Körülbelül ekképpen lehetne összefoglalni a KVSC legutóbbi két győztes mérkőzését: az elsőt itthon a juhok öngóljával, a másodikat a rettegett Botos Sanyiéknál Deac duplájával húzta be a Mozdony, és azzal szépen el is húzott a tabellán utána következők fölött. E két szokatlan mérkőzés szokatlan lefolyásához újfent szokatlan beszámolóval illik előhozakodni. Át is adjuk a szót az illetékesnek.

Fülig Jimmy Mozdony-naplója (mekfojatás)

Keltmintfent nagy főfájással, amelyet most nem a lakáj kisméretű cipője képeszett, mint a sors különös fintorától megboldogult uralkodásom idején, hanem asz agyam, de nem egészen a centrumban, mint a Buszkó Mócsink megfeneklett vitorlásának őre esetén, hanem csak úgy, szélirányban. Mert asz asz őr – velemmel ellentétben – a háború kellős köszepén mexökött a fetyházból, és a fejibe ment neki a golyó, hoty az alvási agyizmát, ami centrumot képez, megsértette. Na asztán esz a centrumos sem aludni, sem józan, sem tisztességes lenni, sem mosakodni többé nem tud. Utóbbi külön előny, ha valaki elriasztás céljából feszt őrt áll. Csak aszért mondom el Felséknek mindezt, hogy tudja: nekem nem ettől fájt a fejem ma reggel, és eszt nem csupán a belé nem kapott golyó hiánya okozá.

Emlékszik Felsék, hogy mikor Mr. Irving inkognitóját levetette és a Nono-Holasztárlulu hajóról a gyászoló rokonság megkerülésével eltávoszván újabb hasonló viseletet vett fel, mennyi furcsaság történt? És aszokhoz az aljas furcsaságokhoz az én nem létező öcsém képében asz aljas világba kellett leszállnia. Hát aszóta eszt a kényelmetlen utaszást meg a rabszolgának való eladást is mekspórolhatja Felsék (így sem Buszkó Mócsink, sem Tulipán nem nehesztelne asz öt dollár pénctárhiányra, amit a sorskegyelméből nekik képeszni kegyeskedett), mert itt a felső világban, sőt annak viszonylagos tetején, a Főlek Várban is olyan dolgok történnek, amilyent még ama híres Világtalan Atya (az istenadta legalattvalóbbak legközönségesebb nyelvén: a Vakapád) egyetlen élemedett matrósza sem látott.

Asz történt ugyanis, amit korábbi levelemben Felséknek kollégájából újfent hivatásos alatt valójává vedlett exkartárcsaként említeni bátorkodtam: a botor regáti juhok mégiscsak nekimentek a Főlegvári Mozdonynak. Persze nem maguktól, ahogy én sem teljesen magamtól írom eszt a naplót (de erről majd máskor). Ott volt mögöttük Dzsidzsi, a Béka Lé, és eszeveszetten rászta a juhterelő botját, aszok pedig tőle való féltökben, egész tökfilkók módjára mentek előre.

Esz a Dzsidzsi naty figura. Először aszittem, hogy ő is Fidzsiről szabadult, mint egykor én, innét a név. Talán emlékszik Felsék ama dicső pillanatra, amikor Almira főterén pertut ivék az istenadta néppel, és eljátszám a citerán és eléneklém a Lulu, ha visszatérek Fidzsiről című dalt, amelyet ottani cellai magányomban komponálék, és mindenki megsimogtá ruhámat, sírtak, nevettek miköszben feszt mekjegyezték, hogy éljen a király. De miután a saját Fidzsibeli kényszertartószkodásom ideje alatt nem találkosztam Dzsidzsivel, és az ottani foksákban dicső és dicstelen elődeimtől és utódaimtól is szorgalmatosan tudakoszódék, mégis el kellett vetnem e feltételeszést.

