Nem örültünk amikor megjött. Igaz ,Tisztelt Asztaltársak? Valahogy nem passzolt sehogy se a klub bennünk élő identitásához. Egy bukaresti paraszt volt a számunkra, akkor is, ha egyébként évekig játszott a Chelseaben és megtanulta rendesen a szakmáját edzőként is. Aztán, hogy, hogy nem, de nyert Kolozsváron három bajnoki címet. Zsinórban. Nem kétévente, mint a régi tulajdonos idejében, aki – amint tudjuk jól – már csak szurkoló. Nem nehéz hozzászokni a sikerhez. Dan Petrescu pedig dacára annak, hogy nem túl szimpatikus ember, a személyisége, habitusa teljesen elüt attól, ami a mi erdélyi normáinknak megfelelne, mégis egy jól összerakott gyártósor üzembiztosságával szállította a sikereket. Nem hittük volna, hogy ha elmegy hiányozni fog. Pedig pontosan ez történt.

Eleinte igencsak bosszantó volt, hogy a minimális kockázatra törekvő futballja néha megbosszulta magát. 1-0 után rendre visszavett a tempóból a csapat és az utolsó öt-tíz percben meg egyenlített az ellenfél. Holott, ha többet kockáztat – azaz a csapat továbbra is támadásban marad – talán akkor kockáztatott volna kevesebbet. A fociban ugyanis előfordul, hogy a hajrában a nyomás góllá érik. Ráadásul, ha őszinték vagyunk magunkhoz, akkor kezdetben egy másik edzőnek – mondjuk a mi Lacinknak, vagy bármelyik olasznak – még elnéztük volna. No, de hogy ezt egy nagypofájú bukarestinek is elnézzük? Az ki volt csukva. Már önmagában a kinevezését is a klub addigi identitásának az elárulásának érezhette a KVSC szurkoló. Nyilvánvaló volt, hogy ahhoz, hogy bármilyen elismerést kapjon tőlünk kiváló eredményeket kell szállítania. És ő pontosan ezt tette. Javarészt neki köszönhetjük, hogy hatszoros bajnok lett a csapat. Alig három év alatt megduplázta Petrescu a bajnoki aranyaink számát. Ezzel beírta a magát örökre a klub történelmébe. Vitathatatlan.

Emlékeztek? Eleinte csak Állatmenhelynek hívtuk: Pet Rescue. Mert tagadhatatlan, hogy sportszakmailag utólag telitalálatnak bizonyult a kinevezése, de sehogy sem illett a KVSC önmagáról szőtt történetébe (sznoboknak: narratívájába). Márpedig amikor valaki szurkolni kezd egy csapatnak, akkor történetet is kerít köréje. Kell valami ami túlmutat a játékon, egy eszme, egy jelkép. Például egy olyan, amit angolul is kiválóan megtudott fogalmazni a KVSC szurkolótábor: Transylvania, this where we live, this is where we belong.

Kell még valamit mondanom, Ildikó? Mármint az igazság egészének erről a részletéről. Hiszen ezt ti is pontosan tudjátok.

Szóval a mi Petrescunk – mert közben a miénk lett – nem illett a képbe és mégis most nem szívesen engedjük el. Mert fontos ugyan az identitás, a körítés, de azért az egyszeri szurkoló a sikert is szomjazza. El lettünk kényeztetve az elmúlt három évben. Ne legyenek kétségeink lesznek még szűk esztendők, de fog még a KVSC bajnokságot nyerni. Ez a csapat tartósan megvetette a lábát a hazai első osztályú foci élmezőnyében. Bizony, mi lettünk a „the team to beat” – hogy egy ősi székely szólással éljek. Ebben is is elévülhetetlen érdemei vannak, a most távozó trénerünknek.

A fentiek fényében egy kicsit megdöbbentem azon, hogy pár elvesztett meccs után kirúgták. Megdöbbentem, mert sorozatban három bajnoki címet hozó edzőt nem szoktak így kirúgni jobb helyeken. De a következő pillanatban rádöbbentem, hogy melyik bolygón és azon belül melyik földrész, melyik zugában élek és már nem csodálkoztam semmit.

Ezen a kies közép-kelet-európai tájon ugyanis az esetek túlnyomó többségében Balkáni Vadkapitalista Hiénák (Crocuta crocuta Haemus ludum barbarus capitalismi – vagy ehhez hasonló) akarata érvényesül. Bogrács Huba mesélt már eleget nektek ennek a különös fajnak a primitív, törzsi szokásairól. A lényeg, hogy ezeket csak az azonnali profit érdekli és más semmi. Alapértelmezett álláspontjuk szerint a hosszú távú a tervezés azoknak való, aki rövid távon nem tudnak egy kisebb vagyont össze ügyeskedni. Emiatt gyakran előfordul sajnos velük, hogy baromságokat csinálnak. Remélem persze, hogy megcáfolnak, de úgy tűnik, hogy most is ez a kázus fordult elő.

Azt gondolom, hogy marhaság volt elküldeni Petrescut. Bár az ostobaság lehet, hogy találóbb szó. Bárcsak később rám cáfolna a valóság. Ünnepélyesen kérek majd bocsánatot. De most még sajnálom, hogy egy korszak véget ért a csapat életében.

Nem kedveltelek mester, de hiányozni fogsz. Ég veled, Dan. La revedere!