Újabb 4 pontos büntetéssel sújtott a CFR-t a szövetség fegyelmi bizottsága, amely szerint a klub „megsértette a pénzügyi fair-play szabályait, tartozást halmozva fel más klubokkal és alkalmazottaival szemben”.
A döntéssel a legnagyobb gond az, hogy nem pontosítja: mikor és kivel szemben jöttek létre ezek az adósságok. Büntetni ugyanis jelenleg csak akkor lehet a klubot, ha a csődvédelem kimondása (2015 február 4.) után halmozott fel újabb tartozásokat. Lesz persze itt még fellebbezés, és talán még lasusanne-i Sportdöntőbíróság is, vagy ahogy Fülig Jimmy mondaná: fojatása következik.
A nap egyéb érdekes hírei:
# Mutu két meccs után kirúgatta Grig mestert Vásárhelyről, mert le merte őt cserélni a Fellegváron.
# a DNA vizsgálatot indított a FRF-től 2010 és 2012 között eltűnt egymillió euró ügyében, és tanúként hallgatta ki az ügyben Iuliu Mureşant is, aki akkoriban a végrehajtó bizottság tagja volt.
16 hozzászólás @ –10 lett a –6-ból
Pingback: –10 lett a –6-ból | Zongoracipelő
Ugyis tobbet csinalunk,mint amennyit ok elvesznek tolunk.Akadna a torkukon ,fulladasig.
már megírtam a posztot, amikor beugrott, hogy mi van ha a klubvezetés kimatekozta hogy hány pont levonás fér bele, csak ne kelljen kifizetni bizonyos embereket? 😛
Ez nem hangzik akkora hülyeségnek, de valamikor csak ki kell fizetni őket, ha nem most, akkor később, mert azért, mert levonták a pontokat, még fennmaradnak a tartozások, úgyhogy ugyanazért akár következő szezonban is levonhatják a pontokat, ergó feleslegesen buknánk helyeket és szép kis summákat a helyezések miatt. Nem?
Ott van a kutya elásva, amit Bmiky feszeget. A levonás csak akkor lenne jogszerű, ha az elmúlt év alatt keletkeztek volna ezek a tartozások. Ezt pedig nem hiszem, mert akkor mind a csődgondnok, mind a klub csődbüntettszerű cselekményeket követtek volna el és erre nem csak a szövetség, hanem a joghatóságok is ráharaptak volna…
Szerintem ezt a levonást a KVSC jogászai könnyedén lenullázzák… Hacsak nincs valami külön megállapodás a klub és a követelők között, aminek a határideje mostanában lejárt (és annak idején ezt az ügyet kivonták a csődeljárásból)… Ha van, akkor Jánosnak van igaza, fizetni kell, mert a következő bajnokságot már 20 pontos levonással kezdhetjük… Én így látom…
Minel tobbet ba…atnak annal erosebbek leszunk!
Tehat gyakorlatilag a tavaszi szezon a hetvegen kezdodik szamunkra, az eddigi ket fordulo a zarai munkavegzes (munca in zadar) kategoriaba esettt.
A tavaszi szezon jövő szerdán kezdődik, addig csak bemelegítünk. 🙂
Rémálom! A tetves pingvineket miért nem büntetik, nekik nincs tartozásuk?
Azon gondolkodtam, hogy a román labdarúgó szövetség igazán megtakaríthatná magának ezt a temérdek fejfájást, az utólagos korrekció ismétlődő kényszerét, a nemzetközi sportbíróságokkal való fölösleges huzavonát, és hozhatna egy rendeletet, miszerint ettől kezdve a KVSC a pályán elért eredményeitől teljesen függetlenül nem játszhat hivatalosan a román első ligában. Sem most, sem jövőre, sem azután. Inkognitóban viszont igen. Magyarán: megtartják a meccseket, jegyzik a pontokat, de nem hivatalosan. Meghatározatlan időközönként tetszőleges számú pontot vonnak le a csapattól. Pont annyit, amennyit éppen kell. Aztán ha a KVSC a bukaresti vezetők éberségét kijátszva mégis megnyeri a bajnokságot (mert nem gyűltek össze elégszer, hogy megfelelő számú pontot levonjanak), akkor – mintegy a mulasztásuk palástolásaképpen – „fű alatt” megengedik, hogy az európai tornákon részt vegyen, de csupán azért, hogy az efféle jelentéktelen csapatokat, mint pl. a Manchester United, otthonukban időnként megverje, az ott szerzett pontokat pedig más, arra jóval érdemesebb román csapatok kapják meg. Ez a szabály legalább átlátható volna, hiszen méltányos rendelkezésekkel eddig sem kényeztették a sportot kedvelő hazai közönséget. 🙂
Megfontolandó javaslat. 🙂 Bár a mindenkori döntnököknek megvan az a tulajdonsága, hogy szeretnek ügyelni a látszatra. Ha esetleg mégis úgy döntenek, hogy meglopnak, akkor annak szigorúan jogos elkobzásnak kell látszania. Mert hiúságuk nem engedi, hogy a legcsekélyebb esélyt is adják az éj leple alatt esetleg orvul rájuk támadó lelkiismeret furdalásnak. Szerintük legyen inkább lelkiismeret furdalása annak, akitől loptak. Mert ugye, miért nem vigyázott jobban a zsebére? Hát nem tudja milyen országban élünk? És még az ilyen frájereknek van pofája igazságtalanságot kiáltani. Na ugye. 🙂
Egy örves medve ölelelést megérdemelnének ezek a csimbókfalviak. ” MInnyá” győzelmeket is negativan számolják, vagy mi? Ez Rözvánburleány&Nyámurája már kezd durva lenni.
