A KVSC egygólos győzelemmel tért haza a svéd Djurgarden otthonából. Akinek ez nem elég, ne is olvassa tovább.

Eléggé el nem ítélhető módon rég nem írtam erre a ciberetérre, tisztelt Asztaltársak. Mentegetőzés helyett hadd bocsássam előre: ha valaki mégeccer aszongya nekem, hogy koronavírus, akkor a sima suhival biztosan nem ússza meg. De lehet, hogy még a „durr bele” változattal sem. Keltmintfent levélfejlécnek királyian ennyi is elég.

Szóval sok minden történt vala a napokban. A Zágráb éppencsak „megúszott” minket (Golofca azóta el is ment kölcsönbe, egyelőre nem siratjuk, hadd ne is kelljen), aztán a Sepsivel osztozkodtunk a pontokon a gólnélküli döntetlen következtében. Erre aszondom: ha valakivel osztozni kell, hát mindig csak velük osztozkodjunk, a többit pedig verjük laposra, úgy nem sántulnak meg. Meg abból nekünk sem származhat bajunk. Külön jólesett a nyelőcsövünknek a Róla Elnevezett Stadionból hazahozott gyurgyevói, illetve a Szeben elleni meccsen itthon tartott három-három pont, no elsősorban nem(csak) Crepulja szépségdíjas öngólja miatt, hanem mert kiderült, hogy ha nincs Deac, akkor hol Rondón, hol Paun is be tudja adni a labdát, Debeljuh pedig az új Tzukifijú, Vinícius feje pedig még mindig úgy van szabva, hogy arról feszt jófelé pattan a labda. És hogy el ne felejtsük: a Szeben ellen az is kiderült, hogy Balgradean óriási arc. Legalábbis a szó konkrét értelmében, hiszen a meccs hajrájában az ő arcáról pattant ki Fabio Fortes lövése, pedig asse apró arc, legalábbis ami a pofázást illeti. Ezennel nagyjából el is párolgott belőlem a Balgradean iránti fenntartásom, és az eddigi tapasztalatoknak ellentmondó tények hiányában nálam kiérdemelte a Nándorfehérvári melléknevet. A Dugonicsig/Dugovicsig még hosszú az út (ahhoz jó néhány ellenfelet kell még magával rántania a mélybe, vagy inkább csak hagynia, hogy alázuhanjon szégyenében), de egyelőre jól halad a fiú.

És akkor térjünk rá a tegnap esti testgyakorlásra IKEA-landban. Nemcsak azért mondom, hogy IKEA-land, mert a Gyűr Gordon svéd csapat, hanem azért is, mert az egész meccs fílingje olyan IKEÁs volt: majdhogynem természetes, de mégsem az. A fű is természetesnek… hatott. De műfű volt. Az ellenfél klubja is össze volt szerelve (sőt, elég régóta, hiszen a magyar honfoglalás évében emlékére alapították 1896-ban), de azért rendesen recsegett-ropogott, mint a préselt lemezből eurocsavarokkal összeszerelt IKEA-bútor, amit ha egyszer szétszedtél, másodszor aligha lehet jól összerakni. Jól fest, csak ne nagyon piszkáld az eresztékeit. No, a mieink piszkálták rendesen, amíg végül a két régimódi ezermester (Deac és Vinícius) kicsavarta azt az egy tartócsavart, amitől oly szépen összedőlt az egész, hogy öröm volt nézni: szabadrúgás (már eleve rossz hír Gyűr Gordonéknak), Deac becsavarja, Vinícius odateszi a megfelelőre csiszolt kobakját (azt sem az IKEÁban csiszolták ilyen kacifántosra), és a labda máris ott köt ki az ellenfél kapujának abban a felében, amelyet csak a kétbalkezes svéd ács felejthetett el szépen behónaljazni. De nem is csoda: egyszer vettem egy IKEÁs szekrényt, oszt a piktogrammon át volt húzva az egy szál svéd ember, majd odarajzoltak kettőt, hogy aszongya annyi svéd kell az összeszereléshez. Én egyedül szereltem össze: innét tudtam meg, hogy egy székely két svéddel ér fel. Hát a Vinícius fejesénél is legalább kettőnek kellett volna kapuban állnia. Pedig aszongyák, a legjobb kapus a svéd, mer ugye beáll a kapuba s véd. No nem mindig. Bmiky barátom, aki az Astra elleni meccs közvetítésekor egyedül remekelt a rádióban. most csak halkan jegyzé meg: a KVSC ebben az idényben mind a négy idegenbeli meccsét megnyerte.

A gól után aztán egyre idegesebb lett az ellenfél. Ha nem rugdosódtak volna annyit, aszondanám, olyanok voltak mint az IKEA vevőszolgálatánál reklamáló bosszús ügyfelek, de az utóbbiakra kevésbé jellemző a partner lerántása vagy elgázolása. Mindazonáltal némi szembetűnő hasonlóság is felfedezhető a (Le)gyűr(t) Gordon játékosai és a találomra kiválasztott átlag IKEA-vásárlók között, és ez – nem kis meglepetésemre – nem más, mint a focitudás. De ez hadd legyen az ő bajuk. Mink pedig örvendjünk a győzelemnek, mert ez tényleg rövid és üdítő testgyakorlás vala, amelyből még szívesen látnánk jó néhányat, részben a Főlegvárra vasárnap érkező Chindia, de még inkább a csütörtök estére a vár alá szampózó Väinämöinenék esetében, hiszen már csak ők vannak útban az európai kupaszereplésünk előtt. A viszontírásra, tisztelt Asztaltársak!