keg posztjai

Megvan a hatodik. Sört!

#

Ma este sorozatban harmadik, összességében hatodik bajnoki címét nyerte meg a Kolozsvári Vasutas. Erre ma este nem is tudunk mást mondani, csak azt amit Piszkos Fred, a Radzeer kapitányaként mondott. Sört!

És semmi más nem számít. A Nothing else matters című dalt előadja: a Metallica.


Paranoid skizofrénia mint sajtóműfaj

#

Szívesen elbeszélgetnék egyszer egy szakképzett orvossal. Mégpedig elmeorvossal. Na nem magánügyben, hanem azért, mert egy kicsit aggódom. Azt gondolom, hogy médiaipari szakmunkásként teljes joggal aggódom a rokon szakmát űző többségi kollégákért. A román sportbulvár ugyanis olyan tünetegyütteseket produkál immár évek óta, hogy elmeorvosi szakképzettség hiányában is féltem a szegény kollégákat. Ha mind a sárga házba jutnak vajon mi lesz a családjaik sorsa? Belegondolni is borzasztó Tisztelt Asztaltársak.
Tovább →




Már megint ezek a juhok…

#

Jönnek a juhok már megint, Tisztelt Asztaltársak, és ezzel elkezdődik a futballtavasz a KVSC számára is. Ami ugye korántsem azonos a meteorológiaival. Elég baj – teszem hozzá. Igaz, viszonylag enyhe telünk van, de attól igazán véget érhetne már. Fiaink pontelőnnyel vezetik a bajnokságot, azaz teljes mértékben helyén van a világ rendje (hogy arról csak halkan ejtsek szót, hogy a Liverpool is 19 ponttal vezeti az angol bajnokságot.)

A napokban volt egy kis játékos mozgás is a csapat háza táján. Jézust (Jesus Fernandez Collado) kölcsön adtuk Görögországba, leigazoltuk a juhoktól Maneat és érkezett még Gregorz Sandomierski, a lengyel kapus, aki 31 éves, 196 cm magas. Eddigi klubjai Jagiellonia Białystok, Lech II Poznań, Ruch WM, Genk, Blackburn Rovers, Dinamo Zagreb, Zawisza Bydgoszcz, Cracovia.

Tovább →


Bogrács Huba évértékelője

#

Talán azt hittétek, Tisztelt Asztaltársak, hogy Bogrács Huba megfeledkezett szilveszteri ígéretéről? Szó nincs róla. Legfeljebb egy kicsit megkésve, de annál nagyobb szeretettel jelentkezik. Értsétek meg őt is. Nehéz éve volt. A tavalyi, illetve most már tavalyelőtti évhez képest még jobban belebonyolódott abba a keserves, reménytelen asszonyhistóriába, amely úgy néz ki végleg véget ért.
Tovább →




Unalmasan jók vagyunk…

#

A cím kissé magyarázatra szorul, Tisztelt Asztaltársak. Ezt minden további nélkül hajlandó vagyok elismerni. Engedelmetekkel megmagyarázom. Unalmasan jók vagyunk, de ez egyáltalán nem baj. Azért mondtam, hogy unalmasan jók, mert annyira magától értetődő magabiztossággal verte a bajnoki címre áhítozó Craiovát a Kolozsvári Vasutas, hogy az már szinte unalmas. De nem baj! Ezt az unalmasan jó teljesítményt el tudnám viselni egészen a bajnokság végéig. Így játszik egy igazi bajnoki címvédő: magabiztosan és kérlelhetetlenül.
Tovább →


Kommentfogó #7: sima ügy

#

Ezúttal nem tudta betölteni a mumus szerepet a Medgyes, viszonylag simán 3-0-val küldték haza őket a fiúk. Mint mindig Deac, leszámítva az en gros-ba osztott gólpasszait, megint nem csinált semmit, csak futkározott össze-vissza. Nem rajta múlt, hogy nem 5-6 góllal győzött a Kolozsvári Vasutas.

Tovább →