Ésszel és erővel

#

viitorul_cfr_felgueirasLaci mester megtalálta a megfelelő taktikát a Viitorul ellen, a csapat pedig szinte hibátlanul végrehajtotta: egyszerű erőfoci és egy-egy gól mindkét félidő végén, meg is lett a szezon első idegenbeli bajnoki sikere. A KVSC 436 perc után lőtt újra gólt, Tadé pedig végre más csapatnak is betalált a Csalhón kívül.
Tovább →


Újratervezés műfüvön

#

chiajna_teren2Megint elkezdte hétfő estére tenni a KVSC mérkőzéseit a LPF és a Look TV, most éppen a Viitorul ellen zárjuk mi a fordulót. Legalább volt ideje Lacinak kicsit átgondolnia a csapat átalakítását, miután Negruţ az eltiltása mellé még egy hátsó térdszalag-szakadást is összeszedett, és a teljes őszi idényt ki kell hagynia.
Tovább →


Dühítő déja vu

#

cfr_steaua_negrut_arlauskisNem tudom mi a fene kell még ahhoz, hogy a klub megszabaduljon ettől a borzalmas a Steaua-komplexusától. Két egyéni hibán elment ez a meccs is, pedig a csapat többsége megint kiköpte a tüdejét emberhátrányban, egy sokáig rettenetesen passzív ellenféllel szemben.
Tovább →


Birkanyírást akarunk!

#

birkanyirasNincs idő keseregni és sebeket nyalogatni a túl rövidre sikerült európai kaland után, máris itt a bajnoki szezon egyik legfontosabb meccse. A juhnyáj elleni eredmény ugyanis meghatározó lehet abból a szempontból, hogy mit is akarhat a KVSC az immár prioritássá előlépett Liga 1-es szezontól.
Tovább →


Rada a mi Bouadlánk

#

cfr_minszk_rada_pirosEgy valamit nagyon tudnak a fehérorosz klubok: ügynököt építeni be az aktuális európai ellenfél csapatába. Ahogy kedden Bouadla ostobasága vezetett a Debrecen boriszovi bukásához, éppúgy rombolta szét a KVSC reményeit Rada hasonlóan buta és felesleges kiállítása. A többiekre egy rossz szavunk nem lehet, emberhátrányban is jó ideig kapujának szegezték a Dinamo Minszket – hogy a végén két pontrúgás kivégezze a kifulladt csapatot.
Tovább →


Reméljük, Hérakleitosz a fehérorosz focihoz is értett

#

dinamo_minszk_cfr_muniru_deacIgazából csak annyit szeretnénk, hogy péntek délben legyen egy CFR feliratot tartalmazó golyó is az Európa Liga nyoni sorsolásán. De azt nagyon. Vagyis a csapat verje meg két góllal a Dinamo Minszket. Na jó, elméletleg az 1-0 is elég, csakhogy mostanában nagyon gyatrán rúgják a fiúk a 11-eseket, arra pedig nehéz építeni, hogy Márió majd megfogja mind az ötöt.
Tovább →


Márió megint szuper volt

#

mario_felgueiras2Szokás mondani, hogy idegenben jó az X, de azért meg lehetett volna verni ezt a Panduriit. Laci azonban felforgatta a támadóblokkot, az összeszokottság hiánya pedig pont a hazai kapu előtt jött ki Guimából és a horvátokból. A védelem viszont nagyot játszott, Szuper Máriót az ilyen bravúrjai miatt szeretjük, mint a 11-es védése volt. Miriuţával négy hónap alatt négy pontot hozott el a KVSC a korábbi mumusától.
Tovább →



Vereség a passzivitás ára

#

minszk_cfr_deacB-terv nélkül ment Laci és a csapat Európa Liga-selejtezőt játszani Fehéroroszországba, annyira a 0-0 volt a cél, hogy 0-1 után senkinek sem volt fogalma arról, hogy mit is kéne vagy lehetne csinálni. Nem reménytelen a visszavágó, de ennél sokkal tökösebb foci kell a Dinamo Minszk legyőzéséhez. Nulla kaput eltaláló lövéssel nem lehet továbbjutni.
Tovább →


Szovjet bajnok jön az Európa Ligában

#

dinamo_minszkKereken tíz éve játszotta a Pászkány-korszak első Liga 1-es meccsét a Vasutas (2-1 a Temesvári Poli AEK ellen), de a nosztalgiázás helyett most inkább hangolódjunk a csapat 47. európai kupameccsére. A turisztikailag nem túl vonzó szovjet utódállamokat eddig sikeresen elkerülte a CFR, most azonban a Dinamo Minszkhez utazik az Európa Liga harmadik selejtezőkörében. 
Tovább →