Hát, kedves Barátaim, most az egyszer keményen ellent kell mondjak Nektek! Mert szerintem először a klubot rendbe kell tenni, a rendet fenn kell tartani, ha törik, ha szakad! És, ha tudjátok, hogy mekkora galádok a Kárpátokon túliak, akkor ennek még fokozottabb célnak kellene lenni. Nem elég a keserű humorizálás, nem elég a másokra való hivatkozás, hogy nekik is mennyi tartozásuk van, nem elég az űzött vad szerepében tetszelegni, mert nem vagyunk űzött vadak! Hanem mi adunk esélyt az űzőknek, hogy űzzenek minket! Minden rendszabályt makulátlanul be kell tartanunk, esélyét sem teremtve annak, hogy ezek orrba-szájba büntessenek minket! És, ha gazdasági és jogi téren rendben lesz minden, akkor jöhet a futballpálya, ahol végig verhetjük egész Erdélyt és egész Makkországot! Minden egyéb megoldás csak árnyékbokszolás!
Képzeljétek bele magatokat például Petrucci helyébe! Előbb-utóbb ilyesféle gondolatok fognak motoszkálni a fejében: hiába hajtok a pályán, hiába megyek bele a csökkentett fizetésbe, hiába akarok mindig nyerni, de ez a balfácán klub elveszi mindentől a kedvem, a hülyeségek miatt jönnek folyton a pontlevonások, elveszik azt, amiért megharcoltunk a pályán, hát, kinek hiányzik ez??…
Tudjátok, hogy mennyire megszerettem a KVSC-t és tudhatjátok, hogy mennyire őszintén aggódom! Azt mondom hát, hogy emeljük fel a fejünket, egyenesítsük ki a gerincünket és ne engedjük, hogy ellenfeleink megtörjenek minket! Mert az utóbbi egy-két év története nem mehet tovább!!!
Ugyan drága Takács úr, dehogy mondtál te ellen nekünk. 🙂 Abban ugyanis nincs vita köztünk, hogy rendnek kéne lennie a klub háza táján. Azokat a tartozásokat bizony illene rendezni már. Az meg pláne nem vita tárgya, hogy nem kellene támadási felületet biztosítani a csapat bukaresti csupaszív jóakaróinak. Csak sajnos a szurkolóknak és nekünk egyszeri bloggereknek semmilyen érdemi beleszólásunk, ráhatásunk nincs erre. Akinek meg van, az talán most is az emírek földjéről figyel bennünket. Azt azért gondolom nem tagadod meg tőlünk, hogy ha már a bajon segíteni nem tudunk, akkor legalább némi iróniával, humorral igyekszünk elviselhetővé tenni önmagunk számára jelenlegi – csöppet sem rózsás – helyzetünket. 🙂
Közben a klub honlapján megjelent egy cikk a levonással kapcsolatban, elvileg a régi tartozások miatt vontak le pontokat.
ja, érdekesebb a témában a Muresan nyilatkozata, mert ott sokkal tisztábban kimondja, hogy másodsyor is ugyanazért büntették a csapatot, ami jogi nonszensz.
Ne csüggedjenek Uraim,mert van olyan táblázat ahol dobogós a csapatunk,balkán legelőre ugye:
Cluburile din Europa cu penalizări:
Voly Lutk (Ucraina) -12puncte
CFR (România) -10 puncte
Petrolul (România) -6 puncte
Revan (Azerbaijan) -6 puncte
Flamuntari Vlore (Albania) -3 puncte
Panathinaikos (Grecia) -3puncte
Spartak Subotica (Serbia) -2 puncte
Wisla Cracovia (Polonia) -1 punct
Gornik Zabrze (Polonia) -1 pct
Ruch Chorzow (Polonia) -1 pct
Lechia Gdansk (Polonia) -1 pct
A póréhagymásoknak ideje lenne leírni helyesen Flamurtari,de Szabadka megtisztelő helyezésén sem lepődöm meg,miért is? Még egy csapat és indulhatna a nemzetközi „pontszerzés”!