Asz messziről láccik rajta, hoty ő is ült, és állítólag négy könyvet is írt, hogy hamarabb szabaduljon, nem pusztán egyetlen dalt, mint én. De esztet nem hiszem, mert a tisztességes börtönből nem engedik ki a tisztességtelen embert csak aszért, mert tisztességesen írt, vagy tisztesséktelenül mással íratott valamit. Hát akkor asz én naplójim és Felsékhesz méltósztatott leveleim hosszú és nyugodalmas szabad éveket képesznének számomra mék aszokon a szigeteken is, ahonnét 20-úsz éve ki vagyok tiltva. És nem pusztán a fejemet nem érintő korona vírusa mijatt. Szóval egy biztos: Dzsidzsi nem tisztességes börtönben ült. Sajnos, már a börtönökben sem lehet bíszni. Fura felső világ esz, nemcsak asz alsó.

De hogy visszatérjek a tárgyba, Dzsidzsi juhai mégiscsak felmerészkedének az Főleg Várba. Még Citad Ella, asz a rém öreg nő, akivel a sors különös kegyelméből homlokforradásos sebével heghelyestül megboldogult Szőr Ekmont ijesztgete engem (hogy nemcsak hétfőnként, hanem szinte naponta pökék három helyett hetet is ama kelet felőli barna kavicsra), szóval még a Citad Ella, esz a főlegvári rém sem tudá őket visszariasztani. Támadának is orvul, de Arla mék a szinte háturról mejjbe lövéseket is kivédé. A Mozdony nem kapcsolt rá, csak szépen, szőrmentén félgőzzel haladt előre, mint a jól képszett hajó, amelyik tudja, hogy atol zátony követkesztében bármikor vonattá avanzsálhat. Igen, mert az atoll ilyen. Attól is megrekedhet a hajó. Hát csak nyugodtan, szélárnyékban haladánk, és végül nem szembül, hanem oldaliránt, szépen harántcsíkoltan, mint a Zöld Pofa a déli tengeren, a 23. percben okosan nekimentünk vala a karámnak.

Úgy történt esz, hogy Deac, akinek majtnem ojjan sok esze van, mint a Róla elneveszett Kapitánynak, és annyi ereje, mint a Velőnek (ha aszóta nem halt volna meg a kétoldali pisztolylövésbe, pedig Felsék lekmagasabb szeméjében követileg kegyesen üzenék neki, hogy a Hobbó Fischer kiszabadult), szögletirányból, ami ellen még a Vörös Vaszics, a legtapasztaltabb kormányos is neheszen tartja az hajót, szépen mekgurította a labdát Gyokovicsnak, asz pedig váratlan erőből, mint asz oldalvást ellendített ólmosbot, nekilódítá asz labdát a karám oldalpalánkjának.

Erre Ovidiusz, a karám szélén álló birka, aki nem azonos ama császárkollégánk udvari firkászával, aki önmagát a nyári augusztus hónapról neveszé el, hogy soha el ne felejtsék azt asz izzasztó hőséget, amit uralkodása a nép lelkében képeszett, szóval ez a birka Ovidiusz olyan szerencsétlenül talált belepiszkálni a labdába, hogy asz egyből a saját hálójukban kötött ki. Öngól! Így, ebben a nyár eleji hőségben eszek a birkák az izzadás ellen feltalálták az önnyíró gépet, amely számunkra mék hasznosabb lett, mint Vucli Tóbiás önműködő villamosjegye. Eszt a feltalálót egy királyi rangban velünk ugyan fel nem érő, de vér szerint mégis nemesi csörgedezésű fiatalember, Sir Felix Hontings, Daughter Hill örökös grófja karolta fel mindaddig, amíg ki nem derült róla, hogy azonos ama Bolond Billel, akivel Friszkóban aszért hagytam abba a falbontási együttműködést, mert elme-, gyógy- és intészetekben nem tud csendben dolgozni, csak az ápolók együttműködésével, asz pedig Európában nem divat, sőt súlyosbító körülmény. Márpedig az ápolók általában minden körülményileg súlyos egyéniségek. Ezt személyesen állapítottam meg, amikor az átlagosnál zártabb osztályról hármuk közül kelle kimenekítenem hű arámat, Pepita Oféliát.

