianyoznak, mint ahanyszor ott vannak.
Meg van egy dolog: a tevetarsasagok altal diktalt kezdesi idok, hat nem a legjobb ez a hetfo esti fel kilenckor kezdes. Engem nem zavar, kozel is lakom, de aki messzebb kell hazaerjen, az bizony 11 elott neincs otthon es masnap kell menni dolgozni, suliba.
En se lennek boldog ha kisikolas gyermekem olyan keson kovalyogna a varosban. Nyilvan ok diktalnak, mert a penz java toluk jon….
Takács úr, én nem hiszek abban, hogy ha a szart arany színű sztaniol papírba csomagoljuk, akkor az eladható lesz.
A fenébe is,valószínűleg az ASA is bedobja a törölközőt gong előtt. Ha nem lenne ez a kiba…tt csődeljárás az első hely a playoutban is nemzetközi kupaszereplést érne.Grat Árpi bácsi!
Bár már pár éve alig jutok ki meccsekre (távolság, kisgyerekek) korábbi tapasztalatom a bmiky által megfogalmazott elitizmus. Én valahogy így értem: nem csak a sportban jellemző társadalmunkra, és kimondottan országunk lakosságára, hogy mikor jól megy a szekér, minden légy a főcsődör legfrissebb citroma körül zümmög, ha változik a helyzet, rácuppanás az új citromra. Kicsit kompenzálós, de talán érthető, nincs lojalitás, az emberek unják, hogy a „vesztes oldalon” álljanak szabadidejükben, saját költségükön is. Jól esik a „ha hogy dübörgünk” illúzió.
Én teljes mértékben egyetértek János véleményével.
Nincs futballkultúra, kész, ennyi. Ez nem a szurkolók bűne, sokkal összetettebb a dolog.
Az emberek azért nem érzik maguknak a csapatukat, mert tisztán látják, hogy azok, akik birtokolják a csapatot, nagy ívben szarnak az egészre. Miért menjek ki a meccsre, ha azt érzem és látom, hogy Pászkányt (vagy mondjuk Garancsit) nem a csapat léte és sikere foglalkoztatja, hanem egészen mások a prioritások . Mit érezhet az egyszerű szurkoló, ha azt látja, hogy ez a nihil átragad a csapatára is?
Ez olyan, mint a pestis, pillanatok alatt terjed át emberről emberre, azt veszed észre, hogy vannak generációk, akiknek már csak Céronaldó és Messi neve mond valamit, a helyi foci teljesen hidegen hagyja.
Az elitizmusról csak annyit: Fehérváron -amely várost az egyik legjobban sikerfüggő városnak tartanak- az AV19 jégkorongcsapata idén az utolsó előtti lett az EBEL (osztrák liga) bajnokságában, tavaly play off-ban volt. A szurkolói max. 10%-át vesztette el (ennyi glory hunter mindig akad egy csapat körül), egy szezonbérlet alsó hangon 50-55 ezer ft, de vannak, akik 100 km-ről járnak így is. Miért? Mert a csapat és az őt körülvevő közeg tele van emócióval, érzelemmel és ez átragad a szurkolókra, jó egy ilyen közösséghez tartozni.
Nagyjából ennyi.
jó példa a hoki, pontosan ez van Kolozsváron a kosarasoknál, stabil, az új csarnok miatt lassan növekvő közönség, amelynek erős a kötődése a sportághoz, a legtöbben játszottak valamilyen szinten vagy a gyerekeik kosaraznak. Ehhez jön a jó PR és a sikeres szereplés ==> rendszeresen 5000 feletti nézőszám, a play-offra szerintem meglesz a teltház
Pedig nem a Harlem Globetrotters szintjén játszik a csapat.
Hzoli, ti fociban még a közép-keleteurópai futballkultúrálatlansághoz tartoztok, hokiban pedig már nyugatabbra, biztosan rengetegen kijárnak meccsre Fehérváron kívül is.
Nagyon jól fog az AV19 a válogatott számára is, nem akármilyen csapatok ellen edződnek azért az EBEL-ben a játékosok, minőségi meccsek folyton, és úgy tűnik a fejlődés folytonos, még ha vannak is néha kevésbé kimagasló eredmények, mint pl. idén.
Hát, lehet, hogy nekem nincs igazam! 30 éve dolgozom a sportban is, egy helyen (és nem a futballban), némi vigaszom, hogy ennyi ideig, talán, nem lehet vakvágányon gondolkodni!
Szerintem magának is igaza van, az is egy ok, hogy miért nincs nagyobb létszám.
De a „helyi” futballkultúra -mint olyan- az kiveszendőben van, mert az ipar globalizálódik.
Ezt nem lehet PR és egyéb eszközökkel ellensúlyozni, mert a Mencseszterek ezen a szinten más eszközökkel játszanak. Érzelmet, emóciót, közösséget kell építeni és ápolni. Nem lehetetlen küldetés.
4. forduló – 3/29-31
Pandurii – Steaua 0-2
Vásárhely – Viitorul 1-1
Dinamo – Astra 2-1
CSU Craiova – FC Botoşani 1-0
FC Voluntari – KVSC 1-1
Temesvár – Petrolul 1-0
Chiajna – CSMS Iaşi 0-1