De aszért adjuk meg Ovidiusznak, a birkának, ami őt megilleti. Ahogy a híres Cato mondta vala: suum cuique tribue, azaz add meg mindenkinek a magáét. De jó alaposan, mert asz a biztos. Ezt már az ókori római kikötőkben is tudták. Merthogy asz a labdakezelés (akarom mondani lábalás), amelyet Ovidiusz birkalába nyújtott, olyan transzformációt képezett a saját kapujába, hogy méltán felért a másik Ovidiusz Metamorfózisainak (hozzánk illő latin kiráji nyelven: Transzformációinak) daktilikus hexamétereivel. Olyan költemény vala az a birkaöngól, hogy ilyet még Troppauer Hümér is ritkán álmodik, pedig annak minden szavát feszülten lesik a költészetétől és öklétől felváltva halálra rémült marcona légionisták.

Asztán a 34. percben Deac, aki gyakran precízebb tud lenni Holdvilág Charley öklénél, olyan lövést küldött a juhkapu jobb alsó sarka felé, hogy ha nem megy centivel mellé, akkor Vlad, a már rég kézen fekvő kapus azonmód felnyársalja magát a kapufán, mint ahogy néhai rettegett druszája, és csak módjával uralkodó-kollégánk idejében cselekedték néhányan Havaselve földjén. De hát a gyanútlan alattvalókat illető karóba húzás is csak arrafelé ildomos, ahol a más könyvével ágáló Dzsidzsiket is idő előtt szabadon engedik.

A meccs további része persze azzal telt, hogy a botor juhok rohamozák a Mozdony közepét. De ettől Arla, aki ideiglenesen átképeszte magát mozdonyvezetővé, ismételten elvette a kedvüket, és a fijjugh is megkímélték őket újabb góloktól. Csak szépen terelgeték őket jobb belátásra, ugyanis a jobblétre terelést mellőzni kellett a feszt jelen lévő több bíró és esküdt árgus szemei miatt. A fene tud fesztelenül küzdeni ilyen körülmények között. Így a végén csak az önnyírt gyapjú maradt a Főlegvár gyepén, de abból is szép szőnyeget lehet majd szőni Dzsidzsi számára, hogy azon térdepelve zengje el panasz-zsoltárait az Athosz-hegyi kápolnájában az újfent elvesztett bajnoki cím miatt.

Aztán teknap Botos Sanyiékhoz pöfögött a Mozdony, tisztelt Felsék. És nem is akármilyen legénséggel. Ilyet még a Mr. Tejó sem pipált, pedik ő még messzibbre indult a zekszpedicijóval, mint most mink. Először is Arlát otthon hagytuk, hadd nyugodjék a juhok idegesítő molesztálása után. Helyette jött Hindrich Ottó, a fiatal büszkeségünk. Ő még az iskolát sem vékeszte el, úgyhoty nem társadalmi, hanem köszépiskolai osztályból kelle őt kimenekítenünk a vesztegzár közepén, ami nem könnyű vállalkozás, mert a törvény három hónapja minden diákot a számító gép képes ernyője elé ítélt bíróilag. Ottó viszont az első hívó szóra felállt a gépben javában dúló nyelvtanlecke közepéből, hogy Botos Sanyiék ellen védje a kaput meg a becsületet. De úgy benne volt még a lelkem a magyar nyelvtan közepibe kellősen, hogy amikor az ajtó felé tartó fiútól a konyhában főző mamája megkérdé: „Ottó, etté?”, csak ennyit válaszola: „Nem, Ottó két té.” És indult kifelé asz ajtón: étlen, de két tével a nevében. A meccsen nem vala már étlen, de tétlen se. És nemcsak a neve mijatt. Hát ijen fijú asz. Felsék bisztosan nem haverkodék vele, hiszen még csak 17-ét éves, de már büszke rá asz ekész város és az összes fejedelmi iskola, akikbe járni kegyeskedék: a János meg a Zsigmond.

Botos Sanyiéknál a meccs előtt hatalmas felhő szakada. A hasadás hatalmas vizet képesze a pálya helyén, úgyhogy tengeri ütköszetre is felkészülheténk. De mielőtt még Ottó abbahagyhatá már pusztán a neve mijatt is ildomtalan tétlenkedést (kirájian esz az a bizonyos nómen eszt ómen), hát röktön az elején Orrmányi akkorát esett az orrmányára az ellenfél kapuja előtti pocsolyában őt ért diszkrét láb követkesztében, hogy a bíró az újfent ismétlődő nómen eszt ómenre rögtön rejá mutata a büntető pontra. Nomen est omen – o man! – ahogy a lózan-cseleszi réfkapitány mondá, amikor a Hétöklű Nikosz egy óvatlan pillanatban szájba kapta egy balegyenessel. Merthogy Deac lépett oda ismét, és úgy elküldé Hankicsot szivarér, hogy Szivar, a komor jassz, Asz ellopott futár hőse és Prütsög magántestőre is elismerően csettinthetett volna, pedig neki sem kell a szomszédba mennie holmi nyers erőért, hiszen nemrégen úgy fejbe üté Honoluluban a vámházraktárnokot egy iratszekrénnyel, hogy ez az ember azóta percenként csuklik, amiről különben a stockholmi orvosi szemle húsvéti számában igen mélyenszántó értekezést írt egy Nobel-díjas tudós.

Mondjuk abból a Nobel-díjból az esésekért Ormányinak is adhatnának, mert eszen a vizes meccsen nem tuda úgy esni, hogy asz ne képeszett volna szabad rúgást a bíró sípjának közbejötte által. De milyen furcsa a sorskegyelmének kifürkészhetetlen fordulata: a második gólt méksem az ő eséséből kényszerű folyományként érkesző Deac varrta be eszennel a bal alsó sarokba szabad rúgásillag, hanem a teljesen botcsinálta Botos Sanyiék egyike rúgta a másik csapattársa kezének, mékhozzá úgy, hogy egészen belefájdult. Persze Felsékkel együtt mindketten első kézből (esetenként jobb- illetve balkézből) származó tapasztalatból tudjuk, hogy asz embernek rúgás követkesztében megfájdul a keze, és asz általában hátrányt jelent a küszdelemben. Itt Botos Sanyiéknak esz a rúgás és a fájás már a 12. percben kettő nullás hátrányt jelentett, úgyhogy a hátralévő csekély nyolcvanat is csak nagy üggyel-bajjal tudták kivédekeszni. Deac ötvenedik rúgása már csak ilyen, nyolc napon túl gyógyuló fájásokat képez. Orrmányi Nobele mellett Deacot lassan jelölhetnék a „durr bele” díjra.

Ottónk becsülettel kivevé részét a küszdelemből. Egyik alkalommal eszesen kijöve a kapuból, és oldalvást kivágá a játékszert az oldalvonalon kívülre. Ilyent még a likőrösállvánnyal is nehezen csinál az ember, főleg olyan tolakodásba, mint amilyen a szingapúri kocsmákban forog fenn. A másik alkalommal pedig a közvetlen közelről a föld közbeékelődésével kapu felé pattanó labdát hárítá szögletre. Ezt a bravúrt még fijatalabb koromban is csak egyszer tudtam abszolválni, amikor a korábban már suhival földre küldött, de onnét rugóként felpattanó Hétöklű Nikosz görög dokkvendégmunkást úgy hárítám a jobb oldali szögletben lévő lózan-cseleszi műkedvelő vitorlázók sportegyesületének főbejáratához, hogy egyből a főpult előtt találta magát, pedig a kifelé nyíló ajtó is zárva vala, mivel asz egyesület valami babonaság miatt vasárnap sosem nyit, de most a fizika kényszerítő ereje fojtán mégis nyitnia kellett.

A Mozdony is úgy nyitott, mint még soha: az önnyíró birkák és botcsinálta Botos Sanyik elintézésével jóval biztosabb gőzerővel és előnnyel pöfög a célja felé. A mi dolgunk, hogy a derék Ottót biztassuk, ahogy a csapattársak is tevék, hiszen első meccsén nagyon megállá a helyét, vagy ahogy a kikötőben mondják: hamar beleszokott, mint úrifiú a pofozkodásba. Amint pedig a soron következő, ismét regáti áradat hullámai megtörnek majd a Főlegvár büszke mellvédein, lesz szerencsém viszontírni kedves Felséknek, neje őnaccságának és kellemetes exkirályi pótmamámnak kézcsókkal,

Sir James Until Ears, sajátúlag.